Az utóbbi hónapokban számos híradás foglalkozott a Magyar Televízió katasztrofális anyagi helyzetével, gyanús szerződési gyakorlatával, a közszolgálatiság értékeinek veszélybe kerülésével, vagy éppen a televízió elnökének felelősségével. Szintén sokat írtak és beszéltek az MTV Közalapítvány Kuratóriumának csonka elnökségéről, arról azonban kevés szó esett, hogy miként funkcionál – illetve nem funkcionál – maga a kuratórium, amelyet a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (közkeletű nevén a médiatörvény) számos fontos feladattal ruház fel a közszolgálati média jogszerű működésének felügyeletével kapcsolatban. A Magyar Helsinki Bizottság által delegált kuratóriumi tagként 2000. április 27-e és 2001. március 27-e között vettem részt a testület munkájában. Ezalatt lehetőségem nyílt annak a meggyőződésnek a kialakítására, hogy a kuratórium jelenlegi formájában alkalmatlan alapvető funkcióinak ellátására. Az alábbi írásban három csoportra osztom az alkalmatlanság okait. Először a kuratórium működését szabályozó jogi normákról beszélek, majd az MTV Rt. azóta leköszönt elnökével és az általa meghonosított „kommunikációs és kooperációs” stílussal foglalkozom, végül pedig a kuratórium tagságára térek ki.
A jogi szabályozás balesetei
A médiatörvény 53. §-ának értelmében a közszolgálati műsorszolgáltatás biztosítása és függetlenségének védelme az Országgyűlés által létrehozott közalapítványok (a Magyar Rádió Közalapítvány, a Magyar Televízió Közalapítvány és a Hungária Televízió Közalapítvány) feladata. Az 55. § a közalapítványok kezelését a kuratóriumokra ruházza, nem is annyira közvetve tehát a kuratóriumok tekinthetők a független közszolgálatiság első számú letéteményeseinek. A kuratóriumok ezen elvárásnak elsősorban azon jogosítványok gyakorlása révén tehetnek eleget, amelyek a közszolgálati műsorszolgáltató részvénytársaságok (azaz a Magyar Televízió Részvénytársaság, a Magyar Rádió Részvénytársaság és a Duna Televízió Részvénytársaság) működésével kapcsolatban megilletik őket. A kuratórium a médiatörvény 66. §-a alapján jogosult ugyanis egyebek mellett az adott részvénytársaság elnökének megválasztására, az elnök visszahívásának kezdeményezésére, az elnöki pályázatban foglalt célkitűzések évenkénti értékelésére, a részvénytársaság éves üzleti tervének, továbbá mérlegének és eredménykimutatásának jóváhagyására, az alaptőke felemelésére és leszállítására, az évi adásidő jóváhagyására, és végül de nem utolsósorban a részvénytársaság függetlenségének védelmére.
A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriuma a következőképpen épül fel. A kuratórium elnökségét (legalább nyolc személyt) az Országgyűlés választja, mégpedig úgy, hogy a választható tagok felét a kormánypárti, másik felét az ellenzéki képviselőcsoportok jelölik, és minden képviselőcsoport legalább egy jelöltjét meg kell választani. A kuratórium elnöksége akkor alakul meg, ha valamennyi tagját megválasztják, nem akadálya azonban az elnökség megalakulásának, ha az ellenzéki vagy a kormánypárti oldal valamelyike nem állít jelölteket. Ennek a rendelkezésnek köszönhető, hogy a televízió kuratóriuma „csonka”, azaz elnökségét csupán négy kormánypárti személy alkotja, az ellenzék jelöltjei hiányoznak belőle. Írásomban ennek az anomáliának a részletes elemzésével nem foglalkozom, mivel ezt már többen megtették, azt azonban a saját tapasztalataim alapján magam is nyomatékosíthatom: a kiegyensúlyozatlanságnak döntő szerepe van a kuratórium működési zavaraiban, aránytalanul felnagyítja ugyanis a kuratórium törvényi szabályozásában rejlő hibák torzító hatásait. Mindazok a kisebb-nagyobb jogszabályi hibák, csapdák, amelyek egy, a demokratikus követelményeknek megfelelő, reprezentatív elnökség esetén csupán bosszantóak lennének, rendkívüli jelentőséget kapnak és a közszolgálati televízió független, pártatlan működését komolyan veszélyeztető tényezővé válnak a jelenlegi méltatlan helyzetben. Állításomat az alábbiakban példákkal is illusztrálni fogom. (A szituációt egyébként tovább súlyosbítja, hogy a – csonka – kuratóriumi elnökségnek a kuratórium egészéhez képest többletjogosítványai vannak a részvénytársaság ellenőrzésének tekintetében: így például az elnökség tesz javaslatot a részvénytársaság elnökének megválasztására, engedélyezi az ingatlan-elidegenítést, előzetesen jóváhagyja a háromszázmillió forintnál nagyobb értékű szerződéseket, és így tovább.)
A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumát az elvileg nyolc-, gyakorlatilag négytagú elnökségen kívül a társadalmi kurátorok alkotják. Társadalmi kurátorokat – szám szerint összesen huszonegyet – csak a médiatörvény 56. §-ában megjelölt szervezetek delegálhatnak. A nemzeti és etnikai kisebbségek országos önkormányzatai például egy főt, a négy legnagyobb egyház együttesen egy főt, a többi egyház szintén együttesen egy főt, az országos emberi jogi szervezetek egy főt, az irodalom, a színház-, a film-, az előadó-, a zene-, a tánc-, a képző- és az iparművészet, valamint a kultúra egyéb területein működő országos szakmai szervezetek négy főt, az oktatás és tudomány egyéb területén működő országos szakmai szervezetek két főt, és így tovább. A delegálásra jogosult szervezetek megegyezhetnek egymással a küldött személyében, ha tehát például tíz emberi jogi szervezet szeretne kurátort delegálni ugyanabba a kuratóriumba, megállapodhatnak a kurátor személyében, vagy abban, hogy egyik évben ez, a következőben pedig az a szervezet nevezi meg a küldöttet. Ha pedig erre nem kerül sor, akkor nyilvános sorsoláson dől el, hogy az adott kategóriában (országos kisebbségi önkormányzatok, nagy egyházak, oktatási és tudományos szervezetek stb.) ki válik jogosulttá a kurátor delegálására.
A jogi szabályozás egyik komoly hiányossága, hogy szemben az elnökség tagjainak négyéves mandátumával, a delegált kuratóriumi tagok megbízatása csupán egy évig tart, és gyakorlatilag nem hosszabbítható meg, ha ugyanis egy szervezet valamelyik kuratóriumba tagot delegál, az azt követő három évben automatikusan kizáródik a testület összetételét érintő megállapodásból vagy sorsolásból. Bár nem kizárt, hogy egy adott személy egymás után többször társadalmi kurátor legyen ugyanabban a kuratóriumban, ehhez az kell, hogy az egymást követő években kisorsolt (vagy egymással megállapodó) szervezetek mindig őt delegálják. A négy legnagyobb történelmi egyház például felosztotta egymás között a kuratóriumokat: a televízió kuratóriumába így minden évben a Magyar Katolikus Egyház küldötte kerül, a rádió kuratóriumába pedig a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége delegálja évről évre ugyanazt a személyt. Ez azonban ritka, megállapodásra ugyanis csak az összes pályázó egyetértésével kerülhet sor.
Ennek az a hátránya, hogy beletelik némi időbe, amíg a kurátorok átlátják a helyzetet, alaposan megismerik a jogi szabályozást, részletekbe menően megértik a kuratóriumok működésének mechanizmusát, és felmérik, hogy a szűkös jogi keretek milyen manőverezési lehetőséget biztosítanak számukra. Ebben az időszakban, olykor teljes egy éven át, ki vannak téve a – négyéves mandátumnak köszönhetően jóval nagyobb rutinnal rendelkező – elnökség kényének-kedvének. Ez egyike azoknak a jogszabályi diszfunkcióknak, amelyeknek torzító hatását az elnökség csonkasága nagyban felerősíti. Egy kiegyensúlyozott vezetésű testületben a társadalmi kurátorok „betanulási időszaka” nem járna olyan veszélyekkel, mint a jelenlegi helyzetben, amikor kizárólag kormánypártiak ülnek az elnökségben. Ezért tartom meglehetősen cinikusnak Bakó Lajosnak a 2000. április 27-ei ülésen, a társadalmi kurátorok bemutatkozását követően elhangzott megjegyzését, amely szerint nem is érti, miért beszél a sajtó csonka kuratóriumról, amikor ennyiféle különböző érdeklődés, nézet és tapasztalat gyűlt össze a testületben.
A fenti problémát súlyosbítja az a hajmeresztő megoldás, hogy nem az a kuratórium határoz a részvénytársaság éves mérlegének és beszámolójának elfogadásáról, amelyik az adott évre vonatkozó üzleti tervet elfogadta. Életem második kuratóriumi ülésén (az első a kurátorok bemutatkozásával, a televízió szomorú helyzetét taglaló rövid összefoglalóval és egy – az elnökségtől független televíziós szakemberek által nem túl realisztikusnak minősített – propagandafilm megtekintésével telt) már arról kellett döntenem, hogy elfogadom-e az MTV Rt. 1999. évi mérlegét, szöveges beszámolóját és a beszámolóra vonatkozó könyvvizsgálói jelentést. Igaz, egy héttel az ülés előtt megkaptam az 1999-es, még az előző kuratórium által elfogadott üzleti tervet és a beszámolót, ám a magamfajta könyvvizsgálati és közgazdasági ismeretekkel nem rendelkező emberi jogi aktivistának nem kis megrázkódtatást, voltaképpen megoldhatatlan feladatott jelentett egy „passzív időbeli elhatárolásoktól”, „mérlegfőösszegektől”, „immateriális javaktól” és „eszközhatékonyságtól” hemzsegő, tekintélyes méretű paksaméta feldolgozása. Különösen úgy, hogy nem vettem részt annak a tervnek a kidolgozásában, amelynek teljesülését a beszámolók értékelték.
A megoldás kézenfekvőnek tűnik: fogadjon a laikus kurátor szakértőt, aki nem riad meg a könyvelési argótól, és aki értő magyarázataival segítheti a kurátori munkát. Ez azonban nem ilyen egyszerű. Ugyanis a médiatörvény, amely a kuratórium elnökségének tagjait igen bőkezű díjazásban részesíti (a tagokat az országgyűlési képviselők alapdíja száznegyven százalékának, az elnököt az alapdíj kétszáz százalékának, az elnökhelyettest pedig az alapdíj száznyolcvan százalékának megfelelő összeg illeti meg), a társadalmi kurátorokkal bizony mostohán bánik: annyit mond csupán róluk, hogy költségtérítés őket is megilleti. Ez a televízió kuratóriuma tagjainak esetében havi tízezer forint. Nos, meglehetősen altruista gazdasági szakembert kellene találni ahhoz, hogy hónapról hónapra – akár a költségtérítés teljes összegéért is – ellássa ezt a feladatot. A kurátorokat ráadásul titoktartási kötelezettség terheli az ilyen minőségben megismert adatok tekintetében, így az sem egyértelmű, hogy a testület laikus tagjai a törvény megsértése nélkül egyáltalán igénybe vehetnének-e szakértőt, mert az üzleti és személyes titkokat, az információk bizalmasságát a kuratóriumban igen komolyan veszik, amint ez a későbbiekben ki is fog derülni.
Ahogy azt egy ismerősöm a kuratóriumi anomáliák hallatán megjegyezte, akkor járnának a legjobban a civil szervezetek, ha „tízéves operatőri és gyártásvezetői gyakorlattal rendelkező, jogvégzett, tökös könyvvizsgálókat” delegálnának a testületbe. Ezeknek a feltételeknek azonban viszonylag kevesen felelnek meg, így a társadalmi kurátorok valószínűleg továbbra is „vakon” meg fogják szavazni az elődeik által elfogadott üzleti tervek végrehajtásáról – illetve az elmúlt évek tapasztalatai alapján: végre nem hajtásáról – szóló beszámolókat, és a televízió vezetőségén továbbra sem fogják számon kérni azoknak a céloknak az elérését, amelyeknek megfogalmazásában nem is vehettek részt.
Tévéelnöki úzus
Egyéves kurátori pályafutásom alatt az a benyomásom alakult ki, hogy Szabó László Zsolt nem a televízió működésének törvényességét biztosító, garanciális jellegű intézménynek, hanem felesleges nyűgnek, cselekvési szabadságát bosszantó módon korlátozó tehernek tekinti a kuratóriumot. A kurátorok kritikus megjegyzéseit – meglátásom szerint – személyes támadásnak fogta fel: a bíráló felvetésekre többnyire alig leplezett indulattal, arrogánsan és fölényesen reagált. A kurátoroknak minden információmorzsáért közelharcot kellett vívniuk az adatokat, értesüléseket és számokat körmeszakadtáig védelmező tévéelnökkel, aki – nem egy esetben a kuratórium impotenciájának köszönhetően – általában győztesen került ki ezekből az összecsapásokból. Vezetési és tárgyalási stílusa mindvégig hű tükre volt annak, ahogy a Fidesz-kormány a kényes kérdéseket feszegető nyilvánosságot és a tevékenységével kapcsolatban megfogalmazott bírálatokat (le)kezeli.
A kuratórium elnökségének felelőssége pedig abban áll, hogy nem támogatta a társadalmi kurátorokat az értesülésekért folytatott harcukban, nem figyelmeztette az MTV Rt. elnökét, hogy ha nem is tekinti kötelezőnek, de legalább illendőségből működjön együtt a testülettel, és ne tekintse kekeckedő bajkeverőknek azokat a kurátorokat sem, akik komolyan veszik, hogy a társadalmi kontrollt képviselik a testületben. Bár Bakó Lajos – Szabó László Zsolt lemondása után és távollétében – azt állította, hogy rendkívül éles vitákat folytatott a tévéelnökkel, ennek a kuratóriumi üléseken nyomát sem láttam: az elnökség mindvégig szolidáris volt Szabó László Zsolttal, készségesen asszisztált a laikus kurátorok szisztematikus semmibevételéhez.
A tévéelnök konfliktuskezelési módszereivel kapcsolatos első tapasztalatomat a kuratórium harmadik – 2000. június 22-én megtartott – ülésén szereztem, amikor a testület a médiatörvény rendelkezéseinek megfelelően az elnök pályázatában szereplő célkitűzések megvalósulásának értékelését tűzte napirendre. Szabó László Zsolt e napirendi ponthoz kapcsolódóan egy húszoldalas dokumentumot terjesztett a kuratórium elé, amelyben a további fejlesztés irányaira is kitért. A Szakképzett, megfiatalított személyi állomány alfejezetben a következőket írta: „Mindezekhez természetesen magasan képzett, szakmailag kiváló munkatársi gárdára van szükség, amely mentes a ma még a televíziósok többségére jellemző tudálékosság és felsőbbrendűség hibájától.” Amikor szóvá tettem, hogy a megfogalmazás stílusa némi kívánnivalót hagy maga után, és ha televíziós lennék, bizony igen rosszul esne ez a bántó és igaztalan általánosítás, a tévéelnök válasza csupán annyi volt, hogy nem kíván a megjegyzésemre reagálni.
Ez persze ízlés dolga. Az ilyen stílust lehet szeretni, lehet nem szeretni (én személy szerint nem kedvelem különösebben), az azonban, hogy Szabó László Zsolt több alkalommal olyan információkat tagadott meg a kurátoroktól, amelyek munkájuk felelősségteljes elvégzéséhez elengedhetetlenek, már túlmegy a stílus és ízlés kérdésén. A kuratórium 2001. február 27-ei ülésén tárgyalt Szenes Andrea alelnöki megbízatásának visszavonásáról. Az MTV Rt. alelnökeit az elnök bízza meg, és megbízatásuk visszavonása is az ő hatáskörébe tartozik, ám a kuratórium a médiatörvény 66. § c) pontja értelmében jogosult az elnöki intézkedést követő első kuratóriumi ülésen a megbízást, illetve annak visszavonását megvétózni. A napirendi pont előterjesztőjeként Szabó László Zsolt annyit mondott el a megbízatás visszavonásának (és Szenes Andrea munkaviszonya megszüntetésének) okaként, hogy az alelnök súlyosan megszegte a munkaszerződésében foglaltakat, továbbá az rt. alelnökeként túllépte hatáskörét. Amikor arra kértem, tájékoztassa a kuratóriumot a szerződésszegés részleteiről, közölte, hogy mivel a munkaszerződés csak a munkáltatóra és a munkavállalóra tartozik (amit én, ha valaha álltam volna munkaviszonyban, pontosan tudnék), nem mondhat többet. Kifejtette, hogy mindenkinek vannak „személyes jogai”, amelyek legalább olyan fontosak, mint más jogok, ezért nem kívánja indokolni döntését.
Ezt követően megkérdeztem, szerinte hogyan dönthet a kuratórium a megbízatás visszavonásának megtiltásáról vagy engedélyezéséről, ha csupán ilyen, még általánosnak is csak némi jóindulattal nevezhető tájékoztatást kap az indokokról. Kissé feszült személyes viszonyunk miatt nem hiszem, hogy sikerült volna szóra bírnom, ha teljesen váratlanul nem áll mellém Fejér György, a Magyar Alkotók és Gondolkodók Független Szakértői Társaság által delegált kurátor, akivel – finoman fogalmazva – nem mindig voltunk egy platformon. Hozzászólásában kifejtette, hogy nem áll módjában megszavazni Szenes Andrea alelnöki megbízatásának visszavonását, amennyiben nem ismerheti meg részletesebben annak indokait. A tévéelnök tajtékzott, és dacos kamasz módjára fenyegetőzve közölte velünk, elmondja, miben is állt az az ominózus szerződésszegés, de ha ebből bármi kiszivárog, és abból akár neki, akár az MTV Rt.-nek valamilyen hátránya származik, az a mi lelkünkön fog száradni. (Kérdés persze, hogy milyen hátránya származhat bárkinek a dologból, ha a tévéelnök jogszerűen járt el.) Azután röviden – továbbra is nevek és részletek nélkül – mondott néhány szót egy bizonyos szerződésről, amelyet Szenes Andreának nem lett volna joga ellenjegyezni, és az ez alapján teljesített szolgáltatásról. Nem lettünk sokkal okosabbak, de az előzmények figyelembevételével ezen információk kicsikarása is akkora áttörésnek tűnt, hogy a kuratórium hozzájárult Szenes Andrea menesztéséhez.
A külsős szerződések listája
Az információk visszatartásának (és az ellenséges stílusnak) a legeklatánsabb példája az úgynevezett „külsős szerződések” listájának hányatott sorsa. 2000. szeptember 21-én került sor az MTV Rt. 2000. évi I. féléves beszámolójának, valamint a beszámolóra vonatkozó könyvvizsgálói jelentésnek és felügyelőbizottsági véleménynek a megvitatására. A június 30-ai fordulónapra készült beszámoló tanúsága szerint a Magyar Televízió ekkor már csőd közeli állapotban volt: elveszítette saját tőkéjét, és hitelezőivel szemben fennálló kötelezettségeit késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette. Az MTV Rt. Felügyelőbizottságának véleményéből kiderült: a veszteséges működés egyik oka, hogy a részvénytársaság jelentősen túllépte az egyéb költségekre tervezett keretet. A felügyelőbizottság ezt főként azzal magyarázta, hogy a televízió az előző évi létszámleépítés miatt kieső kapacitást külsős műsorgyártó cégek bevonásával pótolta, ezért – noha Szabó László Zsolt előző évi operatív intézkedési programja a külsős cégeknek adott megrendelések csökkentését tűzte célul – az ilyen megrendelések nemhogy csökkentek, hanem „rekord méreteket öltöttek”.
Ennek az értesülésnek – és például az Ezüsthajó Kft.-nek adott mesés összegű külsős megbízásokról terjengő híreknek – a hatására néhány kurátortársammal együtt egy olyan lista elkészítését és rendelkezésünkre bocsátását kértük, amelyből kiderül, Szabó László Zsolt elnöksége alatt milyen külsős szerződéseket bontottak fel és kötöttek meg a televíziónál, és mi volt ezen műveletek költségvonzata, azaz e jogügyletek következményeként nőttek vagy pedig csökkentek a külsős megbízásokra fordított összegek. Legnagyobb meglepetésünkre az elnök azt válaszolta, hogy a szerződések típusára, összegére vonatkozó lista elkészíthető, ezeket az információkat kiadhatja, ám a szerződő fél kilétére nem derülhet fény, mert azzal üzleti titkot sértene. Gyorsan elfogadtuk a felajánlást, mert hozzászoktunk ahhoz, hogy a legkisebb információtöredéket is kincsként becsüljük meg, és izgatottan vártuk a következő ülést, no meg a beígért listát.
Amely azonban nem érkezett meg. 2000. október 19-én azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a szerződéses állomány kimutatása már elkészült, de vannak még bizonyos, a titoktartási kötelezettséggel összefüggő problémák, amiket meg kell oldani. Már ezen az ülésen felmerült az a kérdés, hogy ha a kuratórium kvázi-tulajdonosi testületként működik (elfogadja az üzleti tervet, a beszámolót, dönt az rt. elnökének visszahívásáról stb.), ráadásul a kurátorokat a testületben szerzett információk tekintetében titoktartási kötelezettség terheli, akkor tulajdonképpen miért nem tudhatják meg, hogy a nekik felelősséggel tartozó menedzsment kikkel – és milyen feltételekkel, illetve értékben – köt szerződést. Ha pedig nem tudhatják meg, akkor milyen alapon dönthetik el, hogy a csőd felé robogó részvénytársaság a vezetés hibájából vagy a sanyarú külső körülmények hatására van olyan állapotban, amilyenben. Amint Billik István, a Magyar Egyetemek Egyesületének kurátora rámutatott: az információnak a kurátorok elé terjesztése nem tekinthető egyenértékűnek a nyilvánosságra hozatallal.
Ez a probléma azonban ekkor még nem vetődött fel ilyen élességgel, mivel a kurátorokban élt még a remény, hogy megláthatják egyszer azt a bizonyos listát. A derűlátásra minden okuk megvolt, hiszen az MTV Közalapítvány Kuratóriumának jogi szakértője azzal áltatta őket, hogy a testület a szerződésekkel kapcsolatos kivonatos listát minden további nélkül megismerheti. Bakó Lajos pedig azt állította, hogy a következő kuratóriumi ülésen az összesített jelentést a rendelkezésünkre bocsátják. A jogi szakértő még arra is figyelmeztette a kurátorokat, hogy a szerződésekkel kapcsolatban gyakorlatilag semmiféle jogkörük nincs, a lista csupán tájékoztatási célt szolgál. Ez egyébként igaz is: a médiatörvény 66. § (2) bekezdése a kuratórium elnökségének kizárólagos feladat- és jogkörébe utalja a hitelfelvétel, illetve a háromszázmillió forintnál vagy a tervezett éves forgalom három százalékánál nagyobb értékű szerződések előzetes jóváhagyását, az ingatlan-elidegenítés, illetve a százmillió forint feletti vagyoni értékű jog elidegenítésének engedélyezését, de ezt leszámítva a kuratórium nem szólhat bele a tévéelnök szerződési gyakorlatába, legfeljebb, ha nem ért vele egyet, elmozdíthatja őt. Annak eldöntésére azonban, hogy egyetért-e vele, nincs módja, ha a menedzsment nem is tájékoztatja arról, hogy kikkel milyen szerződéseket köt.
Nos, a listának tájékoztatási célját sem sikerült betöltenie, hiszen a következő (2000. november 23-ai) kuratóriumi ülésen megint nem került a testület tagjainak kezébe. Az ülés időpontjában Szabó László Zsolt és Bakó Lajos az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága előtt tárgyalt az MTV Rt. köztartozásainak elengedéséről, ezért a listával kapcsolatos kérdés megválaszolatlan maradt. Újra felvetettük hát 2000. december 14-én. Az MTV kuratóriumának jogi szakértője ekkor már nem volt olyan készséges, mint októberben. Kifejtette, hogy az rt. menedzsmentje akkor köteles információt szolgáltatni, ha egy adott kérdés napirenden van. Napirendi pontra bármely tag előzetesen – legalább nyolc nappal a kuratóriumi ülést megelőzően –, írásban javaslatot tehet, ha valamilyen kérdés tárgyalását kívánja, az rt. vezetése azonban mindaddig nem köteles információt szolgáltatni, amíg a kérdés meg nem jelenik a napirendben. A menedzsment visszakozását előkészítendő azt is elmondta, hogy az rt. vezetése megtagadhatja az információszolgáltatást, ha vélelmezi, hogy a kurátorok olyan célra használnák fel az értesülést, amely kimeríti a joggal való visszaélésnek a Polgári Törvénykönyvben (5. §) szabályozott esetét.
Szabó Enikő, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének küldötte vetette fel a teljesen indokolt kérdést, hogy amennyiben a kurátorok jogszabályban meghatározott feladatkörükben az rt. gazdálkodásának ellenőrzése céljából kívánják megismerni az adatokat, akkor hogyan merülhet fel egyáltalán a joggal való visszaélés gondolata? Ekkor sem adtuk fel azonban a reményt, mivel egyrészt Bakó Lajos megígérte, hogy 2001. január 25-ére (a következő ülés időpontjára) a kuratórium elnöksége megkéri az rt. menedzsmentjétől az információkat, és azokat a kuratórium elé terjeszti, másrészt pedig Grezsa Ferenc, a kuratórium ülésére meghívott szakértő elmondta: a szerződések megismerésének problémája nem előzmények nélkül való: 1997-ben ugyanis már készültek igen terjedelmes jogi szakvélemények ebben a kérdésben, amelyek egyértelművé tették, hogy a tulajdonos képviselőinek (azaz a kurátoroknak) jogukban áll bekérni az információkat, hiszen a gazdálkodást ellenőrizniük kell.
A dráma a következő kuratóriumi ülésen (2001. január 25-én) tetőzött. Ekkor kaptuk kézhez ugyanis Szabó László Zsolt levelét, amely – meglehetősen dodonai módon – azt jelezte, hogy az elnök összes korábbi ígéretével és állításával ellentétben nem kívánja kiadni a szerződésekre vonatkozó információkat: „Tekintettel arra, hogy az MTV Rt. műsorgyártási szerződéseinek rendelkezései olyan adatokat tartalmaznak, amelyek a részvénytársaság stratégiai gazdasági érdekei szempontjából üzleti titoknak minősülnek, így az azokról való tájékoztatás csak a jogszabályok által meghatározott keretek szigorú betartásával történhet. [sic!] Annak érdekében, hogy üzleti titoknak minősülő adat, információ csak ellenőrzött módon kerülhessen átadásra, kérem a T. Kuratórium tagjait, hogy amennyiben e körben adatok megismerését elengedhetetlenül szükségesnek ítélik, úgy a hatályos jogszabályok keretei között kezdeményezzék azt.”
Ezt a tévéelnök azzal a szóbeli tájékoztatással egészítette ki, hogy szeptember óta módosult az álláspontja, mivel jogászai olyan szakvéleményt készítettek számára, amelynek értelmében nem adhat ki szerződéses adatokat. Levelére utalva megkérdeztem, melyek azok a „jogszabályok által meghatározott keretek”, amelyek „szigorú betartásával” mégiscsak kérhetnék a kurátorok a felbontott és megkötött külsős szerződések adatainak megtekintését. Szabó László Zsolt erre azt a rendkívül cinikus választ adta, hogy ezt kitalálni már a kurátorok dolga. Amikor megkértem, hogy bocsássa rendelkezésemre az ominózus jogi szakvéleményt, gúnyosan megkérdezte: mégis miből gondolom, hogy ő egy belső anyagot, amit neki készítettek, oda fog adni nekem. Amikor pedig közöltem, hogy az adatvédelmi ombudsmanhoz fogunk fordulni, azt mondta: tőle akár az alkotmánybíróságra is mehetünk, amivel e demokratikus intézmények iránti mély tiszteletéről tett tanúbizonyságot.
Mindeközben a kuratórium elnöke is támadásba lendült: Bakó Lajos, aki két ízben (októberben és decemberben) is ígéretet tett rá, hogy a kért adatok a kuratórium elé fognak kerülni, most hirtelen elkezdte nem érteni, milyen listára, kimutatásra is gondolok. Láttam-e már olyat – kérdezte –, hogy valamely cég, intézmény kiadta volna valamennyi szerződéses partnerének szerződéseit? Érdekes módon ez a probléma eleddig nem merült fel. Miért nem szeptemberben döbbent meg felvetésem életszerűtlenségén? Arról nem is beszélve, hogy amint arra Győri Erzsébet, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete által delegált kurátor rámutatott, a médiatörvény 76. § (2) bekezdésének értelmében „a részvénytársaság az ötszázezer forintos szerződési értéket meghaladó szerződésekről külön nyilvántartást vezet. A nyilvántartásban naprakészen fel kell tüntetni a szerződő fél cégszerű azonosításához szükséges adatokat, valamint a szerződő felek által teljesítendő szolgáltatást és ellenszolgáltatást.” Külön listát tehát nem is feltétlenül kell(ett volna) összeállítani. Győri Erzsébet felvetésére azonban sem Bakó Lajos, sem Szabó László Zsolt nem reagált. Üres kézzel álltunk azután, hogy a tévéelnök négy hónapon keresztül hitegetett minket – a kuratóriumi elnökség hathatós közreműködésével. Hogy ez tudatos taktika volt-e (hiszen addig sikerült húzniuk a kérdést, amíg egyéves mandátumunknak már igencsak a vége felé jártunk), vagy valóban oda akarták adni a szerződések listáját, de menetközben történt valami, az valószínűleg sohasem fog kiderülni.
A történet végére még idekívánkozik, hogy Székely György, Kalmár Gabriella és jómagam valóban kikértük Majtényi László véleményét arról, hogy az üzleti titok korlátját jelentheti-e a szerződések megismerésének. Az adatvédelmi ombudsman megkeresésünkre adott válaszában a következőket írta: „Álláspontom szerint a közfeladatot ellátó szervvel történő üzletkötés esetében a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez fűződő alkotmányos jog szinte minden esetben kizárja, hogy ezen adatok titokban maradásához az érintett cégnek méltányolható érdeke [amely az üzleti titok kritériuma] fűződjön. Ahhoz, hogy ellenőrizhető legyen a közpénzek felhasználásának törvényessége és ésszerűsége, az érintett cégeknek el kell tűrniük a nyilvánosság kontrollját.” Majtényi László véleményének felhasználására azonban már nem került sor a kurátorokat – és egyébként minden állampolgárt! – megillető jog érvényesítéséért folytatott küzdelemben, mert a testület 2001. február 27-ei ülésén Szabó László Zsolt bejelentette lemondását. Azt pedig, hogy az elődjénél – legalábbis elsőre – lényegesen kulturáltabban kommunikáló Mendreczky hajlandó lesz-e a kurátorok által kért információkat később kiadni, nem lehetett tudni, és ez a mandátumunkból még hátralévő egy hónap alatt nem is derülhetett ki.
Leváltás, lemondás, kinevezés
Az elnök lemondása méltó volt addigi tevékenységéhez, amennyiben az egész aktust az jellemezte, hogy a társadalmi kurátoroktól megvonták a döntéshozatalhoz szükséges legalapvetőbb információkat. A 2001. január 25-ei ülésen Székely György és Kalmár Gabriella kurátorok – az MTV Rt. katasztrofális gazdálkodására és a televízió archívumának eladási terveivel kapcsolatos hírekre hivatkozva – kezdeményezték Szabó László Zsolt elmozdítását. A kérdés a 2001. február 27-ei ülésen került napirendre. Napirendi pontként ezt azonban megelőzte Szenes Andrea alelnöki megbízatásának visszavonása és – az azóta teljes jogú tévéelnökké választott – Mendreczky Károly általános alelnökké való kinevezése. A kuratóriumnak mindkét elnöki hatáskörbe tartozó döntést jogában áll megvétózni.
Ekkor már a kurátorok kezében volt a Szabó László Zsolt vezette menedzsment által kidolgozott 2001-es üzleti terv, amelyben szerepelt a televízió tulajdonában lévő – és az intézmény utolsó mobilizálható értékét jelentő – archívum „elidegenítése”, magyarán eladása (noha az elnök január 25-én még kategorikusan tagadta, hogy erről bármilyen szinten folynának tárgyalások). Mivel a levegőben lógott Szabó László Zsolt lemondásának lehetősége, számos kurátor fontosnak tartotta megtudni, hogy az új alelnök, aki a médiatörvényből következően Szabó László Zsolt távozása esetén a televíziót gyakorlatilag irányítani fogja, miként vélekedik az archívum eladásáról. Szabó László Zsolt – aki egyébként a napirendi pont bevezetésekor azt mondta, hogy Mendreczky általános helyettessé való kinevezését az MTV-ben végbemenő átalakulási folyamat tette szükségessé (nem pedig az ő várható távozása) – erre azt válaszolta, hogy mivel ő, Szabó László Zsolt a televízió elnöke, ezért az archívum kérdésében egyedül ő az illetékes: Mendreczky Károly nem jogosult tőle függetlenül nyilatkozni... Majd fél óra múlva lemondott.
Lépésének okául egyébként azt jelölte meg, hogy nagyon bántotta az elmozdítására tett javaslat. Arra szót sem vesztegetett, hogy a nullszaldós üzleti tervet követően a televíziónak miként sikerült 15 milliárd forintos veszteséget termelnie, sőt azt állította, hogy kiváló állapotban hagyja itt az intézményt. Az MTV Rt. létezik, alaptőkéje pozitív, adósságállománya pedig az elmúlt három évben sosem volt olyan alacsony, mint jelenleg – mondta, arról némiképp megfeledkezve, hogy ez csak azért van így, mert az Országgyűlés az MTV Rt. 9 milliárd forintnyi köztartozását elengedte. Történetünk szempontjából a lényeg azonban nem ez, hanem a következő: az elnök és a kuratórium elnöksége arra kényszerítette a kurátorokat, hogy anélkül döntsenek Szenes Andrea leváltásának és Mendreczky Károly kinevezésének jóváhagyásáról (illetve a vétótól való eltekintésről), hogy értesülhettek volna az elnök lemondási szándékáról, tehát arról, hogy tulajdonképpen a televízió új vezetését „választják meg”. És a kuratórium szépen, engedelmesen ismét beballagott a csőbe.
A csőd tagi részaránya
A médiatörvényhez fűzött indokolás szerint a közalapítványok „tevékenységének fő tartalmát a médiák közszolgálatiságának társadalmi jellegű felügyelete képezi. Ennek érdekében a legfontosabb médiapolitikai kérdésekben a társadalmi és szakmai szervezetek delegáltjaiból kiegészített, széles körű kuratórium jogosult dönteni.” A társadalmi kurátorok szerepe tehát nem más, mint a társadalmi és szakmai – nem pedig a politikai! – szempontok érvényesítése a közszolgálati műsorszolgáltatás folyamatában. Ehhez képest megítélésem szerint alig volt olyan kurátor, aki nem kötődött valamilyen politikai erőhöz.
Értesüléseim szerint több politikai párt komoly lobbi-tevékenységgel buzdította kuratóriumi jelentkezésre a szívéhez közel álló civil szervezeteket. A sorsolást követően pedig egyes pártpolitikusok az iránt érdeklődtek a szerencsés (?) nyerteseknél, hogy nincs e kedvük az adott párttal bensőséges viszonyban álló személyeket delegálni a médiatestületekbe. Arra vonatkozóan nincs információm, hogy hány ilyen pártmunkás avanzsált „társadalmi” kurátorrá, az mindenesetre biztos, hogy a kuratórium MDF-es elnöke és néhány erősen jobboldali kötődésű kurátortárs engem is végig ilyen ejtőernyősként kezelt: számos esetben érzékeltették velem, hogy – mint afféle SZDSZ-csatlósnak – nincs igazán jogalapom semlegességet és objektivitást bárkin is számon kérni. Az, hogy létezhetnek autonóm és valóban független civil szervezetek által delegált kurátorok, akiknek önálló, a háttérben meghúzódó politikai befolyástól mentes véleményük van, úgy tűnik, meg sem fordult a fejükben. Ők tudják, miért.
Amint azt már jeleztem, a kuratórium 2001. február 27-ei ülésén Mendreczky Károly alelnöki kinevezéséről volt szó. Mendreczky a Fidesz-MPP tagja és az I. Kerületi Önkormányzat fideszes képviselője (párttagságát egyébként elmondása szerint alelnöki kinevezésére tekintettel felfüggesztette, az önkormányzat kulturális és oktatási bizottságában betöltött elnöki posztjáról pedig lemondott). Szabó László Zsolt várható lemondásának fényében valószínűnek tűnt, hogy hamarosan Mendreczky irányítja majd a Magyar Televíziót. Ennek tükrében egyértelmű pártpolitikai kötődése – amely egy valóban alelnökként működő alelnök esetében talán kevésbé aggályos, mint egy olyan személynél, aki nagy valószínűséggel elnöki jogosítványokat fog gyakorolni – nem tűnt (és most sem tűnik) összhangban állónak a politikailag semleges közszolgálati televízió követelményével. Amikor ennek a vélekedésemnek hangot adtam, egyik kurátortársam (aki egyébként egy más alkalommal kifejtette, hogy a Magyar Televízió jelenlegi katasztrofális állapotáért kizárólag Göncz Árpádot és Hankiss Elemért terheli felelősség) szólásra emelkedett – kezében a Helsinki Bizottság fejléces papírját lobogtatva. Érzelmektől fűtött filippikájában értetlenségének adott hangot: hogyan merészelem én a pártsemlegesség kérdését felvetni, amikor a levélpapírból egyértelműen kiderül, hogy nem civil szervezet delegált, hanem holmi SZDSZ-es leányvállalat, és – hangjában mély megvetéssel – felsorolt néhányat a bizottság tisztségviselői és tanácsadó testületének tagjai között található liberálbolsevisták közül.
Szavait általános derültség fogadta a kuratórium elnökségének soraiban – „jól megadta neki” hangulat uralkodott el az objektív és pártsemleges testületen. Arra nem számítottam ugyan, hogy bárki tudjon – ne adj Isten, a bizottság valós természetét és céljait kirohanásában ily módon leleplező kurátornak beszámoljon – a Helsinki Bizottság évek óta folytatott kiterjedt és többek között az ENSZ szervei által is elismert jogvédő tevékenységről, azt azonban elvártam volna Bakó Lajostól, a kuratórium MDF-es elnökétől, hogy az engem delegáló Magyar Helsinki Bizottságot, mint a törvényben meghatározott eljárás során jogszerűen kisorsolt és egyébként törvényesen működő szervezetet, a védelmébe vegye.
Nos, nem tette. Ez persze nem csoda, hiszen egy másik alkalommal kiderült, ő maga is az SZDSZ ügynökeként tartja számon e sorok íróját. A televízió hihetetlen mértékű veszteségeinek kapcsán és az MTV Rt. Felügyelő Bizottsága által, a televízió szerződési gyakorlatában feltárt visszásságokkal összefüggésben néhány kurátorban (mindenekelőtt Kiss Barbarában, Kalmár Gabriellában és Székely Györgyben) felmerült, hogy a kuratóriumnak büntető feljelentést kellene tennie a menedzsment vagy ismeretlen tettes ellen hűtlen (vagy hanyag) kezelés tárgyában. Az SZDSZ néhány héttel korábban már tett ilyen feljelentést, ám a lépés mellett érvelő kuratóriumi tagok úgy vélték, hogy a televízió törvényes működésének felügyeletével megbízott szervnek is jeleznie kell: szükségesnek tartja a felelősség megállapítását és a felelős(ök) megbüntetését (amire, ha egyáltalában megindul, a kuratórium által két hónappal korábban kezdeményezett, mindenképpen igen hosszadalmas Állami Számvevőszéki vizsgálat nem feltétlenül alkalmas). E tárgyban tett felszólalásomat követően Bakó Lajos figyelmeztette a kuratóriumot, hogy „egy bizonyos szervezet” már nyújtott be ez ügyben feljelentést, amit – tette hozzá szarkasztikusan – Kádár András minden bizonnyal ismer... Azt hiszem, semmilyen módon nem tudtam volna meggyőzni az ellenkezőjéről. (A véleménye egyébként az volt, hogy az SZDSZ lépésének megismétlésével a kuratórium komolytalan színben tűnne fel, ezért azután – 2001 áprilisában – végül a felügyelőbizottságnak kellett megtennie a feljelentést, a kuratórium elnöksége pedig elgondolkodhat, hogy mi jobb, komolytalannak vagy cinkosnak látszani.)
Egyértelmű tehát, hogy a kuratórium politikai el nem kötelezettségében sem a kurátorok, sem az elnökség tagjai (sem pedig a pártok) nem hisznek. Ez a leggroteszkebb módon a 2001. márciusi kuratóriumi sorsoláson nyilvánult meg. Az eseményen – nem hivatalosan – jelen voltak különböző pártok munkatársai is, akik a kuratóriumi tagságra pályázók listájával a kezükben minden besorsolt szervezet nevének elhangzása után azt mormolták maguk elé: „ők a mieink” vagy „na, ez az övék”.
Kis Újság nem újság
A politikai kötődés nagymértékben hozzájárul a kuratórium diszfunkcionális működéséhez. Állításomat két példával szeretném alátámasztani. Az egyik a kuratóriumi elnökség kisgazda tagjának, Bánó Attilának az összeférhetetlenségével kapcsolatos. 2001 februárjában az az értesülés jelent meg a sajtóban, hogy Bánó Attila a Kis Újság című hetilap impresszumának tanúsága szerint a lap felelős szerkesztője, ami összeférhetetlen a kuratóriumban betöltött tisztségével, hiszen a médiatörvény 35. § (1) bekezdés a) pontjának értelmében nem lehet a kuratórium tagja olyan személy, aki műsorszolgáltatóval, műsorterjesztővel, hetilap vagy napilap kiadójával, lapterjesztővel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll. Kétszer (2001. február 27-én és március 27-én) próbáltam felvetni a kuratóriumban, hogy tájékozódási jelleggel kerüljön napirendre az összeférhetetlenség kérdése. Bánó Attila ugyanis (az információ-visszatartás nemes elvével összhangban) csak annyit volt hajlandó mondani, hogy soha nem állt munkavégzésre irányuló jogviszonyban sem hetilap, sem napilap kiadójával. Ami persze elképzelhető, ha mondjuk a Kis Újság azzal a kft.-vel áll szerződéses viszonyban, amelynek Bánó is tagja, bár nem hiszem, hogy a jogalkotó ezt a jogi kiskaput szándékosan hagyta nyitva. A jogalkotói szándék egyértelműen a tájékoztatási szférában való összefonódások kiküszöbölésére irányul, és ilyen szempontból mindegy, hogy a kuratórium elnökségének tagja milyen jogügylet keretében lett a Kis Újság felelős szerkesztője. (Ezt egyébként nyilván Bánó is érezhette, mivel neve azóta eltűnt az impresszumból.)
Szerettem volna tudni, mit gondol minderről Bánó Attila, ezért kezdeményeztem két ízben is a kérdés napirendre vételét, ám a kuratórium mindkétszer elvetette a javaslatot (pontosabban: első alkalommal 7 igen 6 nem és 4 tartózkodás mellett leszavazta, másodszor pedig Bakó Lajos nem is tette fel szavazásra a kérdést), ami, ha belegondolunk, nonszensz. Nem azt vártam volna el a kurátoroktól, hogy kapára-kaszára kapva kiebrudalják Bánó Attilát az épületből (főként mivel az elnökségi tagok összeférhetetlenségéről nem a kuratórium, hanem a parlament dönt, méghozzá a jelen lévő képviselők kétharmados szavazati arányával), de az mindenképpen meglepett, hogy többségüket nem is érdekli, törvényellenesen ül-e valaki az elnökségben, vagy sem. Ilyes fokú érdektelenség után hogyan is várhatnánk ettől a testülettől, hogy felelősségteljesen őrködjön a televízió működésének jogszerűsége és a közszolgálati értékek megőrzése felett?
Tényleg nem tudok másra gondolni, mint hogy a kérdés a „mi kutyánk kölyke” princípiuma alapján sikkadt el. A jobboldali többségen nem lehetett átnyomni még azt a javaslatot sem, hogy kérjünk kielégítő tájékoztatást az összeférhetetlenségről. Félreértés ne essék: nem hiszem, hogy baloldali többség és ellenzéki jelöltként megválasztott elnökségi tag esetén más lett volna a helyzet – csak hát ugye ilyen elnökségi tagok nincsenek...
Jegyzőkönyvileg rögzítve
A másik esetre az utolsó (2001. március 27-ei) ülésén került sor. A kuratórium jelenlegi szervezeti és működési szabályzata szerint a testület üléseiről hangfelvétel, arról írásos jegyzőkönyv, továbbá emlékeztető készül az ülést követő nyolc napon belül. Az emlékeztetőt a kurátoroknak meg kell küldeni, az ülések szó szerinti jegyzőkönyveinek vonatkozásában azonban csak betekintési (azaz helyben olvasási) jog illeti meg őket. Ennek megváltoztatását javasolta Kalmár Gabriella, a Fiksz Egyesület által delegált társadalmi kurátor, aki azt indítványozta, hogy a szervezeti és működési szabályzat módosításával a testület tegye lehetővé, hogy azon kurátorok, akik kérik, megkaphassák a szó szerinti jegyzőkönyvet is. Na, lett nagy felzúdulás a nyilvánosság nagy barátainak számító elnökségi tagok körében. Előrántották az adu ászt: a személyiségi jogi aggályokat. Bakó Lajos azt mondta, a jelenlegi betekintési jog már amúgy is nagyon erős (nem tudom, miért számít erősnek, ha valaki később elolvashatja annak az ülésnek a jegyzőkönyvét, amin részt vett), de különösen Bánó Attila szállt síkra a javaslat ellen. Úgy gondolta, már eddig is nyilvánosságra kerültek bizalmas értesülések, és a szó szerinti jegyzőkönyv kiadásával csak megnövekszik az ilyen kiszivárgások lehetősége: olyan bizalmas anyagok, információk és vélemények kerülhetnek ki a kuratóriumból, amelyek már nem csak a személyiségi jogokat sérthetik, hanem más problémákat is felvetnek.
Amint erre Kalmár Gabriella, Székely György és e sorok írója már az ülésen is rámutatott, ez a gondolatmenet több helyen hibázik: 1) Ha már eddig is kiszivárogtak információk, az egyébként is megtekinthető és kijegyzetelhető szó szerinti jegyzőkönyv visszatartása nem feltétlenül elégséges vagy megfelelő megoldás ennek megakadályozására. A HVG egyik 2001. januári számában például megjelent egy cikk az MTV Rt. szerződési gyakorlatáról; ebben olyan információk kerültek nyilvánosságra, amelyekért a kurátorok már fél éve harcoltak – mindhiába. Az informátort biztos nem lett volna érdemes a kuratóriumban keresni. 2) Az emlékeztetőt (amely a jegyzőkönyv zanzája) úgyis megkapják a kurátorok. A vélemények és információk ezekből is rekonstruálhatók, legfeljebb nem olyan pontosan, tehát az információ, ha kijut, torzulva jut ki. Ha a kurátorok vissza akarnának élni az értesüléseikkel, azt éppenséggel az emlékeztető alapján is megtehetnék. 3) A kurátorok, amikor elfogadták ezt a tisztséget, közszereplőkké léptek elő, mivel egy közpénzeken működő, közfeladatot ellátó testület tagjai lettek. Nem hivatkozhatnak tehát arra, hogy véleményük magánvélemény, amelynek nyilvánosságra kerülése személyiségi jogaikat sérti. Vállalniuk kell a nézeteiket és a tetteiket a közvélemény előtt. 4) A kurátorokat titoktartási nyilatkozat köti az ebben a minőségükben megismert bizalmas információk tekintetében. Ez nem csak az emlékeztetőben foglaltakra vonatkozik, hanem vonatkozna a szó szerinti jegyzőkönyv tartalmára is, ha megkapnák.
Mindezeket az érveket felsorakoztattuk annak érdekében, hogy meggyőzzük kurátortársainkat: szavazzák meg a szervezeti és működési szabályzat módosítását. Tegyék lehetővé önmaguk és az utánunk következő kurátorok számára a szó szerinti jegyzőkönyvekhez való hozzáférést. Nyilvánvaló volt, hogy az információkat eddig is féltékenyen őrző kormánypárti elnökség nemmel fog szavazni a felvetésre, de nem hittem volna, hogy a társadalmi kurátorok saját érdekeik ellen foglalnak állást. Úgy látszik azonban, hogy a gondolkodásukat nem a racionalitás, hanem a politikai pártállás határozta meg: 5 igen, 9 nem és 1 tartózkodás mellett a T. Kuratórium elvetette azt a javaslatot, hogy a testület tagjai a szó szerinti jegyzőkönyv technikai másolatait elvihessék magukkal. Ez volt az utolsó kuratóriumi ülésem utolsó érdemi momentuma. A testület működésének részvételemmel zajló egyéves időszaka méltó véget ért.
- Játéktér [6]