Megközelítőleg nyolcvan évvel ezelőtt, úgy 1919 táján, egy hangsúlyozottan polgári, meglehetősen rideg kisváros, Hannover kényelmes, nagyablakos polgári házának első emeletén egy akkor még többnyire polgári úriember, történetesen Kurt Schwitters – akiből csak időnként bújt ki a híres dadaista –, egy különös, névvel alig illethető oszlopot, faszerkezetre épülő gipszstruktúrát alakított ki magának, aminek mélyedéseibe fényképeket, személyes emlékeket, hasznos vagy kevésbé hasznos objektumokat helyezett el. Ide került – úgy tűnik – a kitűnő dadaista művésznő, Hannah Höch egy levágott hajfürtje és Moholy-Nagy László fél pár zoknija is, majd később az ún. Merz-oszlopon egy babafej, néhány felirat és Schwitters saját kollázsa is feltűnt. Az egyszemélyes „házi múzeum” állandó átalakulásban, növésben volt – lassanként benőtte az egész műtermet, ahonnan magának a művésznek is ki kellett rövidesen költöznie. Hogy hány barát, kolléga korabeli kisebb-nagyobb alkotását nyelte el, temette be ez az építmény, pontosan nem lehet tudni. A személyes múzeum emlékét ma már csak a régi, meglehetősen gyenge fotók és az egykorú visszaemlékezések őrzik.
Nagy Bálint és társai személyes múzeuma egyelőre még nem szorította ki a tulajdonost saját atelier-jéből, ez, ha minden jól megy, csak a későbbiekben várható. A tárgyak, kották, fényképek, rajzok és tervrajzok azért csak egyre szaporodnak, még ha a rendszeres, tudatos gyűjtés csak 2001 februárjától indult is el. Mivel építészeti galériáról és egyúttal építészeti tervező műhelyről van szó, könnyű lenne azt mondani, hogy csak építészeti anyag kerül be az együttesbe. De ez távolról sem így van. Ami ebben a múzeumban helyet kap, az legtöbbször egy közös munka emléke, egy itt rendezett kiállítás lebontásakor kapott ajándék, egy álom kézzel fogható tárgya: szobor, rajz, makett vagy egy nemrég elhunyt barát – Petri György – kézírása egy akkoriban szenzációnak számító sárga dosszién. Nemcsak az emlékek személyesek, hanem az architektúrával közvetlenül összefüggő alkotások is. A keszthelyi Kastélykör 1981-es pályázati rajzainak együttese, a margitszigeti Domonkos kolostort felelevenítő terv – a Nagy Bálint műhelyéből kikerülő utolsó szabadkézi rajz –, Bán Ferenc érzékeny vázlatai, Mátrai Péter Tér és hangok kottára épült struktúrái, Jovanovics György Az építés szellemének katedrálisa című szoborarchitektúrája (a MOM pályázat meg nem valósult darabja), az Építész Stúdió részletei pars pro toto alapon, Janáky István egészen finom Fény utca sziluettrajza és az összekapcsolódó, mindennapok látványát idéző épületfotók: Tomay Tamás Bauhaus-szellemet idéző épülettervei és a többiek: Janesch Péter, Karácsony Tamás, Belecz Péter, Borza Endre, Fábry Zoltán, Kiss Péter alkotásai, valamint Zombor Tamás, Bulcsu Tamás, Herczeg Tamás makettjei.
Az építészetből kitekintő alkotók művei közül megtalálható itt Almer Zsuzsa erőteljes, szinte konstruktivista jellegű könyvborítója, Szűts Zsuzsa hímzése, Lakos Dániel japán széke és azok, akik számára az építészet egyfajta ideál, modell, de semmiképpen sem a legfőbb és egyetlen kifejezési mód: Megyik János egyedülálló Egy című, monumentális vaskivágata, valamint a művészettörténészként ismert Perneczky Géza „puha geometriájának” egyik darabja és végül, de semmiképpen sem utolsósorban, Halas István diptichon, vagy másképpen nézve, a kettősségből egységet alkotó narratív fotói, amelyek csak együtt érvényesek, noha hangulatukban legtöbbször egymásnak mondanak ellent.
Szemben a gyűjteményhez tartozó többi fotóval, Halas István képei csak esetlegesen, utalásszerűen kötődnek az építészethez, és mintegy kitágítják Nagy Bálint személyes múzeumának műfaji határait. Nem tudjuk, nem tudhatjuk sem mi, sem maga Nagy Bálint, hogy ezek a határok még hova, milyen irányba fognak a következőkben tágulni, és hogy milyen is lesz az a személyes múzeum néhány évtized múlva. Még az sincs kizárva, hogy Kurt Schwitters Merz-épületeihez hasonlóan végül is kiszorítja magát az alkotót, s autonóm létezési teret követel magának. De addig is: a fontos az, hogy ami most itt látható, az még nagyjából belefér az adott keretekbe, és szervesen egészíti ki az alkotóműhely tervező tevékenységét.
- Kultúra [6]