Skip to main content

Micsoda megtiszteltetés...

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Mit csinál a kormány?


...a mai magyar kormányra nézve, hogy a Beszélő szerkesztősége Petőfi költői kérdését bármilyen történelmi vagy morális összefüggésben rá óhajtja alkalmazni! Ha Petőfi dühöngött a kormányra, akkor Batthyányra, Kossuthra, Széchenyire, Eötvösre és Deákra dühöngött – ilyen színvonalú csapattal azóta egyetlen magyar kormány sem vehette volna fel a versenyt. Hát ez a mostani? Eddig elkövettem azt a hibát, hogy dühöngtem rá. Elmondtam elvtelennek (pedig nem az, hiszen vagy egy szent elve: hogy neki, ha törik, ha szakad, uralmon kell maradnia). Elmondtam maffiózó bandának, amelynek legszembeszökőbb közös tehetsége, hogy multimilliomossá varázsolja magát (vagy a családját) és szűkebb barátainak és segítőinek a körét. Elmondtam nemzetveszejtőnek, mert az újnácikat választja, ha választania kell köztük és Európa között. Egyszóval tomboltam, mint egy eszeveszett, egészen a legutóbbi időkig. Most már látom, hogy ezzel megtiszteltem őket, hiszen a szenvedély felnagyította alakjukat.

A státustörvény körüli kalamajkák nyitották ki a szememet. Mindaz, amit ez a kormány a státustörvénynek, továbbá bel- és külpolitikai hatásának folyományaképpen cselekedett, azt bizonyítja, hogy nem érdemlik meg a dühömet. „Tojok tehetségtelenségükre” – írja Megyesi Gusztáv a nagyasszonyról, Schmidt Máriáról és az egész társaságról, amely „egyetlen nagyasszony” az Élet és Irodalom március elsejei számában. „A pasas alkalmatlan” – írja Tamás Gáspár Miklós Orbánról ugyanitt. Ez a valóságot leginkább leképező hangnem. A pasas azt hiszi, hogy külföldi kormányfők és az Európai Unió politikusai úgy állnak haptákba, ha ő pattog egyet, mint idehaza bármelyik sasváriszilárd. Mi az ország érdeke, amíg ő hatalmon van? Az ország egyetlen érdeke, hogy e remélhetőleg rövid idő elteltéig ne pattogjon.

Így hát Petőfi idézete semmilyen vonatkozásban nem alkalmazható a mai státusférfiakra. Petőfi nehezményezi, hogy a kormány nem őrködik, hanem mélyen alszik. Nem készül fel a forradalmi háborúra, és ezért új Mohácsot hoz az országra, gyászt és vért. Máig vitáznak a kor szakértői azon, hogy miképpen ítéljék meg Petőfi radikális republikanizmusát. Én nem vagyok a kor szakértője, viszont imádom Petőfit. Talán farokbehúzás útján elkerülhető lett volna a gyász és vér, amelyet sikeresen megjövendölt, de milyen nyomorúságos lenne Magyarország újkori története, ha még szabadságharcunkat is kitörölnénk belőle! Petőfi iszonyata a józan reálpolitikai megfontolásoktól, a nemzetet rosszabb állapotban, de mégiscsak megtartó kompromisszumoktól máig ható, nemzetnemesítő erő. Együtt érzek tehát dühével, amiért a kormány alszik, és nem őrködik, bár tudom, hogy az a kormány nem aludt, és őrködött is, csak másképp, mint a Március Petőfije elvárta volna. Orbán kormánya viszont akkor járna el a leghazafiasabban, ha nem őrködne tovább, hanem mélyen aludna. Az Országimázs Központ naponta adhatna ki jelentést alvása hozadékáról. Elsorolná naponta, hogy mi mindent nem csinált, és mi örömmel nyugtázhatnánk, hogy izmosodunk és gyarapodunk.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon