A Szabad Nép székháza már október 23-án az események egyik központja volt. A tüntetők behatoltak az épületbe, kidobálták és elégették a sajtótermékeket, könyveket. A hatalom azonban kiemelt fontosságúnak tartotta az objektum megőrzését, és a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia mintegy 100 fővel (harc nélkül) bevonult és berendezkedett az épület védelmére. Október 28-án ezt az egységet visszarendelték, és a Corvin köziek elleni támadásra készítették fel. Helyüket a Pf. 9497. sz. alakulat vette át Seres Ernő főhadnagy vezetésével.
Október 29-én, az esti órákban érkezett ide Dudás József gépészmérnök, a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnöke, hogy kinyomtassa 25 pontos programját és röplapjait. Ekkor már mintegy 100 főnyi fegyveres csoportot tudhatott maga mögött. Mivel az épületben nyomda és telefonközpont volt, Dudás úgy döntött, hogy itt kialakítja a Nemzeti Bizottmány bázisát. Valószínűleg megállapodtak a kirendelt katonai egységgel abban, hogy együttesen átveszik az objektum ellenőrzését.[1] A következő napokban Dudás politikai és – korábbi barátai, ismerősei segítségével – lapszerkesztői tevékenységet folytatott, miközben fegyveresei megszervezték az épületben a belső és külső őrséget, valamint a járőrszolgálatot. Parancsnokuk Kovács András szerszámkészítő volt, aki – Marton György elektrotechnikus-parancsokhelyettessel és néhány Széna téri felkelővel együtt – Budán a Nemzeti Bizottmány megalakulásakor csatlakozott Dudáshoz, mivel egyetértett a célkitűzéseivel.[2] Ugyanezen a napon, 29-én Bocskay Imre őrnagy engedélyével Haraszti Tibor hadnagy és Andrásy őrmester vezetésével a 9497. sz. alakulat több katonája már kimondottan Dudás támogatására, a nyomdászok biztosítására érkezett a Szabad Nép székházához. Ekkoriban hatalmas káosz uralkodott az épületben, s ez a nyomdai munkát is jelentősen akadályozta.[3]
Dudás politikai szerepe napról napra jelentősebbé vált. Önálló folyóiratot jelentetett meg, fegyveres erővel rendelkezett, sőt – egyedül a civil parancsnokok és forradalmi vezetők közül – még Nagy Imre kormányfővel is tárgyalt október 30-án a Parlamentben. Igen rövid időn belül országosan ismertté vált. Azt szerette volna elérni, hogy ismerjék el őt a budapesti felkelők főparancsnokának, de ennek nem volt realitása. Mi több, még a saját fegyveresei felett sem diszponált egyértelműen, mivel Kovács Andrásék értésére adták, hogy a munkájukba nemigen engednek beleszólást. („Dudáskám, te foglalkozz a politikáddal, mi majd foglalkozunk a rendcsinálással!”) Az első napokban még – ha súrlódásokkal is, de – eredményes volt az együttműködés. Dudás parancsokat nem osztogathatott, de bizonyos feladatok megoldásával megbízta fegyvereseit, akik azokat önállóan hajtották végre. Mivel csak a Nemzeti Bizottmány elnöke volt ismert, a belső viszonyokról a kívülállók mit sem tudtak. Csak az ő aláírása szerepelt az itteni felkelők igazolványán, a „Dudás-csoport” elnevezést használták, s ez mindmáig megmaradt – a fentiek alapján helytelenül. Helyesebb a „szabadnépesek” kifejezés, amit Baló A. Péter javasolt.
Az objektum elfoglalása többekben ellenérzéseket váltott ki, sőt egyes fegyveres szervezetek offenzívára készülődtek. Egy újságíró Solymosi János alezredestől kért segítséget, aki „terepszemlére” kirendelt oda két harckocsit és 25 főnyi gyalogságot. Másnap ugyanaz az újságíró látogatta meg, és arról számolt be, hogy a rend helyreállt az épületben, de Dudást mégiscsak le kellene tartóztatni. Átfogó támadásra azonban – a HM támogatásának hiányában – nem kerülhetett sor. Kopácsi Sándor október 30-án valószínűleg Münnich Ferenc utasítására a Szabad Nép-székház „felszabadítására” indult. Kopácsi ezredes azonban el akarta kerülni a konfrontációt, ezért a vele lévő felkelőkkel színlelt csetepatét rendezett. A MEFESZ nemzetőrsége is támadásra készült a székház ellen. „Már a hídon voltunk, amikor lefújták a parancsot.” Végül is a székház védői megmenekültek a „külső” veszélyektől.[4] Ugyancsak október 30-án a csoportból többen részt vettek a Köztársaság téri pártközpont ostromában, de erről nincsenek részletes forrásaink.[5]
A „fejvadászok” és a „báránykák”
A székház fegyveresei 120-150-en voltak.[6] Magjuk a Széna térről jött át október 29-én, a többiek útközben, a székház épületében és környékén csatlakoztak hozzájuk. Mintegy 80-100 állandó tag volt, a többiek cserélődtek. A mindenki által Bandinak hívott Kovács András vezérségét senki nem vitatta. Biztos fellépésén, energikusságán, keménységén kívül mellette szólt a katonai rátermettsége, sőt háborús tapasztalata is: 13 évesen, az ostrom idején, a Vannay-zászlóalj tagja volt. Mindez már az első napon megmutatkozott, amikor a vezetése alatt rövid időn belül megszilárdult a fegyelem. A vezetésben tizenöten segítették a munkáját.
A csoport az őrszolgálat megszervezése után – Kovács főparancsnok részvételével – megkezdte az ÁVH-s pártfunkcionáriusok felkeresését és előállítását. Ezt a tevékenységet Dudás József tiltakozása ellenére végezték, elszántabban, mint általában más fegyveres csoportok. A székházban nem is egy ilyen osztag alakult. Tagjaik közül többen közvetlenül a forradalom előtt vagy a forradalom idején szabadultak tiszapalkonyai fogságukból. E „különleges csoportok” közül legismertebb az 53 éves Pálházi Ferenc kazánfűtő által vezetett „Fejvadászok” raja volt. Pálházi ugyancsak harcolt 1945-ben a Vannay-zászlóalj kötelékében, innen ismerte Kovács Andrást, akivel véletlenül találkozott 31-én, és így került ide.[7] Az osztag kíméletlenebbnek mutatkozott, mint a hasonló szerepet betöltő rajok általában. Erre magyarázat lehet, hogy olyan megkeseredett, gyűlölet vezérelte tagokból verbuválódott össze, akiket az államvédelmisek korábban súlyosan megkínoztak, meggyötörtek. A „Fejvadászok” közé tartozott Felcser Sándorné Szabó Mária autóbusz-kalauz, Lőrincz Sándor esztergályos, Kovács József („Jocó”), aki október 28-án szabadult Tiszapalkonyáról,[8] Vasvári Sándor raktáros, Zsitka József, a fiatal, kétméteres „Góliát”, és valószínűleg Varga Rezső segédmunkás is, aki november 2-án szabadult ki a Markó utcából. Állítólag itt volt még három fegyveres, akik korábban a francia idegenlégióban szolgáltak. A „Fejvadász-brigád” létszáma 25-35 fő lehetett. November 2-án Kovács András utasítására a Corvin Áruházban rendezkedtek be, és a feladatukhoz tartozott az épület belső rendjének biztosítása is. A „Fejvadászok” mindvégig a többi alegységtől elzárkózva, titkolódzva tevékenykedtek.
A „Báránykák” lényegesen kevésbé ismertek, mint a „Fejvadászok”. Közvetlenül a főparancsnok irányítása alá tartoztak, voltaképpen testőrgárdaként, mivel „Bandi” ezt a 20-30 főnyi csoportot tartotta a legmegbízhatóbbnak. Együtt jártak a városban portyázni, de megnevezni egyiküket sem tudja.[9] A 17 éves Kalivoda Istvánt néhány forrás Kovács András testőreként említi, de nem tudjuk, hogy ő a „Báránykák”-hoz tartozott-e.
Egy belügyi feljegyzés szerint hasonló feladatokat látott el egy kb. 20 fős csoport is Balassa Sándor vezetésével, aki a forradalom kitörése előtt szabadult szintén Tiszapalkonyáról. E forrás arról tudósít, hogy ÁVH-sok után kutatva október 31-én átkutatták a New York palotát, november 1-jén pedig a Majakovszkij u. 54. sz. épületet. Ez utóbbi akciót Andrásy Gyula honvéd őrmester szervezte, és Balassán kívül Szabó Jenő technikus, Sztankó János lakatos és mások hajtották végre. Balassa még november 4-e előtt eltűnt a székházból.[10]
A felsoroltakon kívül még mások is folytattak ilyen tevékenységet, lehetséges, hogy a fent említett osztagok kötelékében. Közülük Sárközi Károly („Csoki”) szobafestő, aki 29-éig Várpalotán szolgált sorkatonaként, ezért azonnal rajparancsnoksággal bízták meg, Tornyi László autószerelő, Preisz Zoltán szerszámlakatos, Fogarasi Rudolf, Hortobányi Menyhért, Ollé János neve fordul elő még a forrásokban. Tornyi, Preisz, Fogarasi, Hortobágyi Tiszapalkonyáról szabadult a forradalom idején. Az egyik forrás szerint Preisz Kovács András futárja és közvetlen alárendeltje volt.[11] Ő tett javaslatot november 2-án arra, hogy Sarkadi István ügyészt, valamint a tiszapalkonyai BV-őrség több tisztjét, így Székely őrnagyot, Berecki hadnagyot, Nyerges főhadnagyot, Dorogi és Nagy hadnagyokat fogják el, mint ÁVH-sokat. Sári József postai alkalmazott november 1-jén került a székházba, ő főleg a nyomdában őrködött.
A begyűjtő csoportok mellé megszervezték a fogdaszolgálatot. Kovács András megbízta a Szabad Nép-székház fegyvereseinek szolgálatvezetőjét, Kulutácz Mátyás villanyszerelőt (aki október 27-én szabadult Tiszapalkonyáról), hogy rendezzen be két szobát a foglyok részére. (Andrásy Gyula őrmester és Kulutácz hasonló szerepkört töltöttek be: mindketten szolgálatvezetők és őrségparancsnokok voltak.) Az egyik volt fogoly szerint e helyiségeket nem őrizték, vagyis az épület beosztottjai közül bárki bemehetett. A fenyegetések ellenére a rabok előtt politikai és más jellegű vitákat rendeztek, több esetben még az ő véleményüket is kikérték.[12]
Herencsár Lajos ÁVH-s beosztottat 31-én délelőtt 8-10 fegyveres kereste fel az Erzsébet királyné útján lévő lakásában. Mivel azonnal átadta nekik a pisztolyát, a felkelők eltekintettek a házkutatástól. Állítása szerint az egyik „látogatója” állandóan követelte, hogy akasszák fel.[13]
Czimmer Zoltánt a Tanács körúton fogták le szintén 31-én. A rendőrségi igazolványát nem fogadták el, miként a sofőrjéét sem. Elmondása szerint a Szabad Nép-székházban feltett kézzel a falhoz állították. Volt olyan felkelő, aki el akarta engedni őket, mivelhogy rendőrök, mások viszont továbbra is ÁVH-soknak tartották őket. Később Kovács András durván rájuk támadt, majd átadta őket Pálházinak, aki szintén fenyegetően lépett fel.
Hollósi Péter BM-dolgozó Akácfa utcai lakásában november 1-jén hatan (közöttük egy szomszéd is) házkutatást tartottak, majd feleségével, nevelt fiával és két vendégével együtt szállították be. Négyüket azonnal elengedték, Hollósit, Szabó Károly volt ÁVH-sal (aki a BM Bács-Kiskun megyei főosztályánál volt főosztályvezető ) Pálházi Ferenc és Kalivoda István átadta a BRFK főosztályának.[14]
Puskás Sándor ÁVH-s hadnagyot november 1-jén állították elő.[15] Puskás, kijelentette, hogy őt semmi törvénytelenség nem terheli, a forradalom hívének vallotta magát, és valahogy megnyerte a felkelők bizalmát. Fegyvert nem kapott, de a következő két napon Kovács Andrásnak segített az ÁVH-s foglyok kihallgatásában, jegyzőkönyvvezetésben, így a parancsnok politikai tanácsadójává vált. A többiek elfogadták ezt a helyzetet, Puskást „Bandi kisávósá”-nak nevezték. A harcok idején már nem tartózkodott ott: Kovács András küldte haza, hogy megkímélje az várható veszélyektől.[16]
Pálháziék a Makarenko utcában kutattak az ÁVH-sok után, akik ekkorra már elmenekültek innen. A BM női szállójánál már nagyobb sikerrel jártak: Márton Erzsébetet, Bereczki Lenkét és Nagy Terézt, Hatala Józsefnét előállították, felelősségre vonták őket, ám pár óra múlva már szabadulhattak.
Belügyi források szerint Kiss Imre ÁVH-s vagy rendőr is a „fejvadászok” fogságába került, valamint (Pálházi szerint) még négy személy az V. kerületi Október 6., illetőleg a VII. kerületi Felsőerdősor utcából, de e foglyok sorsáról semmilyen további ismereteink nincsenek. A fent említetteknél nyilvánvalóan több foglyot gyűjtöttek össze, de több adattal nem rendelkezünk.
Valószínűleg elterjedt a városban, hogy a Szabad Nép-székházban ÁVH-sokat őriznek, mivel gyakran megesett, hogy idegenek idehozták a gyanúsnak ítélt embereket. Zsögöd Andor tisztviselőt – valamilyen feljelentés alapján – Kovács Ferenc[17] társaival vitte a „fejvadászokhoz”. Innen tehergépkocsival elszállították, hogy feljelentőjével szembesítsék, de útközben megszökött.
Szemes Jenőné Szalai Juliannát, a Corvin Áruház párttitkárát és propagandistáját Sárpataki Ödön és Podkoniczky István áruházi dolgozók (akikről korábban kedvezőtlen káderjelentést adott le) 31-én öt-hat fegyveressel elfogták és inzultálták: „Téged keresünk, te piszok, te szemét, te rákosista, sztálinista”. A Szabad Nép-székház II. emeletére vitték, de a kísérőket nem engedték be a helyiségbe. Szemesnét – vallomása szerint – órákon keresztül mozdulatlanul a falhoz állították. Állítása szerint ekkor mintegy tucatnyi őrizetes volt ott. Meneküléséről két verziót ismerünk. Szemesné állítása szerint el akarták szállítani valahová, de a Sztálin úton valamilyen járőrök feltartóztatták a gépkocsit, és ő a szóváltást kihasználva megszökött. A másik változat szerint Szemesnét kihallgatása után szabadon engedték.[18]
Ádok Antal ÁVH-s századost október 30-án a Ráday utcai egyetemi nemzetőrség tagjai (Szemes Pál, Vörösmarty Zoltán, Hegedűs Lóránt) fogták el, és vitték a Szabad Nép székházába. Szidták, falhoz állították, 26-28 fokos szobában télikabátra még bundát is felvetettek vele, megpofozták – vallomásai szerint a többi fogollyal is rosszul bántak –, majd éjszaka átszállították a Markó utcai fogházba.
Abban megegyeznek a források, hogy a fékeveszett ÁVH-ellenes közhangulatban a letartóztatottakkal szemben durva hangnemet használtak, fenyegetőztek,[19] a bántalmazásról már lényegesen kevesebb szemtanú tett említést,[20] de olyanok is akadnak, akik szerint még a fegyverszünet idején megöltek volna foglyokat.[21] A szemtanúk és résztvevők túlnyomó többsége azonban cáfolja ezt a vádat. Dudás kétszer tett látogatást a foglyoknál, és igyekezett mérséklően hatni.[22] Később november 3-ig átkísérték őket a Deák téri főkapitányságra, vagy az ORK Jászai Mari téri épületébe. Ezt Dudás kezdeményezte, és ebbe Kovácsék is könnyen beleegyeztek.[23]
November 1-jén a ZMKA-ból Rónyai Sándor műszaki hadnagy javaslatára Kiss Jenő, Kovács László századosok és Székfy Szilárd hadnagy csatlakoztak fegyveresen a „szabadnépesek”-hez. Andrásy őrmester a három tisztet egy-egy raj élére állította, az egész osztag irányításával a régebbi csoporttag Rónyait nevezte ki. Feladatul az utcai rend biztosítását kapták. November 3-án Kovács András azzal bízta meg őket, hogy a meglévő szakaszokat, szakaszparancsnokokat katonai szempontból ellenőrizzék, és segítsenek a kiképzésben, a fegyverismeret elsajátításában. (Előzőleg szabadkozott, hogy szakaszparancsnokká nem nevezheti ki őket, mivel a jelenlegiek – akik korábban itt voltak – megsértődhetnének.) Hozzátette, hogy parancsadási joguk nincs, csak észrevételezési joguk, és észrevételeiket neki tehetik meg.
Kizárólag a katonák vallották később azt, hogy a Szabad Nép székházában óriási volt a szervezetlenség és a fegyelmezetlenség. Szerintük: „Kovács András eléggé kapkodó volt, tervei megvoltak, de konkrét intézkedéseket ő sem tett a fegyelem megszilárdítására. […] Tanácsot kért tőlünk az épületben lévő tűrhetetlen állapotok korrigálására.”[24]
Rajtuk kívül volt még egy katonai alegység, egy szakasznyi lövész, akiknek egy hadnagy volt a parancsnokuk. Az ő felügyeletükre bízták a „szabadnépesek” két géppuskáját.
Egy kis létszámú katonai csoport előbb Halmai Róbert főtörzsőrmester, majd 1-jétől Andrásy Gyula őrmester vezetésével a székház III. emeletén egy közepes hatósugarú rádió adó-vevőt üzemeltetett, ide csak a kezelők léphettek be.
Egy hat-, később tízfőnyire bővülő osztag – Rákóczi Sándor volt politikai fogoly irányításával – a beszerzéssel foglalkozott. A kőbányai konzervgyárból állítólag erőszakkal elhoztak kb. 50 mázsa konzervet (a székházban konyhát működtettek), és a BM Lendvai utcai szállásáról ruhákat, matracokat, pokrócokat stb. Mindezekről azonban a periratokban nincs említés, miként arról a 30-35 főnyi portyázó, később harcoló osztagról sem, amelynek Kovács András egyik helyettese, Szilágyi Gyula („Sziszi”) flottillahadnagy volt a parancsnoka.[25]
Az őrszolgálatról és a csoport többi tagjáról csekély forrásanyagunk van.[26] Az őrséget Andrásy őrmester és Kulutácz Mátyás irányította, idetartozott Balázsi József kőműves, Kalmár József lakatos, aki később sofőrködött, Hircz Lajos autóbusz-kalauz, Révai Péter motorszerelő.[27] Ide vezényeltek két Práter utcai rajt is, hogy őrizzék az épületet, és biztosítsák az újság előállítását. Csak azokat engedték be, akiknek igazolványán a „Magyar Forradalmi Bizottmány” bélyegzője volt. Emellett rendszeres járőrszolgálatot láttak el. Az épület fényképezését is meg kellett akadályozniuk. Kovács András különösen az olyan felvételeket tiltotta, amelyeken fegyveres felkelő látszik. Mivel ők is részt vettek házkutatásokban, előállításokban, többen őket is „fejvadászok”-nak hívták.[28]
Fontos szerep jutott a két titkárnőnek, Horváth Juditnak (vagy Júliának) és Miksi Marának, akik mindvégig segédkeztek a parancsnoknak.
A szóbeli források alapján Burai Zoltán, Baji József, Kenessey Csaba és mások is a csoporthoz tartoztak.
A Szabad Nép-székház csoport és a Nemzetőrség
A Szabad Nép-székház forradalmárait, az ott lévő újságírókat, dolgozókat, fegyvereseket a külvilág számára szinte kizárólag Dudás József jelenítette meg – mind kedvezőtlenebbül. Az alábbiakban ezt a folyamatot csak a fegyveres testületekkel kapcsolatban foglalom össze, hozzátéve, hogy mindez összefüggött Dudás megítélésével a politikai és kulturális körökben.
Az első intő jel október 31-én a Forradalmi Karhatalmi Bizottságnak a Kilián laktanyában lezajlott értekezletén mutatkozott meg. Részint azzal, hogy Dudás személyesen nem jelent meg, de főként azzal, hogy képviselője bejelentette: a „nemzeti bizottmányosok” nem kívánnak belépni az akkor alakuló egységes nemzetőrségbe. Ezt követően Maléter a kiközösítés mellett érvelt,[29] és a pesti felkelőparancsnokok is szinte kivétel nélkül mind súlyos kritikával illették Dudást. Mindössze a Széna tériek árultak el lojalitást irányában.
A következő napokban tovább folytatódott Dudás és ennélfogva a Szabad Nép-székház elszigetelődése. A csoport továbbra is kivonta magát a Nemzetőr-parancsnokság kötelékéből, és semmibe vette annak előírásait. Dudás saját kezű aláírásával ellátott igazolványokat osztott szét fegyveresei körében (s juttatott azokból a Széna téri felkelőknek is). Nem mutatott semmilyen együttműködési hajlandóságot a környező felkelőcsoportok vezetőivel. Jóval idősebb volt náluk, és gazdag politikai tapasztalatainak birtokában valószínűleg úgy érezte, hogy minden további nélkül engedelmességgel tartoznak neki.[30] Ők viszont mindinkább ellenszenveztek vele.
Mindeközben fokozatosan romlott a kapcsolata Kovács Andrással, a székház fegyveres parancsnokával is. Dudás részint nem értett egyet a csoport fő tevékenységével, a „fejvadászattal”, de nyilván ettől függetlenül sem akart belenyugodni abba, hogy mind csekélyebb a befolyása a fegyvereseinek irányításában.[31] Kovács András szerint Dudás egyáltalán nem értett a katonai kérdésekhez, de a bizalma egyébként is megrendült benne, mivel úgy látta, hogy gyakran váltott szövetségest, vagyis köpönyegforgatónak tartotta, aki nem képviseli konzekvensen a forradalom érdekeit. Dudás pedig így jellemezte vetélytársát: „…teljes felelősséggel mondhatom, hogy ez egy igen veszélyes ember, mert minden egyes cselekedetét csak a személyes bosszú érdekei vezették. […] Jellemét tekintve egy feldühödött anarchista típus, olyan anarchista, akinek sikerült fegyvert szerezni, s azt ellenőrzés nélkül használhatja. Felhasználta a zavart, saját személyi bosszújának kielégítésére.”[32]
Október 31-én Dudás felkérte Arnóczki Pál századost, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia tisztjét, hogy beosztottjaival fegyverezze le Kovácsot és a főbb hangadókat, és vegye át az objektum biztosítását. Másnap a százados tíz tisztjével meg is jelent a székházban, de a konfrontációt nem vállalta, miután Kovács világossá tette, hogy semmiképp sem adja át a vezetést a tiszteknek.
Mindezek ellenére Dudás és Kovács között ekkoriban nyílt kenyértörésre nem került sor, együttesen beszélték meg a teendőket.[33]
November 2-án a Külügyminisztérium megtámadásáért tévedésből Dudást tették felelőssé, és Király Béla, a Nemzetőrség parancsnoka a HM-ben letartóztatta. Miután a félreértés kiderült, Dudás a kedvező pillanatot arra használta fel, hogy a tábornok közreműködésével megszabaduljon Kovács Andrástól, hogy eltávolításával a fegyvereseket engedelmességre bírja.[34] Kovácsot a Fő utcában le is tartóztatták, s a periratok szerint Király Béla elgondolása alapján kelepcébe csalták: Dudásné[35] üzente telefonon, hogy Kovács kísérje át valamelyik ÁVH-s foglyot.[36] Az érintett ezt kategorikusan cáfolja. Elmondása szerint az egyik helyettesét vitte oda önként, miután összeverte, mert az megbecstelenítette a forradalmat,[37] és ezért tartóztatta le őt Butkovszky Emmánuel, a Fő utcaiak parancsnoka.[38] Valószínűbb azonban az előbbi változat, vagyis, hogy fondorlattal fogták le. Másnap reggel azonban szabadon engedték.[39]
Mindeközben a Nemzeti Bizottmány elnökének presztízsvesztesége már megállíthatatlan volt. A Külügyminisztériumnál történt incidensért a közvélemény – a bizonyítékok ellenére – őt okolta, majd különféle híresztelések következtében őt tették felelőssé a Nemzeti Bank kifosztásáért, a Köztársaság téri pártház ostromáért és egyebekért is. A politikai és katonai vezetés döntött arról, hogy Dudást mindenképpen végérvényesen kimozdítják pozíciójából, és valamelyik helyettesével felveszik a kapcsolatot.[40] Király Béla kezdeményezésére Kovács András lett a kiszemelt tárgyaló fél, aki ezúttal már csak a fegyveresei kíséretében volt hajlandó elmenni a Deák térre, a Nemzetőr-parancsnokságra. Itt Kopácsi Sándor fogadta. „Közöltem vele, hogy a Dudás-csoport nem felel meg azoknak a követelményeknek, hogy a nemzetőrség tagja lehessen. Kovács mondta, hogy adjunk neki egy kis időt, hogy megtalálják a módját, hogy Dudást eltávolítsák, mert sok ember a csoportból őbenne bízik. Ő hajlandó elismerni a kormány programját és aláveti magát a nemzetőrség vezetésének és a fegyelemnek. Megígérte, hogy tartózkodni fognak az önkényeskedéstől. Megmondtam, hogy ha erre nemcsak ígéret lesz, hanem biztosíték is Dudás eltávolításával, akkor tárgyalhatunk a továbbiakról. […] Kovács ki is jelentette, hogy nem azonosítja magát Dudással, és csoportját aláveti a Forradalmi Karhatalmi Bizottság hatáskörének.”[41]
A főkapitányságon hamarosan megkezdődött a nemzetőrségi értekezlet, amelyen a katonai, rendőrségi vezetőkön kívül ott voltak a jelentősebb budapesti felkelőcsoportok parancsnokai. Az első felszólaló „szabadnépes” volt, aki rátámadt Király Bélára Kovács András lefogása miatt, és kijelentette, hogy addig bojkottálja a csoport a közös munkát, amíg szabadon nem engedik.[42] Ezután Dudásék a többiek támadásának fókuszába kerültek. Felrótták nekik az addig is helytelenített magatartásukat, és az akkoriban elterjedt tévhírek alapján is szidták őket. Úgy elmérgesedett a hangulat velük szemben, hogy egyesek szerint lincseléstől is lehetett tartani.[43] A civil csoportok képviselői szinte maradéktalanul kiközösítették a lehetőségeit még mindig messze túlértékelő Dudást. A Széna téri felkelő-küldötteken kívül mindenki megtagadta vele a további együttműködés minden formáját. Határozatot is hoztak, hogy a „nemzeti bizottmányos” igazolvánnyal rendelkezőktől el fogják venni a fegyvert. Ekkor azonban Dudást saját fegyveresei leváltották, és Marton György ígéretet tett arra, hogy csoportja elfogadja a Nemzetőr-parancsnokság irányítását. A fennmaradt dokumentum szerint a Szabad Nép-székház Baktai Imre egyetemistát delegálta a Nemzetőrség Operatív Bizottságába. Őt Dudás jelölte, de Marton és Andrásy őrmester kijelentette, hogy ők csakis Kovács Andrást ismerik el parancsnokuknak, más szóba sem jöhet.[44] A későbbi Operatív Bizottság ülésén végül is senki nem képviselte a Szabad Nép-székházat.
Dudás azonban továbbra sem adta fel a harcot: a ZMKA-n kért támogatást, hogy „renitenskedő alvezéreit megzabolázza”.[45] Márton András ezredes-parancsnok ígéretet tett a katonai segítségre, ha a Magyar Függetlenség a hangnemén változtat.[46]
Az ezredest ekkor berendelték a Parlamentbe, és ekkor kapott parancsot Malétertől Dudás letartóztatására.[47] Az Akadémia épületében Teleki Lajos alezredes a Minisztertanács elnökének nevében letartóztatta Dudást. Nem sokkal később állítólag megjelentek az Akadémia körül a Nemzeti Bizottmány elnökéhez hű fegyveresek, és követelték vezetőjük szabadon bocsátását. Egyesek szerint kisebb csetepaté is kialakult a katonák és a civilek között, és néhány felkelő fogságba esett. Ennek ellenére a tisztek ijedtek meg, és így unszolták parancsnokukat, Márton ezredest: „Bandi, ha nem akarod, hogy ezek a felkelők kinyírják az Akadémiát, akkor Dudást ki kell engedni.” Mindez azonban kevéssé valószínű.[48] Végül is Márton hallgatott tisztjeire, de az is lehet, hogy indokolatlannak találta a fogvatartást.
Ekkor Dudás ismét segítséget kért a „lázadók” ellen. Csak Kovács Andrást és Marton Györgyöt kívánta eltávolítani ahhoz, hogy a többiek ismét vezetőjüknek ismerjék el. Cserében segítséget ígért Mártonnak a székházban készítendő új kormánylap részére. Az ezredes azonban ennyire nem akarta elkötelezni magát. Csak egy pisztolyt adott neki, és menedékhelyet ígért számára, végül két tiszttel visszakísértette. Dudás a lapja kefelevonatát ellenőrizte, a „lázadók” ezt nem akadályozták meg.
Kovács András miután „hivatalosan” is a Nemzetőrség egységparancsnoka lett, előkészületeket tett a főparancsnokság utasításának betartására, vagyis a 18 éven aluliak lefegyverzésére, a nyilvántartás rendezésére, a biztonsági előírások betartására. Emellett katonai kíséretével több helyen megfordult, és határozott intézkedéseket tett, ha úgy gondolta, hogy a forradalom érdekeit kell védene. (Például a Ferencvárosi pályaudvarnál felelősségre vonta azokat a vasutasokat, akik meg akarták szüntetni a helyi Forradalmi Bizottságot. A Hungária úti telefongyárban a munkástanács tagjaitól megkövetelte, hogy a munkások között osszák szét a már megszerzett káderanyagot.)
Harcban a szovjetekkel
Kovács András a kísérőivel november 4-én hajnali két órakor tért vissza. Lopás gyanújával, vagy engedély nélküli házkutatás miatt felsorakoztatott egy civil szakaszt. Miközben e felkelőkkel ordítozott, aggasztó zajok hallatszottak az utcáról: „Hallottuk, hogy erős harckocsi zúgás jön a körút felől. Valakinek a parancsára a folyosókon, ami a körút felé világított, a lámpákat leoltották. […] A sötét szobából kinézve láttuk, hogy szovjet harckocsik vonulnak.”
Hamarosan jött Dudás is, aki Nagy Imre rádiófelhívásától indíttatva összehívta a civil és a katonai parancsnokokat, és kiadta az utasítást: barikádokat kell építeni a civil lakosság bevonásával,[49] fegyvereket kell szerezni, benzines üvegeket készíteni, és kijelölte azonnal ennek felelőseit. „Ebből egy vita is származott, mert az egyik civil megtagadta az utasítást és megkérdezte Dudástól, hogy ki a parancsnok: Dudás, vagy Kovács András, mert ő úgy tudja, hogy Kovács. Dudás erre azt felelte, hogy igen Kovács a parancsnok a Szabad Nép-ben, de ő itt az egész környék vezetője, és itt csak Kovácsnak akar segíteni.”
Kovács László századost Dudás elküldte Márton Andráshoz fegyverért és lőszerért, de ő nem jött vissza.[50] A többi alegységparancsnok munkához látott. (Ekkor még ezen a környéken csak átvonultak, nem támadtak a szovjetek.) Dudás Kovács Andrással egy szobában térkép fölött folytatta a megbeszélést. A kapuknál az őrség utasítást kapott, hogy senki sem hagyhatja el az épületet parancs nélkül.
Dudás ezután felvette a kapcsolatot a Nemzetőr-parancsnoksággal, személy szerint Kopácsi ezredessel, aki a szovjet túlerő miatt ellenezte a fegyveres ellenállást, sőt a barikádok lebontását javasolta. A Nemzeti Bizottmány elnöke ezt teljes mértékben elfogadta, és ennek megfelelően a korábbiakkal ellentétes utasítást adott fegyvereseknek. Az eddigieknél még súlyosabb vitába keveredett Kovács Andrással, Marton Györggyel, és elhagyta a székházat öt fegyveresével.
Eközben kint már megkezdődtek az összecsapások a szovjet erőkkel. A katonák közül kétségtelenül Székfy Szilárd „Sziszi” volt legaktívabb. Az ő irányításával kb. százan hordták kövekből a barikádot, és egy villamost is odatoltak. Sürgette a petróleumos üvegek előállítását, kevésnek találta a készletet. Rónyaival és másokkal felállított a Corvin Áruháznál egy 120 mm-es aknavetőt. Állítólag a civilek hősnek tartották, mivel felgyújtott egy harckocsit. Kiss Jenő és Rónyai is szervezte és irányította civilek ellenállását. Kiss állítólag benzines palackokkal célozta meg a páncélosokat. A civilek közül Pálházit látták a legtöbben harcolni.[51] A fegyveres ellenállás részleteiről nincs több levéltári forrásunk.
Este a Népszínház utcában három „gyanús” férfit elfogtak a „szabadnépesek”, és a bázisukra vitték. Mindhármukat napokon keresztül a Práter utcai felkelők tartották fogva, és éppen ekkor engedték szabadon őket. Közülük Sarkadi István ügyészt[52] Preisz Zoltán azonnal felismerte, hiszen ő volt a vád képviselője, amikor nyolc évre elítélték.[53] Fodor Pálról pedig kiderítették, hogy ÁVH-s főhadnagy, ezért kettőjüket ott tartották, Kecskés Ferencet pedig járőrök kísérték a lakására. Kecskés – noha ő is ÁVH-s volt, de egyben termelési osztályvezető is – a gyári belépőjével igazolta magát.
A székházban Kovács András pisztolyt rántott Fodorékra, megmotozta és megbilincselte őket: „Mit csináljunk velük, kinyírjuk?” Majd kihallgatta a két foglyot, „bár ez inkább csak becsmérlés volt, mint kihallgatás”. Két szovjet sebesültet is behoztak. A parancsnok egy tolmács segítségével kérdezte őket, hogy mikor tervezik a szovjetek megtámadni a székházat, és hogy van-e gyalogos egységük. A súlyosabb sebesültet a kórházba szállították. Ekkoriban történt, hogy Marton György néhány fegyveressel a MÁV-központ épületéből fogolyként szállította vissza Dudást. Kovács András felelősségre vonta a legutóbb kiadott parancsaiért, amely a barikádok lebontását és az ellenállás megszüntetését írta elő, és közölte vele, hogy a forradalom elárulásáért letartóztatja őt. Kijelentette, hogy Dudás folytathatja a lapszerkesztői tevékenységét, de most már csak felügyelet alatt, és ellenszegülés esetén a legrosszabbra számíthat.
Késő éjjel mind hevesebbek lettek a harcok, és a harckocsik lövéseitől súlyosan megrongálódott a székház épülete. Dudás légnyomást kapott, felesége is rosszul lett. Egy hadnagy (talán Rónyai Sándor) és fegyveresei segítségével (akik tudták a jelszót: „Feri bá; Báránykák”) sikerült a Rókus Kórházba menekülniük.
A székház „sebezhetősége” mind szembetűnőbbé vált: viszonylag vékony falai és nagyméretű ablakai nem nyújthattak megfelelő védelmet a felkelőknek. A vezetők úgy döntöttek, hogy a közeli „éjjel-nappali” közértbe települnek át, ahonnan lényegesen nagyobb útszakaszt tarthattak szemmel, és lőhettek be.
Ezen az éjszakán történt a foglyok meggyilkolása, amely rendkívül sokat ártott a „szabadnépesek” hírnevének. Sarkadit és Fodort a Rökk Szilárd utca és a Stáhly utca kereszteződésénél egy kapualjhoz vitték, majd Pálházi és „Góliát” fejbe lőtték őket.[54] Több szemtanú szerint így járt a szovjet fogoly is, akivel szintén „Feri bácsi” végzett. Kevésbé valószínű verzió, hogy ő a harcok közepette kapott halálos sebet. A kilátástalanság úrrá lett a felkelőkön, hiszen korábban nem végezték ki a védtelen foglyokat.[55] Más csoportoknál is rendszerint ekkor következtek be az elkeseredés szülte hasonló tragédiák, mivel világossá vált, hogy a szovjet túlerő szétfoszlatja a függetlenségi reményeket. Többek szerint e gyilkosságok Kovács András jóváhagyásával, sőt utasítására történtek. Ezzel kapcsolatban az érintett két egymással ellentétes információt közölt.[56] Az egyik szemtanú szerint Rónyai hadnagy a három gyilkosságért letartóztatta Kovács Andrást, és azzal engedte szabadon, hogy majd az ügyészség elé viszi az ügyet.
A csoport jelentősen megfogyatkozott létszámban november 7–8-ig folytatta az ellenállást az „éjjel-nappaliból” és a Corvin Áruházból. A hiányzók közül többen, főleg a katonák – Székfy, Kiss Jenő, Rónyai – 5–6-án a környező csoportokhoz, elsősorban a Continental Szállóban lévőkhöz csatlakoztak. A konkrét harci eseményekről ebből az időszakból sem maradtak fenn levéltári források.[57] A „szabadnépesek” irányítása továbbra is Kovács András és az alegységparancsnokok kezében maradt, akik ekkor is szigorú fegyelmet tartottak. Alakult egy felderítő egység Preisz Zoltán és Szilágyi Gyula részvételével. A felkelők megakadályozták az „éjjel-nappali” fosztogatását.[58]
7-én éjjel a felkelők úgy döntöttek, hogy befejezik az ellenállást, és szétszélednek. („Mondtam: gyerekek, itt mindennek vége.”) A levéltári források ebből az időszakból Felcser Sándornét, Horváth Juditot, Lakatos Gertrudot, Miksi Marát, Hortobágyi Menyhértet, Kovács Józsefet, Kalivoda Istvánt, Kulutácz Mátyást, Pálházi Ferencet, Preisz Zoltánt, Tornyi Lászlót, valamint a parancsnokot említik, de minden bizonnyal köztük volt Marton György is. Kovács András engedélyével a Corvin Áruház készletéből mindenki átöltözhetett,[59] és a csoport befejezte a fegyveres ellenállást.[60]
Ekkoriban hagyták abba a harcot a „szabadnépeseknek” a Continental Szállóba, a VII. kerületi pártházba és a New York kávéház épületébe került tagjai is.
Életrajzok
Andrásy Gyula
Kunmadarason született 1929-ben egy kilencgyermekes szegényparaszti családban. Édesapja földmunkás volt. Ő 1930-ban, édesanyja 1948-ban meghalt. A 8 általános elvégzése után napszámoskodott, majd Budapesten keresett munkát. Először egy Váci úti kocsmában lett csapos, majd a szikvízüzemben dolgozott a Róna utcában. 1950-ben vonult be, mint rádiótávírász, és őrmesteri rendfokozatot szerzett. Elöljárói 12-szer dicséretben részesítették. 1952-ben továbbszolgálatra jelentkezett.
1956. október 29-én került egységével a Szabad Nép székházához. Szolgálatvezetői és őrségparancsnoki beosztást kapott. A harcokban a levéltári források szerint nem vett részt. 1957. május 20-án letartóztatták. A „szabadnépesek katonaperének” I. rendű vádlottjaként 1958. január 30-án, majd május 13-án állt a bíróság elé. Mindkét perében egy évre ítélték. További sorsáról nincsenek adataink.
Kiss Jenő
Balassagyarmaton született 1927-ben, egy kilencgyermekes családban. Édesapja Salgótarjánban fogházőr, édesanyja háztartásbeli. Két polgári osztályt végzett. 1945-ben leventeként szovjet fogságba került, 1947-ben tért haza. A Salgótarjáni Üveggyárban helyezkedett el, majd 1950-ben bevonult. Egy évig hallgató volt a Petőfi Akadémián. Először egy őrzászlóalj politikai tisztje lett, majd 1952-től Esztergomba, 1954-ben a hadtáptiszti iskolába került, s mivel ez az intézmény megszűnt, 1956-tól rendelkezési állományba helyezték századosi rendfokozattal. Több dicséretet és Árvízvédelmi Emlékérmet is kapott. 1947-től párttag.
1956. október 25-étől – rádiófelhívás alapján – a Zách utcai laktanyába vonult be egységéhez.
November 1-jén került a Szabad Nép székházába néhány tiszttársával együtt, elöljáróinak engedélye nélkül. Az egyik raj vezetésével bízták meg. Feladatául kapta a fiatalok képzését, szervezését. November 4-e után részt vett a harcokban a Szabad Nép székházánál és a Continental Szállónál, majd a II. karhatalmi ezred beosztottja lett.
1957. február 27-én letartóztatták, és I. fokon 13 évre, II. fokon 8 évre ítélték. 1962. július 3-án szabadlábra került, 1971-től brigádvezető lett, és a brigádját minden évben elismerésben részesítették.
Kovács András
Budapesten született 1932-ben, egyetlen gyermekként. Édesanyja tanítónő, édesapja fővárosi tisztviselő, aki a Felvidéken a „Rongyos Gárda” tagja lett. 1944–45-ben az apa is és fia is a Vannay-rohamzászlóalj kötelékéhez tartoztak, amely Budán utolsóként szállt szembe a Vörös Hadsereggel. „Ha választani kell a kettő között, inkább száz németet, mint egy oroszt” – véli Kovács András ma is. „Nekem tetszett a Horthy-rendszer […] már csak azért is, mert egy nemzeti politika volt. […] Én két kategóriába osztom a zsidóságot mint olyat. Van a magyar zsidó, tehát aki magyar és izraelita vallású, és van a zsidó magyar, tehát aki elsősorban zsidó és magyar. Én a magyar zsidókat nagyon tisztelem és szeretem. A második kategóriával én nem merném ugyanezt állítani, mert aki nem elsősorban magyar, hanem elsősorban zsidó, az nem viseli úgy a szívén a magyar sorsot, mint ahogy a magyar zsidó viseli.” A budai Várban futárszolgálatot teljesített, aknarobbanástól az egyik ujját elvesztette. Az apát a népbíróság halálra ítélte, és 1949-ben kivégezték. A fiú készült rá, hogy mindezt megbosszulja, és sok energiát fordított a katonai önképzésére. 1950-ben érettségizett. A kommunista Szabadságharcos Szövetség tagja lett, ennek keretén belül népi táncos, karénekes. Erdőmunkásként, segéderdészként, laboránsként, műszaki rajzolóként dolgozott, majd 1951-ben felvették az agrártudományi egyetemre. 1953-ban, amikor kiderült, hogy hamis életrajzi adatokat adott be, eltávolították onnan. Ezután gyári fémcsiszoló lett, később elvégezte a gépjárművezetői tanfolyamot, és dömperesként dolgozott. Végül kutyakiképző lett Alagon, majd 1956-ban ipari iskolába iratkozott be, szerszámkészítő lakatosnak tanult. Részt vett a Rádió ostromában, október 29-én csatlakozott Dudás Józsefhez több Széna téri fegyveressel együtt. Az épület fegyveresei egyöntetűen parancsnoknak ismerték el. November 2-ától mind élesebb ellentétbe került Dudással, és fegyveresei támogatásával teljesen átvette a csoport irányítását. Dudással ellentétben elismerte a Nemzetőr-parancsnokság irányító szerepét. November 7-ig részt vett a fegyveres ellenállásban. November közepén kalandos körülmények között társaival átlépte az osztrák határt, majd Ausztráliában telepedett le, taxisofőr lett. Kitanulta a drágakőszakmát, és ezzel komolyabb jövedelemhez jutott, de 1991-ben teljesen kirabolták. Alapítója az egyik ausztráliai Szabadságharcos Szövetségnek. A rendszerváltás óta többször hazalátogatott. Dandártábornokká léptették elő, és számos ’56-os kitüntetést kapott. 2000 októberében agyvérzésben meghalt.
Kulutácz Mátyás
1928-ban Pécsett született. A nyolc elemi elvégzése után villanyszerelő szakmát szerzett. 1955-ben lopás és csalás vádjával két különböző ügyben állt bíróság előtt, és összbüntetésként két évre és öt hónapra ítélték.
1956. október 27-én negyven társával együtt egy felülvizsgáló bizottság döntése alapján feltételesen szabadlábra engedték Tiszapalkonyáról.
Több elítélttel együtt a Szabad Nép-székház fegyvereseihez csatlakozott. A csoport szolgálatvezetője és őrségparancsnoka lett.
November 26-án harmadmagával ittasan megtámadott egy rendőr alhadnagyot a szekszárdi vasútállomáson. Ezért másnap őrizetbe vették. 1957. február 20-án feltételesen szabadlábra engedték.
Marton György
Budapesten született 1930-ban, egy kétgyermekes, régi nemesi családban. Édesapja a MÁV, nagyapja Tisza István jogtanácsosa volt. 1944-ben mint levente légvédelmi figyelőként látott el szolgálatot, miközben a család több tagja is harcolt. 1949-ben fél évre internálták tiltott határátlépési kísérlet vádjával. 1951–53 között politikai okokból katonai munkaszolgálatra kényszerítették. 1953 októberében lőszerrejtegetés koholt vádjával négy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték. Szabadulása után Várpalotán elektrotechnikusként dolgozott.
1956. október 24-én jött fel Budapestre, és a Széna téri felkelőkhöz csatlakozott. 29-én Dudás Józsefet több társával elkísérte a Parlamenthez, majd részt vett a Szabad Nép-székház birtokbavételében, és a fegyveresek egyik parancsokhelyettese lett. Az igazolványok előállításának, kiosztásának adminisztrációját irányította.
Részt vett a harcokban, amíg a csoport szét nem szóródott. December végén emigrált. A jugoszláv határon kelt át másodmagával. Belgiumban bányászként, később gyári munkásként dolgozott, majd megszerezte a tervezőmérnöki diplomát. A rendszerváltás után kárpótlásban részesült, és mind többet jött Magyarországra.
Pálházi Ferenc
1903-ban született Hernádnémetiben. Édesapja gazdálkodó volt. 1922–27 között csendőrként szolgált. 1929-ben gimnáziumi érettségit szerzett, és gazdálkodó lett. 1931–36 között Budapesten autóbusz-kalauzként helyezkedett el, majd visszatért Mádra. 1944-ban főhadnagy-szakaszparancsnok, és a Vannay-zászlóalj kötelékében a budai Vár védőjeként harcolt. 1945 után gyakran váltogatta munkahelyeit (és lakhelyeit), főként szobafestőként dolgozott Budapesten. 1945-ben részt vett egy katolikus pap és a mádi községi jegyző megverésében, ezért négy hónapos büntetést róttak ki rá. 1946-ban az MKP tagja volt, de kizárták. Ugyanebben az évben a szerencsi politikai osztály őrizetbe vette népellenes bűntett vádjával, de megszökött, körözését elrendelték. 1946–53 között négyszer ítélték el vagyon elleni bűncselekmények vádjával hat hónap és egy év közötti szabadságvesztésre.
1956. október 31-én korábbi harcostársának fia, Kovács András javaslatára csatlakozott a „szabadnépes” felkelőcsoporthoz. Fő tevékenysége az ÁVH-sok felkutatása és előállítása volt, a „Fejvadász” osztag parancsokhelyettese lett. A csoport szétszóródásáig harcolt a fegyveres ellenállásban. Részt vett a foglyok kivégzésében. Azt azonban még az 1957-es bíróság is elismerte, hogy „mentette a társadalmi vagyont” a Corvin Áruház belövése után a tűztől és a fosztogatástól.
1957. január 7-én őrizetbe vették. 1957. május 7-én halálra ítélték, és három nap múlva kivégezték.
Preisz Zoltán
1935-ben született Marosvásárhelyen egy kisiparoscsaládban. Édesapja szobafestő volt, ő szerszámlakatosi szakmát szerzett. 1944-ben munkaszolgálatra hívták be, és ez év novemberében a „Nemzetvezető” gyalázása és szökés miatt tízévnyi börtönre ítélték. 1945–50 között bűnügyi rendőrnyomozóként dolgozott főhadnagyi rendfokozatban, majd „racionalizálták”. 1954-ben nyolc évre ítélték vesztegetés, zsarolás, befolyással való üzérkedés és árdrágítás vádjával.
Tiszapalkonyai rabmunkahelyéről 1956. november 1-jén szabadult ki. Másnap a „szabadnépesek”-hez csatlakozott. Részt vett a fegyveres csoport munkájában, az egyik verzió szerint a főparancsnok közvetlen alárendeltségében futárszolgálatot látott el.
November 28–29-én Ausztriába szökött, majd december 30-án ugyancsak illegálisan visszajött. Perében „ellenforradalmi tevékenységeken kívül amerikai megbízásból folytatott kémkedéssel” is vádolták. 1957. május 7-én a Legfelső Bíróság Molnár-tanácsa jogerősen a legsúlyosabb büntetés mellett döntött, kegyelmi kérvényét elutasították. Az ítéletet május 10-én végrehajtották.
Székfy Szilárd „Sziszi”
Recsken született 1931-ben. Édesapja kereskedősegéd volt, 1945 óta a recski ércbányában dolgozott. Édesanyja ötéves korában meghalt. 1948-ban megszakította gimnáziumi tanulmányait, vasúti pályamunkára jelentkezett. Később pénztárosi vizsgát tett, majd Kálkápolnán a MÁV-nál pénztárkezelőként dolgozott. 1951-ben önként bevonult a hadtáptiszti iskolába, amelyet a következő évben elvégzett, és a hadseregben az élelmezéssel foglalkozott. 1956 szeptemberében a hadbiztosi iskolát is befejezte. Ezután a rendelkezési állományba került hadnagyi rendfokozatban. 1954-ben belépett a pártba. November 1-jén került a Szabad Nép-székházba néhány tiszttársával, parancsnokainak hozzájárulása nélkül. Az egyik raj vezetésével bízták meg. Feladatául kapta a fiatalok képzését, szervezését. November 4-e után igen aktívan részt vett a harcokban a Szabad Nép székházánál majd a Continental Szállónál.
A forradalom leverése után tiszttársait is rá akarta venni, hogy ne írják alá a tiszti nyilatkozatot. Végül is ő mégiscsak aláírta, és november 10-én a ZMKA-hoz tartozó 3. karhatalmi század beosztottja lett. 1957. április 9-én letartóztatták. Az I. fokú bíróság 1958. január 30-án 15 évnyi börtönbüntetést rótt ki rá, a feljebbviteli eljáráson, 1958. május 13-án azonban 10 évre mérsékelték a büntetését. 1961. február 9-én izgatás vádjával három hónappal meghosszabbították a letöltendő szabadságvesztést. Kiszabadulása után a recski bányában dolgozott. 1983. augusztus 19-én meghalt.
A fenti írás az Osiris kiadó gondozásában hamarosan megjelenő kötet egyik fejezetének rövidített és szerkesztett változata.
Jegyzetek
[1] „A fegyveresek a székházat fondorlattal birtokukba vették […] leváltották a honvédségi őrséget, és így a Szabad Nép székházat teljesen birtokukba vették” – jelentették a illetékesek 1957-ben. Nyilvánvaló az érintett katonák azon törekvése, hogy kivonják magukat az esetleges felelősségre vonás alól. Ugyanez az aggodalom vezérelhette a Lapkiadó Vállalat beosztottait is. Varga Tibor, a vállalat üzemőre a fegyveresek fenyegetéséről beszélt: „Ha a 25 pontot nem hozza le a lap, akkor itt kő kövön nem marad, mindenkit kinyírnak.” Kovács Andrást, a felkelők későbbi parancsnokát fegyveres banditának titulálta. Miklós Béla beosztott szerint a fegyveresek törtek-zúztak, fosztogattak.
[2] „Amikor Dudás kinevezett a Szabad Nép parancsnokául, akkor – feltételezhetően jogtalanul előléptetett őrnaggyá, de ezt a rangot soha nem használtam, ilyen vonatkozású rangjelzést soha nem viseltem” – írta a szerzőnek 1998-as levelében Kovács András. „…Mert mint szakaszvezető […] nem lett volna jogosultságom nálamnál magasabb rangú katonáknak, akik már csatlakoztak hozzánk, parancsokat vagy utasításokat adni” – írta ugyanő 1997-ben.
[3] Dudás: „Ezért megbíztam Spielmannt [Spielmann Tibor játékkészítő], hogy a honvédség segítségével kezdje meg az épületen belül a rendcsinálást és hasson oda, hogy a polgári fegyveresek is alkalmazkodjanak a fegyelemhez. Ez Spielmann-nak csak részben, vagy sehogyan sem sikerült. Akkor kértem meg a honvédek parancsnokát – emlékezetem szerint Nagy őrmestert [valószínűleg Andrásy Gyula őrmesterről van szó] –, hogy ő tartson fegyelmet, vegye maga mellé Kovács Andrást és Márton Gyulát [helyesen: Marton György] és együttesen Nagy parancsnoksága alatt tartsanak fegyelmet. Mivel én a fegyveresekkel a továbbiakban nem foglalkoztam, az őrmester Kovács befolyása alá került.” Kovács András: „Amikor odamentünk, ott volt egy csomó ember, nem akarom azt a szót használni, hogy csőcselék, de teljes fejetlenség uralkodott, emberek jöttek ki, meg mentek be, fegyverrel, meg fegyver nélkül, egy kupi volt, szabályos káosz. […] Ott rendeztük a dolgokat, embereket kirugdaltunk, kapuőrség, szóval egy kicsit gatyába lett rázva a társaság.”
[4] A székház birtokbavételének első két napján a szervezettség alacsony szintje miatt Kovács András szerint akár egy csekélyebb erőkkel végrehajtott támadás is végzetes lehetett volna.
[5] A belügyi jelentések szerint Szabó Jenő nevű „ellenforradalmár” öt társával harcolt, majd lincselt. Tekintve, hogy ebben az ügyben nem indult meg a nyomozás, vélhetően csak valamilyen alaptalan feljelentésből indultak ki a hatóságok.
[6] Az egyik belügyi forrás 300 főnyi létszámot állapított meg (mintegy harmadukat korábban politikai ügyben ítélték el), nem tudjuk, minek alapján. A legfontosabb támpont mégiscsak a nemzetőrségi, amely szerint 150 fő számára kértek fegyvert. Dudás 120 főnyi csoportról beszélt – összetétele: 80 civil és 40 katona.
[7] Pálházit másnap Kovács András bemutatta Dudásnak, mint volt katonatisztet, aki megbízható. Utóbbi Pálházinak titkári beosztást ajánlott. Négyszemközt figyelmeztette, hogy vigyázzon Kovács Andrásra, mert igen hirtelen természetű. Kulutácz Mátyás szerint Pálházi erőszakos, nagyképű volt, aki néha a társait is fenyegette pisztolyával.
[8] Kovács József az újságterjesztésben is részt vett, elmondása szerint egyszer a Kilián laktanyából hozott lőszert.
[9] Kovács András: „A báránykák úgy lettek báránykák, hogy ezek báránybőrbe bújt farkasok voltak. Mind farkas volt, de báránybőrben. Egy távolabbi elképzelésem volt – a második világháború végén a Vannay-zászlóaljnak nem volt köpenye, hanem báránybekecse volt –, akkor jött már a hideg és a tél, és az álmaim netovábbja, a reményem az volt, hogy a forradalmat nem verik le, ezek a báránybőrbe bújt farkasok, ezek ilyen bekecsben legyenek majd felruházva.” A (tévesnek bizonyult) belügyi feljegyzések szerint a mintegy harmincfőnyi „Báránykák” osztag a Corvin Áruházban rendezkedett be, Rónyai Sándor hadnagy („Bárány hadnagy”) vezetésével. Abban megegyeznek a források, hogy a tömegben bégetésssel hívták össze egymást.
[10] A periratokban Balassa és a Balassa-osztag nem szerepel.
[11] Preisz azt vallotta, hogy Kovács Andrásnak megvolt a baráti köre, velük tárgyalt. „Nekünk csak utasítást adott (pl. keressem meg az írnokát, a szolgálatvezetőt, szóljak a lányoknak, hogy készítsenek neki vacsorát.”
[12] Kovács József azt vallotta, hogy a kihallgatások alatt bent volt a vezetőkön kívül Kulutácz, Preisz, Tornyi, „Jutka” és még 6-8-an, sőt még a Dudás házaspár is.
[13] Herencsár azt is elmondta, hogy Kovács András fenyegetve vallatta, majd bántalmazta. A tárgyaláson ezt állította: „Bandi nevű egyén kezdett el velem foglalkozni, és a pisztolyával nagy erővel gyomron ütött.” Kovács – állítása szerint – nem emelt kezet egyetlen fogolyra sem.
[14] Szabó Károly szerint Kovács Andrásék a kihallgatás idején kivégzéssel fenyegették, a főosztályon pedig elszedtek tőle mindent. Innen 5-én reggel a szovjetek szabadították ki.
[15] A perirat szerint a XIV. kerületi rendőrkapitányság épületében adták át a felkelőknek, Kovács András viszont úgy emlékszik, hogy ő ment érte társaival a lakására.
[16] Puskás az ÁVH keretén belül szervezett Dzserzsinszkij idegennyelvű főiskola hallgatója volt, és szolgálati ideje alatt fegyveres szolgálatot nem teljesített. Letartóztatták és 1959. november 25-én jogerősen másfél év börtönbüntetésre ítélték. A per szerint csak telefonszolgálatot látott el, illetőleg takarított a felkelőknél, feltehetően emiatt kapott viszonylag enyhe büntetést.
[17] A „Tóth Ilona és társai” per X. rendű vádlottja, akit halálra ítéltek és kivégeztek.
[18] 1957-ben Sárpatakit két, Potkoniczkyt pedig egy évre ítélték.
[19] Puskás Sándor ezt vallotta a főparancsnokról: „Kovács kinyírással fenyegetett mindenkit, aki nem magyarnak érezte magát, és ávós volt.” Andrásy őrmester szerint Marton György is fenyegette az ÁVH-s foglyokat.
[20] Kalmár József azt vallotta, hogy a megvert foglyok kiabáltak, de Kovács András hangja kihallatszott köztük: „Ti nyomtátok el az országot”, „ helyetted dolgoztunk”. Marton György: „A leghatározottabban kijelentem, hogy az épületbe érve soha egyetlen elővezetett, a legcsekélyebb bántalmazásban sem részesült! Megtiltottunk mindenféle önbíráskodást, és a legszigorúbb parancsban elrendeltük, hogy az elővezetettek a legrendesebb bánásmódban részesüljenek.” Kenessey Csaba visszaemlékezésében ezt mondta: „…a kihallgatásokban én nem vettem részt. Azok nem folytak le kesztyűs kézzel, azt is meg kell, hogy mondjam. Keményen [folyt az ütlegelés]. Azt hiszem, hogy mindent összevetve teljesen érthető is volt.”
[21] Kulutácz Mátyás azt vallotta, hogy egyes foglyokat nem szállítottak a BM-be, ahogy tervezték, hanem útközben agyonlőtték őket, egy Krisztina nevű nemzetőrnővel együtt. Kulutácz a börtönben azt hallotta Varga Rezsőtől, hogy Pálházi azért lőtte le Krisztinát, mert Szilágyi Gyula parancsnokhelyettest leávósozta. Varga Rezső is a kihallgatásán beszélt arról, hogy a Szabad Nép-székház fegyveresei kivégzéseket is végrehajtottak. Mindazonáltal ennek hitelessége igencsak kétséges, és ugyanennyire valószínűtlen a „Krisztina-történet” is.
[22] Szemes Jenőné ezt vallotta 1957 januárjában: Dudás valóban megkérdezett minden foglyot, hogy bántották-e, „de csak addig, míg a Kovács nem volt bent a szobában”.
[23] Dudás ebben Oszkó Gyula ezredessel, a BM Forradalmi Bizottságának elnökével állapodott meg. Kovács András szerint azért kellett elszállítani a foglyokat, mert tartásuk hosszú távon nem volt lehetséges.
[24] Andrásy és Kiss Jenő szerint Dudás is kérte őket a katonás rend megteremtésére, sőt valamelyest ő is részt vett ennek megvalósításában.
[25] Lehetséges, sőt valószínű, hogy Szilágyi azonos Székfy Szilárddal, akit társai szintén „Sziszi”-nek neveztek, s ő is honvéd hadnagy volt, akit szintén flottillás ruhában láttak.
[26] A kádárista hatóságok, a csoportlétszámhoz képest, nagyon kevés „ellenforradalmárt” fogtak el.
[27] Egy utalás szerint köztük volt Lakatos Gertrúd „Gréti” is. Révai az állította, hogy a Szabad Nép-székház őrzésében részt vettek a Kilián laktanya sorkatonái közül is. Balázsi József szerint Spielmann Tibor volt az őrség felvezetője.
[28] Akadtak kisebb nézeteltérések is. Kulutácz Mátyás szolgálatvezető az ebédlőbe – a balesetek elkerülése végett – nem engedett fegyvert bevinni, emiatt összeveszett a Práter utcaiak rajparancsnokával, Bosnyák Gáborral.
[29] A politikai-katonai vezetők közül talán Maléter ítélte el Dudást a legélesebben. Csak őt tartotta a forradalmárok közül ellenforradalminak. Politikai kalandornak, csirkefogónak nevezte, aki a „zavarosban halászik”. Sőt, Mecséri szerint fasiszta brigantinak is minősítette.
[30] „Nem sikerült a hatáskörömet teljesen kiterjeszteni a felkelőcsoportok parancsnokaira: Kovács Andrásra, Szabó Jánosra és Pongrátzékra, mert ők határozottan elhárították azon kísérletemet, hogy korlátozzam hatalmukat” – vallotta Dudás. Nem tudjuk mikor, mi módon próbálta Dudás befolyása alá vonni a corvinistákat, erre utaló forrásunk nincs. A Széna tériek körében viszont Dudás megtartotta tekintélyét.
[31] Kovács András közlése szerint Dudás – bár többször megkísérelte – semmiféle befolyást nem gyakorolt a csoportra, minduntalan elzavarták. Hasonlóan emlékezik Marton György is. Ezt azonban cáfolja az összes levéltári forrás. Andrásy szerint Dudás „eligazítást tartott, hogy miképp gondolja a Szabad Nép-székház berendezését, az őrség felállítását, a fegyverraktár őrzését”.
[32] A vetélkedést pontosan szemlélteti a Dudáshoz tartozó Spielmann Tibor vallomásrészlete, amely az ORK-ból Pőcze Tibor vezérőrnagy és Kopácsi közbenjárásával megszerzett fegyverek kiosztásával kapcsolatos helyzetet mutatja be: „Miután a fegyverekkel megérkeztem a Szabad Nép-székházba, utasítást adtam a biztosító fegyvereseknek, hogy addig a fegyvereket nem lehet kiosztani, amíg én erre utasítást nem adok. Ezután felmentem jelenteni megérkezésemet, de Dudás József nem volt ott. Az utasítást azonban nem tartották be, a fegyvereket berakták az egyik szobába. Később találkoztam az épületben Kovács Andrással, aki dühösen ordítozva leszidott, hogy az ő engedélye nélkül intézkedtek a fegyverekről. Meggyanúsított azzal, hogy áruló vagyok, bevitt az ő szobájába, elvette a pisztolyomat, és egy órán keresztül őrizetben tartott a szobájában. Ekkor megérkezett Dudás József, bejött a szobába, és az ő utasítására engedtek szabadon.”
[33] Spielmann Tibor szerint ezen a napon, november 1-jén Dudás és Kovács (Dudásné és egy rendőr százados jelenlétében) titkos tárgyalást folytatott rendőrségi fegyverkészletek megszerzésére.
[34] Dudás kihallgatásakor ezt mondta: „…nekem az lenne az érdekem, ha Kovács Andrást, legalább egy napra eltávolítanák, hogy ezalatt más parancsnokot nevezzek ki helyette, a Zrínyi Akadémiáról elhozni pár tisztet, és ezzel megerősíteni a fegyelmet a csoportban.”
[35] Dudás Józsefné Horváth Aranka mindvégig mindenhová elkísérte a férjét, ily módon szoros munkatársi kapcsolat is létrejött közöttük.
[36] Dudás és Dudásné szerint Kovács András gyanút fogott, hogy ilyen „piszlicsáré ügyben” őt veszik igénybe. Ő azonban a közvetítő szerepére hivatkozott, a hallottak végrehajtását a belátására bízta. Virág János vallomása szerint Kovácsot az ő javaslatára, Butkovszky Emmánuel közreműködésével tartóztatták le.
[37] Ennek történetét Kovács a következőképp mondta el: „Egyszer jövök vissza őrjáratból a »Báránykáimmal«, és az iroda előtt áll két fegyveres, géppisztolyos srác. Elém állnak, és azt mondják, nem lehet bemenni. Mondom, hogyhogy, az én irodámba én nem mehetek be? Nem, azt a parancsot kapták, hogy ne engedjenek be senkit. Mondom, jól van gyerekek, most már menjetek. A »Báránykák« is rögtön felrántották a géppisztolyt, félrenyomtuk a kölyköket, én berúgtam az ajtót, pisztoly elő, a »Báránykák« mellettem géppisztollyal és bementünk. […] Egy pasas, aki állítólag a helyettesem, vagy csoportvezető volt […] éppen húzott fel egy nadrágot, amit lehúzott az ávósról. Ott állt az ávós gatyában és mellette állt három rendőrnő. […] A vérnyomás fel 270-re rögtön, ilyet egy tiszta forradalomban nem lehet csinálni. […] Aztán dádá, hogy te bitang, te rohadt ellenforradalmár, beszennyezed a forradalom tisztaságát, rabolsz, lopsz, így viselkedsz nők előtt, miegyéb. […] Két pofon, orrbavágás, még egy. […] A hosszú puskavessző, azzal is piff-puff, ami ráfért.” Király Mária gépíró a következőképpen mondta el a történetet: a helybenhagyott felkelőt Korbély Jánosnak hívták, és előzőleg őrizetbe vett egy Vörös Lajos nevű ÁVH-s századost, aki a Bajcsy-Zsilinszky laktanyában oktatási tervekkel foglalkozott. Amikor Kovács Andráshoz került, kiderült, hogy Korbély az elfogásakor súlyosan bántalmazta őt. Ekkor történt a fentebb leírt esemény. Kovács és Andrásy Gyula ugyanis – e forrás szerint – azt hangoztatták, hogy nem szabad senkit sem bántalmazni. Lényegében így emlékezett Marton György is. Czimmer Zoltán szerint Korbély verésében az is közrejátszott, hogy egy ÁVH-s lakásból eltulajdonított holmikat.
[38] Kovács András elbeszélése szerint élete itt veszélyben forgott: mint a forradalom árulóját (mivel megverte a társát) ki akarták végezni. Ez azonban nagyon kevéssé valószínű, ilyesmiért senkit nem öltek meg a forradalom idején. Egyébként másnap a nemzetőrségi értekezletre akarták szállítani, tehát nyilvánvaló, hogy a Fő utcaiak nem kaphattak ilyen parancsot.
[39] Kovács András elmondása szerint a „Báránykák” fenyegetésére engedte ki őt Butkovszky, mivel testőrei az épület szétlövését helyezték kilátásba. Lényegesen valószínűbb, hogy a Fő utcaiak erre központi utasítást kaptak.
[40] A kormány már november 1-jén is foglalkozott ezzel a kérdéssel. „Szükségesnek tartja a Minisztertanács a Dudás-csoport felszámolását, ezért Nagy Imre tárgyal Dudással, és ha ez eredménytelen, felhatalmazza Maléter Pált, a honvédelmi miniszter első helyettesét, hogy Dudást letartóztassa és újabb tárgyalást valamelyik alvezérével folytassanak.”
[41] Kalmár József – ő fuvarozta a „szabadnépeseket” – emlékezete szerint visszafelé Kovács András ezzel a kijelentéssel vidította fel társait: „Majd meglátjuk ki lesz a főkapitány, Kopácsi, vagy én.”
[42] Király Béla közölte, hogy Kovácsot már elengedték.
[43] Király Béla azonban kijelentette: becsületszavát adta, hogy ha Dudás eljön az értekezletre, és elmondja célkitűzéseit, nem lesz bántódása.
[44] Dudás a tárgyaláson úgy mondta el, hogy Kovács András megjelent az értekezleten, és fellépett ellene: „…mától kezdve a Szabad Nép-székházban lévő fegyvereseknek én nem fogok parancsolni, és tőlem semmilyen utasítást nem fognak elfogadni.” Kovács úgy emlékszik, hogy nem volt ott.
[45] Egy másik forrás szerint Arnóczki Pál századost és Erdős László főhadnagyot utasították, hogy hívják a ZMKA-ba Dudást, ahol letartóztathatják. E verzió szerint a Nemzeti Bizottmány elnökére ekkor még töretlen optimizmus volt a legjellemzőbb: „No látjátok, srácok, ha tetszik Münnichnek, ha nem, de most már úgy néz ki, hogy a belügyminiszter én vagyok, nem ő” – mondta a tiszteknek.
[46] A lapot Dudás József szerkesztette a Szabad Nép székházában. Ebben megjelent több olyan cikk, amely tovább növelte Dudás népszerűtlenségét.
[47] „…Maléter megjegyezte, hogy Dudást, azt a csirkefogót le kell tartóztatni. Ekkor közöltem én Maléterrel, hogy Dudás jelenleg a Zrínyi Akadémián tartózkodik. Maléter ekkor utasításba adta részemre, hogy Dudás Józsefet Nagy Imre miniszterelnök úr parancsára le kell tartóztatni. […] Amennyiben nem hajtom végre, vállalnom kell érte a következményeket.” Okok: a Szabad Nép-székház elfoglalása; a Nagy Imre-kormány el nem ismerése; Millió, majd félmillió forint felvétele, vagy ennek megkísérlése és a Külügyminisztérium megtámadása. Amiatt, hogy Király Béla ezt nem tette meg, Maléter az ő őrizetbe vételét is fontolgatta, talán el is határozta. Kopácsival szemben elnézőbb volt, pedig ő sem teljesítette ezt a parancsot.
[48] Noha három forrás is utal a felkelők fenyegető jelenlétére, lehetséges, hogy e tisztek előzőleg megállapodtak e vallomásban, amelynek hitelessé tétele közös érdek volt. Eddig ugyanis egyetlen civil sem bukkant fel, aki kapcsolatba került ezzel az akcióval. Másrészt – mint a nemzetőrségi értekezleten végleg kiderült – a Szabad Nép-székház fegyveresei egyöntetűen Kovács András mögött álltak, valószínűtlen, hogy Dudásnak ekkor nagyobb létszámú támogatója lett volna a felkelők körében.
[49] Kiss Jenő szerint Dudás a barikádokat a Rákóczi tér felé, a Híradó mozinál, a Rákóczi úton a Népszava szerkesztőségénél, az Uránia mozinál kívánta felállítani.
[50] Kiss Jenő szerint Márton András adott fegyvert, de a százados nem hozta el, hanem a Zách utcai laktanyába tért vissza.
[51] Kulutácz Mátyás szolgálatvezető azt vallotta, hogy Pálházi az ablakból harcra akarta kényszeríteni. Ő nem volt hajlandó erre, de az ott lévő katonák Pálházi segítségére siettek. Természetesen lehetséges, hogy Kutulácz mindezt csak a saját védelmére találta ki.
[52] László Béla György azt vallotta, hogy a „szabadnépesek” négyszer kérték a Práter utcaiaktól Sarkadi kiadását, de ő ezt megakadályozta. Ez azonban nem hihető, már csak azért sem, mert Lászlóékon kívül senki nem tudta, hogy Sarkadi ott raboskodik.
[53] Abban mindenki egyetért, hogy Sarkadin Preisz bosszút akart állni. Kivéve őt, aki ezt tagadta: „Én azt mondottam Sarkadi ügyész képviselte a vádat az én ügyemben, velem szemben rendesen viselkedett, de mégis… 8 évre ítéltek el. Én Sarkadit nem jelentettem fel, nem fenyegettem meg, sőt pártoltam.”
[54] Természetesen abban, hogy kik voltak a végrehajtók, megoszlanak a források. Vannak, akik úgy tudják, hogy mindkettőjüket Pálházi lőtte le. Marton György teljes mértékben „magára vállalta” a kivégzéseket. A fent közölt verziót említik legtöbben.
[55] Marton György szóbeli közlése szerint azért kellett a foglyoknak meghalniuk, mert tanúi voltak annak a megbeszélésnek, amelyben a felkelők megállapodtak az új bázishelyben. Kovács András mindezt azzal magyarázza, hogy nem volt már lehetőség fogságba helyezni őket.
[56] „…Kérdezték a srácok, hogy mit csináljunk velük? Mondtam csináljatok vele, amit akartok, én már nem tudok velük foglalkozni. Aztán ők elvitték, és hogy mi lett, utólag tudtam meg, hogy kinyiffantották mind a kettőt.” Illetve „Sarkadi és Fodor kivégzéséhez azért kellett utasítást adnom, mert az oroszok jelenléte miatt már nem állt módunkban börtönbe szállítani.” Kulutácz Mátyás szerint a szekszárdi börtönben azt mesélték, hogy Kovács másodmagával lőtte le a foglyokat. Ez azonban nyilvánvalóan legenda. Varga Rezső szerint Kovács András Pálházinak olyan kifejezéssel adott utasítást a kivégzésre, hogy „vigyék haza!” Érdekesség, hogy ugyanígy vették át ezt a kádárista források, jóllehet a kifejezés csakis ez lehetett: „Vágjátok haza!” Varga Rezső állításai azonban teljesen ellentmondók és abszurdak, így nemigen használhatók.
[57] Kótai Lajos százados jelentése szerint 5-én jött három Corvin közi felkelő. Élelmiszert kértek (nem kaptak), és mondták, hogy nem bírják tartani tovább magukat, s eltávoztak. Kiss Jenő elkísérte volna őket, de 10 perc múlva visszajöttek a nagy lövöldözés miatt.
[58] Pálházi elmondása szerint a közértben egy volt közbűntényes lopott. Kovács András, Preisz és mások kihallgatták, majd Preisz javaslatára kiültették az ablakba, „hogy lássa milyen harc van odakint”. Ezt átvészelve elengedték.
[59] „Úgy néztek ki, hogy az valami borzalom, mindnyájan velem együtt. Nyomás a Corvinba [Áruház], felnyitni, feltörni az oldalajtót, megharcoltatok érte, öltözzetek át – emlékezett vissza Kovács András. – Mindenki, aki akart, felment, átöltözött, ledobta a rongyos gúnyáit megmosakodott, amennyire lehetett abban a jéghideg vízben, marha hideg víz volt, arra emlékszem. Átöltöztek és mindenki ment amerre tudott. Kettesével, hármasával.”
[60] Preisz szerint, amikor Kovács András szólt, hogy „most már mindenki mehet, amerre lát”, „Feri bácsi”azt válaszolta, hogy „nem megy sehová, inkább itt pusztul el, ha megfogják, neki úgyis vége”. Pálházi azonban tagadta ezt. „Góliát” – Kovács András elmondása szerint – könyörgött neki, hogy vigye magával, de ő ezt megtagadta, mert ezt túlságosan kockázatosnak ítélte a fiatalember számára. Kovács végül is hét „Báránykával” menekült ki az országból.