Baranyi Béla

Nyomtatóbarát változat

A tágabb értelemben vett határtérséget mindkét oldalon négy-négy megye alkotja. Román oldalon Szatmár, Bihar, Arad és Temes megyék, amelyeknek összterülete 28 485 km², összlakossága 2172 ezer fő, népsűrűsége 76 fő/km². A magyar határ menti megyék (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád) összterülete 22 045 km², amelyen 1939 ezer ember él, vagyis a népsűrűség 109 fő/km². Az államhatár határ két oldalán fekvő közigazgatási egységekben tehát hozzávetőlegesen egyforma a népességszám, bár a román oldalon természetföldrajzi okok (Erdélyi-szigethegység stb.) miatt jóval alacsonyabb a népsűrűség.

A négy magyar megye az ország területének 24,3%-át adja, ahol az összlakosság 19,1%-a él – ebből következően a népsűrűség alatta marad az országos átlagnak, a 88 fős négyzetkilométerenkénti népesség leginkább az átlaghoz képest igencsak gyéren lakott Békés megyének köszönhető.

Mind a magyar határtérség további fejlődése, mind a határon átnyúló kapcsolatok jövője elképzelhetetlen a román oldal felzárkózása nélkül. Ahhoz, hogy együttes fejlesztési tervek valósulhassanak meg, pontosan ismerni kellene a román határtérség jelenlegi gazdasági-társadalmi helyzetét, Románia statisztikai rendszere azonban még napjainkban sincs felkészülve a regionális, illetőleg a kistérségi szintű részletes adatok gyűjtésére és feldolgozására – sőt a megyéken belüli kistérségi szint csak most van kialakulóban.

A magyar-román határszakasz hossza 448 km, ami Románia legrövidebb külső határa. A határ túlsó oldalán található Satu Mare (Szatmár), Bihor (Bihar), Arad és Timis (Temes) megyék földrajzi elhelyezkedésének külön érdekessége, hogy saját fővárosuktól kétszer olyan messze vannak, mint Budapesttől, s ez máris olyan tényező, amely indokolja a határ menti együttműködést. Ugyancsak ebbe az irányba hat az a természeti adottság, hogy a román oldal vízfolyásokban gazdag, és a természetes lejtésviszonyoknak megfelelően ezek magyar területen érik el gyűjtőfolyójukat, a Tiszát.

A határt átszelő vízfolyások közös menedzselésére ennek megfelelően már hosszú évek óta kiemelt figyelmet fordítanak a határ mindkét oldalán – és erre sajnos szükség is van (árvizek, sorozatos folyószennyezések).

A térség változatos természeti adottságokkal és erőforrásokkal rendelkezik, de a legnagyobb értéknek ezen az oldalon is a mezőgazdaságilag művelhető területek 85%-os arányát kell tekintenünk, és az éghajlati adottságokban sincsenek számottevő különbségek a két ország között. Az alföldek emellett számos felszín alatti kincset (kőolaj, földgáz, ásvány- és termálvizek) rejtenek, ám ezek hasznosítása nem mindig folyik az ésszerű keretek között. A hegységek szintén gazdagok ásványkincsekben, jelentős a színes- és nemesfémek, a bauxit, valamint különböző építészeti anyagok bányászata, de barnaszenet is hoznak itt a felszínre. A hegyvidékek mezőgazdasági hasznosításában az erdőgazdaságnak van a legnagyobb szerepe, de ugyancsak kiváló adottságokkal rendelkeznek a szőlő és különböző gyümölcsfajták termesztésére.

A társadalmi-demográfiai jellemzők között már jóval nagyobbak a különbségek, s az utóbbi évtizedben egyre inkább növekednek az eltérések, bár számos, a határ menti periferikus fekvésre visszavezethető negatív jelenség a határ mindkét oldalán jellemző. A magyar oldallal ellentétben a térség az országos átlagnál sűrűbben lakott, és a kedvezőtlen természetes szaporodási tendenciák, a természetes fogyás, a magas csecsemőhalandóság (Romániában Európa-szerte kiugróan magasnak számító 27 halálozás jutott 1991-ben 1000 élveszületésre) hatásait itt még képes kiegyenlíteni a tömeges idevándorlás, mivel kedvezőbb gazdasági helyzete miatt a négy megye az országon belül az egyik legvonzóbb migrációs célterület. Ugyanakkor a magyar oldallal teljesen szinkronban a legészakibb megye (Satu Mare) kivételével – ahol kiemelkedően magas a születések száma – minden megyére a népesség elöregedése a jellemző. Mindez a kis lélekszámú, elsősorban hegyvidéki falvak gyors elnéptelenedését eredményezte, amelyet a Ceausescu-rezsim tudatos faluromboló politikája tovább erősített. Ezeknek a településeknek a jövőre nézve sincsenek rózsás kilátásai, mivel a fentebb említett folyamatok oda vezettek, hogy a négy romániai megyeszékhelyen koncentrálódik az ipari termelés (vagyis a megélhetést biztosító munkahelyek) 90%-a, míg a közszolgáltatások (egészségügy, kultúra, felsőfokú oktatás) esetében ugyanez az érték 85%. Az idevándorlás (elsősorban a távolabbi területekről kiinduló migráció) célállomásának is csak a környezetükből szigetszerűen kiemelkedő, növekedési pólusnak tekinthető megyeszékhelyek számítanak.

A magyar-román határszakasz hossza 448 km, vagyis az államhatárok hosszát tekintve a 679 km-es szlovák–magyar határ mögött a második leghosszabb. Ugyanakkor a 84 közúti határátkelőből mindössze 13 jut erre a határszakaszra. Az egyes átkelők közötti átlagos távolság 34 kilométer, és ennél csak a horvát határ esetében kedvezőtlenebb a megoszlás. Még rosszabb a helyzet, ha az évente egy-két napra megnyitott ideiglenes határátkelőket nem vesszük figyelembe, mert ebben az esetben az átkelősűrűség már 64 km/átkelő, vagyis a 7 állandó átkelő (valamennyi 24 órában üzemel, és nemzetközi forgalmat bonyolít) átlagos távolsága csaknem a kétszeresére növekszik. A nagy, nemzetközi forgalmat bonyolító határállomások tekintetében tovább romlik a kép, mivel mindössze 149 kilométerenként találhatunk egy ilyet, és ez mélyen az országos átlag alatti értéket jelent. Ebből a szempontból legkedvezőtlenebb helyzetben lévő horvát határszakaszon a Dráva szinte a határ teljes hosszán természetes akadályt képez, míg a román határ esetében nem beszélhetünk hasonló földrajzi nehézségekről (mindössze 32 km a vízi határvonal hossza). Elgondolkodtató az a tény is, hogy a három nemzetközi áru- és személyforgalmat lebonyolító átkelő (Nagylak, Gyula és Ártánd) a határszakasz a Békés és Csongrád megyék határolta déli felére esik, északon a csengersimai átkelő bővítése és nemzetközi teherforgalom fogadására történő kiépítése csak most van folyamatban.

Abban minden érdekelt egyetért, hogy a jelenleg üzemelő 7 állandó és 6 ideiglenesen megnyitott közúti, valamint 5 vasúti átkelő a határ hosszához képest nagyon kevés, a magyarországi átlagtól messze elmarad az átjárhatóság. Jelenleg tehát az ország Románia felé irányuló forgalma a legkoncentráltabb, ez pedig gátat vethet a fejlődő gazdasági kapcsolatok elé, mivel a gazdasági együttműködés egyik meghatározó eleme a közlekedési lehetőségek minősége, illetve a határok minél gyorsabb átjárhatósága. Arról azonban már megoszlanak a vélemények, hogy mennyiben kell javítani a jelenlegi helyzeten, és a szkeptikus hangokat a határforgalmi adatok alapozzák meg.

A magyar-román határszakaszon két határőr igazgatóság, az orosházi és a nyírbátori osztozik: adataik szerint a magyar-román határszakasz forgalma az elmúlt évtizedben nagy vonalakban igazodott az országos trendekhez, bár jellemző sajátosságokkal ugyancsak rendelkezett. A rendszerváltás egyúttal a határok teljes (egyesek szerint túlzott és túl gyors) megnyitását is magával hozta, és ez robbanásszerű növekedést eredményezett, amely 1995-ben érte el a csúcspontját (ekkor 115 138 420 fő határátlépését regisztrálták). Azóta viszont fokozatos csökkenés figyelhető meg (1999-ben már csak 84 653 960 fő volt az átkelők forgalma), ami egy természetes kiegyenlítődési folyamat eredménye, és szakértők szerint középtávon nagyjából ezen a szinten állandósul majd a forgalom.

Ez a határszakasz a romániai belpolitikai események miatt 1990-ben volt a legforgalmasabb, nem pedig öt évvel később. A napi átlagos járműforgalmat tekintve a határszakasz az országos átlag 8-10 százalékát adta az elmúlt években, azonban ez az arány 1990-ben a menekültek nagy száma miatt 19,5%-ra emelkedett. A következő öt évben viszont folyamatosan csökkent a forgalom, és csaknem a felére esett vissza. Azóta kisebb-nagyobb ingadozások mellett nagy vonalakban stabilizálódott a forgalom nagysága, tehát amennyiben nem következnek be előre nem látható politikai események vagy gazdasági okok, úgy az elkövetkező években hasonló forgalomra lehet számítani.

A határon átnyúló gazdasági együttműködést tehát számos szervezet segíti közvetlen vagy közvetett módon, azonban a mindennapi kapcsolatokat az „alulról jövő” spontán szerveződések határozzák meg, amelyeket a piaci érdekek és a kézzelfogható gazdasági előnyök megszerzésére tett lépések irányítanak. Emiatt a gazdaságfejlesztési tervekben a vállalkozói igények kielégítésére kell elsősorban törekedni, és a magyar-román határtérségben a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara Békéscsabai Magyar–Román Tagozata által ebből a célból  1999 nyarán elvégzett kérdőíves felmérésének jóvoltából ezeket nagyon jól érzékelhető. Bár a felmérés korántsem reprezentatív mégis érdemes foglalkozni az eredményekkel, hiszen közvetlen információkat foglalnak magukban a meghatározó szerepű kis- és középvállalkozásokról. A válaszadók 13%-a jelezte, hogy romániai cég része vagy egésze van a tulajdonában, és 9%-ukban szereztek érdekeltséget a román vállalkozások. A bérmunka aránya alacsony, a magyar vállalkozóknak csak 8%-a végeztet ilyet román partnerével, míg fordítva ez az arány alig 4%. A válaszok alapján a cégek 27%-a folytat viszonteladói jellegű exporttevékenységet, 38%-uk viszont a saját termékeit értékesíti Romániában, ami kedvező aránynak tekinthető. A viszonteladási célzattal folytatott import aránya 21%, míg a termeléshez szükséges alapanyag-beszerzés 17%-kal részesedik az összes behozatalból.

A jövőbeni fejlesztési tervek azonban a mainál sokkal intenzívebb kapcsolatok lehetőségeit vetítik előre. A válaszadók 38%-a tartja fontosnak, hogy a privatizáció során tulajdonrészt szerezzen valamilyen román vállalkozásban – más kérdés, hogy a saját cégében mindössze 6%-uk szeretne román tulajdonost látni. A gazdasági kapcsolatok növekedését gátolhatja a román bankokkal szembeni bizalmatlanság (29%), és a hasonló arányú elégedetlenség a szomszéd ország szolgáltatásainak és áruinak minőségével. Ez az oka annak, hogy az alapanyagimport és a romániai bérmunka arányát csak minimálisan kívánják emelni a magyar vállalkozók, és egyetlen lehetőségként a piacnöveléssel számolnak.

A leírt alapvető gondok kissé háttérbe szorították az infrastrukturális ellátottság problémáit, a válaszadók mindössze 18%-a emelte ki az elégtelen közlekedési feltételeket, és egynegyedük tartja szűkösnek a határátkelők számát és kapacitását (a kapcsolatok fejlődése esetén ezek az arányok bizonyosan emelkedni fognak). Jelenleg még sokkal nagyobb gondok forrása az információk és az információs hálózatok hiánya: ezek miatt nem talál megfelelő partnereket a felmérésben résztvevők 54%-a, és ezért nem meglepő, hogy 81%-uk tartja fontosnak egy információs adatbázis létrehozását.

A kapcsolatépítés akadálya a szakismeret hiánya is. A válaszadók 25%-a jelölte meg a hiányos nyelvtudást, 44% panaszkodott a román bürokrácia kiismerhetetlenségére és változékonyságára, 28%-uknak volt a vámügyintézéssel kapcsolatos gondja, és 17% volt elégedetlen külkereskedelmi ismereteivel. A megoldást kínáló szakértői tanácsadó cégeket ugyanakkor alig 12% hiányolta, tehát ingyenesen vagy olcsóbban szeretnének segíteni magukon – többnyire a kamarára támaszkodva.

• Euróna