Rövid összefoglalómban megpróbálok áttekintést adni a fővárosi önkormányzatnak a közép-magyarországi régióban betöltött helyéről, szerepéről.
Budapest a maga 1,8 millió lakójával a közép-magyarországi régióban több mint 60 százalékos részesedéssel vesz részt. Az ország egész lakosságának 18 százaléka itt él, ebben a városban. A gazdasági élet, oktatás, kultúra és rengeteg egyéb tevékenység tekintetében ez az arány még ennél is sokkal magasabb. Ezek a számok ismertek, csak azért említem őket, hogy hangsúlyozzam egyfelől a fővárosi önkormányzat rendkívüli felelősségét mind a régió, mind egész Magyarország fejlődését illetően, másrészt azt is világossá teszik, hogy a főváros fejlődése, fejlesztése össznemzeti cél kell, hogy legyen – Budapest fejlesztése az ország fejlesztésének eszköze. Nem lehet úgy beszélni Magyarország európai uniós csatlakozásáról, hogy ne beszélnénk Budapestről és a közép-magyarországi régióról is ebben a tekintetben.
Magyarország középső régiójának, Budapestnek és környékének a belső kapcsolatrendszere hagyományosan a gazdaságfejlődésnek egy korábbi szakaszához igazodóan alapvetően a munkaerő ingázásában merült ki, illetve abban, hogy a nagyvárosi szolgáltatásokhoz való bizonyos hozzáférést tett lehetővé a környezetében élők számára. A különböző fejlődési időszakokban alakultak ki a város körül a különböző gyűrűk, amelyek a közigazgatási változások során részben egyesültek a fővárossal, részben pedig ma is a fővároson kívül, Pest megyében találhatók. Ez a kapcsolatrendszer, amely hagyományosan tehát ezen a gazdasági munkamegosztáson alapult, az elmúlt évtizedekben megváltozni látszik. Budapest és közvetlen környékének kapcsolata minőségileg új tartalommal telítődött. Jelenleg a szuburbanizációs folyamat a meghatározó ebben a kapcsolatrendszerben, és ez – szemben a korábbi időszakokkal, amikor Budapest szinte egyértelműen ennek a kapcsolatrendszernek a nyerteseként volt értelmezhető – más helyzetet teremt. Budapest már nem egyértelmű haszonélvezője ennek a folyamatnak, a munkamegosztás változásának.
Ezzel természetesen a főváros politikai vezetése is tisztában van, de a jelenlegi politikai, közigazgatási, önkormányzati és területfejlesztési intézményrendszer keretein belül ez a probléma érdemben nem kezelhető. Nincs önálló Budapest, nincs a városnak határa – legfeljebb csak adminisztratív értelemben –, de nincs egységes várostérségi tudat sem. A társadalmi tudat alakulása csak nagyon lassan követi azt a folyamatot, ami a való világban zajlik le körülöttünk. A politikai vezetésben, de szélesebb értelemben a társadalomban sincs meg a városközösségi, városkörnyéki, várostérségi tudat. Ahhoz, hogy a politikai intézményrendszer átalakítása, működési hatékonyságának növelése érdemben megtörténhessen, az szükséges, hogy az a társadalom, amely éli ezt a várost és a térséget, azzal a tudattal éljen, hogy a térség polgára. Ha pedig ez így van, akkor el kell gondolkodni azon, hogy milyen falak választják el jelenleg még Budapestet és környékét.
Jóllehet a városnak a társadalmi-gazdasági folyamatok értelmében nem nagyon van határa, ezzel szemben a politikai intézményrendszerben vannak – nagyon élesen, világosan látható – határok. Ezek részben hagyományos érzelmi töltettel átitatott feszültségekből fakadnak, de van ezeknek a falaknak olyan része is, amely az új, elmúlt évtizedekbeli folyamatokból épül. A szuburbanizációs folyamat következtében, épp az előbb említett okok miatt – tehát hogy ebben a rendszerben Budapest ma már nem egyértelműen nyertes, és a környék települései nem egyértelműen vesztesek – a környék települései a korábbi korszakokban megszokottól eltérően kevésbé aktívan keresik a várossal való kooperáció lehetőségét. Talán érdemes emlékeztetni arra, hogy Nagy-Budapest kialakítását milyen hosszú politikai, szakmai előkészítő munka előzte meg, és ebben a munkában akkor, az akkori Nagy-Budapestet – Budapestet és környékét – alkotó települések önkormányzatai folyamatosan és aktívan részt vettek. Így Nagy-Budapest kialakítása végül 1950-ben nem a környék településeire erőszakolt lépésként jelent meg, hanem egy nagyon hosszú előkészítő munka eredményeként. Ma ellenérdekeltség van a főváros önkormányzatai és a környék önkormányzatai között. Például a környék települései abban érdekeltek, hogy ingatlanvagyonukat a lehető legjobban hasznosíthassák. Ennek oka a rövid távú bevételben való érdekeltség, sőt, nem egyszerűen érdekeltségről, hanem valóságos kényszerről – társadalmi, politikai, gazdasági kényszerről – van szó az esetükben.
Tehát nem lehet olyan megoldást keresni, amely pusztán a résztvevők belátásán múlik, hanem olyan megoldást kell találni, amely ezeket az érdekviszonyokat figyelembe véve és ezeket alakítva változtat az önkormányzati és közigazgatási rendszeren. A fővárosi önkormányzatnak van világos álláspontja abban a tekintetben is, hogy a közép-magyarországi régiónak milyen területi lehatárolás mellett kellene működnie. Azt gondoljuk, hogy az a jelenlegi területi lehatárolás, amely a főváros mellett Pest megyét foglalja a régióba, nem alkalmas arra, hogy ezeknek a folyamatoknak megfelelő keretül szolgáljon. Vagy túl nagy ez a régió, vagy túl kicsi. A városközösség méreteihez képest, tehát a város és a vele közvetlenül szorosan együtt élő, a szuburbanizációs folyamatban, illetve az agglomerálódási folyamatban részt vevő települések területéhez, kiterjedéséhez képest a jelenlegi közép-magyarországi régió határa túl széles. Másfelől viszont túl kicsi ahhoz, hogy versenyképes és az Európai Unió többi régiójával egyenrangúan fellépni képes régióvá váljon. Azt is gondoljuk, hogy mind a két területi lehatároláshoz megfelelőbb intézményrendszert kell hozzárendelni – tehát a városközösséghez és a tágabban értelmezett, valóban Magyarország középső területét magában foglaló régióhoz is.
A jelenleg működő közép-magyarországi regionális intézményrendszerre hatással van az a tény is, hogy ez a területi keret nem megfelelő – sok más egyéb mellett például ezek az intézmények nem minden esetben tölthetők meg érdemi feladatokkal, és ezért hajlamosak arra, hogy öncélú belső politikai konfliktusok generálóivá vagy szereplőivé váljanak. Az ilyen jellegű konfliktusokat a jelenlegi területi és feladat-megoszlási keretek között megoldani nem lehet, nem működőképes egy olyan regionális rendszer, amelyben a két területi szint kompetenciája és területi nagyságrendje ilyen mértékben közel áll egymáshoz. Ha egy leendő önkormányzati régiórendszer kialakításakor ezen nem változtatunk – tehát ha a régiók területfejlesztési és egyéb kompetenciája nem fog erősödni –, annak az lesz a következménye, hogy továbbra is tartalmatlan régiók fognak működni. Ha viszont igazi önkormányzati régió alakul ki, amely megfelelő finanszírozást és jogi kereteket kap, akkor túl közeli lesz a két intézményi területi szint, a fővárosi önkormányzat és a jelenlegi közép-magyarországi régió. Ez is oka annak, hogy működésképtelen, vagy legalábbis komoly működési problémákkal küszködik már jelenleg is a közép-magyarországi régió intézményrendszere.
Budapestnek a jelenlegi közép-magyarországi régión belül van egy komoly előnye, ami furcsa helyzetet teremt. Ez az előny az, hogy Budapestnek vannak tapasztalatai nemzetközi, pénzügyi kérdésekben, vannak tapasztalatai nemzetközi közreműködéssel, együttműködéssel végigvitt projektek tervezésében, végigvitelében, és ez a tapasztalat messze nagyobb, mint a közép-magyarországi régióban jelen lévő többi önkormányzat esetében. Ebből az is következik, hogy a főváros egyfelől érdekelt abban, hogy megossza azt a tudást, amit ebben a tekintetben felhalmozott az elmúlt időkben, másfelől abban is érdekelt, hogy az esetleges partnerek felkészültségének alacsonyabb foka ne veszélyeztesse a fővárosi önkormányzat pozícióit az ilyen típusú tevékenység során. Az is a tapasztalatunk, hogy a jelenlegi közép-magyarországi regionális intézményrendszer ennek a problémának a kezelésében sem túlságosan hatékony.
A közép-magyarországi régió intézményrendszere kettős demokráciadeficittel terhelt. Egyfelől a regionális fejlesztési tanácsokat államosították a legutóbbi területfejlesztési törvénymódosítással, hiszen például a Közép-magyarországi Régió Tanácsában a 18 tanácstag jelentős többsége a kormány által vagy a miniszterek által közvetve vagy közvetlenül kinevezett személy, ami azt jelenti, hogy az önkormányzatok képviselete alacsony a regionális tanácsban – ezen belül a fővárosi önkormányzat képviselete még az önkormányzati oldal képviseletén belül is aránytalanul alacsony. A másik probléma az, hogy jelenleg kizárólag politikai, közhatalmi szereplők vesznek részt a területfejlesztési intézményrendszerben. Ez sem volt mindig így, de jelenleg így van, és ez sem olyan jelenség, amely segíti, hogy a Közép-magyarországi Régió Fejlesztési Tanácsa vagy általában az intézményrendszere a régió problémáinak kezelésében hatékonyabbá válhasson. Jelenleg kizárólag a kormány, illetve a minisztériumok, valamint az önkormányzatok és önkormányzati társulások képviselői vesznek részt a fejlesztési tanácsban, az egyéb társadalmi partnerek nem. Holott ahhoz, hogy ez a régió azzá lehessen, amivé lennie kell az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt és után, feltétlenül szükség van arra, hogy a régió valamennyi szereplője – a politikai, közhatalmi szereplők éppúgy, mint a nem kormányzati szervezetek – együtt vegyen részt a régió alakításában.
Hivatkozott cikkek
- Euróna [7]