Hajdú Zoltán

Nyomtatóbarát változat

A ma 355 km hosszúságú magyar–horvát államhatár történetileg az egyik legsajátosabb és legbonyolultabb fejlődésű jelenlegi magyar államhatár-szakasz. E határszakasz nagy része – igaz nem államhatárként, hanem belső közjogi-közigazgatási határként – a mai magyar államhatár egyetlen, hosszú történeti múlttal rendelkező része. A mintegy 800 évig tartó magyar–horvát államközösségen belül e határ inkább összekötött, semmint elválasztott.

A délszláv háborús események, a politikai bizonytalanságok – valamint a magyar belső társadalmi, gazdasági, politikai rendszerváltással járó átalakulások együttes hatása – következtében a korábban kialakult határon átnyúló gazdasági kapcsolatok nagy része gyakorlatilag befagyott. 1992-ben a magyar-horvát határátkelők forgalma az 1990 előtti békeévekhez képest radikálisan visszaesett, belső struktúrája alapvetően megváltozott. 1992-ben a magyar-horvát határszakasz teljes utasforgalma 11,9 millió fő volt. Mind a be-, mind pedig a kilépő forgalom döntő részét a horvátok és egyéb külföldiek tették ki. 1992-ben mindössze 574 ezer magyar utazott be, s 623 ezer fő utazott ki ezen a határszakaszon, alapvetően Letenyén keresztül. Az egyéb átkelőkön minimálisra esett a magyar forgalom. A horvátok emelkedő számú határátlépése elsősorban a fogyasztási cikkek beszerzésére irányult az 1992-es évtől kezdve. A határ menti városok kiskereskedelmi forgalma jelentősen megnőtt, a horvátországi bevásárló turizmus becslések szerint az összforgalom 30, egyes cikkekből pedig a 70%-át tette ki. A magyar lakosság kiutazási gyakorisága nem érte el a korábbi időszakok szintjét. 1996-ban a magyar-horvát határszakaszon mindössze 340 ezer magyar utazott be, 323 ezer pedig ki. Meghatározó maradt Letenye forgalma. A határon átnyúló gazdasági kapcsolatok formálásában új elemként jelentek meg a menekültek által létesített külkereskedelmi vállalkozások. Ezek a vállalkozások egyszerre folytattak legális és illegális tevékenységet.

A horvátországi helyzet viszonylagos normalizálódása, a Duna-mente békés reintegrációja (1998. január 15.) és az újjáépítés megkezdése időszakában a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara vállalta fel a határ menti és határon átnyúló gazdasági kapcsolatok szervezését: koordinációs és képviseleti irodát nyitottak Eszéken. A magyar vállalkozók ennek ellenére csak minimális mértékben tudtak bekapcsolódni a horvát újjáépítésbe.

1991-től rendkívül eltérően alakult a magyar-horvát államhatár különböző szakaszainak helyzete, az egyes határátkelőhelyek forgalma. A legproblematikusabb határszakaszt a Baranya-háromszög térsége jelentette. 1991-ben a szerbek lezárták és elaknásították, így évekre Európa legzártabb katonai, a határ menti együttműködés szempontjából teljesen halott határa lett. A határon semmilyen legális átkelési lehetőség nem volt, megszűnt mind az udvari közúti, mind pedig a magyarbólyi vasúti határátkelőhely. A határon az elmúlt hat évben felrobbant aknák egy része Magyarország területét is érintette.

A Budapest–Zágráb történeti-stratégiai tengely forgalmában és a határ menti kapcsolatokban csak rövid ideig tartó zavarok keletkeztek. A nagyobbnak érzett biztonság miatt erre a nemzetközi jelentőségű közlekedési vonalra terelődött az egyéb átkelőhelyek forgalmának egy része is.

A magyar–horvát államközi kapcsolatokban nincsenek rendezetlen kérdések, a kapcsolatok fejlesztésének igényét mindkét fél folyamatosan kinyilvánítja. Horvátország tudatosan hangsúlyozza közép-európai jellegét. E törekvés jelentős részben felértékeli számára a Magyarországhoz fűződő kapcsolatokat. A két ország által aláírt alapszerződés (1992. december) minden tekintetben stabil alapokra helyezte a két ország államközi viszonyát. A magyar–szlovén–olasz kapcsolatok több területen rendkívül gyorsan fejlődnek (éppen a katonai és gazdasági integrációs célok egybeesése révén). E kapcsolatok strukturális elmélyülése folyamatosan csökkenthetik a magyar érdekeltséget a „horvát tengeri kijárat” iránt. A tengeri szállítási kapcsolatok tekintetében növekszik Koper szerepe. A rijekai kikötő belső gazdasági, szervezési, üzemeltetési gondok miatt is veszít jelentőségéből. (A horvátok tudatos erőfeszítéseket tettek a hármas kapcsolatrendszerbe való bekapcsolódásra, amely 2000 szeptemberében be is következett.).

A magyar-horvát államközi kapcsolatok tudatos, kölcsönös érdekeken alapuló fejlesztése hosszabb távon jó lehetőségeket nyújthat a határ menti kapcsolatok újraformálása, fejlesztése számára. Ebben a kapcsolatfejlesztésben különösen érdekeltek a határ menti, mindkét országban periferikusnak, s egészében véve az átlagosnál fejletlenebbnek számító területek.

A határ menti területek természetföldrajzi tekintetben hasonlóak, hiszen a horvát természeti földrajzban is a Pannon-medencéhez sorolják nagytáji szerkezetben a Száva és a magyar határ közötti területeket (Panonian megaregion). A magyar államhatárral érintkező három középtáj alföldi, dombvidéki, illetve kis területen középhegységi jellegű. A terület természeti erőforrásokban szegény, elsősorban agroökölógiai, hidrológiai potenciálja és erdőállománya jelentős.

A jelenlegi magyar-horvát határ legnagyobb részén a Dráva jelenti a határt. A Dráva hasznosítása a felső szakaszokon elsődlegesen vízienergetikai jelleggel történik, mind az osztrákok (kilenc), mind pedig a jugoszlávok (Csáktornya, Varasd, Dubrava) több erőművet építettek.

A Duna a két ország határ menti kapcsolatában jelenleg még teljesen periferikus jelentőségű, de potenciálisan az egyik nagyon fontos együttműködési térséggé válhat. A Duna „újrafelfedezése” nagy lehetőségeket hordoz a magyar vállalkozásoknak a horvátországi Duna-mente újjáépítésébe való bekapcsolódásra. Ez a tevékenység még csak elemeiben indult meg, legnagyobb akadálya a magyar cégek tőkegyengesége mellett a horvát protekcionizmus.

A Duna-térség – ez ma még illúziónak tűnik – a magyar–szerb–horvát háromoldalú együttműködés térsége lehet, s a kapcsolatok kialakításában és mozgatásában kulcsszerepe lehet a magyar félnek. A Mohács térségében létrejött vállalkozói övezet hosszabb távon a határ menti kapcsolatok elmélyítésének egyik jelentős színtere lehet. A kiemelt gazdasági térség a hármashatár fejlesztésének motorjává válhat hosszabb távon. Az Adria-kőolajvezeték hosszú távú, biztonságos működéséhez mindkét félnek elemi érdeke fűződik, annak ellenére, hogy a MOL saját gazdasági megfontolásából jelenleg nem érdekelt a vezeték privatizációjában való részvételben.

A két ország „határfilozófiájának” egyetlen neuralgikus kérdése a hosszú közös Dráva-szakasz hasznosításának eltérő megközelítése volt. Horvátország ragaszkodott az 1988-as magyar-jugoszláv megállapodásban rögzített hasznosításhoz, míg a magyar kormány 1996 nyarán felmondta az egyezményt, s a területi érdekeltek is inkább a természetvédelmi szempontokat részesítik előnyben. Magyarország létrehozta a Duna-Dráva Nemzeti Parkot, így a maga területén hosszú távra eldöntötte a közös határszakasz hasznosításának fő irányát. A horvát fél maga is felülvizsgálta a vízi erőmű építési terveit, s jelenleg már a természetvédelmi értékek és az erőművi hasznosítás lehetősége egyaránt jelen van a túlpart fejlesztési kérdéseinek elemzésében.

A Duna–Dráva–Száva Eurorégiós Együttműködés (DDSZEE) kezdeményezés a korábban kialakult kapcsolatok (testvérvárosi, testvérmegyei) bázisán elsődlegesen a külső erőforrások (EU és nemzeti), támogatások megszerzése, illetve részben a magyar csatlakozás utáni felkészülés reményében született meg 1998 novemberében. Az eredetileg magyar részről Baranya megye önkormányzata, Pécs Megyei Jogú Város, a Pécs-Baranyai Iparkamara, horvát részről Eszék-Baranya megye, Eszék város, az Eszék-Baranya Gazdasági Kamara, bosnyák részről Tuzla–Drina Kanton, Tuzla város, a Tuzla Régió Gazdasági Kamarája kötötte meg az eredeti együttműködési megállapodást, írta alá a szerződést. Térbelileg a szervezet két elkülönült részből áll, mert a boszniai partnert szerb területek választják el a horvát és a magyar területektől.

A korábban kialakult kapcsolatok bázisán, illetve a regionális együttműködés formáinak keresése után 2000. szeptember 9-én aláírták a Dráva-Mura Eurorégió megalakítására vonatkozó szándéknyilatkozatot. Hét magyar (Csurgó, Lenti, Letenye, Marcali, Nagyatád, Nagykanizsa, Zalakaros), egy szlovén (Lendva) és egy horvát (Varasd) város írta alá az okmányt. A szándéknyilatkozat a történelmi hagyományokon nyugvó kapcsolatok elmélyítését tűzte ki célul, s megfogalmazta többek között a három szomszédos ország EU-csatlakozásának a támogatását.

Az 1990-es évek elejétől a bevásárlóturizmust alapvetően a horvát beutazások dominanciája jellemezte, csak időnként vált jelentőssé a magyar „benzinturizmus”. (Különösen 2000 első öt hónapjában nőtt meg a magyar gépkocsis kiutazások száma, amely a 30%-os horvát benzináremelések után (2000. június 1.) jelentősen visszaesett, majd lényegében megszűnt. A magyar vásárlások kereskedelemfejlesztő hatása lényegesen kisebb volt Horvátországban, mert a meglévő benzinkutakkal szolgálták ki a plusz keresletet, nem került sor emiatt nagyarányú fejlesztésekre. A magyar benzinturizmus potenciális területi mélysége mintegy 60 km volt, de a tényleges forgalom nagysága a 30 km körüli érték mentén alakult. Ebben a mélységben még tömegesnek tekinthető a határ másik oldaláról jövő információra való reagálások, távolabb az információ már nem váltott ki tömeges reagálást. A tömeges és rendszeresnek tekintett bevásárlóturizmusra vállalkozások tömege (magyar, horvát, magyar–horvát, bosnyák, magyar–bosnyák) alakult.

A 2000. szeptember 11-i szigorítások a korábbiakhoz képest példa nélküliek voltak. A rendelkezés életbe lépése után napi 1 kg kávé, 1 kg tej-, tejtermék, valamint 1-1 kg cukor, liszt és 1 liter üdítő bevitelére volt lehetőség vámmentesen. A változtatások után csak a határ közvetlen közeléből érte volna meg időben és költségben egyaránt a magyarországi beutazás és bevásárlás, s csak napi személyi szükségletre. (Horvátországban egyes rétegek számára életformává vált a  napi cikkek határon át lebonyolított magánkereskedelme.) A vámintézkedések következtében a magyar–horvát határátkelőhelyeken (némileg eltérő mértékben) 30-60%-kal csökkent a beutazók száma. A horvát vásárlások tömeges csökkenése rendkívül negatívan hatott a határ menti bazárok, kirakodó udvarok, „vásárvárosok” kereskedelmi forgalmára is. Egyik napról a másikra alapvetően leértékelődtek az itteni befektetések.

A nemzeti és határ menti felháborodás miatt a rendelkezést egy hét eltelte után módosították, ami egyenértékű volt a visszavonással. A határ menti területeken ugyanis életformává vált a határgazdaság előnyeinek a kiaknázása, s ez egyben részévé lett a belső politikai és gazdasági viszonyok alakulásának is.

• Euróna