Skip to main content

Árak

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Gyakran zavarba jön az emberfia, ha régi dokumentumokat fordít, és a szövegben pénzösszegekről esik szó. (A szerkesztő is bizony zavarba jön, ha régi dokumentumokat közöl, mondjuk, több mint egy hónaposat. Az írás születése óta ennek a témának uis komor aktualitása lett. Akkor most álljon itt emlékeztetőként egy biztosabb lábakon álló világra. A Szerk.) Hiszen igen nehéz megállapítani, vajon 30 rénusi forint a 18. században, kilenc sestertius Tiberius idején, vagy hat obolosz Platón korában mennyit is ért valójában. Úgy gondoltam tehát, a magyar nyelv és történelem jövőbeli búvárainak javára összeállítok egy kisebb gyűjteményt, amely segítségével Köbüki könnyebben áttekintheti majd árviszonyainkat, és előtanulmányok nélkül is ítéletet alkothat arról, mit is ért 2008-ban, Magyarországon, mondjuk tízezer forint.

Először is, a félreértések elkerülése végett: A forint ezekben az időkben úgynevezett pénzként funkcionált Magyarországon. Elsőként Károly Róbert vezette be a 14. században legutoljára pedig Vas Zoltán a huszadikban. Az új forint hazánkban, hivatalosan, 1946-tól 2028-ig volt érvényben. Ami viszont a tízezret illeti, az tízszer tízszer tízszer tíz, ami mindkét kezünket, kitárt ujjakkal magunk elé tartva, és négyszer meglengetve könnyen ellenőrizhető.

Tehát: Tízezer forintért az ember 2008-ban vásárolhatott 5-6 kiló marhahúst, egy pár, kb. 10 hónapig működőképes cipőt, tíz kiló eredeti magyar epret idényben, 25 liter, nem túl jó sört üvegestől, egy retúr vonatjegyet Budapestről Debrecenbe a szemben ülő, szófosó nénivel együtt, egy kétszemélyes vacsorát két üveg borral és egy darab szerelmi vallomással, egy négyzetdeciméter lakást az I. kerületben, egy női fürdőruhát a körúton, két Esterházy regényt, kb. 25 Big Mac-et, 70 kiló lisztet akciósan, egy futballbírót a területi bajnokságban 90 perc, vagy egy fiatal és szép, ám drogos kéjhölgyet, 10 perc időtartamra.

Tízezer forint nagyjából egy magyar novella piaci értéke, ugyancsak ennyit kap az ember négy-öt óra latin fordításért, tizenöt perc duguláselhárításért, egy közművelődési intézményben tartott negyven perces ismeretterjesztő előadásért (powerpointtal), tíz óra átlagos munkahelyi tevékenységért, háromnapi nehéz fizikai munkáért, fél másodperc minisztériumi szaktanácsadásért, tíz perc kapualjban elkövetett anális szexért, vagy egy perc kereskedelmi tévében elkövetett orális környezetszennyezésért.

Tízezer forintért el lehet adni egy erősen használt, de fölspécizett túrabiciklit Dodónak, Vörösmarty összes művét díszkiadásban Árendás néninek, egy gagyi aranygyűrűt a naccságának, egy teljesen értelmetlen költeményt a haver szerkesztőnek, egy teljes fúrókészletet tokostul a csaposnak, egy használt sezlonyt kezdő házasoknak, egy Nick Cave koncertjegyet havernak (közvetlenül koncert után), egy olasznak hazudott kínai melltartót a kedves vevőnek, egytized másodperc parlamenti lobbizást Herr Schmidtnek, és talán ezt a kis árjegyzéket is a Beszélőnek. Na jó, legyen öt.

Megjegyzés: Az ajánlatot köszönjük, de a magunk részéről a globális pénzügyi válsággal dacolva ragaszkodunk a tarifáinkhoz – amíg tudunk. Úgyhogy tizenkettő. (Másik Szerk.)

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon