Előadásomban először a kilencvenes években lezajlott két kutatási program főbb eredményeiről és tanulságairól szeretnék beszámolni, hogy aztán felvázoljam az Alföld ezek alapján kirajzolódó fejlődési lehetőségeit.
Az első program forrásait egy a kárpótlási törvény vitája kapcsán hozott parlamenti döntés teremtette meg. Mik voltak tehát ennek a 120 kutatóval, az összes alföldi egyetem, intézet és érintett tanszék bevonásával elvégzett munkának a főbb eredményei? Föltártuk például a globális klímaváltozásoknak az Alföldre gyakorolt hatásait, azt, hogy az elsivatagosodás folyamata tovább folytatódik. Az ebből következő ajánlásoknak – amelyek az alföldi mezőgazdaságnak egy új típusú extenzív területhasznosítására, az erdősítési program kiterjedtebb folytatására, a Tisza vízrendszerével kapcsolatos új szabályozási elvek meghonosítására irányultak – nem volt foganatja, tehát ezek a problémák ma is élnek. A kutatás fontos témája volt a mezőgazdaság újjászervezésének ügye is. Elképesztőnek tartom, hogy nem vagyunk képesek egy decentralizált regionális politika keretében a mezőgazdaság fejlődését megfelelő pályára állítani, amelynek alapja a fenntartható fejlődés lenne, tehát az a fajta – akár szubvencionált – termelés, amellyel megőrizhetők lennének a tájegység sajátosságait.
A következő fontos megállapításunk az volt, hogy az Alföld a transzverzális utak megépítése és a vasutak korszerűsítése nélkül képtelen lesz komolyabb területi fölzárkózásra. Ezen a téren sajnos szintén nem túl sok változás következett be az első Alföld-kutatási program óta. Pedig a program egyik legjelentősebb tanulsága éppen az volt, hogy a közlekedési viszonyok javításával az Alföld egésze mint nagyrégió lehetne potenciális partner az európai együttműködésben. Ugyanakkor a kistérségi modell is jól adaptálható az Alföld adottságai következtében. Csakhogy ebben a rendszerben sem találjuk pillanatnyilag a helyünket. Az az alulról építkező modell, amely a regionális centralizáció után egy másik lépcsőben a kistérségi decentralizációt is megvalósíthatná, legfeljebb nyomokban van jelen a régióban.
A második, a Magyar Tudományos Akadémia által finanszírozott Alföld-kutatási programunkban elkezdtük keresni azokat a sajátosságokat, amelyek alapján – az európai regionális fejlődés új irányait figyelembe véve – új dimenzióban, új felfogásban közelíthetnénk meg a régiók fejlesztését. Hiszen például a fenntartható fejlődés elvének alföldi adaptációja európai jelentőségű lépés lehetne. Ezeknek a sajátosságoknak a kibontása lesz szerintem az – érintett országok elképzeléseit is figyelembe vevő – új európai regionális politika alapja. Az egyik ilyen hazai sajátosság például, hogy az ország teljes településállományának vizsgálata alapján kiderült: a meghatározó differenciáló tényezők a munkanélküliség, szociális elmaradottság és az alacsony jövedelmi szint – amelyek alapján egyértelműen kiemelkedik a Nyugat-Dunántúl, a főváros és agglomerációja, illetve a köztük kiépült hálórendszerbe tartozó térségek. Az Alföld ilyen szempontból egyértelműen hátrányos helyzetű térség. Intézetünk már hét esztendeje követi figyelemmel a térségekben bekövetkezett változásokat, így kijelenthetjük: a tartós munkanélküliséggel sújtott térségek esetében az Alföld folyamatos dominanciája egyértelmű. Hiába érkeznek ide évek óta források, azok legfeljebb egy-egy kistérség időleges megsegítésére elegendők. Maga a területi struktúra nem képes ilyen rövid idő alatt megváltozni, pedig ennek megváltozása nélkül lehetetlen komolyabb jövőt jósolni az alföldi térség egésze számára.
A következő rendkívül izgalmas probléma a vidékiesség kérdése, hiszen az alföldi dominanciája itt is nyilvánvaló. Az adott terület népességének majd 50 százaléka a 120 fő/km2-es népsűrűséget el nem érő településeken él. Nálunk sokáig érdektelennek tartották, hogy tudományos vitákat folytassunk a vidék és a táj fogalmának meghatározásáról, a vidék típusairól – az alapállás az volt, hogy a vidék fogalmát nem kell definiálni. Az európai vidékfejlesztés lényege ezzel szemben éppen az, hogy nagyon pontosan meghatározza a releváns fogalmakat. Éppen ezért ez nálunk új kutatási elem volt, ami jól mutatta az Alföld európai értelemben vett vidékiességét.
Nem szeretnék túlzottan szkeptikusnak tűnni, de úgy látom, hogy a kutatásfejlesztés, vagyis az az innovatív, tudásalapú fejlesztés, amelyet már ez az első Alföld-kutatási program is meghirdetett, még napjainkban is várat magára. Pedig mégiscsak egy hosszú távú fejlődési pályát kellene az Alföld számára meghatározni. Ha ennek főbb elemeit az új európai területfejlesztési megközelítés dokumentumainak megfelelően alakítjuk ki, akkor egészen érdekes, vonzó perspektívák nyílnak meg előttünk. Az egyik ilyen elem lehet a környezet, a környezetpolitika új, integráns kezelése, amelynek keretében az Alföldön európai mintaprojektek indulhatnának el. A második a nagy európai transzverzális útvonalak hálózatához való kapcsolódás kérdése, míg a harmadik agrárpolitikánk összehangolása, beillesztése a közös európai agrárpolitikába. Idetartozik a komplementer központok – teszem azt Szeged és Debrecen – fejlesztésének összehangolása is. Az elmaradottság örökös hangsúlyozása, a központ címére aspirálók közti folyamatos verseny nem nyit új perspektívákat az Alföld számára.
Hivatkozott cikkek
- Euróna [7]