Nyomtatóbarát változat
Kigyulladt egy Audi valamelyik nyugatnémet országúton. A mögötte robogó autó vezetője megállt, hogy a pórul jártak segítségére siessen. Ahogy kiugrott a kocsijából, egy harmadik autó elütötte. Két hónapig feküdt élet és halál között. Az első számú autó vezetője feleségestül és autóstul porrá égett.
Később perre került sor, mert a biztosítótársaság sokallotta a rokkantsági járulékot, amelyet a második autó nyomorék vezetője követelt. Ez tolószékében kifejezte reményét, hogy a bíróság méltányolni fogja az okot, amiért baleset áldozata lett. A mai közönyös világban – mondotta veszélyesen előrehajolva – nem büntetni, hanem díjazni kell az emberbaráti szándékot.
Az ellenfél ügyvédje nem tudott egyetérteni ezzel az okfejtéssel. A károsult a látszat ellenére aszociálisan járt el. A biztosítótársaságok szempontjából ugyanis előnyösebb, ha a súlyos sérültek elhaláloznak, mert ez esetben a temetési költségeken kívül csak egyszeri összeget kell a hozzátartozóknak lefizetni. Ellenpéldaként tisztelt ellenfelének esetét hozza fel. Még csak harminchat éves. Ha eléri az átlagos életkort, és erre jó esélye van, hiszen létfontosságú szervei nem sérültek meg végzetesen, akkor harmincnégy évig magas összegű havi apanázst kell biztosítani neki. Ez nemcsak ügyfelét, hanem a társadalmat is súlyosan érinti, mert – ha az efféle esetek szaporodnának – fel kell majd emelni a biztosítási járulékot. Így hát helyesebb és logikusabb volna, ha a bíróság az életmentő szándékot terhelő körülménynek tudná be.
Ügyvédnő barátnőm, aki ezzel a történettel elszórakoztatott, megesküdött rá, hogy mindezt nem a kedvemért találta ki. Ő képviselte a nyomorékot, és elő tudja keresni az aktát. Röhécselni kezdtem, mint majdnem mindig, amikor a Valóság alsónadrág nélkül bukfencet vetve kivillantja furunkulusos fenekét. A képernyőn közben a nyolc órai híradó pergett. Eltorzult arcokra lettem figyelmes – síbalesetek áldozatait mutatták. Vergődő nő a hóban. Gipsztuskó lábak a kórházi ágyon. Műtőasztal fölé hajló orvos eltakarja a testet, csak egy halálsápadt arc látszik. Majd feltűnik egy elegáns, jól borotvált, kopasz úr. Komoran sorolja a számokat: évente ennyi és ennyi síbalesetre került sor. Ebből ennyi és ennyi tartós ápolásra szorul. Ez a társadalomnak ennyi és ennyi millió márkájába kerül. A síelőknek ez a felelőtlensége nem tűrhető tovább. Hiszen balesetükkel munkaadójukat károsítják meg. Továbbá a biztosítótársaságokat. A számlát végső soron az adófizetőknek kell megfizetniük. Erre is gondolnia kell mindenkinek, aki felcsatolja lécét.
Noha a tévé már más képekre váltott át, újból feltűntek szemem előtt a kínlódó sebesültek. Az a rendszer, amelyet szocializmusként hoztak forgalomba nálunk, minden bizonnyal embertelen volt, ráadásul még öngyilkos módon ésszerűtlen is, de a lábamat akkor törtem ki benne, amikor akartam. Azért se rótt volna meg senki, ha a nyakamat töröm ki. És noha az emberélet nálunk sem volt drága, amit az üzemi balesetek nagy száma is bizonyít, de legalább nyilvánosan senki sem merte kifejezni a halálesetek hasznossága fölött érzett örömét.
A sajtószabadságot kivívtuk már, és most – előre látom – új küzdelem vár ránk, a lábtörés jogáért.
Friss hozzászólások
6 év 17 hét
8 év 42 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 50 hét
8 év 51 hét
8 év 51 hét