Skip to main content

A regionalizmus és Budapest

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Budapest csatlakozás előtt


Megnyitómban három kérdéskörre fogok kitérni. Először is: miért szeretem én az Európai Uniót? A második kérdés, hogy miért nincs európai értelemben vett regionális rendszer még Magyarországon? Mi hiányzik ehhez, és mi van e helyett? A harmadik kérdésem nagyon praktikus, és itt túllépem a megnyitó szerepet, tehát a régió aktív szereplőjeként is nyilatkozni fogok: mi a teendő, hogy legyen regionális rendszer, és mi a teendő a központi régióban annak érdekében, hogy itt mindenki megtalálja a számítását – a régióhoz tartozó Pest megye, az egyes települések, a főváros és a kerületek.

Tehát miért szeretem én az uniót? Azért szeretem az uniót, és azért várok az uniós tagságra, mert ezzel kisebb lesz a mindenkori magyar kormányok hatalma, befolyása, döntési képessége, illetve kisebb lesz a mindenkori kormányváltásokat kísérő jobb- vagy baloldali kiingás. Ha úgy tetszik, szigorúan fogalmazva: csökken a nemzeti szuverenitás. Miért örülhet egy politikus ennek? Mert így kontinuitás lesz az egyes kormányok között. Egy jobboldali kormány egy baloldali után, egy baloldali egy jobboldali után, teljesen mindegy, nem dönthet úgy, hogy nem fejez be beruházásokat – én nem szeretném, ha gödrök, befejezetlen beruházások éktelenkednének évekig a városban –, hogy alapvetően másfajta politikát követ a pénzpolitikában, a költségvetési politikában, az önkormányzati politikában – mert mindezt szabályozza az unió. Mert akkor leszünk az unió tagjai, ha elfogadjuk az uniós törvényeket, és így a kormányok hatásköre csökken. Nem lehet majd tendereztetés nélkül autópályát építeni, és világosan kiderül, hogy mi mennyibe kerül. Nem lehet majd a közbeszerzés alól kibújni – sem ilyen, sem olyan kormánynak.

Milyen is ez az unió? Az európai uniós kormányzat, a parlament, az európai döntéshozó testületek átveszik a nemzeti döntéshozó testületek feladatköreinek egy részét, ezt tudomásul kell venni. A régió erősödik, nem az állam. És az önkormányzatok. Utóbbiak szempontjából Magyarországon az adottságok kedvezőek. A régiók ellenben hiányoznak, hiába hoztunk erről törvényt. Ugyanis ez a törvény messze van attól, hogy lehetővé tegye az egyes önkormányzatok, az egyes települések megfelelő képviseletét a regionális tanácsokban, nem biztosítja a demokratikus döntéshozatal, az optimális forrásallokáció és a hosszú távú tervezés lehetőségét – vagyis messze van Európától, nagyon-nagyon messze.

Magyarországon az elmúlt tizenegy évben egyetlen régió működött ténylegesen. – Bár nem régiónak hívjuk, hanem fővárosnak. A fővárosnak olyan hatáskörei vannak, amelyeket egyébként Európában egy régió szokott gyakorolni. Tervez, területet rendez, területet fejleszt, beruházásokat koordinál, eldönti, hogy abban a régióban mi történjen. Ezt nem mondhatjuk el egyetlen más régióról sem – sem pénz, sem hatáskör, sem demokratizmus tekintetében. Mert nincs közvetlenül választott régió, mert nincs pénze a régiónak, mert nincs tervezési hatásköre a régiónak, és emiatt nem is tudja megvalósítani azt, amit egy régióban, egy régiótól a polgárok és Európa elvár.

Az inga 1990-ben kilengett a szélsőséges centralizmus irányából az önkormányzatiság irányába. A tanácsrendszert kidobtuk, és helyette megteremtettük az önkormányzati rendszert. De nem teremtettük meg a megyét és a régiót, vagyis a területfejlesztés feltételeit. Szétvertük gyakorlatilag az addigi közigazgatást, és nem hoztuk létre azt a középszintet az állam és az önkormányzatok között, ahová a regionális feladatok telepíthetők lehetnek. Pedig a régiókra szükség van, hiszen meglétük azt jelenti, hogy gyengébb az állam, mert kevesebb a hatásköre, kevesebb a pénze, és leoszt bizonyos feladatokat a régióknak. De a régiók az önkormányzatoktól is átvesznek feladatokat.

Ehhez persze forrásokat is kell biztosítani. És itt szeretnék egy illúziót eloszlatni: az Európai Unió nem pénzeső, legfeljebb egy pénzfelhőnek nevezhető, felhőnek, amelyből esetleg várható eső. Akkor, ha adottak a megfelelő feltételek. Mik ezek? Először is kell egy régió – ami nincs. Kell a régióban demokratikus képviselet – ami nincs. Kell a régiónak hatáskör – ami nincs. Kell egy kormány, amelyik lemond a hatáskörökről – ami nincs. Kell pénz helyben – ami nincs. Ez is megkülönbözteti Budapestet a többi régiótól. Budapesten mi szerencsés módon 1995 óta meg tudjuk mondani, hogy mit akarunk, és azt is meg tudjuk mondani, hogy ezt miből fogjuk megcsinálni. De a pénz arra is kell, hogy Európában pályázni tudjunk, hogy egyáltalán esélyünk legyen arra, hogy a strukturális alapokból forrásokhoz jussunk.

Végezetül egyetlen gondolatot arról, hogy miért beteg a központi régió. Ez a régió nem fog a strukturális alapokból részesülni, miáltal évente négy-ötszázmilliárd forint bevételtől esik el. Ez pedig az egész ország vesztesége, ugyanis félreértés ne essék: ezt a pénzt nem fogja megkapni Budapest helyett Pest megye, vagy a központi régió helyett a keleti régió. Ez a pénz elvész. Ráadásul minden más alap csak a töredékét osztja szét annak, amit a strukturális alap ad. Miért veszítjük el ezt a pénzt? Azért, mert az egy főre jutó GDP jóval az Európai Unió átlagának 75 százaléka fölött van. Márpedig az Európai Uniónak az alap szétosztásáról döntő bizottságában, Brüsszelben – nagyon helyesen – úgy gondolkodnak, hogy a fejletlen régióknak kell adni azt a strukturális támogatást, ami a felzárkóztatáshoz szükséges. Nem egyenlően akarják elosztani pénzt, hanem azt mondják, hogy a szegények kapnak, a gazdagok nem kapnak, és minket a gazdagok közé sorolnak, Prágával együtt. Tehát amíg a regionális rendszer így marad, a beosztás, a földrajzi rendszer, addig se nekünk, se Pest megyének nem jut ebből az alapból egy fillér sem.

Mit kellene tenni? Nézzük meg, hogy mit csinált Írország vagy Portugália ugyanezzel a problémával. Egy vagy két régiót hoztak létre, nagy területi egységeket, így aztán például már Lisszabon is jogosult volt a támogatásra, hiszen az a nagy egy főre jutó GDP, amit Lisszabon megtermel, szétoszlott az egész országban. Ezért is örülnék annak, hogy ha az ezen a konferencián felvetett kérdések közül minél többre helyes választ találnának, és mindez hozzájárulna ahhoz, hogy Magyarországon egy demokratikus, európai regionális rendszer jönne létre – egy ennek megfelelő központi régióval.
















Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon