1996 júliusában, már a Horn-kormány idején, sor került az első magyar–magyar csúcstalálkozóra.
1999 februárjában határozták el a résztvevők a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) megalakítását, amelyet az Országgyűlés egyhangúlag elfogadott határozattal üdvözölt.
1999. november 12-én a MÁÉRT II. ülésén kelt zárónyilatkozatban – amelyet valamennyi résztvevő elfogadott – fogalmazódott meg az az igény, hogy a kormány vizsgálja meg egy, a határon túli magyarok magyarországi státusára vonatkozó törvényi szabályozás lehetőségét.
A 2000. március 8-án kelt kormányhatározat (2041/2000. [III. 8.] a Magyar Köztársaság és a határain kívül élő magyarság együttműködéséről, határon túli magyarok jogállásáról szóló törvényjavaslat előkészítésével kapcsolatos feladatokról) 1. pontja szerint 2000. június 30. határidővel el kell készíteni a törvényjavaslat koncepcióját és szakmai tervezetét.
2000. november 22-én az Országgyűlés Külügyi Bizottságának ülése, melynek témája a szomszédos államokban élő magyarokat megillető egyes kedvezményekről szóló törvény tervezetének vitája.
2000. december 14-én, a MÁÉRT III. ülésén tett zárónyilatkozatukban a határon túli magyar szervezetek vállalták, hogy létrehozzák az ajánlószervezeteket, amelyek segítik a jogosultakat a kedvezmények és támogatások igénybevételében. A III. MÁÉRT-en a törvénytervezetet tárgyalták meg a résztvevők, és az ott elhangzott javaslatokat később beépítették a tervezetbe.
2001. március 20-án a kormány – a közigazgatási egyeztetést követően – elfogadta a törvénytervezetet, és immár törvényjavaslatként továbbította az országgyűlési képviselőkhöz.
2001. április 19-én az Országgyűlés megkezdte a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat általános vitáját.
Martonyi János külügyminiszter expozéjában „a nemzeti összetartozás törvényének” nevezte a javaslatot. „Beértek tehát a gyümölcsei az elmúlt tíz év magyar külpolitikájának” – hangoztatta Martonyi. „A kormány arra törekszik, hogy a törvényjavaslat elfogadása a parlamenti pártok lehető legszélesebb konszenzusán alapuljon” – tette hozzá a miniszter.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára, a Fidesz vezérszónoka mérföldkőnek nevezte a törvényjavaslatot: „A törvény elfogadása hozzájárul majd nemzetünk 80 éves Trianon-problémájának megoldásához.” Szerinte a státustörvény jelentősen hozzájárul a határokon átívelő nemzeti integrációhoz.
Tabajdi Csaba az MSZP részéről támogatásáról biztosította a javaslatot, amely megítélése szerint a nemzetépítés egyik fontos eszközének tekinthető. „Trianon óta a határon túli magyarság Európa legbékésebb nemzeti kisebbsége” – tette hozzá. Kritizálta a javaslatot, amennyiben az előterjesztők „nem egyeztettek eleget az Európai Unióval, illetve a szomszédos országokkal”.
Szentgyörgyvölgyi Péter, az FKGP vezérszónoka kifejtette, hogy „a szomszédos országokban élők esetében az országhatár változott meg, és erről a 3 millió emberről szól a törvényjavaslat”.
Szent-Iványi István, az SZDSZ frakcióvezetője szerint a szabad demokraták a törvényjavaslatot nem tudják támogatni, de készek arra, hogy „mindazokat a törekvéseket, amelyek valódi konszenzuson alapuló magyarságpolitika kialakítását szolgálják, teljes szívvel támogassák. Ez a törvényjavaslat nem erről szól, nem a nemzeti összetartozás, hanem a becsapás, a szemfényvesztés törvénytervezete. Az SZDSZ szerint olyan jogszabályt kellett volna alkotni, amely a határon túl élő magyarok ottani boldogulását, ottani életkörülményeinek javítását, boldogulását segítette volna.”
Az MDF vezérszónoka, Kelemen András kifejtette, hogy „ez lesz az első olyan magyar törvény, amely a nemzetünk határon túli tagjaira végre nem idegenként, hanem hozzánk tartozókként tekint. Szándékunk egyértelmű: jogsértés nélküli jogkiteljesítés a magyar közösség minden tagja számára, amely államba került és ott kisebbségben van” – tette hozzá a képviselő.
Csurka István, a MIÉP elnöke felszólalásában hangoztatta, hogy „a javaslat egészében véve magyar érdekeket szolgál, tehát támogatjuk. A magyarság egységére van szükség ahhoz, hogy ezt a kis előrelépést megvédelmezzük, és ne engedjünk innen hátralépést” – jegyezte meg a vezérszónok.
A bizottsági előadók meghallgatása után a parlament elnapolta a törvényjavaslat általános vitáját.
2001. május 9-én az Országgyűlés folytatta és lezárta a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat vitáját. Az ülésnapon felszólaltak: Balla Mihály (Fidesz), Molnár Gyula (MSZP), Pósán László (Fidesz), Lezsák Sándor (MDF), Bauer Tamás (SZDSZ), Martonyi János külügyminiszter (Fidesz), Potápi Árpád (Fidesz), Balczó Zoltán (MIÉP), Nagy Gábor Tamás (Fidesz), Szűrös Mátyás (MSZP), Surján László (Fidesz), Vojnik Mária (MSZP), Hargitai János (Fidesz), Balogh László (MSZP), Weszelovszky Zoltán (Fidesz), Révész Máriusz (Fidesz), Vastagh Pál (MSZP), Szanyi Tibor (MSZP).
A vita után Németh Zsolt államtitkár örömmel szólt arról, hogy „alapvető kritika” nem érte a törvényjavaslatot, és elismerően szólt arról, hogy az MSZP megegyezésre törekszik, továbbá kijelentette, hogy a határon túli magyarok teljes mellszélességgel támogatják ezt a törvényt.
Tabajdi Csaba (MSZP) arra kérte a kormányt, hogy ne mondjon le a határon túliak autonómiájáról.
Martonyi János külügyminiszter zárszavában kiemelte, „hogy a lehető legnagyobb nyilvánosságot kapta a törvény előkészítése, folyamatos párbeszédet folytatott a szomszédos országok, az EU és a szövetségesek illetékeseivel”.
Áder János, a parlament elnöke ezt követően lezárta a törvényjavaslat általános vitáját.
2001. május 29-én, a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat részletes parlamenti vitája során egyértelművé vált: a kormánypártok és a MIÉP, valamint az MSZP módosításokkal támogatják, míg az SZDSZ elutasítja az előterjesztést.
2001. június 12-én került sor a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatalára.
2001. június 19-én került sor a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat záróvitájára és zárószavazására.
Az Országgyűlés 306 igen szavazattal, 17 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta a törvényjavaslatot. Ahogy a jegyzőkönyv zárójelben megjegyzi: „az eredmény megjelenésekor a képviselők felállva, a páholyban helyet foglaló meghívottak felé fordulva hosszan tapsolnak.” A 2001. évi LXII., a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényt a Magyar Országgyűlés 93 százalékos többséggel fogadta el.
A 29 paragrafusból álló törvény komplex módon szabályozza a határon túli magyarok részére nyújtandó kedvezményeket. A törvény hatálya arra a Horvát Köztársaságban, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban, Romániában, a Szlovén Köztársaságban, a Szlovák Köztársaságban vagy Ukrajnában lakóhellyel rendelkező nem magyar állampolgárságú, magát magyar nemzetiségűnek valló személyre terjed ki, aki magyar állampolgárságát nem önkéntes lemondással veszítette el, továbbá nem rendelkezik állandó magyarországi tartózkodásra jogosító engedéllyel.
Ezek a személyek a „Magyarigazolvány” és a „Magyar hozzátartozói igazolvány” alapján kedvezményekben és támogatásokban részesülnek, amelyek a művelődés, kultúra, tudomány; a kitüntetések és ösztöndíjak; a társadalombiztosítási ellátás és egészségügyi szolgáltatás; az utazási kedvezmények; az oktatás; a diákkedvezmények; a határon túli magyar pedagógusok továbbképzése; a határon túli kihelyezett képzés; a szülőföldön nyújtható oktatási támogatás; a munkavállalás; a közszolgálati hírközlő szervek; ill. a határon túli magyar szervezetek terén és kapcsán nyújtanak előnyöket a határon túli magyarok számára.
2001. június 26-án a Magyar Állandó Értekezlet parlamenti, illetve tartományi képviselettel rendelkező tagszervezetei – Romániában az RMDSZ, a Szlovák Köztársaságban az MKP, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban a VMSZ és a VMDP, Ukrajnában a KMKSZ, a Horvát Köztársaságban a HMDK, a Szlovén Köztársaságban az MMÖNK – képviselőik révén nyilatkozatot tettek. Ebben üdvözölték a törvényt, amely hozzájárul a kárpát-medencei térség további stabilizálódásához, mivel a számbeli kisebbségben élő magyar közösségek eddigi hátrányos megkülönböztetését hivatott csökkenteni. A törvény ezen szándékával hozzájárul az egyes országokban élő magyarok szülőföldön maradásához és boldogulásához. Később a nyilatkozat megjegyzi, hogy a törvény előkészítését és elfogadását a számbeli kisebbségben élő egyes magyar közösségek szülőföldjének államaiban, és ennek következtében másutt is, félreértésekből származó vélemények kísérik. Végezetül leszögezik az aláírók, hogy ezen törvény ugyan hozzájárul a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyarság állapotának javításához, mindazonáltal továbbra is az egyes érintett országok felelősségének tartják a határon túli magyar közösségek helyzetének megnyugtató rendezését.
2001. október 12-én Ungváron munkatalálkozót tartottak a nemzeti kisebbségek jogai biztosításában illetékes magyar–ukrán bizottság társelnökei. Az általuk aláírt jegyzőkönyv – többek közt – leszögezi, hogy megállapodtak abban, hogy a magyar és az ukrán miniszterelnökök által 2001. augusztus 2-án közzétett közös nyilatkozat értelmében, melyben az ukrán fél megértéssel fogadta azokat a motivációkat, amelyek Magyarországot a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény elfogadásához vezették, a törvény gyakorlati megvalósítását a nemzetközi jogi követelmények értelmében, a nemzetközi gyakorlat szellemében és a magyar–ukrán kapcsolatokat jellemző egyetértés és kölcsönös bizalom jegyében fogják végezni.
2001. október 19-én fogadta el az Európa Tanács Joggal a Demokráciáért Bizottsága (Velencei Bizottság) jelentését az anyaországok által nemzeti kisebbségeinek adható kedvezményes bánásmódról. A dodonai megállapításokat az összes fél igyekezett a saját szája íze szerint magyarázni. A jelentés utolsó részében található következtetések – egyebek mellett – leszögezik:
„A kisebbségek védelméért elsősorban a lakóhelyük szerinti állam tartozik felelősséggel. A Bizottság tudomásul veszi ugyanakkor, hogy az anyaállamok szintén szerepet játszanak kisebbségeik védelmében és megőrzésében, az őket összekötő nyelvi és kulturális kötelékek szorosan tartásának céljával.
A Bizottság ugyanakkor úgy véli, hogy a kisebbségvédelem jelenlegi kereteinek tiszteletben tartása elsőbbséget kell, hogy élvezzen. Európai kezdeményezések kereteiben e területen két- és többoldalú szerződések jöttek létre. A szerződéses megközelítés hatékonyságát aláaknázhatja, ha ezeket a szerződéseket nem jóhiszeműen és az államok közötti jószomszédi kapcsolatok alapelvének fényében értelmeznék és hajtanák végre.
Az államok által elfogadott, a kisebbségeikhez tartozó személyek részére kedvezményeket megállapító egyoldalú intézkedések – amelynek gyakorlata a Bizottság véleménye szerint még nem rendelkezik elégséges hagyománnyal (diuturnitas) ahhoz, hogy nemzetközi szokássá váljon – csak akkor jogszerűek, ha az államok területi szuverenitásának, a megkötött szerződések betartásának (pacta sunt servanda), az államok közötti baráti kapcsolatok és az emberi jogok és alapvető szabadságok tisztelete, különösen a diszkrimináció tilalmának alapelveit tiszteletben tartják.
Ezeknek az alapelveknek a tiszteletben tartása azt igényelheti, hogy a szóban forgó intézkedések bizonyos sajátosságait figyelembe vegyék, így különösen:
– Az állam kibocsáthat idegen állampolgárokra vonatkozó jogi aktusokat, amennyiben ezek hatása határain belül érvényesül.
– Amikor e jogi aktusok célja, hogy idegen állampolgárokra nézve külföldön fejtsék ki, azokon a területeken, amelyek nincsenek lefedve az anyaországnak az érintett állampolgárság szerinti államok egyetértésének vélelmezését megengedő szerződésekkel vagy nemzetközi szokásokkal, az ilyen egyetértést bármely intézkedés végrehajtása előtt ki kell kérni.
– Az állam nem ruházhat kvázi hivatalos feladatokat egy más államban bejegyzett nem kormányzati egyesületre. Bármilyen igazolás az állampolgárság szerinti államban (in situ) csak a konzuli hatóságok közbejöttével szerezhető meg, ez utóbbiak általánosan elfogadott rendeltetését is figyelembe véve. (...)
– A kisebbségeknek nyújtott kedvezményes bánásmódot szabályozó egyoldalú intézkedések, a lakóhely szerinti állam azokba történő kifejezett beleegyezése vagy azok hallgatólagos, de egyértelmű elfogadása nélkül nem érinthetnek olyan területeket, amelyeket kétoldalú szerződések már nyilvánvalóan szabályoznak. A kétoldalú szerződések végrehajtását vagy értelmezését érintő viták esetén a rendelkezésre álló valamennyi vitarendezési eljárást jóhiszeműen igénybe kell venni, és egyoldalú intézkedések csak annyiban hozhatók az anyaország részéről, amennyiben ezek az eljárások nem bizonyultak eredményesnek.
– Az anyaország által kibocsátott közigazgatási okmány csak tulajdonosának a vonatkozó törvények és rendeletek alapján járó kedvezményekre történő jogosultságát igazolhatja.
– A kisebbségekhez tartozó személyeknek az oktatás és kultúra területén az anyaország annyiban biztosíthat kedvezményes bánásmódot, amennyiben ez a kulturális kapcsolatok erősítésének legitim célját követi, és e célhoz mérten arányos.
– Az oktatáson és kultúrán kívüli területeken kedvezményes bánásmód csak kivételes esetekben adható, amennyiben ez legitim célt követ, és a célhoz mérten arányos.”
2001. október 25–26-án tartotta IV. ülését a Magyar Állandó Értekezlet. Az elfogadott zárónyilatkozat szerint a MÁÉRT résztvevői – többek közt – megállapodtak a következőkben:
– A törvény elfogadása a Magyar Országgyűlés által, 93%-os parlamenti támogatással, megteremtette az alapot a magyarországi és a határon túli magyarok kapcsolatainak jelentős bővítéséhez. A 2002. január 1-jével hatályba lépő törvény megfelel azon elvárásnak, hogy jelentősen hozzájáruljon a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyarok nemzeti önazonosságának megőrzéséhez, megmaradásához és gyarapodásához szülőföldjükön.
– Megállapítják, hogy a törvény a kisebbségben élő magyar közösségek nyelvi és kulturális identitásának megőrzéséhez és erősítéséhez történő hozzájárulása révén előmozdítja a térség biztonságát és stabilitását, valamint Magyarország kapcsolatait a szomszédos államokkal.
– Megelégedéssel veszik tudomásul az Európa Tanács Joggal a Demokráciáért Bizottságának (Velencei Bizottság) 2001. október 19-én elfogadott 168/2001. sz. jelentését a nemzeti kisebbségek számára anyaországaik által nyújtott kedvezményekről.
– A törvény összhangban van a Magyarország és szomszédai által kötött kétoldalú szerződésekkel és kisebbségvédelmi egyezményekkel.
– Megállapítják, hogy a Velencei Bizottság jelentésének fényében a magyar törvény nem szorul módosításra.
– Üdvözlik, hogy a határon túli szervezetek létrehozták az ajánlószervezeteket, amelyek segítik a jogosultakat a kedvezmények és támogatások igénybevételében.
A zárónyilatkozatnak az SZDSZ kivételével elfogadott melléklete szerint magyarigazolványt kaphat az a magát magyarnak valló személy, aki tud magyarul, illetve
a) valamely bejegyzett magyar szervezet nyilvántartott tagja,
b) valamely egyházi nyilvántartásban magyarként tartják számon,
c) az állampolgársága szerinti állam magyarként tartja nyilván.
2001. december 22-én a két miniszterelnök Budapesten aláírta Magyar Köztársaság kormányának és Románia kormányának egyetértési nyilatkozatát. A kedvezménytörvényről szóló elhúzódó egyeztetés eredményeképpen megszületett Orbán–Nastase-paktum fordulópontot jelentett a két ország kapcsolatában. A nyilatkozat aláírását követően Romániában is megkezdődhetett a törvény végrehajtása, és a román fél egy kormánybizottságot is létrehozott, mely azt vizsgálja, hogy a törvény végrehajtása a gyakorlatban mennyiben felel meg a nyilatkozatban rögzített kritériumoknak.
A nyilatkozat megállapítja a törvénynek a román állampolgárokat érintő végrehajtási feltételeit. A nyilatkozat két téren tesz lényeges engedményeket a román félnek. Egyrészt leszögezi, hogy minden román állampolgár, származására való tekintet nélkül, a Magyar Köztársaság területén érvényes munkavállalási engedély alapján ugyanazokat a munkavállalási feltételeket és elbánást élvezi; másrészt kinyilvánítja, hogy a nem magyar identitású román állampolgárok nem kapnak igazolványt, és nem lesznek jogosultak olyan előnyökre, amelyeket a Szátv. biztosít. A nyilatkozat további pontjai is több kompromisszumos megállapodást tartalmaznak (pl: az igazolvány kiállításának folyamata a Magyar Köztársaság területén fog elsősorban lezajlani a magyar hatóságok által felállított megyei közigazgatási hivatalokban, ill. a BM Irodájában és a magyar diplomáciai képviseleteken; a magyar ajánlószervezetek vagy egyéb szervezetek Románia területén nem adnak ki olyan ajánlást, amely az etnikai eredetre vagy egyéb feltételre vonatkozik; ill. a Magyar Köztársaság nem nyújt támogatást a romániai magyar politikai szervezeteknek, kivéve a román hatóságok előzetes értesítésével és hozzájárulásával).
2002. január 1-jétől a Szátv. hatályba lép.
2002. január 9-én a határon túli magyar vezetők nyilatkozatot írtak alá a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény hatálybalépése alkalmából. Az aláírók meggyőződésüket fejezték ki, hogy az „össznemzeti konszenzussal” elfogadott törvény jelentősen hozzá fog járulni a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyarok nemzeti önazonosságának megőrzéséhez, szülőföldjükön való megmaradásukhoz, boldogulásukhoz és gyarapodásukhoz, az asszimilációs folyamatok lefékeződéséhez. A törvény akadálymentes hatálybaléptét és a magyar-román megegyezést sikerként (!) értékelték.
2002. január 24-től kaphatnak felvilágosítást a törvény végrehajtásával kapcsolatos tudnivalókról az érdeklődők. A határon túliak a +36(1)413-3420 telefonszámon, míg a magyarországiak a 06(80)204-019 „zöld számon” is kérdezhetnek.
2002. május 25-én Cselekedni most és mindenkiért! címmel beterjesztik a parlament elé Medgyessy Péter kormányának programját. A program kül- és biztonságpolitikáról szóló VIII. fejezetének 7.1.1. pontja szerint a kormány az alkotmányban is rögzített politikai és erkölcsi kötelességének tekinti a határon túli magyarság támogatását. Ennek megfelelően támogatja a kedvezménytörvény további végrehajtását, ugyanakkor szükségesnek tartja az Orbán–Nastase-megállapodás felülvizsgálatát. Olyan új, a szomszédos államok számára is elfogadható megállapodások megkötésére törekszik, amelyek összhangban vannak a kedvezménytörvény eredeti céljaival, Magyarország és a határon túli magyarság érdekeivel, valamint az európai normákkal.
2002. május 27-én hivatalba lépett a Medgyessy Péter vezette MSZP–SZDSZ-kormány. A határon túli magyarsággal kapcsolatos teendők koordinálására újból létrehozták a Miniszterelnöki Hivatal Kisebbségi Ügyekért Felelős Politikai Államtitkárságát, melyet Szabó Vilmos politikai államtitkár irányít. A Határon Túli Magyarok Hivatalának új elnöke Bálint-Pataki József lett. Hamarosan beindultak a kedvezménytörvény szükséges módosításáról szóló egyeztetések a szomszédos országokkal.
2002. július 17-én tartotta a Magyar Állandó Értekezlet V. ülését. A résztvevők által elfogadott zárónyilatkozatnak a törvénnyel kapcsolatos része leszögezte, hogy „támogatják a magyar kormányt abban, hogy a környező országok kormányaival folytatandó párbeszéd útján is segítse elő a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény céljainak megvalósulását. A Szátv. működésének féléves tapasztalatai, Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásai és a Velencei Bizottság ajánlásai alapján, valamint a jogszabály alkalmazásának megkönnyítése érdekében a résztvevők tudomásul veszik a törvénymódosítás szükségességét. Fontosnak tartják továbbá, hogy az ezzel kapcsolatos javaslatok áttekintése a MÁÉRT intézményei keretében történjen meg, s a közös álláspont kialakítása érdekében a következő MÁÉRT-tanácskozás tűzze ezt a kérdést napirendjére, biztosítva az érintettek számára, hogy hozzájáruljanak a kölcsönösen elfogadható, az európai normáknak és mértékadó gyakorlatnak megfelelő megoldások kidolgozásához.”
2002 novemberében megtartják a MÁÉRT VI. ülését, amelynek kereteiben megtárgyalják a törvény módosításait is.
A kormány december elején a parlament elé terjeszti a kedvezménytörvény-módosítás tervezetét, de elfogadására valószínűleg csak februárban van esély.
Többnyire jogtechnikainak, esetenként azonban kifejezetten jelentős tartalmi jellegűeknek minősíthetők azok a változások, amelyeket a státustörvény módosításának előkészítésével megbízott tárcaközi munkacsoport javasol a kormánynak, illetve az Országgyűlésnek.
A tárcaközi egyeztető testület tervezetében messzemenően figyelembe vette a velencei bizottság és az EBESZ által megfogalmazott elvárásokat és felvetéseket. A szövegből kiderül az is, hogy magyar részről szem előtt kívánták tartani Bukarest és Pozsony kifogásait a státustörvénnyel kapcsolatban, és a Külügyminisztérium által vezetett munkacsoport igyekezett áthidaló megoldásokat felkutatni a kifogásolt kérdésekben.
A módosítástervezet utal rá, hogy Magyarország a státustörvényt a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségek sérelme nélkül, továbbá a nemzetközi jog általánosan elismert elveinek tiszteletben tartásával akarja alkalmazni, különös tekintettel a következő elvekre: az államok területi szuverenitása; a szerződések kötelező ereje és jóhiszemű végrehajtása; az államok közötti baráti kapcsolatok; az emberi jogok tiszteletben tartása, beleértve a diszkrimináció tilalmát. Mivel az EBESZ szakértői a kétoldalú tárgyalásokon korábban felvetették, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos kedvezményes bánásmód elvének érvényesítése csak a kulturális kapcsolatok erősítése céljából fogadható el, a legutóbbi elképzelések szerint a jogszabályban már nem lenne közvetlen utalás a gazdasági jellegű kapcsolatokra. Viszont az új szabályozás is fontosnak tartaná a családi kapcsolatokra való utalást a kisebbségi kedvezmények megadásával összefüggésben. Az előkészített módosítások nemcsak a jogszabály alapelveit érintik, hanem újraszabályozzák az egyes konkrét kedvezmények többségét.
A módosítások között nagy súllyal szerepel például az oktatási kedvezmények ügye. Érdemi változást jelent a hatályos rendelkezéshez képest, hogy a módosítás már nem a szülőt, hanem a kiskorú gyermeket jelöli meg a támogatások jogosultjaként. Ugyanakkor a jogszabály jelentősen kiterjesztené a nevelési-oktatási támogatásban részesíthetők körét, hiszen e pénzügyi segély a jövőben már egy kiskorú gyerek esetén is folyósítható lesz. Szemben a mostani helyzettel, amikor csak olyan családok esetében lehetséges a támogatás, ahol két gyerek tanul magyar nyelvű oktatási intézményben.
A tervek szerint viszont kikerül a státustörvényből a munkavállalási fejezet. A javasolt módosítások szerint „a törvény hatálya alá tartozó személynek a Magyar Köztársaság területén való munkavállalására a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezésére vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni, ha nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik”. Ugyanakkor van egy másik verzió is a szabályozásra, mégpedig a HTMH javaslata. Ennek megfelelően a törvény hatálya alá tartozó személyek Magyarországon „egyéni engedély, csoportos keretengedély, csoportos keretengedélyen alapuló egyéni engedély, illetőleg engedély nélkül foglalkoztathatók”. A tervezet hozzáteszi: „Ennek részletes szabályait a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezésére vonatkozó általános rendelkezések tartalmazzák. Nemzetközi szerződés az általános szabályokról eltérően rendelkezhet.”
A velencei bizottság ajánlásainak megfelelően a magyarigazolványok kiadásának a rendje szintén módosulna, s e folyamatban a magyar diplomáciai és konzuli képviseletek kerülnének centrális helyzetbe – ellentétben a mostani állapotokkal, amikor is az úgynevezett ajánló testületeknek olykor ügydöntő szavuk van. Az új szabályozás szerint a magyar külképviseletek csupán „jogilag nem kötelező erejű tájékoztatást” kérhetnek a magyar kisebbségek által létrehozott társadalmi szervezetektől.
A magyarigazolványban fel kell tüntetni a jövőben, hogy ez „nem minősül személyazonosítónak, úti okmánynak, és határátlépésre sem jogosít”. Az igazolványok kiadása magyarországi közigazgatási intézményekben történik, és csak kivételes esetekben lehet az okmányokat magyar külképviseleteken átvenni.
A törvény rögzíti, hogy a jogszabályban foglalt támogatások iránti kérelmet, pályázatot az adott szomszédos állam jogszabályainak megfelelően bejegyzett közhasznú szervezethez lehet benyújtani, összhangban a velencei bizottságnak azzal a megállapításával, hogy „az állam nem ruházhat kvázi hivatalos feladatokat egy más államban bejegyzett nem kormányzati egyesületre”. Pozsony felvetései és az EBESZ kifogásai hatására a törvénymódosítás nyomán nem személyek, hanem intézmények részesülnek majd nevelési-oktatási támogatásban, illetve a tankönyv- és taneszköz-támogatásban. Ez úgy történhet, hogy a támogatásokat a szomszédos országok területén magyar oktatási nyelvű intézmények mellett működő szülői-pedagógusi szervezeteknek, munkaközösségeknek közvetlenül folyósítja a magyar állam.
Forrás: www.htmh.hu [2], Népszabadság
Hivatkozott cikkek
- Szabad elvek [8]