Három férfi a szerelemről címmel került sor 2008 áprilisában az Europoetica Fesztivál keretében Nádasdy Ádám1, Christopher Whyte2 és Gerevich András3 estjére, melyen a három költő a szerelemről és a homoszexualitással kapcsolatos alkotói kérdésekről beszélgetett Györe Gabriellával. Az itt olvasható interjú az akkori beszélgetés szerkesztett, rövidített változata.
Györe Gabriella: Okozott-e valamilyen nehézséget a költői indulás során szexuális orientációjuk felvállalása?
Christopher Whyte: A lapnak, ahol publikálni kezdtem, Eric Thomson volt a szerkesztője, egy idős úr, aki elég konzervatív volt ugyan, de ilyesmikkel nem törődött. Nem volt köztünk téma, hogy a verset férfihoz vagy nőhöz írtam-e, s míg egyfelől nem lehetett erről beszélni, másfelől viszont jó is volt, mert senki nem kötött bele.
Nádasdy Ádám: Bizony, számos vers szól olyasmiről, ami bűncselekmény, de ettől még a költőnek nem esik bántódása. Bizonyos szerek fogyasztása bizonyos országokban törvénybe ütköző, de mégis költemények szólnak erről. Vagy gondoljunk Villonra, aki bűnöző volt, de vallott erről a költeményeiben. Szóval ez nem befolyásolja az értékelést. Ugye azt nem akarod mondani, hogy ha te megírtad volna, kihez írsz, téged a rendőrség elvitt volna ezért? Hát írni lehet?!
C. W.: Én tanítottam elsőként Edwin Morgant az egyetemen, s rámutattam a diákoknak, hogyan kerüli a szerző a „he”, „she” névmások használatát. Ez a hiány jelként is működik: mintha az író azt mondaná „azért írok így, mert veszélyes nyíltan beszélni”.
Edwin Morgan maga is egyetemi tanár volt, professzor. Ha akkor nyíltan fölvállalta volna a melegségét, akár csak a verseiben is, az egyetemi pozícióját (is) veszélyezteti. Amikor én Morgan verseit tanítottam, a cenzúra és az öncenzúra szemszögéből közelítettem meg, s Anna Ahmatovával éreztem rokonnak, hiszen mindketten a kimondhatóság és az öncenzúra kérdéseivel foglalkoznak.
N. Á.: Ha az ember nagyon valamilyen, akkor mindig fölmerül a kérdés, hogy ebből mennyit tegyen a munkáiba. Ha valaki néger, akkor írjon állandóan arról, és minden lapról süssön, hogy ő néger? A másik véglet, ha egyáltalán nem derül ki: az valahol az őszintétlenség érzetét kelti, ami nem tesz jót a műalkotásnak. Ha valaki mondjuk erdélyi magyar, akkor ugyanúgy írjon, mintha Pesten szaladgálna, vagy az a jó, ha minden oldaláról tudósít annak a különös kis világnak, ami az övé. De hát ennél többet kell csinálni! Nekem nem a külvilággal volt bajom, mert amíg kommunizmus volt, nem gondoltam arra, hogy publikálnék. Aztán megtörtént a rendszerváltás. A homoszexualitás itthon már régen nem minősült bűnténynek − Kádár Jánosék példásan hamar kivették a büntető törvénykönyvből −, de a közízlés azért lassan változik. Én nem bántam, hogy nekem ezzel kicsit, hogy is mondjam, egyensúlyozni, balettozni kell, pláne, hogy a magyar nyelvben ez talán könnyebb is. De azért aki figyelmesen olvassa − nem mindig vettem észre, de mondták nekem −, abból is sok mindenre következtetni tud, hogy milyen szavak szerepelnek a szerelmes versekben. A „váll” szó például többször szerepel nálam, figyelmeztettek a heteró barátaim, hogy „mi nem szoktunk a nők válláról írni”. Tehát ilyen értelemben valami kiderül az emberről.
Gerevich András: Ha az ember mondjuk szerelmes verset ír, akkor azon a kérdésen mindenképpen át kell rágnia magát, ha meleg, hogy ez a versből kiderüljön-e egyértelműen, esetleg teljesen eltitkolja, vagy csak apró jeleket vagy célzásokat hagyjon. Persze sokféle vers van, és mondjuk egy tájleíró versből nem feltétlenül kell kiolvasni, hogy a költő meleg-e, vagy néger vagy cigány, ahogy egy politikai vagy istenes versből sem.
N. Á.: Ez nem így van. Nagyon szép tájleíró verseid vannak, ahol vastag, kérges fákról írsz, és az ember érez benne egyfajta libidót a tájjal kapcsolatban.
G. A.: De a kérdés sokkal nyíltabban előtérbe kerül, amikor az ember egy másik emberhez szerelmes verset ír. Ott el kell dönteni, hogy a másik férfi vagy nő, illetve hogy ez a versből kiderüljön-e.
N. Á.: Igazad van, ha csak táj- vagy politikai verseket írnánk, akkor illetlenség vagy akár ízléstelenség volna előhozakodni ezzel…
Gy. G.: Ugyanakkor mindhárman áterotizálják a természetről szóló verseiket is: mintha keveredne egymással a tájvers és a szerelmes vers. Nádasdy Ádám a Tavaszi szél című versében így ír:
Nyugtalan így a nap, a fürge felhő
egyik háztól a másikig rohan.
Valami szag feszül (nem is egészen
kívánatos), bokrok hónalja ez,
épülő-fészek-íz. A derekunk
belepattan, ahogy sziklát emelgetünk,
nem bír az ember magával, s vele.
Gondolunk régi szeretőkre, megkívánjuk
izzadó hátukat, s a szivacsot
kegyetlenül, egy csöppig kifacsarjuk.
Az öklünk azt mondja: ez a tavasz
már nem az övék. Rajta, emberek,
rövidnadrág, póló, napszemüveg!
Csak fölfogni ne kelljen, érteni
a gőzerőt, mely taszigál előre.4
Gerevich András Marmaris című verse így szól:
Száguldó autóban
zizegő darázs:
tested a ruha alatt.
Csüngő datolyafürtök
és nyüzsgés a parton:
szőrös mellkasod.
Az égen egy repülő,
a strandon egy papucs:
bőrödön az anyajegyek.
Izzó homokban
izzadó horgony:
duzzadó mellbimbód.
A vakító éghez
dörgölőző tenger:
izmaid hullámzása.5
Christopher Whyte a Tavasz-ban6 így ír:
Egyre hosszabbak a nappalok
Nyugtalan fény az égen
A fákat és bokrokat meghódítják a nedvek
Az állatokat a szaporodási ösztön
A vágy éles ösztöke hajtja őket
És én is kiöntöm neked a magjaimat
Gazdám, aratáskor mindent begyűjtesz.
Az erotika nagyon is mélyen áthatja ezeket a verseket. Ebből a szempontból érdekes, hogy Christopher Whyte versében, melyet Gerevich András fordításában idéztem, az utolsó sorban az angolban „gazdám” helyén „husbandman” szerepel.
G. A.: A „husbandman”, ami egyfelől tükörfordításban férjuram, a valóságban azt jelenti, hogy farmer. Ezért fordítottam végül gazdámnak, ami lehet, hogy rossz, de nem találtam rá jobb szót, mégse lehet földműves.
N. Á.: A husbandman fordítható parasztnak is.
G. A.: Jó, de ma a parasztnak teljesen más jelentése van. Én a „gazdám” mellett döntöttem, mert abban benne a gazda és a husbandman is, tehát egy személyes kapcsolat is, igen.
N. Á.: Ugyanakkor ez nincs meg a gael nyelven írott eredetiben.
G. A.: A gaelben állítólag nincs, de angolból fordítottam, ez is mutatja, hogy minden fordítás akaratlanul is változtat a versen. A cenzúrára és öncenzúrára visszatérve: sokat gondolkodtam azon, vajon az irodalomban milyen mértékben fontos a közszférába, a műalkotásba kitenni azt, ami magánjellegű. Mivel elég sok személyes verset írok, sokszor rágom magam azon, hogy szabjak-e magamnak határt, illetve van-e bennem olyan határ, amin nem akarok átlépni, vagy pont ellenkezőleg, olyan határ, amit mindenképpen meg akarok sérteni, el akarok törölni.
Gy. G.: S mi az, amiről nem lehet, vagy nem akarnak írni?
N. Á.: Én már nem tapasztalom, hogy volna olyan téma, amiről nem lehet írni. Ha nekem vágyam vagy érdeklődésem, hogy megírjak valamit, nincs külső, a szó klasszikus értelmében vett cenzurális oka annak, hogy ezt ne tegyem.
De van szemérem, és az egy komoly öncenzúra. Nem ahmatovai értelemben, hanem talán már Catullusnak is el kellett gondolkodnia azon, hogy beleírja-e versébe a nő nevét vagy sem. Nem válik-e kárára az alkotásnak a túlzott személyesség? Nem lesz-e túlzottan anekdotikus? Ezzel viaskodni kell. Néha irigylem a heterókat, mert ők gond nélkül írják, mondjuk, hogy „ahogy ott feküdtem a strandon, hegyes mellei felkeltették érdeklődésemet”. Nem olyan könnyű ennek a mutatis mutandis meleg változatát megírni.
C. W.: A költészet a személyes és a publikus találkozása, hiszen általában mélyről, belülről jön, viszont a publikumnak szánt írás. Az erotikus élmény megmutatásához saját nyelvet kell találni, ami sokkal többet tud mondani annál, hogy mi történt, hol és kivel. Amikor férfi-nő együttlétről ír egy férfi, akkor kevésbé látja át azt az érzelem-„csomagot”, mint amikor két férfi van jelen, hiszen ott mindketten ismerik egymás elképzeléseit, s képesek egymás fejével gondolkodni. De ez még csak hagyján − képesek érezni és kifejezni is!
G. A.: A felvállalás vagy nem felvállalás egy játék, és ezt ugyanígy éltem meg én is egy generációval később. Amikor elkezdtem publikálni a ’90-es években, akkor politikai értelemben ez már felvállalható dolog volt, de az első kötetemben sehol nem mondom ki nyíltan, hogy ezek a versek férfiakhoz szólnak. Itt is vállak vannak, izmok vannak, de akár egy úszónőbe is lehettem volna szerelmes. És ezt a játékot élveztem.
Első kötetem utolsó ciklusa egy erotikus ciklus, a címe az, hogy Hattyú Nándor versei, tehát egy képzelt férfi szemszögéből írok erotikus verseket nőkhöz, nőkről. A névvel vállalt szerelmes versekből azonban e kötetben soha nem derült ki az emberek neme, ami játék volt tulajdonképpen. Sokan megvádoltak azzal, hogy nem vagyok elég bátor, és nem merem felvállalni, de úgy éreztem, hogy el kell érkeznie a belső időm szerinti alkalmas pillanatnak. Ez egy belső folyamat, mely a második, Férfiak című kötetemben érett be, talán már túlzott erővel.
Gy. G.: Nézzünk meg ismét egy-egy verset!
Christopher Whyte Délután7 című verse így szól:
Úgy van, tedd le a csészét,
Állj fel, nézd meg a polcon a könyveket,
Válassz ki egyet, miközben tudod, hogy figyellek,
Menj az ablakhoz, állj meg,
fény aranyozza be alakod,
És semmit ne mondj.
Minden mozdulatodat jóváhagytam,
De nem fogalmazom meg, mit gondolok,
Pedig látom a gondolataidat, mint egy halat,
Ahogy a tiszta vízben úszik a kövek között
Lelked mélyén, anélkül, hogy tudná,
A vízfelszínen a szavak fodrozódása
Elárulja-e, merre jár.
Gerevich Andrástól A francia mozis című verset választottam:
Együtt ébredünk, megszagollak,
az álladdal gyúrod a hátamat,
fogat mosok, míg lezuhanyozol,
és a szőrös mellkasodat bámulom,
krumplit hámozok és te főzöl,
majd a Hyde Parkban biciklizünk –
ezt álmodtam neked, Julien.
És talán hiába lesz, hogy két éve
a képzeletem a nászutunk,
férfikorom izmos éveit adom,
mint szakadt, foltos ágyneműt.
Nem is tudod, hogy velem ébredsz,
hogy egybe mossuk az ingeinket,
és a borostád szúrja az arcomat.
Miért örülsz nekem ma este is?
Mosolyogsz, viccelődsz, mesélsz,
és ahogy a szemembe nézel,
zavaromban a kezedet bámulom.
Máskor miért fordulsz el, ha meglátsz?
Érezteted, mekkora nyűg vagyok,
és szemed se rebben, ahogy elkerülsz.
Fiúk jönnek, mennek, visszatérnek:
harapdálják a mellbimbómat,
míg én végignyalom a testüket.
Megunom, ahogy megunnak.
Ők is csak belőled lettek, Julien,
a válluk a vállad, a fenekük a te feneked,
minden szavam csak gyakorlat.
Miért maradjunk véletlen ismerősök,
mikor a szemezést te kezdted?
Te adtad a pórázt a kezembe,
ha csábítottál, most szeress belém!
Kösd meg újra félrecsúszott nyakkendőmet,
köss bele minden elvétett szavamba,
tiltsd meg, hogy rágyújtsak előtted!
Barátnőd van, emlékeztetsz,
láttam, ahogy gyengéden megérinted:
összetartoztok, ahogy együtt álltok,
és már családot is remélek neked.
Mégis, mikor egy forgatáson ácsorogtam,
és a vállak fölött téged lestelek,
úgy megrémült, szinte földbe nőtt.
El akarlak felejteni, Julien,
szeretnék inkább nőt vagy kutyát,
és élnék filmekben álmok helyett.
Ma éppen észreveszel és köszönsz,
és talán elhívlak és főzök neked,
vagy a Hyde Parkba megyünk,
és megbámullak, amikor nem figyelsz.
Nádasdy Ádám Tükörféleség a terem végén című verse pedig így szól:
Különös alvóhely a nagyterem,
mikor a szél susog, az ágy szuszog,
és gombócokat köhög föl az ember.
Alszik és itt van, izzad, mosolyog,
békés és értelmetlen, mint a kor,
amelyben élünk. Tükörféleség
a terem végén, elalvás előtt
szánkon a keserűség csöppjei.
Nem lehet tudni, mi a szerelem,
csak dobolni lehet, meg énekelni,
meg prüszkölni lehet, meg félrenyelni.
Az alapkérdések, a tágas bánat
foglalkoztatja generációját;
ha kozmikussá nő is a szorongás,
engem az élet karja még ölel.
A bőr hogy meg tud vastagodni! Mennyire
el lehet viselni a másikat!
Pedig éjszakánként szinte ugat,
izmai szaladnak álma után,
és a gyomromban tükröződik a térde.
Három példát látunk, amelyben a gondolkodás mellett az érzelmek és a kifejezés készsége is nyitott a másikra, a vers mindenkori megszólítottjára. Ez a végletekig menő nyitottság nehezíti vagy könnyíti a kapcsolat fenntartását és a megírását?
C. W.: Nagy előnnyel jár, ha az ember olyat akar elmondani, megírni, amit más még nem mondott el vagy nem írt le. Ezért nem múzsáról, hanem inkább modellről beszélhetünk. Kavafisz vagy Pasolini példája számomra fontos volt ebben − fontos volt látni és olvasni, hogy ők hogyan törik meg a csendet, és fejezik ki homoerotikus érzelmeiket. Kellettek a példák.
Ha az utcán egy férfi megfogja a nő kezét, ez egy teljesen normális gesztus. Ha én fogom meg Budapest utcáin a társam kezét, az egy komoly gesztus, amely néhány helyen akár veszélyes is lehet. Nagyon apró gesztusok is hatalmas jelentőségűvé válhatnak − ami egy meleg írónak hatalmas előny is.
N. Á.: Tartózkodom attól, hogy igazán keserűen és gyalázatosan írjak a kapcsolataim rossz oldalairól, bajairól. Ady Endre simán megcsinálta. De a derűs, bukolikus fogalmazásmód sem egyszerűbb, hiszen a rosszból szebb és komolyabb irodalmi mű szokott születni. Igen ám, de attól valami visszatart, hogy a meleg kapcsolatokat pokolként írjam le. Lehet, hogy ez e kisebbségi helyzetnek egy korlátja, annak a visszája, amit Christopher előnyként jellemzett: az egymásra nyitottságé. Azt gondolom, majd ötszáz év múlva, amikor már mindenki megszokta, hogy van ez a téma, akkor természetesen már ez is megírhatóvá válik. Az odi et amo minden kapcsolatban jelen van. Szörnyűség, ugyanúgy szörnyűség, mint mindenkinek az élete, és kérdés, persze, miért is ne lehetne ezt mélyebben megírni. Ha tetszik, nekem szögezhetik: miért nem kaparok mélyebbre, miért nem engedek több gennyet kibuggyanni a sebeimből, ahogy Géher tanár úr, első biztatóm és mentorom előírta.
Gy. G.: Találtunk tehát egy olyan pontot, ahol működik az öncenzúra, végtére azért, mert a közeg, ami befogad, másmilyen?
N. Á.: Logikus ez a következtetés, de nem tudom, hogy nem arról van-e szó, hogy én vagyok eleve egy kicsit édeskés típus, s ez nem a helyzet és a téma, hanem a személyiség hozadéka, tehát független attól, hogy a gólya milyen színű pólyában dobott le. Sokat gondolkodom azon, hogy én vajon eleve egy Pangloss mester vagyok, aki azt mondja, azért nagy baj nincsen, alapvetően minden rendben van – vagy azért mondom ezt, mert egyszerűen szégyellném, ha mindenki azt mondaná: „Tessék, így jár az, aki buzinak megy, annak ilyen szörnyűségeken kell keresztülmennie!”
Gy. G.: Arra nincs lehetőség, hogy a két érzelmi végletet egyetlen versen vagy verscikluson belül villantsa fel?
N. Á.: Próbálom ezt csinálni, s remélem, néha sikerül is. Az előbb talán túl önkritikus voltam, de hát azért ülünk itt, hogy ezt a problémát átgondoljuk és megbeszéljük. Az az érzésem, hogy a mérleg jó serpenyőjében egy kicsit több van, mint a rosszban.
Volt nekem egy nagyon hosszú kapcsolatom, és ő meghalt. Bizonyos értelemben itthagyott engem. Azt hiszem, amiket akkor írtam, azok nem voltak derűsek, de ez nem a kapcsolatról, hanem a halálról szólt, és akkor sem tudtam azt leírni, hogy „jó, sajnálom, hogy meghaltál, de egyébként egy pokol volt már veled az utóbbi időben”.
G. A.: Nagyon nehéz összehasonlítani egy meleg és egy heteroszexuális kapcsolatot, mert teljesen mások a tétek. Egy heteroszexuális kapcsolat bizonyos kor után az esetek nagy részében a családalapításról, a gyereknevelésről is szól. Egy meleg kapcsolatban sokkal inkább csak a társat keresik.
Gy. G.: Mindhárom költői életmű tematizálja az Istennel vagy a transzcendenciával való kapcsolatot is. Milyen ez a kapcsolat, hogyan alakul az időben, hogyan artikulálható?
N. Á.: Én úgy gondolom, hogy Isten léte nyilvánvaló. A kérdések innentől kezdődnek. Tud-e az én létezésemről, valóban ő teremtett-e engem, törődik-e énvelem, lát-e engem, van-e véleménye arról, amit én csinálok, és ha igen, akkor az milyen, és mennyiben felelek én mindazért, ami történik velem, vagy a felelősség egy bizonyos részét őrá vissza lehet-e tolni? Ha már ilyennek teremtett, akkor ez ellen küzdeni lett volna-e a feladat, vagy az, hogy ezzel gazdálkodjak, és ebből hozzak ki valamit. Én végül ezt az utat választottam, mert így többet tudok produkálni, nagyobb terhet tudok cipelni, és azt gondolom, hogy neki talán végül is az a fontos, hogy mindenki cipeljen valamit, amit talál, vagy amit ő ad neki. A többi ember lelkét vagy a munkát…; ezért szoktam néha hozzá fordulni, ha szabad így mondanom, vagy egyáltalán: megemlíteni, mert még most is sokat gondolkodom, hogy végül is jól csináltam-e, mert néha mintha az önmegtagadást állítaná feladatul.
G. A.: Én ennél kétkedőbb vagyok: a hit folyamatos belső küzdelem. Szeretném, ha lenne, de néha úgy érzem, nincsen. Viszont ha úgy élem meg, hogy van Isten, és nem érzem a hiányát, akkor számomra a homoszexualitás felvállalása soha nem valláserkölcsi kérdés, soha nem érzem azt, hogy ezt Isten ne fogadná el, vagy bűn lenne.
Mindig úgy éreztem, hogy ha van Isten, akkor a szeretet az, ami számít. Ha tudok szeretni, akkor tizedrangú, hogy az férfi-e vagy nő, tehát én a meleg-szerelemben e téren semmi problémát nem találtam, még akkor sem, ha a katolikus egyház és jó néhány más egyház tanítása nem fogadja ezt el.
C. W.: Talán túlzok, de én úgy érzem, hogy az intenzív erotikus élmény egyszerre spirituális élmény is. A kereszténység egyik fő problémája, hogy nem tud az erotikus és a spirituális élmény összefonódásával mit kezdeni, nem tud − vagy csak nagyon ritkán tud − ide behatolni. Ezért érdekelnek más hagyományok és más területek is: hogy az ember átélhesse az erotikus és a spirituális találkozás összefonódását, és ezt ki is tudja fejezni.
Gy. G.: Messzire megyek-e, ha úgy gondolom, hogy a természetlíra vagy a természettel kapcsolatos képek áterotizáltsága részben éppen ennek, az erotikus és a spirituális élmény összefonódásának az eredménye?
C. W.: Nálam igen.
Gy. G.: Mondhatom-e ezt mindhárom költőről?
N. Á.: Igen.
G. A.: Talán igen.
Jegyzetek
1 Nádasdy Ádám költő, műfordító. 1947-ben született Budapesten. Angol–olasz diplomát szerzett az ELTE-n. Sokat tanított gyerekeket, felnőtteket. 1972 óta az ELTE Angol Tanszékének tanára. Hat verseskötete jelent meg. Számos színdarabot fordított, jelentősek Shakespeare-fordításai. Népszerűek nyelvészetről írt ismeretterjesztő cikkei. Legutóbbi verseskötete: Az az íz (Magvető, 2007).
2 Christopher Whyte (Crisdean MhicIlleBhain) Glasgow-ban született, Cambridge-ben végzett, majd élt Olaszországban és Magyarországon is. A Glasgow-i Egyetemen éveken át skót irodalmat tanított. Lírát gael, prózát angol nyelven ír, és számos nyelvből fordít verseket.
3 Gerevich András költő és forgatókönyvíró, szerkesztő és irodalmi szervező. Második verseskötete Férfiak címmel jelent meg 2005-ben. Egyetemi tanulmányait Magyarországon, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában végezte, egy éve települt haza.
4 http://www.muut.hu/korabbilapszamok/007/nadasdy.html [2]
5 http://nol.hu/archivum/archiv-383127 [3]
6 Christopher White: SPRING – Evenings getting longer / restless light in the sky / sap rising imperiously / in trees and bushes, urgency / to procreate in animals, / desire's sharp goad egging them on, / I too will spill my seed for you, / husbandman, reaper of every harvest. – A fordítás Gerevich András munkája.
7 Afternoon − That’s right: put your cup down, / get up, look through the books on the shelf, / choose one, knowing my eyes are on you, / go to the window and stop there, / the light gold at your edges, / not saying a thing. / Every move you make has my approval, / but I won't put my thought into words / though I can see your thought, just like a fish / !moving between the stones in the clear water / at the bottom of your soul, without being able / to tell whether a ripple of words / on surface of the water will betray its presence. (A magyar fordítás Gerevich András munkája.)
- Kultúra [8]