Skip to main content

A feminizmus után

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Meghívtak egy kelet-európai női irodalmi konferen­ciára, Berlinbe. Még el sem indultam, de már találgatok. Örülök és gyanakszom. Vajon ki lehet a konferencia tárgya? A szocialista szupernő és a traktoros terhes asszony? A családi erőszak áldozata? Esetleg a parlamentből és a döntéshozatalból kihagyott egyén, vagy a hallgatás áttörésének úttörői? Az új antológiák írónői, akik kinyíltak, elnyomásról, szexualitásról és testről beszélnek? Tényleg érdekel ez valakit Nyugaton, a feminizmus után?

Kezdjük elölről. Nem szeretnék áldozat lenni, arról beszélni, hogy anyám, nagymamám és ükanyám hogyan élték le a konyhában, a kredenc mellett az életüket. Unom ezt a szerepet, tenni szeretnék, de a mai viszonyok visszanyomnak. Változást akarok, nem panaszt tenni. Ugyanakkor nem szeretnék kísérleti nő lenni, aki azért pályázhat pénzre, mert nőnek született, utazhat, aztán fogja be a száját. Ki szeretne kvótanő lenni? Egy nő okos, kiteljesedett és vonzó akar lenni. A feminista irodalom legnagyobb dilemmája, hogy megszüntetné a nőiség (másodlagosság, kirekesztettség) bélyegét, ugyanakkor ezt csakis a női identitás különös hangsúlyaival teheti meg. Miről beszéljek, ha iszonyúan zavar, ahogy itt a nőkkel bánnak? Titkárnők, eladónők, pénztárosok, anyák, nővérek, jegyszedőnők jogairól beszélnék, de nem tudok. Hiányzik hozzá a saját nyelv. A társadalom láthatatlan, hangtalan szolgáiról szólni lehetetlen, mert férfiszájak, férfinyelv és férfi előjogon vásárolt döntések születnek, és a nők helyett folyamatosan mások papolnak.

De a legfőbb probléma a szitokszó: feminizmus. Magyarországon még mindig kinyílik a bicska, ha a nőről van szó. Nem véletlen, hogy ezt a konferenciát nem a régióban, hanem Nyugaton rendezik. Legújabban azt hallani, hogy a női irodalom divatos, hatalmat akar, és nyugodjunk meg, el fog tűnni. Álprobléma, hiszen az Anna Kareninát Tolsztoj írta. Nagyobb (férfias?) problémák esedékesek; tőzsdecápák, ciki kormány, tehetségtelen kultúrapolitika, lobbizás és farkcsóválás. Szőrös emberek nyilatkoznak nap mint nap a médiában, és akikről beszélnek, vetett Csipkerózsika-ágyukból nézhetik a műsort.

Olyan országba indulok, ahol nő a kancellár. Ezt – ha áttételesen is − erőszakos feministák harcolták ki, nagydarab testek és harsogó szájak. Ha kellett, bajuszt ragasztottak, na és? Retorikát tanultak, nyelvet, viselkedést. Megtanították a nőknek és a kisebbségeknek, hogyan képviseljék a jogaikat, hogyan járják ki (kijárhatják) és hogyan alkalmazzák (alkalmazhatják) az intézményekben. Honunkban bosszantóan kivételes helyzetnek számít, ha egy nő bekerül bármilyen bizottságba, ha művészeti intézményt vezet, ha díjat kap, ha lapot szerkeszt, ha ő a főnök. Egyszer egy holland kolléganőm felháborodva mesélte, tudom-e, hogy a magyar minisztériumban férfiak döntenek a női esélyegyenlőségre juttatott összegekről. Kiröhögtem, mindennapos tény volt számomra felháborodásának oka. A női politizálás a majmok bolygója: távoli, fantasztikus és a képzelet terméke. El sem kezdődött, de már túl szeretnénk lenni rajta.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon