Skip to main content

Kitört a szabadság

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Tudatom mindazokkal, akiket illet, hogy a pártállam kimúlt, és kitört a szabadság. A hír első részét kurtán kommentálom. A halottakról állítólag csak jót illik mondani, vagy semmit. Azt az egyetlen jót mondhatom el róla, hogy maga ásta meg a sírját, és békésen szédült bele. Ami rosszat mondhatnék, azt szerencsére elmondtam, amikor még a legjobb egészségnek örvendett.

A szabadsággal már bonyodalmasabb a kapcsolatom. Először is köszöntöm, és lengetem felé nem létező kalapomat. Ha ájtatos volnék, templomot építtetnék a tiszteletére, és ott térdepelnék a szentélye előtt. Megvallanám neki, hogyan vártam és hívtam, miféle mélységekből kiáltoztam hozzá, miféle évtizedes magányokba és keserűségekbe falazott be a hiánya. Csupa nagybetűvel karcoltam nevét a falakra az ablakot elfedő hálóról letört drótdarabkával.

Most viszont hallani már a lépteit, sőt néhány, meglehetősen kis betűs szignóját is láttam. Már a hatalom előszobájában kiderült, hogy a diktatúrákkal ellentétben, melyek csak egyfajta csőcseléket tűrnek meg, a szabadság, vagy prózaibb nevén: a politikai demokrácia többfajta söpredékkel dicsekedhet. Kiderült – persze nemcsak nálunk, hanem a Szovjetunióban, Romániában, Jugoszláviában, egyszóval a térség többi országában is –, hogy a sztálinizmus csak a baloldali ideológiáknak ártott. A szélsőséges nacionalizmus, az irredentizmus, a vallási türelmetlenség és a rasszizmus vírusai nyugodtan szunnyadoztak a pártállam jégtömbjében, és amikor ez olvadozni kezdett, új életre keltek, virilisen, virulensen, meg se kottyant nekik a negyven vagy hetven év. A szabad gondolkodás gyűlöletének pedig még szunnyadoznia sem kellett – ez az egypártrendszeres csőcseléknek is legfőbb érzelmi hajtóereje volt. Így aztán már a kezdet kezdetén táncba foghatott a tősgyökeres új Kinizsi Pál, tősgyökértelen tetemekkel a fogai közt, lapjában saját atyjának viselt dolgai helyett mások őseinek hetedíziglen kisugárzó tetteit firtatva. A Kádár-korszaknak ez a legjobban dotált fenegyereke Kis Jánosról és Tamás Gáspár Miklósról igazi íróra valló fantáziával éppen azt az állítást nyomtatta le, hogy Aczél, illetve Ceausescu „titokban és bőségesen” csordogáló pénzéből ellenzékieskedtek. – A Kisgazdapárt egyik „frontembere” – hogy a Televízió bemondójának metaforájával éljek – olyasmit tudatott tapsoló publikumával, amiért például az NSZK-ban pert akasztanának a nyakába: hogy a kommunisták szörnytetteihez képest a nácik minden cselekedete elsőáldozósokhoz illő gyerekjáték. Olyan országban bírta ezt kimondani, ahol százezreket küldtek gázkamrába az elsőáldozós csintalan lurkók.

A szabadság – ki ne tudná – szörnyeket is szül. Ez rendjén van, amíg megakadályozható, hogy megfojtsák az anyukájukat. Én magam, optimista alkat lévén, azt remélem, hogy pluralizmusban a picikék kordában tarthatók. Reményeimet mindenekelőtt abból a tényből merítem, hogy a valódi demokraták a győztes pártokban is jelentős erőt képviselnek. Megnyugtató továbbá, hogy az országban végre legálisan működhet egy erős, tehetséges, demokratikus ellenzék. Ennek persze még nagyobb lenne a súlya, ha a sejtett többség előítéleteit túlzottan tisztelő taktikázás helyett nyíltabban és bátrabban kínáltunk volna társadalmi és ideológiai alternatívát azoknak, akik igazi szocialista és szociáldemokrata pártok és csoportosulások híján dezorientáltan vagy közönyösen vettek, illetve nem vettek részt a választásban. Határozottabban kellett volna magunkra vállalnunk a bérből és fizetésből élők érdekképviseletét. Vagy hogy egy ideológiai példával éljek: ellenfeleink azt állították magukról, hogy negyven éven át őrizték a keresztény értékeket. Ebbe az utcába csak úgy lett volna szabad besétálnunk, hogy elismerjük: olyan jól őrizték ezeket az értékeket eleinte láthatatlanul és halhatatlanul, végül a senkiföldjén a kormány és az ellenzék között, hogy legalább harmincnyolc évig senki sem foghatott gyanút. Még azokért sem ők emeltek szót, akik keresztény lelkiismeretük parancsára megtagadták a katonai szolgálatot. A keresztény értékek passzív őrizetével a mi aktív emberjogi tevékenységünket kellett volna szembeállítanunk.

Sebaj: az élet hosszú, és a tanulságok szaporíthatók és feldolgozhatók. A szabad választás puszta ténye: győzelem. Az ország második legerősebb politikai ereje egy népi-nemzeti romantikától mentes szociálliberális párt lett – győzelem ez is. És végezetül hadd számoljak be személyes győzelmemről: harmincöt év ellenzékisége után szörnyű lett volna új magatartást tanulnom. Boldogító érzés, hogy azt tehetem újra, amit abba se kellett hagynom. A társadalmi igazságtalanság, a fanatizmus és a kisebbségeket megvető előítéletek gyűlölete most is időszerű.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon