„Lefutott meccs”

Karácsony Gergely [1]

Az április 12-ei EU-népszavazás végeredménye felemás érzéssel töltötte el a csatlakozás támogatóit. Bár a választáson részt vevők 84 százaléka a belépés mellett szavazott, a népszavazási részvétel alacsonyabb volt a vártnál: nem csak a közvélemény-kutatók által mért 60 százalék körüli aránytól maradt el, de kisebb volt még az 1997-es NATO-népszavazás részvételi arányánál is. A meglepően alacsony részvétel számtalan kérdést vetett fel, melyek közül több továbbra is megválaszolatlan maradt. Ezeket leginkább úgy foglalhatnánk össze, hogy az abban megmutatkozó közömbösség vajon mennyire szólt a népszavazásnak – a kampánynak, a kormányoldal és az ellenzék politikai manővereinek, az alacsony választási részvételt is megengedő törvényi szabályozásnak, a „lefutott meccs” érzésének –, illetve mennyire szól magának az EU-csatlakozásnak?

A válasz nem könnyű. Köztudott, hogy Magyarországon a választási részvétel lényegesen kisebb a népszavazásokon, mint a parlamenti választásokon, és mind a kettő kisebb annál, ami az európai országok többségére jellemző. A referendumot övező passzivitás különösen a tavaly tavaszi parlamenti választáshoz képest volt meglepő. A közvélemény-kutatók azért is adhattak hitelt a népszavazási részvételre vonatkozó válaszoknak – amelyek jóval nagyobb részvételi hajlandóságot mutattak, mint ami aztán ezekből megvalósult –, mert azt gondolhatták, hogy az áprilisi választás tartós hatást gyakorolt a választási részvétellel kapcsolatos társadalmi normákra. Mint utólag kiderült, nem így történt. Ezek a normák legfeljebb annyiban változhattak meg, hogy az emberekben még tovább erősödhetett az érzés: a közvélemény a választási részvételt várja el tőlük, és ezért mind többen mondhatták azt a közvélemény-kutató intézetek kérdezőbiztosainak, hogy biztosan elmennek szavazni. Ezt a megfelelni vágyást a népszavazás előtti válaszoknál is jobban mutatják a szavazás utániak: a referendum másnapján készített Szonda Ipsos felmérésben például a válaszadók 71 százaléka „emlékezett” úgy, hogy elment szavazni.

Még az is könnyen lehet, hogy a referendum előtti hetekben a lakosság többsége még valóban biztos volt abban, hogy ott lesz az urnáknál április 12-én. Az, hogy végül is csak a választási részvételüket biztosra mondók kétharmada ment el szavazni, elsősorban talán annak köszönhető, hogy akkorra már csak keveseknek lehettek kétségeik afelől, hogy a népszavazás az igen szavazatok elsöprő többségével fog zárulni. Márpedig a nemzetközi tapasztalatokból tudható, hogy a választási részvétel egyik legáltalánosabb összetevője – az egyes országok közötti különbségeket hosszú távon meghatározó társadalmi normákon túl – éppen az, hogy mekkora a különbség a versengő pártok vagy, referendumok esetében, a versengő álláspontok támogatottságában. Mivel a NATO-népszavazáshoz hasonlóan a „nem” tábornak nem volt igazán markáns megjelenítője, a belépés ellenzőinek többsége valószínűleg a távolmaradásával szavazott. A csatlakozás támogatói azonban hiába mutattak a felmérésekben az ellenzőknél lényegesen nagyobb választási aktivitást (a referendumot megelőző felmérésekben a csatlakozást ellenzők fele, a támogatók háromnegyede mondta biztosra azt, hogy el fog menni szavazni), a két táborhoz tartozók a valóságban valószínűleg nagyjából egyforma arányban vettek részt a népszavazáson. Áprilisra a médiában és a politikában is teljes volt az egység az „igen” mellett, melynek elsöprő többsége annyira megkérdőjelezhetetlenné vált, hogy az ellenzők és a támogatók jelentős része azt gondolhatta, hogy az ő szavazata ebből már nem sokat vehet el, illetve nem sokat tehet hozzá.

Mindez azt is jelenti, hogy bár a referendumon csak a választópolgárok kevesebb mint a fele vett részt, a végeredmény mégis többé-kevésbé pontosan fejezi ki a magyar lakosság véleményét. Lehetnek, sőt bizonyára vannak a magyar társadalomban komoly félelmek az EU-csatlakozással kapcsolatban, hiszen annak társadalmi, gazdasági, kulturális vagy éppen politikai hatásait nehéz előre jelezni. Ezek a félelmek azonban a belépésig „csak” az EU látens közvéleményét adhatják. A magyar választók túlnyomó többsége a népszavazás időpontjában minden bizonnyal támogatta hazánk EU-csatlakozását, még ha a félig elhallgatott, félig bevallott félelmek és a szavazás várható végeredménye miatti érdektelenség miatt sokan közülük nem is érezték szükségét annak, hogy ezt a szavazatukkal is kinyilvánítsák.

Nemek és igenek

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 1996 óta végzett felmérései szerint a csatlakozáspártiak mindvégig túlnyomó többségben voltak a magyar társadalomban, bár arányuk alakulásában egy enyhe csökkenő tendencia mutatható ki. A legtöbben 1999 áprilisában, a NATO-ba való belépés idején voltak az EU-csatlakozás mellett. Bár a friss tagság akkor épp a Jugoszlávia elleni katonai fellépés időpontjára esett, mégis jelentősen növelte a NATO támogatottságát, ami minden bizonnyal hatással volt az EU megítélésére is. Az EU-tagság támogatottságában tavaly júniusig nem történt változás, ám ezután hullámvölgy következett, ami idén januárban érte el a mélypontját. Ezt a visszaesést akkor sokan politikai okokkal, leginkább az ellenzék euroszkeptikus retorikájával magyarázták. A Medián adatai csak részben támasztják alá ezt a felvetést, hiszen júniustól januárig az MSZP és a Fidesz szavazók körében egyaránt jelentősen csökkent a belépést támogatók aránya, igaz az utóbbiaknál valamivel nagyobb mértékben. (l. 1. táblázat)

1. táblázat: Az EU-csatlakozást támogatók aránya (%)

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />	összes megkérdezett	„biztos” szavazók	választani tudó „biztos” szavazók
1996. ápr.	68	84	89
1999. ápr.	82	92	93
2001. ápr.	75	87	91
2002. jún.	76	86	89
2002. nov.	69	79	84
2002. dec.	63	73	80
2003. jan.	62	72	79
2003. febr.	65	75	81
2003. márc.	70	80	85
2003. ápr.	70	80	85

Forrás: Medián

A visszaesés igazi oka egyszerűen az lehetett, hogy a csatlakozás ügye a korábbi „szabadon lebegő” állapotából a közéleti napirend központi témájává vált, s így a választópolgárok inkább szembesülhettek annak lehetséges hátrányaival is. Ez az időszak a féligazságok időszaka volt: a bulvársajtó, de még a vezető politikai napilapok is címlapon hozták a csatlakozás különböző partikuláris következményeiről szóló, sokszor nem is eléggé megalapozott híradásokat. Ebben az időszakban, ahogy növekedett azoknak az aránya, akik egyáltalán gondolkodtak már a belépésről, úgy csökkent a csatlakozás támogatottsága is. Viszont a kormányzati EU-kampány megindulása és Orbán Viktor Vigadóbeli országértékelése után – ahol az ex-miniszterelnök kijelentette, hogy több érv szól a belépés mellett, mint ellene – inkább a csatlakozást támogató véleményekkel szembesülhetett a közvélemény, hiszen márciusra egyaránt jelentősen nőtt az EU-ba való belépésen már gondolkodók (93 százalék) és az arra igent mondók aránya. A politika bal és jobboldaláról érkező impulzusok közül feltehetően az előbbieknek volt nagyobb szerepe, a Fidesz-szavazók körében ugyanis tavaly december óta gyakorlatilag nem változott a csatlakozáspártiak aránya: a január és március között bekövetkezett növekedés elsősorban az MSZP szavazókat „felrázó” EU-propagandának volt köszönhető. Így a népszavazás előtt készült utolsó felmérésben már valóban jelentős különbség volt a két nagy párt szavazóinak EU-pártisága között: a népszavazási részvételüket biztosra mondó szocialista szavazók 86, a fiatal demokratákat támogatók 68 százaléka volt a belépés mellett. Bár a kormánypárti szavazók a Horn- és az Orbán-kormány idején is nagyobb mértékben álltak az EU-csatlakozás oldalára, mint a mindenkori ellenzékiek – ilyen nagy különbség még soha nem volt a két politikai táborhoz húzók uniós nézetei között.

Előnyök és hátrányok 

Bár a politikai meggyőződések egyre növekvő mértékben határozták meg a belépéssel kapcsolatos állásfoglalást, azzal legszorosabban mégis a csatlakozáshoz kötődő pozitív vagy negatív várakozások függnek össze. Nem is elsősorban a belépés közvetlen hatásainak megítélésével, hanem az általános társadalmi-gazdasági változásokhoz fűződő reményekkel vagy félelmekkel. Annál is inkább, mivel a belépésből közvetlenül fakadó változások megítélésében viszonylag egységes a magyar közvélemény: a kötelezettségek közül a külföldiek föld- és ingatlanvásárlási lehetőségét utasítja el egyedül a lakosság többsége, míg a megnyíló lehetőségek közül a legtöbben a mezőgazdaság EU-s támogatásának örülnek. A közvetett hatások megítélésében már nagyobb a szóródás, és nagyobb időbeli változásokat is tapasztalhatunk. Összességében elmondható, hogy a magyar közvélemény az egészségügyi ellátástól kezdve, a közélet tisztaságán keresztül, a fizetésekig az élet csaknem minden területén inkább javulást vár a csatlakozástól. A vizsgálatban felsorolt tizenegy terület közül a legtöbben épp ez utóbbiban vártak javulást: ha idővel némileg csökkent is az arányuk, de egy hónappal a népszavazás előtt is a lakosság hatvan százaléka úgy gondolta, hogy az EU-ba belépvén nőni fognak a fizetések – tízszer annyian, mint ahányan ennek az ellenkezőjét valószínűsítették. (l. 2. táblázat)


2. táblázat: Hogyan fog változni az EU-csatlakozás hatása? Az említések aránya százalékban

	romlik	javul
EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS
1999. ápr.	5	63
2001.ápr.	3	57
2003. jan.	7	53
2003. márc.	5	59
KÖZBIZTONSÁG
1999. ápr.	16	33
2001. ápr.	16	40
2003. jan.	17	41
2003. márc.	12	43
JOGBIZTONSÁG
1999. ápr.	5	56
2001. ápr.	5	47
2003. jan.	6	46
2003. márc.	5	55
HIVATALI ÜGYINTÉZÉS
1999. ápr.	5	49
2001. ápr.	3	46
2003. jan.	5	43
2003. márc.	5	43
A MUNKAHELYEK BIZTONSÁGA
1999. ápr.	20	40
2001. ápr.	22	35
2003. jan.	27	27
2003. márc.	24	30
A SAJÁT MUNKAHELY BIZTONSÁGA
1999. ápr.	11	40
2001. ápr.	9	19
2003. jan.	14	19
2003. márc.	11	23
A MUNKAKÖRÜLMÉNYEK
1999. ápr.	5	62
2001. ápr.	6	53
2003. jan.	7	50
2003. márc.	8	52
A SAJÁT MUNKAKÖRÜLMÉNYEK
1999. ápr.	5	50
2001. ápr.	5	27
2003. jan.	6	27
2003. márc.	6	32
FIZETÉSEK
1999. ápr.	5	69
2001. ápr.	4	69
2003. jan.	9	60
2003. márc.	6	60
SZEMÉLYES JÖVEDELEM
1999. ápr.	6	51
2001. ápr.	4	52
2003. jan.	10	44
2003. márc.	7	46
A KÖZÉLET TISZTASÁGA
1999. ápr.	7	45
2001. ápr.	7	38
2003. jan.	7	35
2003. márc.	8	40

Forrás: Medián

Ugyan kétes értelmű dolog a közvélemény várakozásait megalapozottnak vagy megalapozatlannak minősíteni, annyit talán mégis érdemes megjegyeznünk, hogy a belépéshez kapcsolódó várakozások egy kissé eltúlzottnak tűnnek – még ha az emberek minden bizonnyal csak hosszabb távon várnak is javulást az Uniótól. Nemzetközi összehasonlító vizsgálatokból tudható, hogy Magyarországon rendkívül alacsony az emberek jövedelmi elégedettsége: ennek tükrében még inkább szembetűnők a fizetések alakulásával kapcsolatos várakozások.

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy az emberek nem csak a bérek növekedésével számolnak, hanem – még ennél is egyöntetűbben – az árak emelkedésével is: 86 százalékuk szerint nőni fog az ingatlanok, 80 százalékuk szerint az energia, 76 százalékuk szerint a szolgáltatások és 53 százalékuk szerint a tartós fogyasztási cikkek ára – holott szakértők szerint ezek estében az áresés jóval valószínűbb.

De a magasabb fizetések „árát” nem csak a drágulásban látja a közvélemény, hanem a nagyobb munkaerő-piaci versenyben is. A rendszerváltással járó társadalmi változások közül kétségkívül a munkanélküliség megjelenése hagyta a legmélyebb nyomot a magyar közvéleményben. Függetlenül attól, hogy hogyan alakultak a munkanélküliségi statisztikák, az emberek az elmúlt bő egy évtizedben folyamatosan a munkanélküliséget tartották a legfontosabb társadalmi problémának. (Az ettől való félelem – egy kis románellenességgel megspékelt – hatását a politikai közvéleményre jól lemérhetjük a 2001 végén aláírt Orbán–Nastase megállapodás következményein.) Márpedig éppen a munkahelyek biztonsága volt az egyetlen olyan téma, amelyben az elmúlt hónapokban jelentősen romlottak a lakosság várakozásai. Miközben januárban a közvélemény a vizsgált területek átlagában négyszer akkora arányban várt romlás helyett javulást, addig azok száma, akik szerint a csatlakozás növeli a munkanélküliséget, épp akkora volt, mint azoké, akik ennek az ellenkezőjében bíztak. Ezért aztán nagyon valószínű, hogy az EU támogatottságában januárban bekövetkezett mélypont a média vezető hírei között szereplő gyárbezárásoknak is betudható.

Nyertesek és vesztesek

Azt a félelmet, hogy a csatlakozás hatására növekedhet a munkanélküliség, tulajdonképpen racionálisnak tekinthetjük, hiszen a belépés feltehetően tovább fogja erősíteni azokat a jelenségeket, amelyek a magyarországi munkaerőpiac átstrukturálódását okozzák – és amelyek még inkább leértékelik a képzetlen munkavállalók munkaerő-piaci pozícióit.

Annyi mindenestre tudható, hogy a népszavazás előtti hónapok adatai szerint a társadalmi-demográfiai jellemzők közül az iskolai végzettség és az azzal szoros kapcsolatban lévő foglalkozási státusz mutatta a legnagyobb összefüggést az EU támogatásával. A vezető beosztásúak és a beosztott értelmiségiek körében például az átlagnál 25 százalékkal nagyobb volt a belépést aktívan támogatók aránya (tehát akik azt mondták a kérdezőbiztosoknak, hogy mindenképpen el fognak menni, és igennel fognak szavazni), majd a társadalmi ranglétrán lefelé lépegetve egyre kisebb ez a szám. Foglalkozási csoportok szerint a vállalkozók között találjuk a legtöbb EU-ellenes szavazót, bár itt az átlagosnál nagyobb a belépés aktív támogatóinak az aránya is, ami bizonyára arra utal, hogy a kisvállalkozók egyaránt érzik a csatlakozással járó veszélyeket és lehetőségeket. A legtöbb ellenző, és a legkevesebb támogató a mezőgazdaságban főállásban dolgozók között található. Bár ezek aránya a teljes felnőtt népességben mindössze három százalék, őstermelőként, piacra rendszeresen termelőként vagy mezőgazdasági dolgozó családtagjaként egy jóval szélesebb körnek, a lakosság bő egyhatodának van kapcsolata a mezőgazdasággal, és ennek a társadalmi csoportnak az EU-val kapcsolatos állásfoglalása megegyezik a főállású mezőgazdasági dolgozókéval. Ennek ellenére még a rurális társadalmi közegben is több mint kétszer annyian szavaznának igennel, mint nemmel a csatlakozásra. (l. 3. táblázat)


3. táblázat: A csatlakozás támogatóinak és ellenzőinek aránya különböző társadalmi-demográfiai csoportokban (az összes megkérdezett százalékában)

	Aktív  ellenző	Aktív támogató
NEM
férfi	12	53
nő	10	46
ÉLETKOR
18–29	11	53
30–39	14	52
40–49	10	52
50–59	12	52
60 és idősebb	10	41
LAKÓHELY
Budapest	11	50
vidéki város	9	54
falu	13	44
ISKOLAI VÉGZETTSÉG
8 általánosnál kevesebb	11	30
8 általános	12	42
szakmunkásképző	13	47
érettségi	10	60
diploma	8	70
FOGLALKOZÁS
vezető	9	74
beosztott értelmiségi	6	73
egyéb szellemi	10	62
szakmunkás	11	50
szakképzetlen fizikai	16	41
önálló, vállalkozó	17	52
nyugdíjas	11	42
diák	4	68
egyéb inaktív	14	44
MEZŐGAZDASÁGHOZ VALÓ VISZONY
főállású a mezőgazdaságban	18	45
részt vesz a mezőgazdaságban	16	48
nincs kapcsolata	10	50
PÁRTPREFERENCIA
MSZP	9	60
Fidesz-MPP	17	49
SZDSZ	2	67
MDF	7	55
egyéb	12	46
nincs pártja	8	34
ÁTLAG	11	49

Forrás: Medián, 2003 január–március, összevont adatok

Pedig könnyen lehet, hogy a csatlakozás vesztesei (mások mellett) éppen ebből a társadalmi csoportból fognak kikerülni, legalábbis a közvélemény bő egyharmada a mezőgazdasági termelőkben, a kisvállalkozókban és a fizikai munkásokban látja a potenciális veszteseket. Egy hónappal a népszavazás előtt az emberek 58 százaléka érzete úgy, hogy a csatlakozásból származó előnyök és hátrányok eléggé eltérő mértékben fogják érinteni majd a különböző társadalmi csoportokat. A veszteseknél is egyértelműbben ítéli meg a közvélemény a lehetséges nyerteseket: körülbelül a lakosság fele szerint a felsősokú végzettségűek és a fiatalok fognak inkább részesülni a csatlakozásból származó előnyökből. A potenciális nyertesek és vesztesek maguk is úgy érzik, őket jobban érinthetik a változások. A fiatalok és különösen a közéleti kérdésekben az átlagnál általában tájékozottabb diplomások többsége pedig úgy gondolja: a hozzájuk hasonlóknak főleg előnye származik majd a belépésből, míg a kisvállalkozók és a mezőgazdaságból élők az átlagnál lényegesen nagyobb mértékben tartanak attól, hogy vesztesei lehetnek a csatlakozási folyamatnak. (l. 4. táblázat)

4. táblázat: Inkább az előnyökből vagy inkább a hátrányokból fognak részesedni? (Az említések aránya az összes megkérdezett százalékban)

	hátrányok	előnyök
FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGŰEK
2003. jan.	4	50
2003. márc.	3	48
FIATALOK
2003. jan.	10	46
2003. márc.	8	47
NAGYVÁLLALKOZÓK
2003. jan.	7	46
2003. márc.	7	41
KISVÁLLALKOZÓK
2003. jan.	38	12
2003. márc.	35	10
MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐK
2003. jan.	45	11
2003. márc.	39	12
FIZIKAI MUNKÁSOK
2003. jan.	42	10
2003. márc.	40	7

Forrás: Medián

Pártok és választók

Az, hogy a csatlakozás igazi nyertesei a fiatalok lesznek, tulajdonképpen az egyik legáltalánosabb közhely a magyar közvéleményben. Egyrészt azért, mert a lakosság többsége az EU-csatlakozást hosszú távú befektetésként fogja fel, és úgy érzi, hogy az abból származó hasznok csak hosszú távon fognak érvényesülni. Másrészt azért, mert a belépéssel megnyíló lehetőségek kihasználásához szükséges rugalmasságot elsősorban a fiatalokban vél felfedezni a közvélemény. Bár tulajdonképpen ezt maguk a fiatalok is így gondolják, mégsem mondhatnánk azt, hogy az átlagot lényegesen meghaladó mértékben támogatnák a belépést.

Ennek feltehetően az az oka, hogy a társadalmi helyzetből többé-kevésbé közvetlenül adódó várakozásokat bizonyos mértékig felülírják – a társadalomban elfoglalt helyünktől szintén nem független – politikai meggyőződések. Nemzetközi vizsgálatok szerint az EU-tagországokban élőket az integráció megítélésében elsősorban utilitarista megfontolások, valamint az ezek hátterében álló emberi tőke, a jövedelem és a határoktól való távolság befolyásolja. Ugyanakkor lényegi különbségeket mutattak ki az alapító és az újonnan belépő országok polgárainak véleményalkotásai között: ez utóbbiakban ugyanis jóval erőteljesebb voltak a politikai kötődések, a szavazási szándékok és a mindenkori kormányok támogatottságának a hatása az integrációval kapcsolatos véleményekre.

Ennek a jelenségnek a magyarázatára a kutatók a kognitív mobilizáció fogalmát hívták segítségül. A szociológiában ez alatt – nagyon leegyszerűsítően fogalmazva – a választópolgárok politikai nagykorúságát értik. A nyugat-európai pártrendszerek többsége klasszikus társadalmi törésvonalak mentén jött létre, amelyekben – a politikai rendszer intézményi sajátosságainak függvényében – minden jelentősebb társadalmi, szociokulturális csoportnak megvolt a maga pártja. A hatvanas évektől a jóléti társadalmak kialakulásának, az oktatás expanziójának, a tömegmédiák működésének hatására a pártok és választói csoportok közötti primer kapcsolat meglazult: a csoportalapú választói döntéseket egyre inkább felváltotta a tematikus választói döntés (issue voting): magyarán az emberek egyre inkább azért szavaztak a különböző pártokra, mert azok képviselték a hozzájuk legközelebbi álláspontot a számukra fontos kérdésekben. A választók egyre inkább kikerültek a pártok gyámkodása alól, és egyre inkább képesekké váltak arra, hogy saját maguk alakítsák ki a véleményüket a fontos közéleti kérdésekről. A régi és az új EU-tagországokban élők véleményalkotásában tapasztalható különbségek részben bizonyára azzal magyarázhatóak, hogy a különböző országokban más és más szintig jutott el a kognitív mobilizáció folyamata. Magyarországon is sok esetben mintha a nyúl vinné a vadászpuskát: számos kérdésben érezhető az, hogy a választók véleményüket a kedvenc pártjuk által képviselt állásponthoz igazítják. Összességében azért is lehet Magyarországon a különböző értékválasztások szerepe kisebb a pártválasztásban, mint másutt Európában, mert nem ezek képezik a pártválasztás alapját, hanem inkább a vélemények kialakítása követi a pártokét. Pontosabban szólva vannak olyan ideológiai álláspontok, amelyek erőteljesen befolyásolják a pártválasztást, míg más kérdésekben a választók az így kialakított törésvonalakhoz igazítják az álláspontjukat. Magyarországon 13 évvel a rendszerváltás után is a kommunista múlthoz való viszony képezi a politikai élet alapvető törésvonalát, ami jól megmutatkozik abban is, hogy a szavazótáborok alakulásában még mindig a generációs törésvonalnak van a legnagyobb szerepe.

Az Európai Unióval kapcsolatos vélemények formálódását egy 2001 áprilisában és egy 2003 márciusában készített adatfelvétel segítségével tudjuk – a nemzetközi szakirodalomban felmerülő fontosabb hipotézisek szerint – részletesebben vizsgálni. (A többváltozós statisztikai elemzés részleteitől ezúttal megkímélem a Tisztelt Olvasókat.) Két évvel és egy hónappal a népszavazás előtt is tulajdonképpen két faktor határozta meg a csatlakozással kapcsolatos állásfoglalásokat, bár idővel a két faktor fontossága és belső szerkezete is átalakult. Az egyik tényezőt a belépés hatásaival kapcsolatos várakozások jelentik, a másikat pedig a politikai preferenciák. A népszavazáshoz közeledve az tűnik valószínűbbnek, hogy a várakozások növekvő mértékben határozzák meg a csatlakozás támogatását, ám a valóságban éppen fordított a helyzet. Bár a várakozások 2003-ban is erősebb összefüggést mutattak a népszavazási szándékokkal, mint a politikai preferenciák, ám idővel az előbbi változóegyüttes szerepe jelentősen csökkent, míg az utóbbié nagyjából ugyanekkora mértékben nőtt. 2001-ben, bár az akkor kormányon lévő Fidesz szavazói az ellenzékeiknél nagyobb arányban voltak a belépés mellett, nem a pártpreferencia, hanem a kormánnyal való elégedettség mutatott közvetlen összefüggést a népszavazási szándékokkal. Magyarán, akkor a jobboldali szavazók nem azért támogatták nagyobb arányban a belépést, mert a pártjuk értékvilágához ez közelebb állt, mint más pártok szavazóiéhoz, hanem azért, mert az aktuális kormánnyal való elégedettségük kivetült az EU-val kapcsolatos állásfoglalásukra is.

