Skip to main content

Vitányi Iván

Vitányi Iván: A KULTÚRA SZEREPE A TÁRSADALOMBAN ÉS A DEMOKRÁCIÁBAN

2016. március 6.

(Rövidített változat)

A kultúra szerepét illetően a mindenkori titkosrendőrségeknek több igazságuk volt, mint a kultuszminisztereknek: a társadalom „felforgatásának” alapvető oka ugyan a gazdasági és szociális ellentmondásokban keresendő, a folyamat mégis többnyire a kultúrában indul meg. Ezen rendőrségek megnyugtatására azonban azt is elmondhatjuk, hogy tömeghatását tekintve a kultúra (rövid időszakoktól eltekintve) mindig a legkonzervatívabb erők közé tartozott. A társadalom működésében a kultúra valamiféle kötőanyag, malter vagy (mint Richard A. Peterson mondja) ragasztószer. 

Havas 70 – I. kötet >>>
Havas 70 – II. kötet>>>

Ezt a tanulmányt Havas Gábornak ajánlom. Az itt megfogalmazott elvek szerint működtünk együtt a rendszerváltás előtti évtizedben.

Vitányi Iván: Még egyszer a Chartáról


Hallgatom, hallgatom a Merlinben tartott összejövetelről készült szalagot, és úgy érzem, hogy a felszólalók (néhány kivétellel) rossz irányban indultak el.

Vitányi Iván: Kardos László börtönírásai (1957–63)


Nem tudom, hogyan hathat ez a könyv a következő nemzedékre – azokra, akiknek 1956 már csak írásból-hallomásból tanult történelem – vagy azokra, akik akármilyen okból kimaradtak belőle. Nem tudom, hogy őket megérinti-e Kardos László kegyetlen, esendő története, többet tudnak-e meg az ’56-os forradalomról, és találnak-e benne magukra is vonatkozó tanulságot. Azt tudom, hogy engem és még jó néhány ismerősömet mélyen megrázott. Pedig ott voltunk, részt vettünk, átéltük, Kardos Lászlóval is személyes kapcsolatban álltunk.

Magyar Bálint, Vitányi Iván: Magyar út a demokráciába / Türelem a nemzeten belül, türelem a nemzetek között


Magyar út a demokráciába

Ezt énekeltük az előbb: „Megbűnhődte már a nép a múltat s jövendőt.” Azért vagyunk itt, mert nem akarunk ismét bűnhődni. Márpedig, ha a szélsőjobb hatalmi tervei valóra válnának, megint szenvedésként, bűnhődésként kellene újra végigélnünk a magyar történelmet.

Azért vagyunk itt, mert meg akarjuk védeni a demokráciát. Ha sikerült kiszabadulnunk a demokráciátlan baloldal uralma alól, akkor most el kell tudnunk kerülni a hasonlóképpen demokráciátlan szélsőjobb hatalmát is. Miért ellene harcolunk most a szélsőségek közül?




Vitányi Iván: Van-e ellenzék?


Az összefoglalással kezdem: ma az a helyzet, hogy vannak ellenzéki pártok („ellenzékek”), de nincsen igazán ellenzék. Ami van, túlságosan szétszórt, abban sem egységes, amiben pedig lehetne. Ezért erőtlen.

Természetesen nem valami monolit egységre gondolok, katonás összefogásra, még olyanra sem, amilyen az Ellenzéki Kerekasztal idején működött (már csak azért sem, mert az az idők folyamán nagyon is időlegesnek bizonyult).

Most sajátos helyzet alakult ki.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon