„Megszületett Magyarország, sőt a Kárpát-medence legszélesebb, legerősebb, legtágasabb politikai ereje.”
(Orbán Viktor)
„Vasas Viktória vagyok. Óbudáról jöttünk. A családban alakítottunk egy polgári kört: anyu, a nővérem és én.”
(Szabad Föld)
Amit a választásokról tudni kell
A Fidesz – Magyar Polgári Párt elveszítette az áprilisi országgyűlési választásokat. Igaz, azóta is úgy tesz, mintha megnyerte volna. „Meglehet, pártjaink és képviselőink az Országgyűlésben ellenzékben vannak, de mi, akik itt vagyunk a téren, nem leszünk és nem is lehetünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben.” (Orbán Viktor, Dísz tér) Tény, hogy a volt kormányfő többször is elismerte pártja vereségét, de mindig valamilyen megszorítással élt. „A pártok versenyében a célszalagot a polgári összefogás szakította át elsőként. Mégis, az élelmes ezüstérmes összefogott a szemfüles bronzérmessel, s ők állhattak föl a dobogó legmagasabb fokára.” Azóta többször hallhattuk fideszes vezetőktől, hogy kicsavarták kezükből a kormányrudat, hovatovább, a történelem vakszerencséje segítette kormányra az MSZP-t és az SZDSZ-t.
Amit a tények csak részben igazolnak. A közös listával induló Fidesz és az MDF ugyan több szavazatot kapott, mint az MSZP, a szemfüles bronzérmessel együtt viszont 4 millió 826 ezer 993 voksot söpörtek be, szemben a polgári oldalra leadott 4 millió 503 ezer 303 szavazattal. Ez az eredmény ötmandátumos többséghez juttatta a baloldalt a parlamentben.
Azt, hogy a Fidesz nem tud belenyugodni a vereségbe, saját ifjúsági szervezetén, a Fidelitason keresztül üzente meg: népi kezdeményezést indított a szavazatok újraszámlálásáért, illetve azért, hogy a szavazólapokat ne kelljen a törvényben előírt 90 nap után megsemmisíteni. A Rogán Antal Fidelitas-alelnök által az új összetételű parlamentben benyújtott javaslat, amely a választási törvényt módosítaná, szintén a fenti célokat követi. Azon túl, hogy a hatályos törvény alapján minden választókerületben legalább háromszor – kézzel is – megszámolták a szavazatokat, az Országgyűlés többek között a Fidesz szavazataival fogadta el Pintér Sándor belügyminiszter és Ficzere Lajos, az Országos Választási Bizottság elnökének beszámolóját a választásokról, így a választás eredményéről is. Ugyanakkor Rogánék arra hivatkoznak, hogy elismerik ugyan az országgyűlési választás eredményét, mégis sokakban él a kétely a különböző visszaélések miatt.
A Fidelitas népi kezdeményezése viszonylag gyorsan kudarcba fulladt – nem sikerült például feltüntetniük a kezdeményező szervezet nevét az aláírási íven. Ám végül az OVB a háromból két kérdésnek mégis zöld utat adott: elutasították ugyan az idei voksok újraszámlálását, viszont elfogadták azt a kérdést, amely a választási törvény módosításának napirendre tűzését célozza (ezzel a kezdeményezők lehetővé kívánják tenni, hogy a következő országgyűlési választások szavazatait megőrizzék, és levéltárba tegyék). A másik jóváhagyott kérdés arra irányul, hogy az OVB hatáskört kapjon a választási jegyzőkönyvek, szavazólapok, adatlapok teljes körű vagy szúrópróbaszerű ellenőrzésére. De még egyszer hangsúlyozzuk: egyik kérdés sem érinti az áprilisi választások szavazólapjainak sorsát. A kettős kudarc – tehát a választási eredmény és az annak megfordítására tett sikertelen kísérletek – végül hídblokádot eredményezett, de erről majd később.
Tanulságok – Fidesz módra
Mivel a Fidesz nem érezte úgy, hogy vereséget szenvedett, nem is foglalkozott igazán azzal, hogy kudarcának valódi okaival szembenézzen. Mintha még mindig abban a hitben élne, hogy kiütötték a kezéből a kormányzást: a Fidesz mozgatta meg a legnagyobb tömegeket a kampányban, és minden közvélemény-kutató az első helyre várta. Orbán maga sem talált magyarázatot (személyes felelőssége természetesen fel sem merült): „Vannak dolgok, amiket még mindig nem értek, de lehet, hogy már így is halok meg” – mondta kedvenc rádióműsorában, a Vasárnapi Újságban. – „Még mindig nem találtam magyarázatot arra, hogy hogyan lehet, hogy minden közvélemény-kutatás, függetlenül a szakmai módszereitől, beleértve egyébként a saját magunk által, tehát a Fidesz által végzett fölméréseket – hiszen mi is dolgozunk ezen a terepen – ilyen nagyot tévedett, és egységesen, mint ahogy ez történt. Nem tudok másra gondolni, én azt hiszem, hogy azt a tényt meg kell említeni, hogy végül is mintegy 300 ezerrel több ember szavazott a polgári koalíció pártjai mellett, mint amennyien ’98-ban, az akkori kormányváltáskor. Ez azt mutatja, hogy talán nem arról van szó, hogy az ellenfelek jobbak voltak, mint mi, hanem hogy mi nem voltunk elég jók. A döntő hibát azt gondolom egyébként éppen a nyilvánosság világában követtük el.”
Abból tehát, hogy nem voltak elég jók, nem következik, hogy Orbán és csapata felelős lenne a vereségért. Hibáztak ugyan, de csak a nyilvánosság szerepének megítélésében, a különböző kormányzati döntésekről vagy korrupciós ügyekről szó sem esett. A Vasárnapi Újságból az is kiderül, mi volt a hiba a nyilvánossággal: „A kormánynak egyetlen (...) satnya eredménye van ezen a területen, hogy világra segítette a Heti Válasz című újságot. Sokkal többet kellett volna világra segítenünk. A rádiózásban, a televíziózásban, újságokban is. Nem jobboldali sajtót kellett volna teremteni, nem így kell ezt látnunk, hanem lehetőséget kellett volna adnunk olyan szellemi erőknek, köröknek, értelmiségi köröknek, író, alkotó értelmiségieknek, akik ma nem jutnak lehetőséghez, és a mi időszakunkban sem tágultak ki a lehetőségek előttük kellő mértékben. Ez nagy hiba volt. (...) Bár itt minden mozdulatot golyózápor kísér, ha itt, ezen a területen a kormány bármit tenni próbált az elmúlt négy évben, akkor minden más területen végzett munkájánál keményebb támadások érték éppen ezen a területen. Ebből azt a következtetést kell levonnunk, hogy éppen ez a legfontosabb terület, és éppen itt kell a legtöbb munkát majd elvégezni.”
Az a felismerés, hogy nem sikerült kialakítani a „második nyilvánosságot”, abból a többek által vitatott feltételezésből indul ki, hogy a magyar sajtó baloldali és liberális. A hiba tehát az orbáni logika alapján nem az, hogy kizárták rendezvényeikről a nekik nem kedves orgánumokat, nem az, hogy megkérdőjelezték a véleménynyilvánítás szabadságát, de még csak nem is az, hogy „az állami tulajdonú médiát teljes egészében a kormányzó pártok kontrollálják, és mind a kormány, mind pedig a magáncégek kiterjedten élnek a gazdasági nyomásgyakorlás eszközével, a szerkesztőségi döntéshozatal befolyásolásának érdekében” – ahogy azt a Fidesz által előszeretettel emlegetett Freedom House írja tavalyi jelentésében. Az orbáni logika azt sugallja: ha már a média az ellenségünk – merthogy az ellenségünk, hiszen nem tudtuk kiüldözni a kommunistákat – meg kell teremtenünk a magunk médiáját. Ez a még az ellenzéki korszakban meghirdetett, A polgári Magyarországért címet viselő programban gyökerező „felismerés” szülte a „második nyilvánosságot”. Tehát már 1996-ban, majd a későbbi szövegekben is nagyon erős szándék mutatkozott a „kiegyensúlyozásra”.
A másik, nemzeti nyilvánosság megteremtése érdekében tekintsék feladatuknak előfizetni a Magyar Nemzet című napilapra, a Demokrata és a Heti Válasz című hetilapokra, és ennek a célnak minél több embert kell megnyerni – hangzott el többször is Orbán szájából. A Margitszigeten úgy vélekedett: „ha így folytatjuk, jó esélyük lesz arra, hogy az országos sajtó világában fél év alatt ledolgozzuk ötvenéves történelmi hátrányunkat”. A beszéd másnapján Orbán állítólag ellátogatott a Magyar Nemzet postaládájához, harmadnap megjelent a parancs Medgyessy Péter főhadnagyi kinevezéséről.
A kommunikációban elért sikerekkel látszólag feledtetni lehetett, hogy a párt az egyik legfontosabb céljában, az egyensúlyteremtésben kudarcot vallott. A választások első fordulójára azonban kiderült, hogy nem csak az egyensúlyozás, hanem a kommunikáció is kudarcos volt. Ez szülte meg a második felismerést: a Fidesznek minden másnál fontosabb a teljes jobboldal lefedése, ahogyan szerintük az MSZP elfoglalja a baloldalt. A Fidesz vezetői kimondták már, hogy a választási vereségben a szervezettség hiánya is szerepet játszott. Kádár János persze akkor sem úszhatja meg a dolgot, ha egyszerűen arról van szó, hogy hány alapszervezettel rendelkezik egy párt. A hivatalos Fidesz-álláspont szerint ugyanis az MSZP öröklötten jobban szervezett, mint a Fidesz. Ami egyrészt nyilvánvaló, másrészt viszont nem segít annak felismerésében, hogy a Fidesz mint párt kiürült a kormányzás alatt – ami csak túl későn tudatosult a Fideszben.
A párt a kormányrúd mellett őrlődött fel. Mondják, hogy a Fidesz négy évig kampányolt. Azt viszont a kormányzati apparátus, annak agytrösztje végezte. A kampányban fel kellett erősíteni a párt és a képviselőjelöltek megjelenítését. Az átmenetre nem volt elég idő, ezért is kezdődött későn a hivatalos kampány, amit – nem hivatalosan – a vereség harmadik okaként jelölnek meg fideszes politikusok. A negyedik ok a kampány uniformizáltsága volt. A hírek szerint Áder János és embere, Wermer András nem engedte, hogy helyben kampányoljanak a jelöltek, hogy aztán utólag számon kérjék az egyéni kampány hiányát. A szocialisták viszont helyre, testre szabott kampányt folytattak.
Négy év kormányzás után tehát lényegében újraszerveződött a Fidesz. Az alulról jövő kezdeményezések „felkarolása”, indukálása a társadalmi bázis kiszélesítésére irányul. A „hátország” építése több szinten zajlik, a végső cél a teljes jobboldali paletta lefedése. Ennek intézményes kereteit teremti meg az elkövetkezendő hónapokban a Fidesz. Ennek érdekében nem a különböző érdekek egységes képviseletére, hanem a szélesebb rétegeket is megmozgató (erkölcsi) értékek közvetítésére helyezik a hangsúlyt.
A Fidesz a vezetőségét is a többes szerephez alakítja: a parlamenti ellenzéki szerephez, az önkormányzati választásokhoz, illetve az alakuló jobboldali mozgalomhoz. A személycseréknél többek között azt vették figyelembe, ki a legalkalmasabb a kemény politikai, szakmapolitikai fellépésre, a hatékonyabb pártszervezésre, a szavazóbázis mozgósítására, illetve az őszi kampány irányítására. E szempontok alapján Pokorni Zoltán pártelnök-frakcióvezető, valamint Szájer József és Deutsch Tamás budapesti elnök feladata lett a napi politikai csaták megvívása (ez a felosztás Pokorni lemondása után talán annyiban változott, hogy Deutsch és a külügybe száműzött Szájer átveszi a könnyekre ítélt Pokorni amúgy nem túl fantáziadús szerepét). A pártszervezés – és így közvetve a tömegmozgalom kiépítése – Kövér Lászlóra, az országos választmány szombaton megválasztott vezetőjére, valamint Áder János ügyvezető alelnökre és Várhegyi Attilára, az új pártigazgatóra vár. Kövér és Áder ezenkívül az önkormányzati választásokra is felkészíti a pártot.
A választmány jövőbeni feladatáról Pokorni Zoltán úgy vélekedett: más a feladata a testületnek, ha a Fidesz kormányon van, és más, ha ellenzékben. Megítélése szerint a szervezési, mozgósítási kérdésekben az MSZP szerepelt jobban a választásokon, ebből fakad a Fidesz új feladata. A szervezettségi hiányosságok pótlására jól jöttek a szövetségesek. Egyes feltételezések szerint már a Lungo Drom kiválasztásában is szerepet játszott, hogy vidéken jól szervezett. De ebben a tekintetben a kisgazda irodák, a MIÉP-es szórólapok is „hiánypótlónak” bizonyultak. A szövetségesek a Fidesz számára elérhetetlen rétegek megszólítását is lehetővé tették. Ez a szerep a kampány után rögzülni látszik, és ellenzékben is sok szájon át értekezik a Fidesz: földügyben kisgazda tájszólással, aláírásgyűjtéskor a Fidelitas nyelvén, kereszténydemokrata kiejtéssel beszél. A szövetségesek közül a Lungo Drom még nem szólalt meg, pedig – amennyiben beteljesült a Farkas Flóriánnak tulajdonított ígéret – 200 ezer roma szavazatot hozott a konyhára.
A Fidesz tehát a választási vereség okait elemezte. De az elnökség, akárhogy nézte is, csak arra a következtetésre tudott jutni, hogy a véletlenen, valamint (túl) sok apróságon múlott a szocialista győzelem, nem látták tehát okát a politikai irányvonal megváltoztatásának, sem pedig a vezetőség leváltásának. Ez volt az oka annak, hogy a budapesti elnök, Deutsch Tamás ma is a helyén van, mi több, frakcióvezetővé nevezik ki. Más oka nem lehet, tekintve, hogy a Fidesz a 32 budapesti választókörzetből négyet tudott csak megszerezni.
Sejtfelépítés
A „végső felismerés” tehát úgy összegezhető, hogy „nem voltunk elegen”. És ha nem voltunk elegen, nyitni kell. A Fidesz először bevezette a pártoló tagság intézményét, és – még a kampány alatt – létrehozta a Demokrácia központot, arra ösztökélve híveit, hogy közvetlenül is vegyenek részt a közügyek intézésében. Ezek voltak az első lépések a közvetlen demokrácia megteremtésének irányában. Azt, hogy a kapuk megnyitása stratégiai lépés volt, alátámasztja Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek adott legutóbbi interjújában, amikor „tágas és nyitott közösségként” jellemezte a Fideszt.
Sokan sokféleképpen magyarázzák a tömegmozgalom gyökereit, céljait és eszközeit. Azt különösebb kockázat nélkül megállapítható, hogy a mozgalom építése azért célja a Fidesznek, mert – a műfajból adódóan – szélesebb bázis mozgósítható ebben a szervezeti formában. És miután több eltérő nézetű és érdekű réteget nehezebb egységes politikai szlogenekkel megszólítani, a cél: eltávolítani az emberektől a napi politikát. Az már a Testnevelési Egyetemen, a Kossuth téren és a Dísz téren kiderült, hogy érzelmekkel, szimbólumokkal üzen a Fidesz. Arra is többször utaltak a Fidesz és a szövetségesek vezetői, hogy érték alapú politizálást kívánnak folytatni.
Ezzel párhuzamosan a tömegmozgalom keretet ad a civil szervezetek politikai kezdeményezéseinek is, amivel ugyancsak növelhető a társadalmi bázis. Az elmúlt hetekben, hónapokban a Fidesz felkarolta többek között a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületének kokárdás felhívását, vagy az Áprilisi Ifjak Egyesületének kezdeményezését a szavazatok újraszámlálására. Nemrég az MKDSZ védnökének választották meg Orbán Viktort, valószínű tehát, hogy e szervezetek is szerepet kapnak az alakuló tömegmozgalomban.
Orbán – akinek a személyes szerepvállalása a második forduló előtti kampányban csaknem megfordította az eredményt – egyik utolsó hivatalos minőségében adott interjújában feladatának nevezte, hogy a polgári világnak az intézményes államéleten kívül igyekezzen minél több szellemi, intellektuális és politikai erőt összegyűjteni. Ezután a budai Várban, május 7-én arra kérte híveit, hogy „a következő három hónapban hozzanak létre kis, néhány emberből álló csoportokat, baráti csapatokat, polgári köröket. Nem jogi formákra, hanem együttlétre, összefogásra, készenlétre van szükség. Most arra van szükség, hogy százszámra alakuljanak polgári körök és társaságok. (...) Tudnunk kell egymásról, hogy ha a sorsunk úgy hozza, hogy mozdulnunk kell, akkor egyszerre mozdulhassunk.” Ez a kijelentés úgy összegezhető: a polgári körök mozgalma egyelőre csak adatbázis.
A választások óta eltelt több mint két hónap alatt lassan kiderült az is, hogy az adatbázis, amely a keresztségben végül a Hajrá Magyarország nevet kapta, milyen célokat szolgál. „A Hajrá Magyarország, hajrá magyarok mozgalomnak nincs párttá alakulási szándéka, ellenben van ország-visszaszerzési programja. Azt szeretné elérni, hogy Magyarország ne azon az úton haladjon tovább, amelyen az elmúlt három-négy hétben elindult.” Az orbáni definíció szerint a mozgalom nem riválisa, nem alternatívája a politikai pártoknak, nem akar párttá alakulni, a pártok helyébe lépni. A polgári körök létrehozásával, mint mondta, olyan emberek erejét szeretnék hozzáadni a polgári világhoz, akiket a pártok eddig sem értek és ezután sem érnek el.
Sokat idézték már Orbán azon nyilatkozatát, amelyben egyszerűen lejelentéktelenezte a pártokat. „A választási vereség világossá tette a jobboldal számára, hogy már nem pártokban kell gondolkodni. Sokkal nagyobb erőt képviselünk akkor – miközben persze megőrizzük pártjainkat, hogy azok szervezkedjenek, jelöltet állítsanak – ha a társadalmat nem köréjük, hanem egy nagyobb egységbe tömörítjük. Erre ad majd lehetőséget a Szövetség a Nemzetért polgári körök mozgalma.” A jobboldal tehát most, a választási vereség után próbálja meg kialakítani azt, ami négyévnyi kormányzás alatt nem sikerült: a szocialistáktól elirigyelt „társadalmi beágyazottságot”. Ennek eszköze az izgalmi állapot fenntartása, a célt azonban mindig a konkrét események határozzák meg. A siker titka tehát: minél többféle nézetet képviselő embert gyűjteni a zászló mögé. Megszólításuk egy-egy konkrét üggyel, nem pedig általános célokkal, egységes ideológiával érhető el. A bukott miniszterelnök nem zárta ki, hogy tüntetéseket szerveznek, például médiaügyben. Mint mondta, egyelőre nem tud ennél többet mondani, a polgári kör, illetve a tömegmozgalom mindig akkor határozza el, mit tegyen, amikor „a veszély valóságossá válik”. Azóta már kiderült, mit értett ez alatt.
Forzában az erő
Az általános ideológiai deficit már abban is megmutatkozott, hogy nem sikerült normális nevet találni a mozgalomnak. Ezt Orbán Viktor azzal magyarázta, hogy még egy gyermeknek sem könnyű nevet adni, pedig az csak két szülő döntésén múlik, a mozgalom esetében pedig „lehetetlen vállalkozás” volna több millió ember elvárásainak megfelelni. De a pártok felett álló, jobboldali tömegmozgalmat „az emberek nagy többsége Hajrá Magyarországnak fogja nevezni”.
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök február végén járt Magyarországon. Orbánnal kölcsönösen barátnak nyilvánították egymást. A találkozónak nem csak az volt a különlegessége, hogy két miniszterelnök pártkampányol. Ennél sokkal érdekesebb volt, hogy Wermer András, a miniszterelnök „informális” média-tanácsadója az utolsó pillanatban módosította Berlusconi millenáris parkbeli fogadásának menetrendjét. Rájöttek ugyanis, hogy a színpad hátterében bekészített, de még letakart Szerződés a polgárokkal Berlusconi egyik kampányfogásának másolata. Később, a két választási forduló között már a Fidesz nem szorult ilyen olcsó fogásokra, hiszen a Forza Italia stábja besegített a kampányban. Ez az egyszemélyes kampány a miniszterelnök-jelölt személyének, arcának, családjának előtérbe helyezésében mutatkozott meg. Továbbá az ország kettészakítására irányuló határozott retorikában. A focista és a futballcsapat-tulajdonos tehát egymásra talált.
Igaz, mindkettőjük próbálkozása egyedülálló, hiszen nincs olyan veszély sem Olaszországban, sem itthon, mint 1936-ban Franciaországban, amikor a Népfront (a kommunisták a szocialistákkal, a liberálisokkal összefogva) akadályozta meg a fasiszták hatalomra jutását. Bár nem mindenütt volt szükség közvetlen veszélyre: amolyan pártok feletti tömörülésnek tartotta magát például a Franjo Tudjman vezette Horvát Demokratikus Közösség (HDZ), amely a kilencvenes évek végéig az állampárt szerepét töltötte be. Úgy is viselkedett, mintha más politikai tömörülés nem létezne az országban. Tudjman és követői a horvát szabadság kivívójának szerepében tetszelegtek, és a HDZ több vezetője nyilatkozta, hogy az övék az egyedüli párt, amely híven képviselheti a horvát nemzetet.
De szlovák gyűjtőpártként hívták életre közvetlenül a csehszlovák rendszerváltozást megelőzően a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) nevű tömörülést is, amely az 1990. júniusi választáson a legerősebb szlovák pártnak bizonyult. A VPN, amelyhez nem csatlakoztak a kommunisták, a kereszténydemokraták, a magyar pártok és a szélsőséges Szlovák Nemzeti Párt (SNS), később eltűnt a politika süllyesztőjében, de a mozgalom önálló platformjaként alakult meg a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, amely később „felfalta” az anyapártot.
Orbán nyilván ismeri szomszédjaink történelmét annyira, hogy siessen leszögezni: „mozgalmi tervek nincsenek, mozgalmak viszont vannak és lesznek.” Debreczeni Józsefnek a Heti Válaszban adott interjújában úgy vélekedett, hogy egy baloldali kormánnyal szemben tág tere nyílik a mozgalmi politikának. „A következő négy évben arra kell fölkészülni, hogy mindenféle pártpolitikai iniciatíva nélkül is számos polgári mozgalom lesz a színen. Engedetlenségi jellegű is, meg szimpatizáló természetű is. Ezeknek lesz mérsékelt és radikális változata; egy MSZP–SZDSZ-kormányzat esetében szerintem mérhetetlenül tág tere nyílik az utóbbiaknak. Épp elég dolgunk lesz majd azzal, hogy ezeket valahogy ésszerű keretek közé próbáljuk segíteni.”
„Tehát a parlamenti ellenzék mellett megjelenik az egyesülő polgári erők és a mozgalmak világa. Az utóbbi láthatatlan búvópatakként működik majd, időnként pedig forrásként tör fel. Ennek a háromnak az összhangját, illetve politikai koordinációját kellene megteremteni, amire várhatóan egy jó év után lesz esély.” Mondja Orbán másutt. Mára kiderült, hogy mit jelent a mozgalmak világa, amit azonban nem próbáltak meg ésszerű keretek közé terelni. A július 4-i Erzsébet hídi demonstráció, majd az azt követő Kossuth téri és Rákóczi úti attak megmutatta, hogy Orbán mire gondolhatott a mozgalom létrehozásakor. Makovecz Imre, a Szövetség a Nemzetért – ez Orbán saját polgári köre – alapító tagja megjelent a hidat elfoglalók körében, később a Kossuth téren Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője nyilvánított szolidaritást az engedély nélkül tüntetőkkel, akik egyébként a szavazatok újraszámlálása jelszavának leple alatt akartak „forradalmat” csinálni.
A Szövetség a Nemzetért július 5-i nyilatkozata szerint „az elmúlt hetek eseményei egyértelműen azt mutatják, hogy a hatalomra került pártok és holdudvaruk demokratikus eszközök használatával lopakodó diktatúrát valósítanak meg, amely ellen parlamenti módszerekkel alig lehet fellépni. (…) Ez a helyzet a magyar társadalom nem jelentéktelen részében csalódottságot és felháborodást ébresztett, és július 4-én sokak spontán tiltakozásba kezdtek. A megmozdulás egyértelműen törvénytelen volt – vagyis nem alkotmányos módon tört utat – de célkitűzései kifejezik a nemzeti érdekeket” – áll a nyilatkozatban. A Szövetség a Nemzetért hangsúlyozta: szolidáris a célkitűzésekkel – amelyeket a polgári pártok egyébként törvényesen próbáltak meg képviselni – és a leghatározottabban elítéli a rendőri brutalitást, egyben követeli a lefogottak azonnali szabadon bocsátását s az erőszakos rendőrök megfegyelmezését. A polgári körök egyértelműen elszántak, és létfontosságúnak tartják az alkotmányos módon történő mozgósítást. „Ezért az elkövetkezőkben helyi, regionális és országos rendezvényeket tervezünk, amelyek a pillanatnyi helyzetre és a jövőre nézve is a legfontosabb nemzeti célok, a földkérdés, a politikai élet tisztasága, a kis- és középvállalkozók ügye, Széchenyi-terv és a magyar kisebbségek feltétlen védelmét célozzák” – szögezik le.
Tamás Gáspár Miklós filozófus szerint a mozgalommal nem az a baj, amit a baloldali sajtó feltételez, hogy az utcára viszi a politikát; ez esetleg szokatlan, de demokratikus módszer. Politikai tartalmát nézve, a legnagyobb probléma a mozgalommal, TGM szerint, hogy nincs szervezeti felépítése, hiányoznak a minden szervezetre jellemző struktúrák, például a vezetőség vagy a költségvetés. Mivel így a felelősségnek sincsenek formái, hiányoznak a felelősségre vonás, a számonkérés formái is. Ezért vélte úgy a filozófus a Népszavának nyilatkozva, hogy egy politikai vezetőt mindenben kiszolgáló mozgalom alakulásának vagyunk tanúi, amit csak Orbán személyes hatalmi ambíciói irányítanak. Egy ilyen szervezettel könnyen lehet manipulatív célokat követni, „vezérkultuszt” építeni. További problémát lát abban, hogy a Fidesz egy parlamenti párt, amely most alá van rendelve egy parlamenten kívüli mozgalomnak. Úgy gondolja, hogy nem lehet egyszerre antiparlamentárisnak lenni, és közben bent ülni a Házban.
A csapatkapitány…
Bár Orbán nem írta alá saját polgári körének fent említett nyilatkozatát, mert éppen a koreai nagytőkével tárgyalt, ahogy hazatért, rögtön sietett leszögezni egyetértését. A Fidesz felelőssége amúgy is egyértelmű a szélsőjobboldali demonstráció miatt: a legnagyobb ellenzéki párt és vezetői azok, akik lebegtették a választási eredmények elfogadását, és ők kezdeményezték a szavazatok újraszámlálását. Azonban Orbán Viktor szerepéről érdemes külön is megemlékezni, hiszen korábban maga is elismerte, hogy a polgári Magyarország hívei közül nagyon sokan figyelnek arra, amit ő mond – bár, mint mondta, a mozgalomnak nincs vezetője, csak személyiségei vannak.
Az exkormányfő két szálon politizál. A parlamentáris vonalon elismeri az új törvényhozás és a kormány legitimitását. A másik, általa fontosabbnak tekintett vonalon haladva azonban kívül helyezi magát a parlamenten. Úgy lép fel, mint az egész magyar jobboldal pártok felett lebegő vezére, aki a politikai pártok jövőbeli fokozatos eltűnéséről beszél. Malgot István, aki ugyancsak a Szövetség a Nemzetért kör alapító tagja, margitszigeti, a volt miniszterelnök előtt elmondott beszédében pontosan rávilágított Orbán szerepére: „Önök létrehozták a polgári körök szövetségeit, de tudnunk kell, hogy Önök egy tömegmozgalomból jöttek létre. Ez a tömegmozgalom a választások első fordulójának a kudarca után jött létre, hiszen ha ez a kudarc nincs, ha minden simán megy, akkor nem biztos, hogy mi ma itt találkozhatnánk. Az első forduló után köszöntött be szerintem először egy történelmi pillanat, amire sokáig fogunk emlékezni. Ez az a pillanat volt, amikor Orbán Viktor közvetlenül fordult a magyar nemzet felé. Átlépte a hagyományos pártstruktúrákat, átlépett a kampány szerencsés vagy szerencsétlen fordulatain. Megszólította Önöket, és Önök a megszólítástól kezdve egyre-egyre-egyre és egyre többen válaszoltak, és úgy érezhetjük, hogy létrejött, mára valóban létrejött egy kapcsolat, egy igazi kapcsolat, a nemzet politikai akaratát kifejező vezető, Orbán Viktor között és egy tömegmozgalom között, amelyik maga a nemzet. Orbán Viktort nem egyszerűen pártok tették ennek a mozgalomnak a vezetőjévé, Orbán Viktort maga a népfelség tette azzá. A népfelség ugyanis megnyilvánulhat közvetlenül, úgy, hogy azt mondja: igen, megtaláltam azt az erőt, megtaláltam azt a személyiséget, aki képes kifejezni, képes összefogni azokat a gondolatokat, azokat az értékeket és azokat az érzelmeket, amik egy nemzet oldaláról megjelenhetnek. Orbán Viktor egyébként a kormányzása alatt is bebizonyította ezt, hiszen Trianon óta nem volt olyan politikus, aki ezért a nemzetért, ezért a 15 milliós nemzetért ennyit tett volna.” A mozgalom megalakításakor a Fidesz felismerte: konkrét célok híján szimbólumokkal érhet csak el szélesebb rétegeket. Ezért lett Orbán a tisztségek nélküli szimbólum. Ezért lett bevett a „megtaláltuk egymást” formula, ezért fejezi be az összes beszédét Orbán úgy: Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok.
A volt kormányfő más megközelítésben visszatalált eredeti szerepéhez, a max weberi „karizmatikus politikushoz”. Erre utal saját bejelentése a választások után, amikor közölte: a jogorvoslati lehetőségek kimerültek, így ettől kezdve ismét „lekerül a lakat a szájáról”, és politikai kérdésekben is állást foglal majd. Egy néhány héttel ezelőtti konferencián, amelynek témája a pártok kampánya volt, Mészáros Tamás publicista színésztechnikai oldalról elemezte Orbán szerepvállalásait. Mészáros szerint Orbánt az 1989-es Nagy Imre-temetésről ismerte meg a közvélemény, méghozzá saját szerepében, az ifjú mozgalmár formájában. Később, 1993-94 folyamán szerep-átalakítás történt, ami még nem érintette ugyan a volt kormányfő személyiségét, felvett szerep volt. Ugyanakkor Orbánnak minden képessége megvan az új szerep, a „magányos hős” típusának eljátszásához is. Csakhogy ekkor nem került szembe a szerep kérdőjeleivel és – ami még fontosabb – a megfelelő riválisokkal: Orbánnak kormányfőként nem volt igazi ellenfele, pedig kedveli a konfliktusokat. Az első forduló után azonban a helyzet radikalizálódása a szerep radikalizálódásával is együtt járt. Orbán visszatért az ismerős terepre, és újra „gyújtószavú népszónokká” vált, azzá, aki 1989-ben a szovjet csapatok kivonását követelte. Mészáros következtetése szerint a Fidesz által elveszített választás után egy „kontrollálatlan hőstípus” áll előttünk, aki keresi a számára megfelelő helyzeteket, ahol szerepét eljátszhatja. Könnyű lenne persze az egész jobboldalon kialakult „izgalmi állapotot” egyetlen ember személyiségére visszavezetni, jóllehet nyilván egy az emberekben élő igény találta meg kifejeződését Orbán Viktorban.
... és a vízhordók
Valószínűleg éppen a vezérkultusz felépítése, az utcai front megnyitása volt az, ami miatt a mozgalom kevés lelkesedést vált ki a Fidesz partnereiből. Bár nehezen lehetne kimutatni, hogy hány kisgazda nem ért egyet az orbáni irányvonallal, az MDF esete nyilvánvaló. Persze egyfelől könnyű helyzetben van az a párt, amelynek sikerült kivívnia, hogy önálló frakciót alakítson. Másfelől, éppen az MDF helyzete a legnehezebb, hiszen ilyen körülmények között még sokkal nehezebb az ókonzervatív, ősmérsékelt fórumos szavazóbázissal lenyeletni a politikai paletta átformálását. És valószínűleg éppen ez volt a Fidesz üzenete, amelynek futárja Hende Csaba volt: tessék lenyelni! Amit a lapok finoman úgy írtak meg, hogy a Fidesz üzenete a nyitottság az együttműködésre. Hogy a pártunió előkészülete volt Hende Csaba körszervezővé történt kinevezése. Az már csak hab volt a tortán, amikor Orbán azt üzente, hogy „a választási vereség világossá tette, hogy már nem pártokban kell gondolkodni”.
Ez volt az a pont, amikor Dávid Ibolya azt mondta, amit egyébként szavazóinak mondania kellett: mi önálló párt vagyunk. Ironikus ugyan, amikor egy pártelnöknek ezt ki kell mondania, de egyben jól ki is fejezi a paletta átrendezése elleni tiltakozást. Az MDF nem csak hogy nem szereti az utcai demonstrációkat, de attól az ötlettől sincs elragadtatva (és ha az antalli örökséget kicsit is komolyan veszi, nem is lehet), mely szerint erőnek erejével be kell ágyazódni a társadalomba. Persze ennek látszatát Orbán Viktor is igyekezett elkerülni, amikor azt mondta: „Mozgalmakat nem lehet felülről létrehozni, azok vagy vannak, vagy nincsenek. Magyarországon ma vannak.” Az MDF finoman szólva is szkeptikus hozzáállását tükrözte a pártelnök Dávid Ibolya nyilatkozata egy interjúban, ahol a két párt felfogásbeli különbségét úgy határozta meg: nem „egyet gondolkodni, egyet lépni”, hanem „együtt gondolkodni”. Leegyszerűsítve, az MDF egész jól érzi magát a Parlamentben, ellentétben Orbánnal, aki láthatóan megunta az Országházat, aki a Kossuth teret preferálja.
Az, hogy a parlamentáris demokráciáról és a közvetlen demokráciára való „áttérés” sikeres lesz-e, az MDF-en is múlik. Köztudott ugyanis, hogy Orbán Viktor uniópártban gondolkodik hosszú távon, míg az MDF a jelenlegi „kötőjeles” együttműködés fenntartásában érdekelt (CDU–CSU). „Ha elmulasztottunk valamit, akkor az egy uniópárt létrehozása volt” – mondta Orbán Debreczeni Józsefnek a Heti Válaszban. „Szerintem még szorosabb együttműködésben kellett volna indulni. 1998 fő tanulsága mégiscsak az volt ezen a téren, hogy az MDF önálló indulása miatt kútba esett három és fél százalék szavazat. Ebből nem következik, hogy most is megtörtént volna, de ez mégiscsak tény. (...) Ha nyerünk, akkor már valószínűleg az önkormányzati választások előtt vagy közvetlenül azok után előálltam volna azzal, hogy eljött a pártunió ideje. Abban hiszek ugyanis, hogy a közép-európai viszonyoknak csak egy erős és egységes uniópárt tud megfelelni. Mert az erős, egységes és jól szervezett baloldallal szemben csak egy ilyen néppárt jelenthet alternatívát. Intellektuálisan, szervezetileg és kormányzati erőként is. Ezt a néppártot tehát létre kellett volna hozni. Csak az ad fölmentést ez alól, hogy a kisgazdák semmiféle hajlandóságot nem mutattak egy ilyen párt létrehozására.”
Az MDF nem csak azért érdekelt a politika mederben tartásában, mert szavazóbázisa erre kényszeríti. A pártnak láthatóan sikerült elérnie, hogy a „mozgalmáros” idők beköszönte óta egyre jobbra csúszó Fidesz eredeti helyét átvegye a mérsékelt középen. Ez a legtöbb, ami elérhető az egyszázalékos párt számára. De a történelmi tapasztalat sem ösztökéli túlzottan a Fórumot arra, hogy beadja a derekát. Hiszen Dávid Ibolya Békejobbja ma már Orbán Viktor „avanti popolója” (Ó Váncsa István). Magyarán, a Fidesz – ismét megszüntetve megőrizve – letörölte a színről a Békejobbot, hogy azután „felismertesse” a Fórummal, hogy bizony nem sok hely van számukra a palettán. Ez vezetett végül a tavaly őszi választási megállapodás aláírásához, a közös listaállításhoz. Amivel egyrészt a saját jövőjét, másrészt viszont a köt(őj)elét is megalapozta a Fórum.
Kiszely Zoltán politológus szerint az MDF mindig is azt az álláspontot képviselte, hogy a Fidesz mellett léteznie kell egy másik polgári pártnak, amely felfogja azokat a jobboldali szavazatokat, melyeket nem a Fideszre adtak le. Dávid Ibolya pártja a politikai centrum felé törekszik, ahogyan tette ezt néhány éve a Békejobbal. Az MDF-fel szemben Orbán egy második nyilvánosság, egy párhuzamos társadalom kiépítésére törekszik, „multi-level-marketing” eszközökkel. A mozgalom, amely ugródeszkául szolgálhat a második nyilvánosságnak, az MDF számára nem hozzáférhető, így Dávid pozíciója is gyengül. Kiszely szerint a mozgalom sokkal inkább posztmodern jelenség: azért jött létre, mert a hagyományos pártok problémamegoldó képességei nem kielégítők. Az emberek manapság laza szervezeti formákra vágynak, vélte utalva a holland Pym Fortuyn szervezetének sikerére, és nem pártokra; a mozgalom az ő igényeikhez igazodik. Az MDF álláspontja tehát az: csak nagyon óvatosan szabad hozzányúlni a rendszerhez, ha egyáltalán. Dávid Ibolya ezt virágnyelven így fogalmazta meg: „Lehet, hogy érdekes gondolati kísérlet az, miként fognak háttérbe szorulni a pártok és a hagyományos parlamenti tevékenység, azonban ez nagyon hosszú folyamat, amit mesterségesen felgyorsítani kockázatos.”
Orbán a polgári körök első politikai erőpróbájának nevezte az őszi önkormányzati választásokat. Azt, hogy „csak” erőpróbáról, azaz az adatbázis (a hídemberek blokádját nem számítva) első élesítéséről van szó, alátámasztja több fideszes politikus nyilatkozata, amely szerint Orbánnak szinte mindegy, ki csinálja az őszi kampányt, és mi lesz az eredmény. Az ugyanis előre jelezhető, hogy a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban az MSZP, a kisebb településeken és a megyei közgyűlésekben a Fidesz nyer majd, és végül mindkét oldal győztesnek hirdeti ki magát.
Ami az őszi választás szempontjából érdekes: hogyan próbálják távolítani a Fidesz nevet a politikától. A folyamat Schmitt Pál berni nagykövet, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke főpolgármesteri jelölésével kezdődött. Egy pénteki napon a Fidesz bejelentette volna, hogy Schmitt a jelöltjük. Nem jelentette be, vasárnapra viszont már tizennégy közéleti személyiség kérte fel a „párttól függetlenített” Schmittet, hogy induljon. A Fidesz pedig „utólagos” támogatásáról biztosította azt a Schmitt Pált, akinek a javára az MDF-es, homofób Tarlós István már eleve visszalépett, jóval a jelölés bejelentése előtt. „A Fidesz egy nagy párt, sok szervezete van; az alapos mérlegelés és a szervezetekkel történt egyeztetések miatt csúszott néhány napot Schmitt Pál jelölése a főpolgármesteri posztra” – indokolta Pokorni Zoltán, hogy miért nem jelentették be Schmitt jelölését.
A „függetlenítésnek” kettős oka volt: egyrészt a mozgalmi jelleg erősítése, tehát az, hogy ne csak a fideszes szavazóbázisnak legyen eladható Schmitt Pál, másrészt a budapesti választási vereség. A Fidesznek elemi érdeke volt, hogy olyan jelöltet és olyan jelölő szervezetet válasszon, amely nem köthető közvetlenül a párthoz. Mellesleg Orbán már felszólította a polgári köröket, hogy ahol a polgári pártok nem állítanak jelöltet, ott tegyék meg ők. Ez a törekvés megint csak üti az MDF érekeit, nem véletlen, hogy a június végére ígért Fidesz-MDF önkormányzati megállapodás nem jött még létre. Ez a fajta távolságtartó együttműködés ugyanakkor nem tartható. Valakinek tehát engednie kell. Márpedig az erőviszonyok nem kedveznek a Fórumnak.
- Játéktér [7]