Harsányi László

Nyomtatóbarát változat

Mottó: Ahhoz, hogy semmi ne változzék, szinte mindent meg kell változtatni

A Nemzeti Kulturális Alap(program) célját, küldetését, alapvető működési módját, meghatározó technikáit négy kormányzati cikluson keresztül képes volt megőrizni. A neve megváltozott ugyan, növekvő pénzeszközei feletti szabad rendelkezése olykor csorbult, talán kissé elnehezedett és a szükségesnél kevésbé innovatív, de lényegét tekintve maradt, ami volt, a „kormánytól karnyújtásnyira lévő” autonóm támogatási alap. Olyan intézmény tehát, amely a legszűkösebb időkben és ma is a kulturális élet szereplőinek egyik legfontosabb támogatója, jelentős értékek létrehozásának mecénása.

Az állandóság fenntartása gyorsan változó világunkban rendkívüli érték. A legfontosabb működési elveket, az alapértékeket nem szükséges megváltoztatni. Nem adható fel a szakmai autonómia, a pénzügyi biztonság, az előfinanszírozás technikája, a továbbosztás tilalma, s nyilvánvalóan nem fér össze a minőség elvével a pozitív diszkrimináció. Az állandóság azonban nem jelenti a változatlanságot.

Váltsunk-e széles sávra?


2001-ben egy felnőtt, magyar állampolgár évente valamivel több mint 13 ezer forintot fordított kulturális szolgáltatások vásárlására. Ha ebből levesszük a televízió-előfizetés díját (okkal? ok nélkül?) valamivel több mint 7 ezer forint marad. 600 forint havonta. Egy fél amerikai film, valamelyik pláza-moziban. A háztartások 86 százaléka nem költött könyvre, 95 százaléka se mozira, se színházra, 93 százaléka nem jutott olyan helyzetbe, hogy belépőjegyet vegyen valahová. Itt tartunk, de hízeleghetünk magunknak, hogy a kilencvenes évek elején-közepén rosszabb volt a helyzet. Végül is a trend – úgy tűnik – megfordult. Ha a változás iránya és üteme megmarad, 20 év alatt a társadalom harmada stabil kultúrafogyasztóvá válik. Azt hiszem viszont, hogy nincs mandátumunk a várakozásra. Az Alapnak félfordulatot kell végrehajtani, széles sávra kell váltania. A magas kultúrával nem élő tömegek egy részének meghódítása csak akkor lehetséges, ha számolunk e rétegek magas ingerküszöbével, s megpróbálunk olyan „nagy dobásokat” létrehozni, amelyek eljutnak az átlagemberekhez is, felkeltik a kereskedelmi televíziók, a nagy példányszámú lapok érdeklődését. Ehhez szükséges lesz a jövőben, de legkésőbb 2004-ben, kulturális reklámkeret-pályázatok hirdetése. A mégoly kiváló produktumok (kulturális) piacra juttatásának segítése alapvetően fontos, ha szélesíteni kívánjuk a kultúra alkalmi, illetve rendszeres barátainak körét.

Van-e közünk Európához?


Az EU-csatlakozás kulturális következményei érintik a kulturális produkciók, alkotások versenyképességét, a finanszírozás technikáit. A kulturális alkotás olyan körülmények között születik meg, akár az erőforrásokat vesszük szemügyre, akár a „befogadás” aktusáról van szó, amely körülményeket nagyrészt piaci játékszabályok regulázzák, ezek meg európai regulák lesznek hamarosan. Ez akkor is így van, ha a kultúra alapvetően nemzeti ügy marad, és ilyen jogcímű közös támogatási (és szabályozási) politikát az Unió – legalábbis egyelőre – nem kíván megfogalmazni. De a kultúra még inkább, mint eddig a nemzeti identitás, a nemzeti autonómia legfontosabb kifejezőeszköze és megélési lehetősége lesz. Meg kell találni annak a módját, hogy a pozitív változásokkal a magyar kulturális intézményrendszer élni tudjon és a még nem nagyon számba vett veszélyektől meg kell óvni. E tekintetben ilyen feladat a Kulturális Alap előtt a regionális gondolkodás és gyakorlat előtérbe helyezése, a pályázati rendszerek erőteljes átalakítása, EU-konformitásának biztosítása. A harmadik és talán a legfontosabb feladat annak támogatása, hogy a kulturális élet, az intézményrendszer, az egész kulturális politika miként tud részt venni a magyar lakosság legszélesebben értelmezett európai versenyképességének megerősítésében.

Kell-e galaxist váltanunk?


Megélői vagyunk a kommunikációs technikák felemelő intenzitású és ijesztő gyorsaságú változásának. A digitalizálás, az Internet, a hang- és képrögzítés, illetve a lejátszás új formái nem egyszerűen csak technikai változást jelentenek, de a hozzáférésnek és a kulturális közvetítésnek teljes átértékelődését. (Nem is beszélve itt teljesen új művészeti kifejezési eszközök megjelenéséről.) Ezek a változások, ha élni tudunk velük, a kulturális élményekhez való hozzáférés páratlanul széles lehetőségét nyitják meg, miközben segítenek valamit lerombolni az elképesztő esélykülönbségekből. A feladat kettős. Az európai csatlakozás részeseként nagyságrenddel kell növelnünk a nyelvi identitásunk erősítésére fordított erőfeszítéseket, egy morzsányit sem engedhetünk a Gutenberg-galaxisban megharcolt helyünkből, új területek elfoglalására van szükség, éppen az előbbi pozíciók megvédése érdekében. Ha egyes művészeti ágakra, és egyáltalán nem másodsorban a kulturális közvetítő rendszer egyes területeire más és más módon hatnak is, ezek a folyamatok végső soron érinteni fogják mindegyiket. A Kulturális Alapnak bizony végig kell mennie ezen az úton, de még az is lehet, hogy a kulturális élet számos szereplőjét kell hol magával vonszolnia, hol előre lökdösnie.

Gondoljunk – majd – végig néhány konkrét feladatot is:

1. Minden olyan módosításra szükség van, amely a pályázók, tehát az alkotók, a kultúraközvetítők, vagy a kultúrát megélni kívánók érdekeit szolgálja.


– A sikeres pályázók számára könnyíteni kell az elnyert pénzhez jutást, hiszen a bonyolult bürokrácia a nagyobb szervezetek felé tolja el a nyertesek táborát;

– át kell alakítani az egész tájékoztatásunkat, hogy alkalmassá tegyük a gyors információszerzésen kívül a visszamenőleges tájékozódásra, sőt kulturális referenciamunkák bemutatására is;

– „a legkisebb csalódás elve” szerint olyan pályázatokat kell kiírnunk, olyan pontos téma és feltétel meghatározással, amelyek a pályázót világosan orientálják, s a pályázatok számát ésszerű szinten tartják;

– át kell alakítanunk a játékszabályokat: „a minél többnek nyernie kell, akár kisebb pénzt is” elvet fel kell váltania a „lehet, hogy kevesebben nyernek, de a szükséges összeget” elvvel.

2. Minden módosítás támogatandó, amely szövetségeseket keres, és ezért kinyitja, ismertté teszi az Alap működését a társadalom minél nagyobb része számára.

– Továbbra is kezdeményezni kell minden olyan partneri viszonyt, olyan közös pályázatokat, mely növelheti a kultúra forrásait (turizmus, ifjúsági ügyek, informatikai fejlesztések);

– részt kell venni a digitalizálási feladatokban, az újfajta kultúraközvetítési formák elterjesztésében, mert ez jelentősen csökkentheti a távolságot Budapest és a vidék, illetve a határon inneni és túli magyarság között;

– pályázataink útján „be kell fektetnünk” a gyermek és ifjúsági korosztályba, mert nem csak az ő jövőjükről, hanem a mi jövőnkről is szó van;

– egyik legfontosabb szövetségesünk a befizető. Az NKA ismeretségének növelésével bevételeink növekedése is járhat. A kis összegű járulék befizetési hajlandósága javulhat, ha a befizető tudja, mire megy a pénz.

3. Minden módosítás elkerülhetetlen, amely korszerűbbé, az európai standardokhoz közelibbé, könnyen hozzáférhetővé, szolgáltatóvá, felhasználóbaráttá teszi az Alapot.

– meg kell tanítanunk pályázóinkat arra, hogyan nyerhetnek el támogatást európai forrásokból. Az indulási hajlandóságot „garantált önrész”-pályázatokkal szükséges serkenteni;

– harmonizálnunk kell pályázatainkat a kulturális minisztérium pályázataival;

– változtatnunk kell a szakmai ellenőrzés rendjét (esetleg az alapon kívüli független társadalmi ellenőrök bevonásával);

– a szakmai beszámolókban (ahol ez lehetséges) fokozatosan meg kell követelni a digitális mellékletet, és hozzáférhetővé kell tenni a honlapon.

• 10 éves a Nemzeti Kulturális Alap