A peresztrojka csúcspontján, 1988. január 14-én jött létre az Ungvári Hungarológiai Központ az ukrán és magyar minisztériumok támogatásával, Lizanec Péter nyelvészprofesszor vezetésével. Az időközben méltán Európa-hírűvé vált központnak bőségesen volna mit ünnepelnie a 15. évfordulón, ám a jelen sanyarú helyzet inkább ünneprontásra ad okot.
A magyar külpolitika elmúlt négy esztendejét, washingtoni nagykövetünk örökbecsű történeti művének címét elorozva túlzás nélkül lehet „az elvesztett presztízs” négy évének nevezni. A rendszerváltás óta eltelt 12 év alatt még egyetlen kormány diplomáciáját sem érte annyi kritika mint az Orbán(–Torgyán)-kabinetét. Felborult a hármas külpolitikai alappillér (euroatlanti integráció, regionális-szomszédsági kapcsolatok, valamint a határon túli magyarok iránti felelősségvállalás) közti egyensúly, és megszakadt az e téren korábban meglévő példás nemzeti konszenzus is.
1996 júliusában, már a Horn-kormány idején, sor került az első magyar–magyar csúcstalálkozóra.
1999 februárjában határozták el a résztvevők a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) megalakítását, amelyet az Országgyűlés egyhangúlag elfogadott határozattal üdvözölt.
1999. november 12-én a MÁÉRT II. ülésén kelt zárónyilatkozatban – amelyet valamennyi résztvevő elfogadott – fogalmazódott meg az az igény, hogy a kormány vizsgálja meg egy, a határon túli magyarok magyarországi státusára vonatkozó törvényi szabályozás lehetőségét.
A 2000.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
5 év 37 hét
8 év 10 hét
8 év 13 hét
8 év 13 hét
8 év 15 hét
8 év 15 hét
8 év 15 hét
8 év 17 hét
8 év 18 hét
8 év 18 hét