F. Havas Gábor

Nyomtatóbarát változat

1983

„Körülbelül 11 órakor véget ért a hivatalos ünnepség a Nemzeti Múzeumnál. Néhány barátommal elhatároztuk, elmegyünk a Petőfi-szoborhoz. (…) Fél 12 körül már kisebbfajta tömeg gyűlt össze a szobor körül, négy-ötszázán lehettünk, túlnyomórészt fiatalok, de volt néhány idősebb ember is köztünk. Kis csoportokban beszélgettünk, a hangszórókból dalok, kórusművek harsogtak. Néhányan szavalni kezdték a Nemzeti dalt, a tömeg átvette és egyre nagyobb hangerővel mondta a verset. (…) Újabb énekek következtek, majd néhányan azt javasolták, menjünk a Batthyány-mécseshez, ott nem zavarnak a hangszórók. Körülbelül fél 1-kor indultunk el. Egy nagydarab srácot, aki a téren is kitűnt erős hangjával, mindjárt elindulásunk után igazoltatott egy rendőr, de jó sokan körülvettük őket, és erre visszaadta a fiú személyijét. Hosszú, elnyúlt sorban vonultunk az Apáczai Csere János utcán, és továbbra is énekeltünk, nagyszerű hangulatban. Valamivel a Vigadó után sárga Zsiguli állt meg az imént igazoltatott srác mellett, három BM-es ugrott ki belőle, a fiút megragadták, beültették a kocsiba, és eltüzeltek. Gyorsan csinálták, mukkanni sem volt időnk. A sor eleje a Fórum szállónál járhatott, amikor civil ruhás rendőrök két fiút kezdtek kergetni; valószínűleg őket is ki akarták kapni a sorból. A két fiú nem hagyta magát, elfutottak, a tömeg utat nyitott nekik, a BM-esek előtt viszont összezárult. Az emberek kiabáltak, a hangulat izgatottá vált. (…) Elvonultunk az Átrium szálló, a Belügyminisztérium épülete és a Gresham-palota előtt, közben rengeteg BM-es kocsi húzott el mellettünk; mindenki tisztában volt vele, hogy a Batthyány-mécsesnél már erős rendőri készültség vár ránk. (…) A téren kb. tíz kék-fehér rendőrautó és nagyon sok BM-es kocsi parkolt. A mécseshez közeledőktől az ott posztoló egyenruhás rendőrök megkérdezték, hogy szervezett felvonulás résztvevői vagyunk-e, kik a szervezők, melyik iskolából jöttünk. Persze senki sem válaszolt, erre ránk parancsoltak, hogy húzódjunk hátrább. Kisvártatva egy rendőr hadnagy lépett a mécseshez, és arrogáns hangon kijelentette: ide nem szerveztek semmiféle koszorúzást, ünnepséget, azonnal oszoljunk szét. Kissé hátrább mentünk, de ismét megálltunk: rövid, néma tüntetés volt ez. Egy fiú megpróbált gyertyát vinni a mécseshez, de a közelébe sem engedték. Igazoltatták, és elvették a személyijét, hiába tiltakozott, sőt megfenyegették, hogy beviszik. Az őrnagy beszállt az egyik rendőrautóba, és hangosbeszélőn durva hangon felszólított, hogy távozzunk, különben más eszközöket vesznek igénybe. A rendőrök hajlítgatni kezdték a gumibojtukat, és elővették a könnygáz-spray-t. Elindultunk visszafelé. A tömeg megfogyatkozva, de együtt maradt. A Szabadság téren, Vécsey utcán és a Ságvári téren át a Kossuth téri metróhoz mentünk. A menet már kissé szétszakadozott, a kísérő rendőrautóból ismét felszólítottak, hogy oszoljunk, szálljunk buszra, villamosra, metróra. Igazoltatások kezdődtek. Egy nagyobb csoporttal továbbmentünk a Duna-korzón. A Roosevelt téren ismét a rendőrökbe ütköztünk, néhányunkat igazoltatták. Kb. ötvenen a Lánchídon át a Bem-szobor felé indultunk. A budai hídfőnél ismét igazoltattak. A Duna-parton már csak húszan-harmincan vonultunk tovább. A vízen sötétzöld (katonai?) motorcsónakok húztak el az Országház felé. Az úton rendőrkocsi haladt mellettünk, lépésben. Végül a Batthyány téren szétszéledt a kis csoport.

Nagyszerű érzés volt részt venni ebben a spontán megmozdulásban Őszintén szólva nem hittem, hogy 1983-ban még képesek vagyunk ilyesmire. Az összetartás csodákat művel, erőt, hitet ad az embereknek. (…)”

Beszélő, Régi folyam, 7. szám.

1986

[Este] Hét óra körül gyülekezünk a Petőfi-szobornál. Többen gyertyával érkeznek, előkerül néhány fáklya és nemzetiszínű zászló is. (…) A résztvevők nemsokára együtt indulnak el a Váci utcán a Vörösmarty tér felé. (…) A Vigadó téren harsog a gépzene. A Vörösmarty téren a szökőkútnál a szokásos közös éneklés kezdődik el, de csak halkan, szelíden, mintha a félelem szorongatná a torkokat. Feszültség van a levegőben, aggodalom tükröződik a tekintetekben.

A József nádor tér felé indulunk, de motoros rendőrök zárják le az utat. Időközben látjuk, hogy Nagy Imre (az ELTE Jogi Karának volt KISZ-titkára) beszélget a rendőrökkel. Nyugtalanító, hogy ezután az élen haladók közé lép. A Hild téren tanácstalanul megállunk, hamarosan motoros díszkíséretet kapunk. Már biztosan érezzük, hogy valami nincs rendben. Az Október 6. utcát lezárják előlünk, csak a József Attila utcán haladhatunk a Duna felé. Kiérünk a Roosevelt térre. A teret a Belügyminisztérium körül mindenütt lezárták. Terelnek bennünket a Lánchíd felé. Az élen azt mondják, és lehetséges, hogy az információ Nagy Imrétől ered: a hídon nyugodtan átmehetünk. A híd üres. Az úttesten és a járdán halad az időközben erősen megfogyatkozott tömeg. A budai hídfőhöz közeledve vesszük észre a rendőrkordont a túloldalon. A rendőrség nagy erőkkel vonult fel, és az egész Clark Ádám teret lezárta. A látvány riasztó. A menet megáll. Fordulnánk vissza, de a pesti oldalon is motoros rendőrök zárják le a hidat. Hát persze! Harapófogóba kerültünk. Először csak az úttestről terelik az embereket a járdára. Reménykedünk, hogy talán mégse lesz gumibotozás. Nem látjuk pontosan, hogy az élen haladókkal mi történt, de úgy tűnik, mintha néhányat elvittek volna közülük. Jó néhányan igazoltatás nélkül jutnak át a kordonon, nyilván a beépített káderek. (Utólag megtudom, hogy „Várfok” volt a mentőszócska.) A járda két szélén rendőroszlop indul meg, és szedik össze a személyiket. Utána mehetünk, csak a rendőrsorfal között át, egyesével. Mint a vesszőfutás, olyan az egész. Gumibotok sújtanak le arra, akinek nem tetszik a képe, néhányunkat pedig azért verik el, mert nincs mit odaadniuk, hisz már délben elvették a személyit tőlük. Kifejezetten utaznak a hosszúhajúakra, durva hangon becsmérlik őket. („Hogy nézel ki, te geci!” Durr.) Látom, ahogy leérek a hídról, hogy két rendőr magával hurcol egy fiút a híd alatti átjáróba, és ott kegyetlenül ütlegelik, amíg a földre nem terül. A verés teljesen indokolatlan, senki nem tanúsított ellenállást, a menetben részt vevők magatartása végig teljesen jámbor volt.

Az MTV 1986. március 27-én, csütörtökön késő este a Hírháttér című műsorban foglalkozott a március 15-i rendbontókkal. (…) A riporter Mester Ákos, a szakértő Szórádi Sándor volt a KISZ KB-ból. (…)

– Végül is akiket előállítottak, azokat milyen címen állították elő?

– Ö…, akik ellen eljárás folyik… ö… a közrend megsértése címén. Most kérdezhetné azt is, hogy mit jelent…

– Mit jelent?

– Igen. Én nem vagyok jogász, úgyhogy pontos meghatározást tőlem ne várjon, egy dolgot tudok. Ha valaki az úttesten nem keresztül megy, hanem hosszában halad, gyalog egy nagy városban, pláne a forgalommal szemben, az biztos nem normális, az a közrendet zavaró dolog. És mindegy ebből a szempontból, hogy ez március 15-én vagy 16-án történik, egyedül teszi-e vagy tízesével, és hogy hazafias lelkesedéssel átitatva vagy pedig anélkül.

– Végül is nemzeti öntudat és önbecsülés kérdése is, hogy tisztességesen ünnepeljük meg március 15-ét. Gondolom, hogy mindenféleképpen ez kell hogy legyen ennek a történetnek a kiindulópontja. Gyakorlatilag, ha jól értem az ön szavait, akkor ezt az ünnepet zavarták meg. Most ami történt, azt politikai konfliktusként kell értékelni vagy nem?

– … Nehéz kérdés. Nem akarom elütni se, kikerülni se. Március 15-e nagy ünnep, sokan akarják ünnepelni. Tehát magának az ünnepnek politikai súlya, politikai jelentősége van. Az, hogy a fiatalok sokféleképp szeretnének ünnepelni, azt természetesnek tartom. Ez nem a politikai szembenállásnak a kifejeződése, ez valamiféle közösségvágynak, cselekvési vágynak. Az ünneprontók céljai, azok politikai célok voltak, de nekik nem március 15-e fontos, nekik ez csak ürügy volt, mint ahogy a fiatalok tömege is potenciális eszköz céljaik eléréséhez, ha sikerül megtéveszteni a fiatalokat. Szerintem ez nem sikerült, céljukat nem érték el, ezért én nem tartom összességében politikai súlyú, politikai természetű dolognak, ami történt. Más kérdés, foglalkoznunk kell nekünk is azzal, hogy fiatalok sodródnak az utcán, hibás, téves, bizonytalan történelemszemlélettel, társadalmi nézetekkel, de hát ez már egy másik műsornak, az hiszem, a témája, én nem akarok senkire sem mutogatni, pláne másokra, magunk háza táján söpörve: készülünk a kongresszusunkra, s az az egyik legfőbb célkitűzésünk, hogy még közelebb kerüljünk a fiatalokhoz.

Hírmondó, 4. évf., 21. szám.

1988

I. Előkészületek

A rendőrség közleménye.

Az 1988. március 15-i nemzeti ünnep megzavarására felhívó röplapok és egyéb kiadványok felkutatása ügyében a Budapesti Rendőrkapitányság illetékes szervei több személynél helyiség-ellenőrzést tartottak. Az előkerült röplapokat és az elkészítésüket szolgáló eszközöket lefoglalták. Az intézkedés kapcsán érintett Bokros Péter. Demszky Gábor, Gadó György, Grawátsch Péter, Nagy Jenő és Solt Ottília budapesti lakosok ellen az eljárás folyamatban van. (Március 10-i MTI-közlemény)

A független sajtó munkatársainak felhívása március 15-e alkalmából

A demokratikus ellenzék a hatóság megfélelmítési kísérletei ellenére az idén is részt vesz a hagyományos március tizenötödikéi független felvonuláson, a szabad sajtó ünnepén, és erre hívja fel a szabad szó minden hívét.

Demonstrálni kívánjuk, hogy a 140 évvel ezelőtti magyar demokratikus forradalom követelései még mindig nem teljesültek. A sajtószabadságot, a népképviseleti országgyűlést és a parlamentnek csakugyan felelős kormányt még ki kell vívni. Nem valósult meg az ország igazi függetlensége sem.

Üdvözletünket küldjük a demokráciától megfosztott összes kelet-európai népnek. Kifejezzük együttérzésünket az elnyomott román néppel. Követeljük, hogy adják meg az erdélyi magyaroknak az őket megillető kulturális és politikai jogokat. Kérünk mindenkit, hogy a tavalyihoz hasonló fegyelmezettséggel vegyen részt a békés felvonuláson. Találkozunk délben a Március 15. téren, Petőfi szobránál. Mivel március tizenötödike sajnálatos módon még mindig nem munkaszüneti nap, javasoljuk, hogy minél többen vegyenek igénybe szabadnapot.

II. Hivatalos beszámolók

Ismét az MTI vegykonyháján készült a tömör egyenkoszt a sajtó számára. A lepedőnyi mellébeszélés közepette még csak új bekezdést sem nyitott a hírügynökség. S még ebben is követte az előírást minden napilap.

„… Néhány ezer fiatal végigjárta az emlékhelyeket, felkereste a Batthyány-örökmécsest, Kossuth Lajos szobrát, Bem tábornok Duna-parti bronzalakját, Táncsics Mihály emlékművét. Dalokkal, versekkel idézték fel a forradalom és szabadságharc történéseit, alakjait, rögtönzött beszédek hangzottak el az akkori történelmi események máig ható tanulságairól, a mai helyzetben szükséges reformokról, a demokrácia kiszélesítését célzó tennivalókról. Kisebb csoportok kísérletet tettek arra, hogy az ünneplő fiatalokat megnyerjék sajátos politikai céljaik számára.”

Élvezzünk végig egy másik, kevésbé tömör, ám annál titkosabb hivatalos beszámolót. A nyilvános és a titkos jelentés között egyetlen hasonlóság fedezhető csak fel: nem képesek kimondani a számot, hogy hányan tüntettek.

MSZMP Budapesti Bizottsága
Budapest, 1988. március 15.
Agitációs és Propaganda Osztály

Információs összefoglaló a március 15-i eseményekről

1. A fővárosban a március 15-e alkalmából szervezett központi ünnepségek rendben lezajlottak. (…) A kerületi pártbizottságok által szervezett koszorúzási ünnepségek a fővárosban található ’48-as emlékműveknél mindenhol rendben és méltó körülmények között történtek.

2. A Múzeumkertből sokan fél egyre átmentek a Március 15. térre, ahol összesen 3-5 ezer ember gyűlt össze. A Petőfi-szobor előtti tömegben az ellenzék kemény magjához tartozó vezetők és aktivisták például a „Demokrata” című illegális kiadvány 12 pontját tartalmazó, fénymásolással készült röpcédulát, „1848–1849” feliratú és a régi Kossuth-címert ábrázoló, nyomdai úton előállított röpcédulát, valamint Keszthelyi Zsolt fénymásolt fényképét adták kézről kézre. A szobor körül letűzdelt kis papírzászlók közül kiszedték a pirosakat, a nemzeti-színű zászlók némelyikén „diktatúra nélküli Magyarországot, sajtószabadságot, egyesülési szabadságot” feliratokat lehetett olvasni. A tömeghez Kis János filozófus, a „Beszélő” című illegális lap szerkesztője intézett néhány szót, demokratikus Magyarországot követelt, és éltette a független demokratikus ellenzéket. (…) Innen egy kibontott, nemzetiszínű zászlóval indultak el egy kisebb ellenzéki csoport felhívására. (…) Menet közben a tömeg – amely zömében tizen- és huszonévesekből állt – kitapsolta a rendőröket, megtapsolta az integetőket, alkalmanként „Aki magyar, velünk tart” felkiáltással próbálta csatlakozásra bírni a bámészkodókat. A tömegben erősen ellenséges hangulatú csoportok is voltak. A felvonulás közben leggyakrabban a „Demokráciát, demokráciát!” felkiáltásokat lehetett hallani. Az első sorban vonulók a Bajcsy-Zsilinszky útra érve három transzparenst bontottak ki: „Sajtószabadságot”, „Egyesülési szabadságot” és „Valódi reformokat” felirattal.

A Kossuth térre izgatott hangulatban, élénk tapsolás közepette érkeztek. A szobor talpazatára 25-30 fős csoport állt fel. Itt egy kézi hangosítóval Tamás Gáspár Miklós beszélt. (…) A Himnusz eléneklése után az Alkotmány utcán és a Rosenberg házaspár utcán keresztül a Batthyány-örökmécseshez vonultak. Ott az „elnökség” ismét elhelyezkedett az emlékmű talapzatán, s Hodosán Róza hangosbeszélőn felolvasta az elmondása szerint reggel letartóztatott Demszky Gábor beszédét. (…) A szónok körül csoportosult az ellenséges ellenzék több ismert aktivistája, közöttük Kis János, Könczöl Csaba, Kőszeg Ferenc, Tamás Gáspár Miklós és Szilágyi Sándor. A jelszavakat ők kiabálták be a tömegnek. A szónokot szavaló és tapsoló csoportok támogatták. A szélsőséges tartalmú beszéd után a teret sokan elhagyták. (…)

3. A különböző nyugati hírügynökségek (AP, AFP, Reuter, BBC) és a SZER tudósításaikban részletesen foglalkoznak a március 15-ét megelőző rendőrségi intézkedésekkel. Beszámolnak az illegális kiadványok lefoglalásáról, majd – ellenzéki forrásokra hivatkozva – Haraszti Miklós őrizetbe vételéről és bántalmazásáról, valamint négy ellenzéki személy – Demszky, Haraszti, Solt Ottilia és Molnár Tamás – letartóztatásáról.

A BBC utalt a lefoglalt kiadványok tartalmára, s kiemelte, hogy a hatóságok nem akadályozzák meg az évforduló alkalmából tartott felvonulásokat.

Dr. Bródy Péter

Egészítsük ki a reggel öttől este tizenegyig letartóztatott személyek listáját: Gadó György, Nagy Jenő, Pálinkás Róbert és Rácz Sándor is kapott egy-egy magánzárkát a Gyűjtőfogházban.

III. A beszédek

Kis János (Március 15. tér)

Barátaim! Száznegyven évvel ezelőtt ennek a városnak az ifjúsága az utcára vonult, mert sajtószabadságot akart, szólás- és gyülekezési szabadságot akart, állampolgári jogegyenlőséget, népképviseletet és felelős kormányt akart. Azóta sokat változott a világ, de ezekért a célokért még mindig az utcára kell menni. Ezért mi most itt vagyunk.

Az utolsó néhány évben ez az ország megtanulta, hogy nincs jólét szabadság nélkül, nincs anyagi biztonság jogi biztonság nélkül, nincs haladás demokrácia nélkül. Éljen a demokratikus Magyarország!

Tamás Gáspár Miklós (Kossuth tér) 

Magyar Honpolgárok!

Nem egy, hanem három forradalom (az 1848-as, az 1918-as és 1956-os) próbálta már elérni ugyanazokat a célokat. (…) Ezektől a céloktól ma is távol vagyunk. A diktatúra legtorzabb kinövéseinek lenyesegetése nem elég. (…) Mi békés átmenetet óhajtunk, ez csak egyféleképpen lehetséges: választásokkal. Az önmagukat kinevező kormányzatok ideje lejárt. Új alkotmánnyal és szabad választásokkal kell megteremteni a modern magyar demokráciát. A nép bizalmát elvesztett vezetők mondjanak le. A nemzet higgadt és erős politikai akarata megteremtheti a szükséges intézményeket: a szabadság intézményeit. Ezt nem lehet rendőri és katonai eszközökkel megakadályozni. Tiltakozunk ma hajnalban őrizetbe vett barátaink fogva tartása ellen.

Egyenesítsétek ki a gerinceteket! Merjetek! Követeljetek! Állítsuk meg a válságot! Védjük meg az erdélyi magyarságot! Éljen az ellenzék! Éljen a magyar szabadság!

Demszky Gábor beszédét kényszerű gyűjtőfogházi távolléte miatt Hodosán Róza olvasta fel (Batthyány-örökmécses)

„Nem szabad tovább hallgatni, ki kell mondanunk, hogy a szovjet típusú diktatúra mára válságba sodorta az országot, és nem kínál kiutat. (…)

De mi nem robbanást akarunk, hanem radikális fordulatot, erőszakmentes átalakítást. A párt túlhatalmának korlátozását, valódi parlamentarizmust! Ehhez új választások kellenek, melyekkel létrehozandó az új népképviselet.”

Csengey Dénes beszédét a Ráday kollégiumban olvasta fel a tüntetés után, nagyrészt olyan közönség előtt, amely maga is részt vett a felvonuláson. A szövegből világossá válik, hogy a Magyar Demokrata Fórum szervezőinek álláspontját fogalmazza meg.

(…) Nyilvánvaló, hogy egy nemzeti ünnep kereteit kiszabni, tartalmát megadni és elbírálni a nép és a nemzet, nem pedig a rendőrség illetékességi körébe tartozik. De mégis azt kell mondanom, hogy ebben az ingerelt és ingerült helyzetben beteg léleknek beteg lélek a párja. Egy, amelyik félelmében berácsozná a jeles napot, és egy, amelyik ugyanezen a jeles napon kényszeresen gumibotnak akarja vinni azokat a világos követeléseket, amelyeknek pedig nem az utcán, hanem a magyar parlamentben van a helyük, mégpedig január elsejétől december harmincegyedikéig.

Híre terjedt országszerte, hogy a Magyar Demokrata Fórum szervezői tüntetést hirdettek meg a mai napra. Abban a helyzetben vagyok, hogy közölhetem: ez nem igaz. A Demokrata Fórum nem szervez semmilyen megmozdulást, és nem is vesz részt semmilyen megmozduláson. Nem azért, mintha elhárítaná, elutasítaná március 15. ihletét. Hanem mert ki akarja ragadni céljait és programját a beteg lelkek e rossz erőteréből. (…)

Aki ma az utcaköveket vörös színűnek akarja látni, az dolgozzon cinóberrel vagy míniumfestékkel. Nincs fölösleges vérünk. És főleg nincs időnk. Ha itt most két hétre leállnak a gyárak, az ország a középkorból kezdhet kikapaszkodni. Nincs időnk. Van hazánk, van népünk, vannak demokrata eszméink. Ezek pedig nem arra valók, hogy ma előadjuk őket az utcán. Hanem hogy megvalósítsuk holnap, holnapután, azután.”

Beszélő, Régi folyam, 24. szám

• Beszélő