Skip to main content

Ki menjen el? Ki maradjon otthon?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Március tizenötödike másfél évtizede a hazafias érzelmű, lázadó fiatalság ünnepe volt. Ma már hivatalos ünnep. A Magyar Köztársaság hivatalos ünnepe. Az ünnepli, aki akarja. Hangsúlyozom: mindenkinek szabad megünnepelnie. De nem mindenkinek illik.

Menjen el mindenki ünnepelni, aki eddig a nem hivatalos tüntetéseken részt vett. Nézzen kissé magába, és maradjon otthon az, aki elrendelte a gumibotozást, gumibotozott vagy helyeselte az atrocitásokat.

Menjen el mindenki ünnepelni, aki eddig nem mert. Az idén szabadon ünnepelhetjük március idusát, félelemre nincs ok. Arra sincs ok, hogy valaki most szégyellje egykori félelmét: hiszen félelemre volt ok. Maradjon otthon mindenki, aki nagyon érzékeny, és nem szívesen látná az ünneplők között azokat, akik az elmúlt évben megverették vagy gúnyolták, mert fontosnak tartotta a magyar szabadságot ünnepelni – hiszen tanácsaim ellenére föltehetőleg találkozni fog velük.

Menjen el ünnepelni mindenki, akinek erősek a nemzeti érzései, mindenki, aki fölháborodott, mert nacionalizmussal vádolják március tizenötödike miatt. Maradjon otthon az, aki elfelejti, hogy a népek tavaszát nem idegengyűlöletre találták föl. Menjen el ünnepelni mindenki, aki Petőfi és Kossuth szellemében szabadságot akar. Maradjon otthon az, aki 1988-ban denunciálta a tüntetést, és 1989-ben főszónok mert lenni. Legyen 1990. március 15-e tiszta ünnep. De ha egykori ellenfeleink velünk ünnepelnek az idén, egye fene, azt se bánjuk.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon