Skip to main content

A rendszerváltás kis pillanata

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Társadalombiztosítási reform a küszöbön


Amit mindenki tud 

Persze a hitelezőknek is vannak elvárásaik. A Világbank és a Valutaalap nemcsak az állami költségvetést, hanem az egész államháztartást, így a társadalombiztosítást is áttanulmányozta, és megtette észrevételeit a pénzügyi egyensúly nem teljesen elhanyagolható szempontját követve. Bizony, alapos nyirbálást ajánlanak. Egy adóssággal alaposan terhelt, szűkülő gazdaság, ráadásul erősen elöregedő népességgel nem engedhet meg magának olyan luxust, amit a nála sokszorta gazdagabbak sem: a világ legalacsonyabb nyugdíjkorhatárát – hasonló csak a többi volt szocialista országban van –, teljes körű és korláttalan egészségügyi szolgálatot, amelynek keretében mellesleg az állami ráfordítást megközelítő nagyságrendű pénz vándorol – finoman paraszolvenciának nevezett – borravaló formájában adózatlanul és ellenőrizhetetlenül az egészségügyi zsebek egy részébe, akármennyi gyógyszert akárkinek stb. Tessék szűkíteni a szolgáltatások körét, tessék ésszerűen felhasználni az ország teherbíró képességével arányos pénzt! – mondják, írják a nemzetközi szakértők, akik hitelszerződésről hitelszerződésre olyan alaposan tájékozódnak, hogy lassan jobban ismerik viszonyainkat, mint mi magunk. A kormányok a hitelszerződések aláírásakor általában egyetértenek e fölöttébb ésszerű tanácsokkal, ám sokkal kevésbé lelkesek, amikor a kivitelezéshez kellene fogni. S a pénzügyi stabilitásnál egyre fontosabbnak látszik a politikai stabilitás.

A balhét – egyébként érthetően – senki nem akarja elvinni. A szabad választásokkal azonban valami mégis megmozdult.

Trónkövetelők

Politikacsináló pozícióba került egy markáns érdekcsoport, amelyik korábban nem volt ebben: az orvostársadalom derékhada. A magyar törvényhozásban vagy tízszer annyi orvos ül, mint például az USA kongresszusában. S főképp a győztes MDF soraiban. A Demokrata Fórumnak a kezdetek óta erős vára az egészségügy. Választási programjának talán elsőként kidolgozott része az egészségpolitikai koncepció volt, amelynek ígéretei a következők voltak: pl. a németországihoz hasonló biztosítási rendszer, nem a hierarchiában kiküzdött helytől, hanem a betegért folytatott versenyben elért pozíciótól függő nyíltan magas jövedelem, s a hierarchia aljára lökött körzeti orvos – a „családi orvos” – rangjának helyreállítása s az orvos vállalkozási szabadsága. Végre helyzetbe került tehát egy erő, amelyik a változásban közvetlenül érdekelt. Az MDF egy éve folytat szívós küzdelmet azért, hogy kezébe vegye az egészségügyet. Az illetékes Népjóléti Minisztérium nem lett az övé, s nem sikerült ellenőrzése alá vonni a Társadalombiztosítási Főigazgatóságot sem, vagyis az egészségügy fő pénztárcáját, ami 1990 óta a tb-nél hever. Csatlakozott hát az SZDSZ kezdeményezéséhez a tb-alapról leválasztott önálló egészségügyi alap létrehozására, s neki remélhetőleg sikerül az, ami az SZDSZ-nek januárban nem sikerült. (Beszélő, II. évf. 3. sz.)

Valami biztos mozdul

Ezzel feltartóztathatatlanul megindul a változás, legalább az egészségügyben. Még nem tudjuk pontosan, hogy hogyan lesz, hiszen a kormány nem rukkolt elő javaslatával. Számos tervezet jött már forgalomba s vonatott vissza, lemondott egy államtitkár-helyettes, s a pletykák szerint lemondani készül a tb-főigazgatóság nemrég sorompóba álló főorvosa is. Alighanem senki nem lesz maradéktalanul elégedett, az MDF radikális trónkövetelői sem, az ellenzék sem, a lakosság sem. Nem valószínű, hogy olyan optimális kompromisszum születik, amely egyszerre óvja meg a magyar társadalmat az egészségügyben várható költségrobbanástól, s dinamizálni tudja a mozgósítható forrásokat. Ahhoz, hogy így legyen, sokkal jóhiszeműbb politikai élet kellene, sokkal kevesebb kamarilla. De annyit talán remélhetünk, hogy minden állampolgár világosan fogja látni, mennyit fizet az egészségéért, s befizetéseit mire is költik. Mert fizetni persze most is fizet: adót, társadalombiztosítási járulékot, amit meg sem kap a fizetésével, s borravalót. Ez is valami, nem is kevés.

Állni látszik az idő…

Kevesebb elmozdulás várható a társadalombiztosítás jövedelemelosztó rendszerében. A programok és deklarációk nem hiányoztak, ám nem tudnak föllépni olyan erőteljes érdekhordozók, mint az egészségügyben a politizáló orvosok. A kormány reformkoncepció címén három – részben egymásnak homlokegyenest ellentmondó – tervezetét rakott a kissé elképedt parlament elé, érzékletesen kifejezve, hogy saját kebelén belül sem tud dönteni. A koncepciónak csak nagy jóindulattal nevezhető változatok közös eleme a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése. Ezt azonban parlamenti expozéjában a népjóléti miniszter csak nagyon homályosan érintette, s az újmódi – csak kormányférfiakat megszólaltató – televíziós vitában a tb-főigazgató egy szűk évtized múlva látja csak időszerűnek. Vagyis lehetőleg egy harmadik kormánynak ajánlja fel előzékenyen. Csak különféle képviselők szólták el magukat. Óvatlanul elkottyantotta e nagy titkot például Kiss Gyula dr., a szociális és egészségügyi bizottság MDF-es elnöke (meg is kapta érte a magáét a Figyelő c. lap szerzőjétől) meg Havas Gábor, az SZDSZ szónoka a parlamenti vitában. Mit mondjak, az SZDSZ-es közönség sem volt lelkes. A jó memóriával megáldott olvasó talán még emlékszik: 1988-ban Csehák Judit, az akkori miniszter már előállt a nyugdíjkorhatár-emelés szükségességével s egy kidolgozott nyugdíjreformmal – aztán az a kormány s az a párt is sürgősen megfeledkezett róla. Az igazi meglepetés: az illetékes bizottság vitáján Csehák Judit, az ellenzékben lévő MSZP képviselője a korhatáremelés első lépcsőjének elhalasztása mellett érvelt, úgyis nagy a munkanélküliség…

A kis pillanat

Jó lenne, ha a közvélemény világosan látná: a nyugdíjak értékének erodálása csak a jogosultak körének szűkítésével vagy a jövedelmekből elvont közterhek növelésével állítható meg. Nincs más, olyan titkos buksza, amit csak meg kell nyitni. Lehet választani!

Ami a törvényhozók választását illeti, az érdekesnek ígérkezik.

A törvényhozók – a szociális és egészségügyi bizottság – kidolgoz majd egy koncepciót, s a kormányfrakciók majd megvitatják. Vitatkozik fölötte a Pénzügyminisztérium-párt, a Népjóléti-párt meg a TB-Főigazgatóság-párt. S aztán amit a kormány elfogad, azt a Ház plénuma megszavazza.

A politikai rendszerváltás nagy pillanatát a gazdasági rendszerváltásra a kormány elpuskázta egy évvel ezelőtt. A pillanat már korántsem olyan nagy, de azért pillanat a társadalombiztosítás rendszerváltására, hisz a felelősséget megoszthatja a tb fölé állítandó önkormányzattal. Vajon van-e ereje üstökön ragadni?




























Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon