A forradalom felfalja a gyermekeit? Ez a közvélemény, a nemzetközi sajtó első reakciója arra, hogy Pozsgay Imre kilépett az MSZP-ből. Mert hát ki tett többet a magyar átalakulásért, ki szerzett nagyobb érdemeket a pártállam lebontásában Magyarországon, mint ő?
Igazi próbatétel volt az elmúlt hét blokád válsága. Sok minden kiderült a politikai élet szereplőiről, ami egyébként esetleg csak hónapok, évek múlva vált volna világossá. Egy ilyen jelenségre hívom föl alább a figyelmet.
Alig kezdődtek meg a tárgyalások a taxisok és a kormány képviselői között, máris arról tudósított a sajtó, Kohl kancellár nyilatkozott a magyar helyzetről, és leszögezte: mindent meg kell tenni a magyar kormány sikeréért.
Bennünket, szabad demokrata szakértőket nem lepett meg a Gazdaságkutató Intézet jelentése. Mi eddig is tudtuk, hogy az ország kritikus gazdasági helyzetben van, és a tavaszi választási kampány során meg is mertük mondani ezt a választóknak. „Gazdasági és szociális választási programunkban” megmondtuk: „…a négy évtizedes állampárti-tervgazdasági berendezkedés nyomán a magyar gazdaság olyan súlyos bajoktól terhes, hogy a megújuláshoz a termelési és kereskedelmi szerkezet mélyreható átalakulására van szükség. Ez időigényes folyamat, és leépítéssel, veszteségekkel is jár.
A múlt heti sajtóvitában Szabó Miklós remek felszólalásban vont párhuzamot korábbi tekintélyelvű kormányzatoknak a liberális sajtóval kialakult konfliktusai és a jelenlegi helyzet között, és ebben az összefüggésben fontosnak tartotta megjegyezni: természetesen a Károlyi Mihály-féle Népköztársaság oldalán, és nem a Horthy-korszak oldalán áll.
Három nap alatt a kormány, illetve a kormánypártok három fontos közleményével ismerkedhetett meg a közvélemény.
A legmélyebb benyomást legtöbbünkre nyilván az áremelések bejelentése tette. Igazi déja vu érzésünk lehetett: a közleménynek még a fogalmazása is a korábbi időszakokra emlékeztetett. Az például, ahogyan az áremelkedések hatásának részbeni kompenzálását szociálpolitikai intézkedésnek állítja be, akárcsak elődei.
Balogh György kisgazda képviselő az új Országgyűlés honvédelmi bizottságának alakuló ülésén elnöki megnyitójában kijelentette: a honvédelmi bizottságnak az ifjúság nevelésével is foglalkoznia kell. Újra létre kell hozni valami olyasmit – mondta –, mint annak idején a leventeintézmény volt. A bizottság nyomban létrehozott négy albizottságot, köztük az „ifjúsági és polgári védelmi albizottságot”.
Amikor néhány évvel ezelőtt az Ipari Minisztérium komolyan foglalkozott két autógyártási projektum: a Zaporozsec-kooperáció és a Suzuki-gyártás előkészítésével, magyar szakmai körökben még komoly vita folyt: érdemes-e, célszerű-e ma Magyarországon belevágni az autógyártásba. Akkoriban mondta az idelátogató Agnelli, a FIAT vezére, hogy semmiképpen se tegyük ezt, Magyarországnak csak részegységeket érdemes gyártania. Tudtuk ezt persze magunk is, a vitában több magyar közgazdász ellenezte hasonló megfontolásból, hogy a kormányzat a hazai autó-összeszerelés mellett döntsön.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét