Skip to main content

Ön, a miniszterelnök, miért maradt távol Hóman Bálint temetéséről?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Nemrégiben, mint köztudomású, újratemették Hóman Bálint történészt, aki a váci börtönben halt meg 1951-ben, miután a Népbíróság mint háborús bűnöst 1946-ban életfogytiglanig tartó börtönbüntetésre ítélte. A szertartást nagy állami érdeklődés kísérte, a megjelent notabilitások közül megemlítem az igazságügyi, a kulturális és az oktatási minisztert, továbbá az ünnepi szónokot, aki valaha szintén miniszter volt, igaz, hogy nem az Ön, hanem Németh Miklós kormányában, és jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

Nem zaklatnám kérdésekkel Önt, ha ez a feltámadó állami részvét a kiemelkedő munkásságú történésznek szólt volna. Csakhogy tudósok temetését fél évszázaddal haláluk után nem szokták megtisztelni hivatalban lévő főtisztviselők. A tiszteletadás kétségbevonhatatlanul a Németországgal szövetséges Magyarország politikusának, „Hitler és Mussolini faji gondolata” képviselőjének, a német orientáció egyik legeltökéltebb hívének szólt, aki még 1944 karácsonyán, a Sopronban ülésező parlament tagjaként is bízott a német győzelemben, miközben a szomszédos Sopronkőhidán éppen felakasztották a mentelmi jogától megfosztott Bajcsy-Zsilinszky Endrét.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kormányának tagjai köztudomásúlag nincsenek abban a helyzetben, hogy az Ön felkérése vagy legalábbis jóváhagyása nélkül részt vehessenek egy ilyen szimbolikus jelentőségű politikai szertartáson. Ők az Ön érzületét is tolmácsolták, és ez az Ön következetességét dicséri. Miután szívós munkával egyre több ponton hidalta át azt az árkot, amely a tréfás eufemizmussal „polgárinak” nevezett erőket elválasztja az újnáciktól és a Horthy-korszak egyéb szélsőjobboldali áramlatainak mai követőitől, elérkezettnek látta az időt egy nyílt demonstrációra. A közelgő választások előtt eddigi pragmatikus politikai gyakorlatához híven érzékeltetni akarta a jobboldali választók legjobboldalibb rétegeivel, hogy nekik is érdemes Ön mögé sorakozniuk, mert az Ön politikája a Horthy-rendszer szélsőjobboldali szárnyának hagyományához is csatlakozik, európaisága pedig csak ezzel a lényeges megszorítással érvényesül.

Az elmondottak, tisztelt Miniszterelnök Úr, újabb kérdéseket vonnak maguk után, és én ezekre kérnék választ Öntől. Ha kormánya magáévá tette Hóman Bálint újratemetésének jelképes aktusát, akkor Ön, a miniszterelnök miért maradt távol ettől a jelentőségteljes eseménytől? Külpolitikai tapintatból? Vagy azt gondolta, hogy jelenléte nélkül is mindenki megérti az Ön szándékát? Vagy talán attól tartott, hogy személyiségének fénye homályba borítja az ünnepelt férfiú alakját?








Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon