Kedves Petőfi Úr,
Meglehetős szomorúsággal értesültem a nemrég a távoli Barguzinszkaja Pacstában megjelentetett szerkesztői véleményéről, melynek tartalmát és hangvételét csak az menti, hogy Ön már egy darab ideje nem él közöttünk. Ezért is gondoltam, hogy – tekintve egykorvolt állítólagos érdemeire, de még inkább az említett ügyek fontosságára – magam tenném helyre néhány, a polgári jövő építését érintő, remélem nem szándékos félreértését.
Kezdeném az írásában unos-untalan (megszámoltam, pontosan nyolc ízben) felemlegetett, Önnek bizonyára nagyon fontos zászlóüggyel – és persze az összes mögötte megbúvó, már megbocsásson, nem feltétlen jó szándékú sugallattal. Ami a leglényegesebb: az illetékesek mind a négyezer a millenniumi zászló ügyét kivizsgálták, és annak sem küllemében, sem rendeltetésszerű lobogásában semmi kivetnivalót nem találtak. Még abban sem, hogy a tapasztalat, valamint a pályáztatás demagóg igénye mögé bújó, főként multinacionális zászlókészítő cégek helyett, a rugalmas, immár többsávos zászlók gyártására is képes Vegyépszer kapott megbízást.
Persze ezért az apró kekeckedésért talán még nem is szóltam volna. Hanem ez a piros-feketézés, meg persze a mögötte megbúvó összes sanda sejtetgetés... Hát, ez bizony már nekem is sok volt.
Most nem akarok azzal példálózni, hogy nálunk odahaza, ha valaki, akárcsak egyszer is, ilyennel próbálkozna a kocsmában, bizony hiába érkezne oda Mercedesszel, mentőhelikopter vinné tovább. Maga meg, lám (ezt is megszámoltam), ugyancsak nyolcszor engedte meg magának (a természetesen mindenki számára világos, hogy valójában mit sejtető) gyanúsítgatást.
Hát tudja mit, Petőfi úr? Erről én itt és most kijelentem: a magyar politikai fejlődés szerencsére túljutott azon a szomorú korszakon, amikor a politikusok – mint Brezsnyev és Honecker urak – nyilvánosan szájon csókolták egymást. Szóval, és ez a lényeg: történjen bárhogy, én ilyen felvételt magamról és Csurka úrról sosem engedek majd készíteni.
Már elnézést, ha kissé elragadtattam magam, de van itt sok minden más is. Természetesen igencsak örülök annak, hogy időnként tájékozódik egykorvolt hazájának mai gondjairól, de azt kell mondjam, nem jól választja meg informátorait. Vagy, amit el sem tudok képzelni, Barguzinba nem érkezik meg időben és pontosan a Jubileumi Országjáró. Márpedig ha legalább ez utóbbit rendszeresen lapozgatná, aligha fújna egy követ nemzetünk rosszabbik felével, és nem riogatna, holmi ránk törő ellennel, Moháccsal – meg más ehhez hasonló zöldséggel. Persze nehogy azt higgye, nem tudom, hogy maguk költőfélék szeretik a szimbólumokat, és a sok mellébeszélés közepette voltaképpen maga is a 23 millió román munkavállaló mumusával jön itten. Ehelyett azt javasolnám, hogy menjen el a megfelelő bizottsághoz, próbálja meg kiváltani magyarigazolványát (ha nehézsége támadna, értesítsen), és jelentkezzen nyugodtan munkára. Amennyiben belefér az éves keretbe, biztosan találunk a maga számára is megfelelő elfoglaltságot.
Egyébként meg kell mondjam, leginkább az bosszant, amit az alvásról írt. Bár elismerem, onnan a messzeségből kibicelve, és gáncsoskodó súgók által vezérelten ez nehezen felfogható, ám tudnia kell, hogy az a kormányalvás, amit véleményében oly indulatosan észrevételez, messze nem azonos az eddigi kormányok ájult semmittevésével. Ez, Petőfi úr, éber alvás, egyben hasznos, aktív, de legfőképpen bátor, mivel mer közben jó nagyokat álmodni...
Egyébként, nagyon kérném, ne nyissunk erről vitát. Még arra való hivatkozással se, hogy a poéták otthon vannak az ilyesfajta víziók érzékelésében. Minket ugyanis, Petőfi úr, – már ne vegye szerénytelenségnek – maga még a legvadabb álmaiban sem tudhatott elképzelni.
De hadd ne térjek itt ki valamennyi rosszindulatú állítására és feltételezésére. Engedje meg inkább, hogy meginvitáljam a mai Magyarországra. Töltse velünk egyik nagy ünnepünket, március 15-ét, amelyen – ezt persze nem kötelező tudnia – egy régvolt forradalmunkra szoktunk emlékezni. Örömmel venném, ha érkezését előre jelezné, hogy elkerülhesse az ilyenkor elő-előforduló nemkívánatos sokadalmak valamelyikébe való véletlen belekeveredést. Kérem, jelezze előre, amennyiben valahol (sajnos, a Nemzeti Múzeum előtti főünnepségen erre már aligha lesz mód) szólni is kívánna az ünneplőkhöz, hogy az elmondandókat kitűnő beszédíróink megfelelő formába önthessék, vagy ha netán maga kívánná ezt megfogalmazni – persze szigorúan nyelvhelyességi szempontból – lektorálhassák.
Egyben örömmel értesítem, hogy sikeresen befejeződött édesapja – ugye, őt még Petrovicsnak hívják? – húsüzemének adóhivatali ellenőrzése, amelynek eredménye alapján, bár ő még nem kérte, máris alkalmasnak találtatott egy jelentősebb Széchenyi-hitel felvételére is.
Budapesti tartózkodása egyébként, reményeim szerint, nem csak arra lesz alkalmas, hogy ennek tapasztalatai nyomán minél hamarabb nyilvánosan is visszavonhassa az inkriminált írásában foglalt téves állításait. Szívesen kerítenék sort arra is, hogy személyesen vezethessem el a köztársasági parlamentünkben díszhelyre állított Szent Koronához. Meggyőződésem szerint önre is nagy hatással lesz majd.
Üdvözli Önt
Orbán Viktor miniszterelnök