Skip to main content

Decentralizáció

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
(Kis)régiók Európája


A regionális politika kapcsán elég sok félreértés, tudatos dezinformáció hangzik el. Nem tudjuk, hogy mi lesz a strukturális alapok sorsa, mi lesz a kedvezményezett térségek lehatárolásának szempontja, milyen intézményrendszer keretei között kapják a csatlakozó országok a támogatásokat. De nagyon kevés figyelmet fordítunk arra is, hogy milyen alapelvek mozgatják az Európai Unió regionális politikáját, és ezeket az alapelveket a nemzeti intézmények miképpen tudják alkalmazni, hol kell a kialakult nemzeti intézményrendszert módosítani.

Kérdés továbbá, hogy a méltányosság, az igazságosság, illetve a szolidaritás elve – ezek az igazán európai értékek – megfelel-e a kontinens gazdasági teljesítőképessége növelését szolgáló elképzeléseknek. Az utóbbi időben láthatóvá vált, hogy mindez ma már kevés. Az európai integráció történetében az a sajátos folyamat játszódott le, hogy minden csatlakozási körben – az 1995-öst leszámítva – csökkent a fajlagos teljesítőképesség. Ez történt a mediterrán országok belépése után, de már az Egyesült Királyság csatlakozása idején is – és még inkább így lesz ez a kelet-közép-európai országok csatlakozása esetében. A regionális elemzések sajnos azt mutatják, hogy tovább csökken majd az unió fajlagos teljesítőképessége. Míg jelenleg az unió népességének egyhatoda él olyan területeken, amelyeknek GDP-je elmarad az unió átlagának 90 százalékától, a csatlakozás után ez az arány duplájára emelkedik. Nem véletlen, hogy a nettó befizetők már érzékelik azt, hogy ezek felzárkóztatását nem lehet – és nem is akarják – teljes egészében uniós forrásokból finanszírozni. Mint ahogy az is érzékelhető, hogy a támogatások mértéke sem növelhető arányosan.

Jelentős vizsgálatok voltak a tekintetben is, vajon a támogatások, majd azok fokozatos leépítése mennyiben szolgálják egy régió regenerálódását, illetve milyen feltételeket teremtenek a hosszú távú fejlődéséhez. A vizsgálatok meglehetősen kedvezőtlen eredményekre vezettek: a támogatásokba „belekényelmesedett” régiók esetében azok megvonása után radikális teljesítménycsökkenésre lehet számítani. Ez egy nagyon fontos tanulság, amelynek alapján az új regionális politika kialakításában is elkezdődött a 2007 után esedékes stratégia elemeinek kimunkálása. Az alapvető szempont az lesz, hogy a versenyképesség és a hatékonyság növelése mint kritérium érvényesítését meg kell erősíteni az Európai Unió strukturális és kohéziós politikájában.

A regionális átalakulásról szóló jelentések mindig négy kérdéskör vizsgálatával foglalkoztak: milyen feltételek mozgatják a külföldi tőke területi megtelepülését; milyen szintű az adott térségek technológiai innovációs állapota; milyen szerepet játszanak a kutatás-fejlesztés bázisai a régióban; illetve milyenek a régió megközelíthetőségi viszonyai. Ha egy ország két évtizeden keresztül képtelen e négy versenyképességi faktor mindegyikében jelentős előrehaladást produkálni nemzeti stratégiái segítségével, bizony elképzelhető, hogy 2007 után nehezebben jut támogatási forrásokhoz.

Az új regionális politika egyik kulcsa a decentralizáció lesz. A kohéziós jelentések két kérdésben marasztalják el a kelet-közép-európai országokat. Az egyik a decentralizáció politikai deklarálása, a másik az ehhez szükséges intézményrendszer kiépítése. Magyarország azért van kritikus helyzetben, mert az ország gazdasági térszerkezete két szempontból is más, mint a társult, csatlakozni szándékozó kelet-közép-európai országok többsége esetében. Egyfelől kedvezőbb a gazdaság állapota, másfelől viszont erős a magtérség, a centrumrégió koncentrációs foka. A XX. század húszas éveitől Magyarország több alkalommal nekiveselkedett a decentralizációnak, de soha nem járt sikerrel. Az uniós versenykritériumok – az egységes Európa kutatási-fejlesztési térstratégiája – a decentralizált technológiai és kutatásfejlesztésen nyugvó, tudás alapú gazdaság építését tűzik ki célul. Arra lehet számítani, hogy a mi fejlesztési régióinkhoz hasonló méretű területi egységek szerepe felértékelődik. Az lesz a decentralizáció színtere, és ezért kell Magyarországon is nagyon komolyan foglalkozni a régiókkal. Az ország térszerkezetének átalakítása első fontos lépését tehát a közjogi régió megszervezése jelenthetné.

Ugyanis várható, hogy az európai unió regionális politikája a decentralizációt támogató intézkedések irányába fog elmozdulni. Magyarország számára most van itt az utolsó esély arra, hogy az uniós politika alapelveinek átgondolt meghonosítása révén elinduljon a decentralizáció útján. Egy decentralizált Magyarország az uniós csatlakozás után sokkal versenyképesebb lehet, mint a többi, még mindig jórészt központosított kelet-közép-európai ország.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon