Amit mindenki tud
Persze a hitelezőknek is vannak elvárásaik. A Világbank és a Valutaalap nemcsak az állami költségvetést, hanem az egész államháztartást, így a társadalombiztosítást is áttanulmányozta, és megtette észrevételeit a pénzügyi egyensúly nem teljesen elhanyagolható szempontját követve. Bizony, alapos nyirbálást ajánlanak. Egy adóssággal alaposan terhelt, szűkülő gazdaság, ráadásul erősen elöregedő népességgel nem engedhet meg magának olyan luxust, amit a nála sokszorta gazdagabbak sem: a világ legalacsonyabb nyugdíjkorhatárát – hasonló csak a többi volt szocialista országban van –, teljes körű és korláttalan egészségügyi szolgálatot, amelynek keretében mellesleg az állami ráfordítást megközelítő nagyságrendű pénz vándorol – finoman paraszolvenciának nevezett – borravaló formájában adózatlanul és ellenőrizhetetlenül az egészségügyi zsebek egy részébe, akármennyi gyógyszert akárkinek stb. Tessék szűkíteni a szolgáltatások körét, tessék ésszerűen felhasználni az ország teherbíró képességével arányos pénzt! – mondják, írják a nemzetközi szakértők, akik hitelszerződésről hitelszerződésre olyan alaposan tájékozódnak, hogy lassan jobban ismerik viszonyainkat, mint mi magunk. A kormányok a hitelszerződések aláírásakor általában egyetértenek e fölöttébb ésszerű tanácsokkal, ám sokkal kevésbé lelkesek, amikor a kivitelezéshez kellene fogni. S a pénzügyi stabilitásnál egyre fontosabbnak látszik a politikai stabilitás.
A balhét – egyébként érthetően – senki nem akarja elvinni. A szabad választásokkal azonban valami mégis megmozdult.
Trónkövetelők
Politikacsináló pozícióba került egy markáns érdekcsoport, amelyik korábban nem volt ebben: az orvostársadalom derékhada. A magyar törvényhozásban vagy tízszer annyi orvos ül, mint például az USA kongresszusában. S főképp a győztes MDF soraiban. A Demokrata Fórumnak a kezdetek óta erős vára az egészségügy. Választási programjának talán elsőként kidolgozott része az egészségpolitikai koncepció volt, amelynek ígéretei a következők voltak: pl. a németországihoz hasonló biztosítási rendszer, nem a hierarchiában kiküzdött helytől, hanem a betegért folytatott versenyben elért pozíciótól függő nyíltan magas jövedelem, s a hierarchia aljára lökött körzeti orvos – a „családi orvos” – rangjának helyreállítása s az orvos vállalkozási szabadsága. Végre helyzetbe került tehát egy erő, amelyik a változásban közvetlenül érdekelt. Az MDF egy éve folytat szívós küzdelmet azért, hogy kezébe vegye az egészségügyet. Az illetékes Népjóléti Minisztérium nem lett az övé, s nem sikerült ellenőrzése alá vonni a Társadalombiztosítási Főigazgatóságot sem, vagyis az egészségügy fő pénztárcáját, ami 1990 óta a tb-nél hever. Csatlakozott hát az SZDSZ kezdeményezéséhez a tb-alapról leválasztott önálló egészségügyi alap létrehozására, s neki remélhetőleg sikerül az, ami az SZDSZ-nek januárban nem sikerült. (Beszélő, II. évf. 3. sz.)
Valami biztos mozdul
Ezzel feltartóztathatatlanul megindul a változás, legalább az egészségügyben. Még nem tudjuk pontosan, hogy hogyan lesz, hiszen a kormány nem rukkolt elő javaslatával. Számos tervezet jött már forgalomba s vonatott vissza, lemondott egy államtitkár-helyettes, s a pletykák szerint lemondani készül a tb-főigazgatóság nemrég sorompóba álló főorvosa is. Alighanem senki nem lesz maradéktalanul elégedett, az MDF radikális trónkövetelői sem, az ellenzék sem, a lakosság sem. Nem valószínű, hogy olyan optimális kompromisszum születik, amely egyszerre óvja meg a magyar társadalmat az egészségügyben várható költségrobbanástól, s dinamizálni tudja a mozgósítható forrásokat. Ahhoz, hogy így legyen, sokkal jóhiszeműbb politikai élet kellene, sokkal kevesebb kamarilla. De annyit talán remélhetünk, hogy minden állampolgár világosan fogja látni, mennyit fizet az egészségéért, s befizetéseit mire is költik. Mert fizetni persze most is fizet: adót, társadalombiztosítási járulékot, amit meg sem kap a fizetésével, s borravalót. Ez is valami, nem is kevés.
Állni látszik az idő…
Kevesebb elmozdulás várható a társadalombiztosítás jövedelemelosztó rendszerében. A programok és deklarációk nem hiányoztak, ám nem tudnak föllépni olyan erőteljes érdekhordozók, mint az egészségügyben a politizáló orvosok. A kormány reformkoncepció címén három – részben egymásnak homlokegyenest ellentmondó – tervezetét rakott a kissé elképedt parlament elé, érzékletesen kifejezve, hogy saját kebelén belül sem tud dönteni. A koncepciónak csak nagy jóindulattal nevezhető változatok közös eleme a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése. Ezt azonban parlamenti expozéjában a népjóléti miniszter csak nagyon homályosan érintette, s az újmódi – csak kormányférfiakat megszólaltató – televíziós vitában a tb-főigazgató egy szűk évtized múlva látja csak időszerűnek. Vagyis lehetőleg egy harmadik kormánynak ajánlja fel előzékenyen. Csak különféle képviselők szólták el magukat. Óvatlanul elkottyantotta e nagy titkot például Kiss Gyula dr., a szociális és egészségügyi bizottság MDF-es elnöke (meg is kapta érte a magáét a Figyelő c. lap szerzőjétől) meg Havas Gábor, az SZDSZ szónoka a parlamenti vitában. Mit mondjak, az SZDSZ-es közönség sem volt lelkes. A jó memóriával megáldott olvasó talán még emlékszik: 1988-ban Csehák Judit, az akkori miniszter már előállt a nyugdíjkorhatár-emelés szükségességével s egy kidolgozott nyugdíjreformmal – aztán az a kormány s az a párt is sürgősen megfeledkezett róla. Az igazi meglepetés: az illetékes bizottság vitáján Csehák Judit, az ellenzékben lévő MSZP képviselője a korhatáremelés első lépcsőjének elhalasztása mellett érvelt, úgyis nagy a munkanélküliség…
A kis pillanat
Jó lenne, ha a közvélemény világosan látná: a nyugdíjak értékének erodálása csak a jogosultak körének szűkítésével vagy a jövedelmekből elvont közterhek növelésével állítható meg. Nincs más, olyan titkos buksza, amit csak meg kell nyitni. Lehet választani!
Ami a törvényhozók választását illeti, az érdekesnek ígérkezik.
A törvényhozók – a szociális és egészségügyi bizottság – kidolgoz majd egy koncepciót, s a kormányfrakciók majd megvitatják. Vitatkozik fölötte a Pénzügyminisztérium-párt, a Népjóléti-párt meg a TB-Főigazgatóság-párt. S aztán amit a kormány elfogad, azt a Ház plénuma megszavazza.
A politikai rendszerváltás nagy pillanatát a gazdasági rendszerváltásra a kormány elpuskázta egy évvel ezelőtt. A pillanat már korántsem olyan nagy, de azért pillanat a társadalombiztosítás rendszerváltására, hisz a felelősséget megoszthatja a tb fölé állítandó önkormányzattal. Vajon van-e ereje üstökön ragadni?
Kapcsolódó cikkek
- Beszélő [7]