A népszavazási szándékok mögött meghúzódó véleményáramlatok bonyolultságát mutatja, hogy 2001-ben mind a csatlakozáshoz kötődő várakozásokat, mind pedig a kormánnyal való elégedettséget a társadalmi-demográfiai jellemzők közül a foglalkozási státusz határozta meg leginkább, ám éppen ellentétes irányban. Amíg ugyanis a kormány teljesítményével inkább a magas státuszú megkérdezettek (pl.: a vezető beosztásúak) voltak elégedettek, addig a csatlakozáshoz elsősorban nem ők, hanem sokkal inkább a kedvezőtlen helyzetűek fűztek pozitív várakozásokat. Az egyik csoport tehát azért támogatta a belépést mert elégedett volt az ország és a saját maga helyzetével, míg a másik csoport azért, mert nem volt elégedett ezzel, és a helyzet javulását a csatlakozástól várta.

A belépéshez fűzött túlzott várakozások mérséklődése is közrejátszhatott abban, hogy 2003 márciusára csökkent a várakozások hatása a népszavazási szándékokra, amelyeket ekkor már nem a foglalkozási státusz, hanem az iskolai végzettség és az életkor határozott meg: egy hónappal a népszavazás előtt a magasabban képzettek és a fiatalok várták a csatlakozástól leginkább az élethelyzetük javulását. A politikai vélemények hatása is megváltozott, mert akkorra már nem a kormány megítélése, hanem a pártpreferencia mutatta a közvetlen összefüggést azzal, hogy ki szavazna nagyobb valószínűséggel a belépés mellett, és ki ellene. A jobb- és a baloldali választópolgárok népszavazási szándékában meglévő különbségeket tehát már nem magyarázhatjuk pusztán az általános politikai elégedettségük különbözőségével. Mivel a Fidesz táborában a fiatalok továbbra is igen erőteljesen felülreprezentáltak voltak, a népszavazási szándékok mögött a két évvel ezelőttihez hasonló ellentmondásos összefüggéseket találhatunk. Bár a közvélemény a fiatalokat tartja a csatlakozás igazi nyertesének, és ők maguk is a többi korosztálynál lényegesen nagyobb mértékben fűznek pozitív várakozásokat ehhez, egy másik minőségükben – antikommunista érzelmű Fidesz szavazóként – mégis hajlanak arra, hogy inkább ellenezzék a belépést. A két hatás kioltja egymást, s így a 30 év alatti korosztályban az átlagot közelíti a belepést támogatók és az azt ellenzők aránya. Ennek az esetnek a fordítottja igaz az MSZP szavazótáborának 40 százalékát kitevő nyugdíjasokra is, akik életkoruk és gazdasági inaktivitásuk miatt sem fűznek sok személyes hasznot a belépéshez. A pártkötődésekből és a csatlakozással kapcsolatos várakozásokból adódó generációs feszültségek is közrejátszhattak abban, hogy sokan nem érezték elég biztosnak a belépéssel kapcsolatos álláspontjukat ahhoz, hogy elmenjenek a népszavazásra. Kérdés, hogy a csatlakozás inkább a félelmeket vagy inkább a reményeket fogja-e inkább igazolni. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük: az, hogy a lakosság többsége a csatlakozás győztesének vagy vesztesének érzi-e majd magát, az elkövetkező években a magyar politika egyik legfontosabb kérdése lehet.

• Euróna [7]