Amikor 1998-ban felkértek az NKA vezetésére, másfél hónapom volt arra, hogy áttekintsem leendő feladataimat. Úgy gondoltam, hasznos lesz, ha megnézem statisztikai szempontból a pályázatok eredményeit, tehát azt, hogy ki mennyit kapott. Az derült ki, hogy a pályázatok elbírálása során a gyerekek, a vidék és az amatőrök háttérbe szorulnak. A profikkal, a fővárossal és a felnőttekkel szemben. A gyerekek háttérbe szorulásán nem azt értem, hogy a gyerekek által készített munkák szorultak háttérbe, hanem azt, hogy a gyerekközönségnek szóló művek. Szinte teljesen mellőzve volt a határon túli magyarság mint pályázó kör. Volt ugyan valami halovány jele annak, hogy az alap fontosnak tartja őket, de nem volt mód a kontaktusteremtésre. Azt a feladatot tűztem ki magam elé, hogy ezen változtassak. Ezt meg is hirdettem beköszöntőmben. Röviden piramiselvnek lehet nevezni, amit elterveztem. Én ugyanis úgy gondoltam és gondolom: a nemzeti kulturális alapprogramnak a feladata, hogy minél szélesebb alapokat biztosítson, mert akkor nyúlik a piramis csúcsa kellőképpen magasra. A piramis magasságát nem úgy helyes növelni, hogy meredekre építem, hanem úgy, hogy széles alapot fektetek le.
Hogy mennyire volt a koncepció eredményes? Szerintem az volt. Természetesen egy négyéves ciklus túl rövid ahhoz, hogy föl lehessen mérni egy koncepció hatékonyságát, vagy hogy egyáltalán azt lehessen mondani, hogy megvalósult. De úgy érzem, hogy javult Budapest és a vidék támogatási aránya. Ha nem is megfelelő mértékben, de lényegesen bővült a sikeres határon túli pályázók köre. A fiatalság és az amatőrizmus megkapta azt, ami szerintem arányosan jár. Természetesen ez sok harccal járt, hiszen a kuratóriumokban nem az amatőrök pártolói ültek, hanem professzionista művészek, akik nehezményezték a támogatások arányainak megváltoztatását. Szerencsére a szétosztható pénz szépen nőtt az én időmben is, így könnyebb volt a változtatást elfogadtatni.
Nem tudom, hogy folytatódik-e, amit elkezdtem: nem vagyok képben. Az első elnöki terveket Harsányi László eljuttatta nekem, de nem járatom a hírlevelet, nem tudom, hogy osztották fel a pénzt, nem ismerem a pályázati döntéseket, márpedig ezek alapján lehet eldönteni, hogy merre halad az NKA. Természetesen volt olyan döntésem, amelyet – mint tapasztalom – módosítottak. Ez a Beszélőt is érinti bizonyos értelemben. A folyóirat-támogatás mindig is neuralgikus pont volt. Az előző bizottság az én vezetésemmel úgy határozott – nem az első pillanattól kezdve, hanem a harmadik évtől –, hogy pártpolitikai célokat képviselő folyóiratokat, illetőleg aktuálpolitikai témákat tárgyaló folyóiratokat nem támogat az Alap. Támogassák ezeket a pártok. Ezenkívül a hetilapokat egyértelműen ki óhajtottuk zárni a támogatottak köréből, mivel havilap is volt éppen elég, a havilapok igényeit sem tudtuk kielégíteni. Ez döntés az Élet és Irodalmat sújtotta, mint az egyetlen pályázatot benyújtó kulturális hetilapot. Nehéz csatákban született meg ez a döntés, és természetesen botrány lett belőle. De ma is felvállalom, hiszen nem lehetetlenedett el az ÉS, voltak más forrásai is, továbbra is ugyanolyan terjedelemben jelent meg.
A folyóiratok között egy olyan pályázó volt, amelyik egyértelműen a rövidebbet húzta: a Mozgó Világ. Ők az utolsó esztendőben egyáltalán nem kaptak az Alaptól pénzt. Ezt a döntést is vállalom. Egyrészt a Mozgó Világnak rajtunk kívül volt még legalább egy tucat támogatója, igazán nem szorultak ránk. Másrészt a Mozgó Világ a ciklus utolsó másfél évében kifejezetten választási kampányt folytatott. Ha lett volna egy olyan jobboldali támogatott folyóirat, amelyik ezt csinálja, akkor is amellett kardoskodtam volna, hogy vonjuk meg tőle a támogatást. A Kortársnak volt egyetlen egy olyan publicistája, akinek cikkeivel nem voltam megbékélve. Ezt jeleztem is nekik. De nem ez volt a jellemző, nem volt állandó. Nem volt olyan, mint a Mozgó Világ esetében, hogy volt olyan szám, amelyben egyetlen szűkebb értelemben vett kulturális írás sem volt.
A Kritika és a Beszélő érezte még magát fenyegetettnek, de mindkét lap kapott, csak talán kevesebbet, mint amennyit vártak. Most ez megváltozott, amint látom, a Mozgó Világ tizenhárommillióval nagyon szépen részesül, és a Beszélő is kap nyolcmilliót. Ez több mint amennyit mi odaítéltünk, de két-három-négymilliót tőlünk is mindig kapott a Beszélő, soha sem volt teljesen kirekesztve. Az volt a megfontolás, hogy a Beszélőnek van egy politikai része és van egy kulturális része, a kulturális részét támogatjuk. A Beszélő Vágvölgyi B. András cikkének közlésével vívta ki magának az ellenszenvet, amelyben az a velőtrázó mondat volt leírva, hogy Orbán Viktor a főalak a politikai gecizmus oltárképén. Ma is úgy gondolom, hogy ez a cikk kulturálatlanságról tanúskodott. Márpedig az NKA célja – és ezt egy kuratóriumi ülésen is elmondtam – a kultúra támogatása és nem a kulturálatlanságé.
Azért beszélek ilyen részletesen a folyóirat-támogatásról, mert komoly támadásoknak azokért a döntéseimért lettem kitéve, amelyeket ezen a területen hoztam, de én ezeket a döntéseimet ma is felvállalom, ma is kitartok amellett, hogy helyesek voltak. Látom, hogy most módosult az útirány, és ezt én nem is nehezményezem: az NKA új vezetésének természetesen jogában és módjában áll változtatni.
Azt tartom nagyon fontos és pozitív fejleménynek, hogy most többet oszthatnak a kuratóriumok, mint az én időmben. Nemcsak azért, mert jelentősen nőtt a befolyt összeg, hanem azért is, mert a miniszter lemondott arról a jogáról, hogy a támogatások 50%-áról saját hatáskörében döntsön. Mentségére legyen mondva az előző garnitúrának, hogy hallgattak rám, és ez a bizonyos ötven százalék a valóságban sohasem ment 37% fölé. Én ugyanis sohasem értettem egyet azzal, hogy ötven százalékról a miniszter saját hatáskörében döntsön, és harcoltam, hogy ez a rész minél kisebb legyen. De jobb az, ha a miniszter elvben is és gyakorlatban is 25% sorsáról dönt. Ha miniszter lettem volna, én nem vállaltam volna szívesen annak az ódiumát, hogy a döntés személy szerint hozzám tartozzék. Mint ahogy az NKA elnöknek is kellemetlen, hogy azt hiszik: ő ül a pénzeszsákon és ő oszt. Hál' istennek ez nincs így, ez kibírhatatlan erkölcsi és lelki tehertétel lett volna. Ezért úgy gondolom, hogy a miniszternek is könnyebbség, hogy személy szerint nem felelős ebben a dologban.