Skip to main content

Kistotál


A Beszélőnek ebben a számában Mészáros Márta arról beszél, hogy a fiatal filmes generációnak akkor van esélye a nemzetközi porondon, ha a formai-művészi tehetségét olyan filmekre fordítja, melyek Magyarországról mondanak el „valami különöset”, olyan témát választanak tehát, amiről a világon csak ők tudnak beszélni, de olyan művészi nyelvet, mely a határokon innen és túl egyformán érthető.


Zavarba ejtő mű Nagy József Éden című darabja, amit a több mint húsz éve Franciaországban élő magyar koreográfus – Apocrif Codex című sorozata második darabjaként – szabadidejében és szűkebb pátriájában, a délvidéki Kanizsán, kizárólag magyar táncos és zenész barátokkal közösen alkotott meg, és társulatával alig néhány nappal az újvidéki ősbemutató után mutatott be a Trafó közönségének.


Ute Lemper, a Münsterben született, negyvenes éveinek legelején járó és orosz származású férje oldalán New Yorkban élő énekesnő az előző század megannyi ikonikus nőalakjának álarcát öltötte már fel Lotte Lenyától Edith Piafon és Lisa Minnellin át Marlene Dietrichig, míg eljutott önmaga semmi mással össze nem téveszthető imázsáig, az ezredvég és az ezredelő ikonikus nőképéig.


Mire való egy autó? Vagyis mit várunk egy gépkocsitól, mire számítunk vele kapcsolatban, mire akarjuk rávenni, és minek kell kitelnie tőle? Az utcánkban például hónapok óta ott ácsorog egy lepusztult, reménybeli vevőre váró csotrogány. Az oldalsó szélvédőjére ragasztott papírlap nemcsak a jutányos árat és a tulajdonos elérhetőségét tünteti fel, hanem egy „Extrák” rovatot is.


Ülök a Szigeten, a pszeudo-tengerparton, homok, pálmafák, jól érzem magam. Fél órája nézegetem a bungee jumpingot, biztonságos távolságból fényképezgetem a halálugrásokat, bár az ugró általában kisiklik a képmezőből. Elképzelem a pillanatot a még és a már között, amikor nem tudhatjuk biztosan, megfeszül-e a kötél, és kezdetét veszi-e egyáltalán a felfelé vezető út. És tudom, hogy az idén sem fogom kipróbálni. No risk, just fun, hirdeti a felirat, de én gyanakvó vagyok a kockázatmentes élvezet koncepciójával szemben.


A dolog így indul: farkasszemet nézni egy nyúllal, de úgy, hogy a homlokok szinte összeérjenek. Kell ehhez bátorság? Kell. A nézéshez, nem a nyúlhoz. De persze ahhoz is, mert meri azt mondani, hogy itt most ez fontos, hogy valamiért fontos. Egy nyúl vagy egy fénylő kakas a lépcsőfordulón, egy napsütötte, álmodó arc, ahogy kivilágít a magasra nőtt fűből, vagy éppen egy másik, szenvedéssel teli, a metró mozgólépcsőjén, micisapkás feje köré az aluljáró fényei vonnak rendhagyó glóriát.


Vagyis hogy a szerelem és az irodalom (sorrend véletlenítve) egy tőről fakadna, és hogy ez a tő a minőség, az igényesség lenne.


Kézenfekvő és hatásos volna azzal kezdeni, hogy a madridi robbantás után két nappal mentünk a Saatchi Galériába. Egyik gondolat adná a másikat, fel lehetne vázolni egy kis londoni helyzetképet, hogy a londoniak most aztán szoronganak a metrón. Vagy hogy most aztán már tényleg, csak azért sem szoronganak. És a terroristatámadástól való félelem árnyékának könnyű kezű felskiccelésével már meg is volna a háttér Jake és Dinos Chapman művéhez, a szerényebb Abbey Road-i otthonából a pompás Temze-parti palotába költözött galériában kiállított Pokolhoz.


2=2, abc=abc, teknő=teknő. Esetleg: hallókészülék=hallókészülék. Termékeny tévedésekre bukkanhatunk, ha hasonló megfeleltetéseket alkotunk olyan fogalmak segítségével, mint a valóság vagy az igazság (sőt utóbbi esetben a helyes reláció egyenesen inkább így fest: igazság≠igazság). Amennyiben a dokumentumfilmet valóságmegismerő eszköznek tartjuk és az elbeszélés-elemzések szokásos szempontjai szerint (Ki beszél? Ki mit tud?) értékeljük a filmszemlére beküldött dokumentumfilmeket (ti.

Merre nyaraltatok?, kérdeztem barnára sült ismerőseimet a minap. Mint kiderül, a bécsi melegfelvonuláson voltak, ahol négy órán át meneteltek a tűző napon kitartóan. A felszabadult, százhúszezres tömeget (köztük a kormányzó szocdemek és az ellenzéki zöldek) a köztisztasági hivatal kocsija zárta, szivárványzászlóval, akkurátusan szemetet szedve.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon