Hammer Ferenc

Nyomtatóbarát változat

2=2, abc=abc, teknő=teknő. Esetleg: hallókészülék=hallókészülék. Termékeny tévedésekre bukkanhatunk, ha hasonló megfeleltetéseket alkotunk olyan fogalmak segítségével, mint a valóság vagy az igazság (sőt utóbbi esetben a helyes reláció egyenesen inkább így fest: igazság≠igazság). Amennyiben a dokumentumfilmet valóságmegismerő eszköznek tartjuk és az elbeszélés-elemzések szokásos szempontjai szerint (Ki beszél? Ki mit tud?) értékeljük a filmszemlére beküldött dokumentumfilmeket (ti. láttam az összeset), akkor a valóság ezekben a munkákban, néhány kivételtől eltekintve, egyenlő bizony a valósággal. Kevésbé rejtélyesen fogalmazva, a dokumentumfilmek nagy része olyan volt, mint a rossz múzeum: Nesze itt van, megmutatom, milyen (volt) ott nekik. A film végére a néző ilyenkor csak annyiban különbözik a filmet nézni kezdő valójától, hogy azóta látott egy filmet. Például ritkán volt olyan érzése a film végén, hogy az alkotó, ha tehetné, a filmet elkészítve immár lehet hogy nem ugyanezt a filmet készítené. És ilyenkor úgy véli a néző, hogy akkor meg minek dokumentumfilmet csinálni. Ha a film (és így a néző) ideje csak múlik, de nem telik (K. L.), akkor a dokumentumfilm csak spektákulum, akárcsak Menő Manó, a vonalember, aki elszalad jobbról balra az abszcisszán. A történettel kapcsolatos kétségek és bizonyosságok többnyire más-más módon oszlanak meg a nézőben, a riportalanyban és a film készítőjében. Szerencsés esetben e kétségek és bizonyosságok egymást körforgásszerűen táplálva avatják élő anyaggá a filmet, drámai alakká a szereplőt, szerzővé a dokumentátort és morális lénnyé a fotelban ülő megfigyelőt. A mostani választékból ez a mutatvány Hegedűs Péternek sikerült a legjobban.

Hegedűs egy algyői halász, Mészáros Balázs keserves erőfeszítéseiről csinált filmet, aki a megmérgezett Tisza ügyében keresi még ma is az igazságot. A film során a halász történetének agyafúrt elmondása révén a néző beavatást nyer a dilemmába, miszerint van vagy nincs értelme folytatni a kilátástalannak tűnő erőfeszítéseket a ... talán kártérítésért, talán figyelemért, talán a felelősség elismeréséért. A film közepe táján a néző azon morfondírozhat, hogy Mészáros Balázsnak lehet hogy abba kéne hagynia ezt a hercehurcát, és nem azon, hogy a film nézését kéne abbahagyni. Hegedűs munkája aktivista dokumentumfilm, hiszen álruhába öltözteti a halászt, hogy az eljuthasson a vészterhes romániai bányavidékre, ugyanakkor a film mentes a „kérlelhetetlen dokumentátor” pózától: nem tudja jobban sem a riportalanynál, sem a nézőnél, hogy mit kéne gondolni és tenni ebben a helyzetben. Ugyanakkor a történtekkel és a helyzet értékelésével kapcsolatos kételyek biztos szerkesztés révén invitálják a néző elméjét és szívét az együttműködésre. (Mindamellett a munka nem hibátlan: például a narráció nyitó mondatai ritka sutára sikeredtek.) Hegedűsnek nincs prekoncepciója a film témájával kapcsolatban, de láthatólag nem a kamerán keresztül nézve ismeri meg filmjének témáját. Ebben a filmben jóformán minden határvonal hajszálnyival máshol van, mint amit a hazai dokumentumfilmekből megismerhettünk. A CNN-tudósítást idéző tárgyszerűség megfér az abszurditást súroló elemekkel (például, hogy a munkanélküli halász fagyasztóládájának egyetlen lakója egy elpusztult gólya, amit később kitömetett a helyi iskola szertára számára), vagy: Hegedűs egyszerre egyengeti Mészáros Balázs útját célja eléréséhez, és ugyanakkor beismeri a narrációban, hogy olykor füllent is Mészárosnak. Hegedűs filmjében recsegnek-ropognak a hazai non-fiction rossz kliséi, éppen ezért ez a munka nem csak Mészáros Balázs algyői halászról szól, hanem a magyar dokumentumfilmezésről is.

• Kistotál