Nagy Imre

Nyomtatóbarát változat

A magyar–jugoszláv határt a többi hat határszakaszhoz hasonlóan az első világháborút lezáró trianoni békediktátum után jelölték ki. A Szerb–Horvát–Szlovén Királysággal közös határszakasz a Mura-vidéktől egészen a Tiszáig, illetve a Tiszától mintegy 20 km-re keletre az egykori Torontál megyéig (Rábáig) terjedt, s igen jelentős magyar lakosságú területek váltak Jugoszlávia részévé közvetlenül a magyar határ közelében. Természetes határokról csak részben beszélhetünk (Mura, Dráva), mert a győztes nagyhatalmak az országokat elválasztó zónát leginkább a XIX. sz. második felében kiépült vasútvonal mentén jelölték ki. 1991 után,  Jugoszlávia szétesését követően Szerbia és Crna Gora államszövetsége (Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, JSZK) az egykori jugoszláv határ magyar-szlovén, magyar-horvát és a magyar-(kis)jugoszláv határszakaszokra esett szét, s jelenleg a JSZK csak a vajdasági szakaszon, 174 kilométeren határos Magyarországgal.

A határ a Duna-Tisza közét foglalja magába, valamint a Tiszántúl – a Marossal és a hármas határral bezárt – egészen rövid szakaszát (25 km), amely a vajdasági Bánság legészaknyugatibb része. A határterületen Bács-Kiskun és Csongrád megye, a jugoszláviai oldalon Zombor, Szabadka, Magyarkanizsa és Törökkanizsa (Novi Knezevac) községekkel határos és tart fenn kapcsolatokat. Az így kijelölhető „szimmetrikus-határrégió” mind a tudományos kutatás, mind a gyakorlati célú fejlesztési programok kidolgozása során jóval legelfogadhatóbb alapegységnek látszik, mint a kistérségi szempontú megközelítés, bár természetesen az utóbbi sem zárja ki a dinamikus fejlesztési és együttműködési folyamatok elindítását. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a Vajdaságban az észak-bácskai községek (idetartoznak a nem határ menti magyar többségű önkormányzatok is: a topolyai, a kishegyesi, a zentai, az adai és a becsei község) a Felső Bácskai Önkormányzatok Szövetségével készítettek közös fejlesztési stratégiát.

A szimmetrikus határrégió területe 7297 km2 (határ menti kistérségekre számítva), lakosainak száma 650 ezer körül alakul. A határral közvetlenül érintkező községek száma a magyar oldalon 18 határtelepülés, a külső oldalon pedig négy községhez tartozó 15 határtelepülés, helyi közösség.
A határtérség nagyobb részét a Duna és a Tisza vadvizekkel, tócsákkal borított, védelem alatt álló ártéri erdőkkel benőtt völgysíkja és a közöttük húzódó, vízben szegény homokvidékkel, délen pedig lösztakaróval borított Telecskai-dombok képezik. A Szabadka-horgosi homokvidék a határterület magyarországi homokhátságának déli nyúlványa jugoszláv területen, amelyet akácosok, gyümölcsösök és fenyvesek borítanak. E régió környezeti állapotának problémáit a Magyarországról érkező, közepesen szennyezett Duna és Tisza, a közúti határátkelők légszennyezése okozza. A terület szénhidrogénekben és gyógyvizekben gazdag. Kitermelésük, illetve gyógy-idegenforgalmi hasznosításuk a határ közvetlen közelében mind a jugoszláv, mind pedig a magyar oldalon egyaránt folyik.

A rendszerváltást követően, 1990 és 1997 között a Mórahalmi és a Kiskunhalasi kistérségben az 1000 lakosra jutó ipari alkalmazottak létszáma 50% fölötti értékben csökkent, a legkevésbé iparosodott kistérség az összes dél-alföldi kistérségek közül 1997-ben a mórahalmi volt. Dél-Alföldön az 1000 lakosra jutó működő vállalkozás átlaga 70, ami kilenccel kisebb az országos átlagnál. Csongrád megyének a régió átlagát meghaladó az értéke (81), s a határ menti kistérségek közül csak a szegedi kistérség lépi túl a régió átlagát, míg a bajai csak megközelíti. A vállalkozások sűrűsége és a személyi jövedelemadó-alapot képező jövedelem összegének összehasonlításából jól látszik, hogy a vállalkozások előfordulása nem jelenti a térség nagyobb gazdasági erejét is. A vizsgált területen regisztrált munkanélküliek munkaképes korú állandó népességhez viszonyított aránya 1998 decemberében a Bácsalmási kistérségben 9,5% és a Kiskunhalasi kistérségben 4,5% között alakult, bár a kistérségek többségére (Baja, Bácsalmás, Kiskunhalas), az 1997 januárjához viszonyított csökkenő tendencia volt jellemző.

A vajdasági (jugoszláv) határtérség az ország fejlett térségei közé tartozik és tartozott a JSZSZK idején is (Szlovénia, Horvátország után a legfejlettebb közigazgatási egység volt, ma pedig Szerbián belül jelent fejlett közigazgatási egységet a munkanélküliség alacsonyabb aránya, valamint a társadalmi össztermék alapján). A községek fejlettségét az jellemzi, hogy az ipar gyakorlatilag minden ágazata jelentős volt a nyolcvanas évek végéig: a  szabadkai község a nehézvegyipar (műtrágyagyártás), az elektromos-gépipar és az élelmiszeripar központja, míg Zombor község az élelmiszeripar, Magyarkanizsa község pedig az épületanyag- és kerámiaipar kiemelt területe. Törökkanizsán a papír- és kartongyártás érdemel említést. A gazdasági visszaesés körülményei közepette ezen iparágak jelenleg vegetálnak, illetve az állami támogatásban részesülők tudnak csak eredményeket felmutatni. A magánvállalkozások száma (szolgáltatások) megnőtt, s látványos számbeli növekedésük, főleg a városokban – s különösen Szabadkán – érezhető.

A rendszerváltással kialakult vállalkozásalapítási lehetőségeknek köszönhetően a Magyarországon bejegyzett vállalkozások 2,6%-át Szegeden jegyezték be, amelyekből kimagaslóan magas arány a jugoszláviai magyarok által alapított vállalkozásokra jut és, amelyek a Magyarországon működő jugoszláv érdekeltségű vállalkozások 34,3%-át képezték. A vállalatok száma kimagaslóan nagy volt egyrészt azért, mert a háborús viszonyok közepette ide mentették tőkéjüket, másrészt viszont ez nyújtott lehetőséget a tartózkodási engedély megszerzéséhez. A kis tőkével alapított fiktív betéti társaságok az embargó feloldásával és a közvetlen háborús konfliktus oldódásával megszűntek. Alapítóik, akik a katonai behívó elől átmenekültek, amnesztiában részesültek, s nagy részük visszatért a Vajdaságba. Mivel azonban az embargó utáni gazdasági helyzet továbbra sem volt biztató, az áttelepedés tovább tartott, s egyre nőtt az ingatlant vásárlók száma, különösen Szegeden, de sokan, főleg a középiskolások a biztonságosabb iskoláztatás reményében „szivárogtak át” Szegedre, Bajára. Ez a folyamat a Jugoszlávia elleni NATO-támadások idején tetőzött.

A határtérségben a tíz város gyakorlatilag arányos területi eloszlásban helyezkedik el, bár a közigazgatási különbségek miatt vonzás-hierarchiájuk lényegesen különbözik. A magyarországi oldal Szeged, Baja és Kiskunhalas vonzása között oszlik meg, azonban Szeged dominál a határrégió keleti és középső részén. Ezt a dominanciát Szeged kiterjesztette a határ jugoszláv oldalára is, s a Szabadka–Magyarkanizsa–Becse–Törökkanizsa terület (a Vajdaság északi részén 2500 km2-nyi terület) is vonzáskörzetébe tartozik, amit nemcsak a napi ingázással járó bevásárlóforgalom, hanem a vállalkozások száma és működése, az itt tanuló középiskolások és egyetemisták, valamint a gyógykezelésre járó betegek száma és migrációja is bizonyít. Baja vonzása saját, valamint a bácsalmási kistérségre terjed ki, míg Zombor községből főleg a bevásárlóforgalom járul vonzásának kiterjesztéséhez.

A határforgalom összetételében a jugoszláv állampolgárok aránya 65-70%, a magyar állampolgároké 15-20%, míg más országok állampolgáraié 10-15%. A jugoszláv állampolgárok nagy részét a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások képezik. A magyar térségből érkezők között 80-90% azoknak az aránya, akik üzemanyag, cigaretta és ital vásárlása céljából lépik át a határt. A túloldali határ menti térségből átlépők aránya az összes jugoszláv forgalom 10-15%-át teszi ki az érvényben lévő kilépési illeték miatt, ami jelenleg (1994 óta) személyenként 200 dinárt (kb. 870 HUF), gépkocsinként pedig 400 dinárt (1740 HUF) jelent. Az illeték értéke a jugoszláviai átlagkeresetekhez mérve jelentős. A megszorítás visszavetette a szomszédos ország állampolgárainak kiutazását. Míg 1993-ban 20 millió volt a személyforgalom a Kiskunhalasi Határőrség Igazgatóságának átkelőhelyein, azóta ez a szám az évi 4,5-5,5 millióra esett vissza. A jugoszláv hatóságok a külföldi rendszámú gépkocsikat útadó fizetésére is kötelezik, ami alól a magyarországi gépkocsik külön megegyezés értelmében mentesülnek (egy jugoszláv állampolgárságú vendégmunkás Jugoszláviába való belépésekor 50 DEM útadót, kiutazáskor pedig személyenként kb.10, személygépkocsira pedig kb. 20 DEM kilépési illetéket fizet). A magyar állam 2000-ben új vámrendelkezést léptetett életbe, mely szerint ital és cigaretta árut kereskedelmi céllal nem lehet behozni. Ez „mérsékelte” a határ menti magyar állampolgárok utazási kedvét, akik az esetek többségében csupán a határsávban megnyitott vámmentes üzleteket keresték fel.

A Kiskunhalasi Határőrizeti Igazgatósághoz tartozó határállomásoknak a túloldali határőrizeti szervekkel intézményesített kapcsolataik vannak: helyi vegyes bizottságok keretében működnek, havonta tartanak megbeszéléseket határforgalmi és ehhez kapcsolódó egyéb kérdésekben. Az igazgatóság szerint Magyarország EU-tagsága esetén a magyar-jugoszláv határszakasz lesz a schengeni államok egyik legjobban ellenőrzött külső határa: a jugoszláv állampolgárok nemzetiségükre való tekintet nélkül csak schengeni vízummal léphetnek be magyar területre. Talán itt újból előtérbe kerülhet a kishatárforgalom, amennyiben korlátozott területen határátlépési engedéllyel lehetővé válik a vízum nélküli beutazás. A „státustörvény” elfogadása ezt módosíthatják.

Új lehetőségeket kínálhat az 1997. november 21-én megalakult, három állam közigazgatási egységeit összefogó Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió, amely szűkebb értelemben a Szabadka–Szeged–Arad tengellyel, tágabb értelemben viszont, a Baja/Zombor–Szabadka–Szeged–Arad párhuzamos tengellyel kapcsolódhat be területileg és funkcionálisan a Kecskemét–Békéscsaba–Szeged, illetve a Temesvár–Újvidék–Szeged háromszög (Békéscsaba–Arad–Szeged háromszög) térségébe. A Duna–Tisza közének déli részét, a Körösök és a Maros vidékét képező, aránylag homogén természeti adottságú területeken lehetőség nyílhat a kommunikációs-gazdasági szerkezet egyenrangú elveken nyugvó újragondolására. Az EU négy szabadságelvének megfelelően a határon átnyúló kapcsolatok a „rendszerváltott” és piacorientált államok külkapcsolatainak szerves részét képezik, így a három szomszédos állam régióinak regionális összefonódása elősegítheti a helyi modernizációt, a fejlesztési innovációt a fenntartható gazdasági és személyes kapcsolatok kibontakozását.

Ez azonban egyelőre még csak lehetőség, a megvalósításnak számos akadálya van. Csak néhány példa: jelen pillanatban Kis-Jugoszlávia nem tagja az Európai Tanácsnak, ezért vannak olyanok, akik az eurorégió súlypontját át kívánják helyezni a magyar-román határ mentére. Az ellenvélemények szerint viszont a térség olyannyira kompakt, hogy ez a váltás sértené az eurorégió egységét. Súrlódások forrása volt az is, hogy a Vajdasági Kormány ellenezte, hogy Szabadka és Újvidék szavazati jogot kapjon az eurorégión belül. A magyarországi oldal többszintű területfejlesztési rendszere ma már felöleli a határtérségek fejlesztését (2 megyei, 6 kistérségi és a dél-alföldi régió területfejlesztési dokumentumai), a jugoszláv oldal fejlesztési stratégiáját pedig a „Szerbia Területrendezési Terve – 1996” (és az ezzel összhangban álló községi területrendezési tervek) alapozza meg. A visszafejlődött jugoszláv gazdaság, a tőkehiány és az általános szegénység miatt a programok zömét a magyar fél költségvetése fedezi, a nagyobb költségű rendezvények megszervezésére már csak a pályázati források adhatnak esélyt. A közigazgatási rendszer különbségéből eredően különbözik a területfejlesztés szervezeti felépítése, s nincs összhangban az ágazati tervezési és egyeztetési rendszer sem. A szimmetrikus intézménykapcsolatok fejlesztéséhez az együttműködő felek hasonló jogkörrel és legitimitással való felruházására lenne szükség.

• Euróna