Mire való egy autó? Vagyis mit várunk egy gépkocsitól, mire számítunk vele kapcsolatban, mire akarjuk rávenni, és minek kell kitelnie tőle? Az utcánkban például hónapok óta ott ácsorog egy lepusztult, reménybeli vevőre váró csotrogány. Az oldalsó szélvédőjére ragasztott papírlap nemcsak a jutányos árat és a tulajdonos elérhetőségét tünteti fel, hanem egy „Extrák” rovatot is. Ez csak egy tételt tartalmaz: „Arra jó, hogy A-ból B-be elvigyen.” Aki fulladt már le kilátástalanul péntek délután a Lánchíd közepén, kapott defektet a balatoni éjszakában vagy vontatták Paks közeléből Szekszárdra (A-ból B-be), az persze nyilván nagyra értékeli ezt a minimálprogramot is. Ám hogy valójában mi minden lehet, mire lehet való az autó, azt mostanság legpontosabban bizonyára a Bazsó Gábor és Winkler Róbert jegyezte, de többek hozzájárulásával is készült autóteszt-gyűjteményből, a The Best of Totalcarból lehet megtudni.
A könyv, mint ahogy erről részben címe is árulkodik, a Totalcar című, eredetileg tévés műsornak induló vállalkozás negyedik megvalósult formája (a közbülsők a hasonló címet viselő internetes honlap, ahol a könyv anyagának nagy része, az írott szövegek megjelentek, illetve az egyik rádióadón hallgatható műsor). Ennek következtében az egész gyűjteményt áthatja az önreflexivitás, a különböző, ábécésorrendbe szedett márkák és típusok ismertetésén túl a szerzők megosztják velünk a műsorkészítés, a forgatás nehézségeit, sőt, igen erős szubjektivitásuknak köszönhetően az egyes tesztek is gyakran magukban foglalnak jó adag öntükrözést. Ezen nincs semmi csodálnivaló, hiszen az én nem nagyon választható le a gépkocsiról, az autó az őt uraló (vagy legalább vezető) személy nélkül csupán ugrásra-indulásra kész műszaki darab. Itt tehát az én, vagyis hol Bazsó, hol Winkler, hol pedig valamelyik másik szerző, nem tesz mást, mint beül az adott autóba, és több-kevesebb tapasztalattal, hozzáértéssel, empátiával, de mindenképpen lendületesen leírja, hogy mit lát, mit hall, hogyan érez és mit tesz, amint először elhelyezkedik az ülésben és megnyomja a gázpedált.
A The Best of Totalcar abból a végső soron képtelen helyzetből, hogy menni kell, eljutni, A-ból B-be (noha klasszikusoktól úgy tudjuk, az út mindig érdekesebb, mint a fogadók), és ha már menni kell, menjünk autóval – szóval az autózásból, a kilométerek nem ritkán unalmas gyűréséből kovácsol erényt és hozza létre önmagát. Nem annyira ajánlót vagy a jövendő vásárlást elősegítő útmutatót tartunk a kezünkben (bár biztosan vannak olyan szerencsés olvasói, akiknek a választását utólag igazolja; mi magunk nem tartozunk közéjük), mint inkább egyfajta életmódkönyvet. Mert az autó, ez a kötet minden egyes apró részletéből kiderül, legelsősorban használati tárgy: ily módon, megtudjuk, szolgálhat hétköznapi vagy családi célokat, lehet sportautó, lehet terepjáró, lehet csajozni vele (a cikkeket kivétel nélkül hímnemű sofőrök írták), lehet dísztárgy vagy ipartörténeti dokumentum, alkalmazható zöldség- vagy építőanyag-szállításra, lehet munkagép (a plebejus demokratizmus jegyében egy markológép és egy kombájn is szerepel a vadiúj vagy épp használt kocsikról szóló tesztek sorában). Az autó a kritika tárgyaként jelenik itt meg, sorozatszerűen, nagy számban, ám anélkül, hogy elvesznénk vagy elunnánk magunkat a köbcentik, a fordulatszámok, az ideális forgatónyomatékok, a százra gyorsulások és a végsebességek adataiban. A The Best of Totalcar nemcsak szellemesen, de intellektuálisan is viszonyt teremt azzal az intellektuálisnak egyáltalán nem nevezhető, mondhatnánk, tahó világgal, ami voltaképpeni témája, a mai magyar autózással. Lelkesültségünk végeredményben annak szól, hogy a jelek szerint, a közismert autós mondással ellentétben, szerzői nem hagyták a Trabantban az eszüket.
- Kistotál [6]