Nemrégiben, mint köztudomású, újratemették Hóman Bálint történészt, aki a váci börtönben halt meg 1951-ben, miután a Népbíróság mint háborús bűnöst 1946-ban életfogytiglanig tartó börtönbüntetésre ítélte. A szertartást nagy állami érdeklődés kísérte, a megjelent notabilitások közül megemlítem az igazságügyi, a kulturális és az oktatási minisztert, továbbá az ünnepi szónokot, aki valaha szintén miniszter volt, igaz, hogy nem az Ön, hanem Németh Miklós kormányában, és jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
Nem zaklatnám kérdésekkel Önt, ha ez a feltámadó állami részvét a kiemelkedő munkásságú történésznek szólt volna. Csakhogy tudósok temetését fél évszázaddal haláluk után nem szokták megtisztelni hivatalban lévő főtisztviselők. A tiszteletadás kétségbevonhatatlanul a Németországgal szövetséges Magyarország politikusának, „Hitler és Mussolini faji gondolata” képviselőjének, a német orientáció egyik legeltökéltebb hívének szólt, aki még 1944 karácsonyán, a Sopronban ülésező parlament tagjaként is bízott a német győzelemben, miközben a szomszédos Sopronkőhidán éppen felakasztották a mentelmi jogától megfosztott Bajcsy-Zsilinszky Endrét.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kormányának tagjai köztudomásúlag nincsenek abban a helyzetben, hogy az Ön felkérése vagy legalábbis jóváhagyása nélkül részt vehessenek egy ilyen szimbolikus jelentőségű politikai szertartáson. Ők az Ön érzületét is tolmácsolták, és ez az Ön következetességét dicséri. Miután szívós munkával egyre több ponton hidalta át azt az árkot, amely a tréfás eufemizmussal „polgárinak” nevezett erőket elválasztja az újnáciktól és a Horthy-korszak egyéb szélsőjobboldali áramlatainak mai követőitől, elérkezettnek látta az időt egy nyílt demonstrációra. A közelgő választások előtt eddigi pragmatikus politikai gyakorlatához híven érzékeltetni akarta a jobboldali választók legjobboldalibb rétegeivel, hogy nekik is érdemes Ön mögé sorakozniuk, mert az Ön politikája a Horthy-rendszer szélsőjobboldali szárnyának hagyományához is csatlakozik, európaisága pedig csak ezzel a lényeges megszorítással érvényesül.
Az elmondottak, tisztelt Miniszterelnök Úr, újabb kérdéseket vonnak maguk után, és én ezekre kérnék választ Öntől. Ha kormánya magáévá tette Hóman Bálint újratemetésének jelképes aktusát, akkor Ön, a miniszterelnök miért maradt távol ettől a jelentőségteljes eseménytől? Külpolitikai tapintatból? Vagy azt gondolta, hogy jelenléte nélkül is mindenki megérti az Ön szándékát? Vagy talán attól tartott, hogy személyiségének fénye homályba borítja az ünnepelt férfiú alakját?