Skip to main content

Tolvajok

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Az adóhivatal (tavalyi) statisztikáját olvasva büszkeséggel vegyes megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy könyvtári igazgatóhelyettesi fizetésemmel és némi – többnyire fordításból, cikkírásból szerzett – mellékjövedelmemmel a 4% legtöbbet adózó magánszemély közé tartozom hazánkban. Ez igen, húztam ki magam boldogan. Hiszen ebből az is logikusan következik, hogy a 4% legnagyobb jövedelmű magyar egyike vagyok. Ezek szerint Laci mégsem lúzer, nimolista, lehetetlen alak, balek és efféle, aminek világéletében tartotta magát.

Természetesen felfedezésemről azonnal beszámoltam családtagjaimnak és ismerőseimnek – hadd ámuljanak és bámuljanak: lám csak, becsületes munkával is viheti valamire az ember ebben a honban.

Legnagyobb megdöbbenésemre azonban családom és baráti köröm tagjai egyszerűen kinevettek. – Nem képzeled – mondták –, hogy az adóhivatal statisztikájából bármire is lehet következtetni! Hiszen mindenki ott csal és lop, ahol tud, különben is az emberek fele minimálbéren van bejelentve, miközben milliókat keres. Nyugodj meg, te csak hülye vagy, nem gazdag – tették hozzá elnéző mosollyal.

Hát igen, gondoltam, valahogy tényleg nem stimmel a dolog. Nekem se bankbetétem, se értékpapírom, se autóm nincs, hónap végén a számlám általában mínuszok közt didereg, míg ugye mások… Mielőtt azonban sikerült volna magamat visszarugdosnom helyemre, a sutba, igencsak elszomorodtam.

Nem, nem azért szomorodtam el, mert nem tartozom a haute volée-ba (pedig de jó lenne), hanem azért, mert ismerőseim természetesnek tartják a tényt, hogy honfitársaik jelentős része tolvaj, mégpedig különösen aljas fajta, hiszen aki adót csal, a szegényektől, a rászorulóktól veszi el a pénzt. Jól tudom, erre azt szokás válaszolni, hogy a magyar állam indokolatlanul sok adót von el, ráadásul ez az adó nem a szegények, hanem végül is a gazdagok, az urak zsebébe vándorol. Csakhogy nyomorúságos vigasza ez a tolvajoknak. Arra hivatkozva lopni ugyanis, hogy mások is lopnak, csak egy tolvaj számára elfogadható logika. Szokás azután úgy is tenni, mintha ez a kölcsönös lopkodás valami szent egyensúlyi állapothoz vezetne, ahol mindenki lop, és mindenkit meglopnak, a végén pedig rejtélyes módon mégis az igazság érvényesül. Csakhogy szerintem a tolvajok nem egymástól lopnak, hanem azoktól, akik nem tudnak vagy nem akarnak lopni. Szó sincs tehát itt aequilibriumról! Nem igazán kellemes olyan országban élni, ahol a népesség zömének meggyőződése szerint a népesség zöme bűnöző. Ráadásul mintha ez a hit meg is nyugtatná az embe­reket: Te is csalsz? Én is! De jó! Ugyan miféle játék az olyan, ahol a játékosok nem tartják be a szabályokat? Ki akar ilyen játékban részt venni?

Ám még ennél is borzasztóbb belegondolni, hogy ha mindez igaz, és honfitársaim nagy része valóban bűnöző, akkor erről nyilván az állam maga is tud, csak éppen úgy tesz, mintha nem tudna. Ebben az esetben ugyanis azok is bűnsegédi bűnrészesek, akik a törvényeket felügyelik, akik ezt a Magyarországnak nevezett játékot irányítják. Ezt azonban épeszű ember nem hiheti. Legföljebb egy magyar állampolgár.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon