Skip to main content

Tavaszodi hallgatás

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Hallgatni, kérem, azt kell. Páholyból a hol zord, hol kevésbé zord idő zihálását, nézni, mi zajlik itt, beburkolózni a hallgatás elegáns, skótkockás takarójába. Hallgatni titokzatosan, dacosan, keményen, ellenállóan (oder ellenállhatatlanul), elkeseredetten, tépetten, dühödten, bőszen, ádázan, összeszorított fogakkal, fölényesen, szenvedélyesen, elnézően.

Elnézni, amint a túláradó botorság vicces habjai­ban mások szent lábaikat mossák. És hallgatni róla. Rendületlen. Elnézni, amint újra nyelvében él a nemzet, amint elméje kerítésén újfent a nyelv szakadt ruháiként afféle csúf picsaszavak akadnak fent, ahelyett hogy a fennakadást, a „nem-értem-hogy-mondhattát” a logikai gikszer okozná. Elnézni, amint országunk vezérlő vitézei levonják a nett következtetést, miszerint népük a szavazatával finom jelzéseket adott le, amellyel valójában a másik politikust (s ezzel tán a másik pártot is) küldte volna el az asszonyi védő ölbe, s elnézni, de szóvá semmiképp se tenni, hogy nevezett nagyszerű vitézeknek tán nem ártana egy picókát elgondolkodniuk, hogy ezzel esetleg ők maguk is oda, arra az ólmeleg helyre lettek eltanácsolva. Sőt, ha tán a nép finom, apró jelzéseinek tényleg valamiféle postaszolgálat-küldetése lett volna, akkor az is meglehet, hogy leginkább ők lennének a postázandók. O’párdon.

Elnézni, amint kuncogva szemléli saját szétmállását egy amúgy (még mindig) fontos párt, s ha tesz is ellene valamit, az az esetlegesen még meglevő szavazói számára oly áttetsző, hogy szinte láthatatlan. Igaz, az apró jelek, amelyek a párt szavazóbázisának széthullásáról árulkodnának, tényleg kicsinyek, mikroszkopikus nagyságúak, apró, vérző folyóvizekről, a békáknak, satsat, rovaroknak hadáról, dögvészről, satsatsat, számolhatunk be, hozzáfűzve minden elsőszülött Richárd és Fiona bölcsőhalálát, legyenek ők akár emberszülötteink, akár kicsiny ölebeink.

Elnézni, amint mások a népnek uezt a fincsi gesztusát kizárólag pénztárcaféltésként értékelik, s úgy vélik, holnap uez a nép (plusz az addigra tizennyolccá serdültek) ugyanígy megszavazná a közértbeni fizetés alól való mentesülést (támogatom) vagy az alanyi jogon járó plusz 20 fokot a lakásban (óh, jól temperáltság! – ide nekem azt az ívet is). Viszont ha a népet, az istenadtát, ennyire csak és kizárólag a saját önzése vezeti, akkor fentebb utalt párt elnöke miért gondolja, hogy „annyi esélyük volt a népszavazás megnyerésére, mint az alanyi jogon járó ingyenes űrséta bevezetésének”? Valóban a határ a csillagos ég? Arra már nem voksolna senki?

Elnézni, hogy a nép gesztust tett (bármily ostobát), de ezért nincs, aki magamagát hibáztatná. Elnézni, de csitt!, hogy amott a másik oldalon is hivatkoznak ám morálra, s hogy a túláradó botorság vicces habjaiban most mások szent lábaikat mos­hatják.

Elnézni, de nem szólni róla semmit, kivárni, hátha megússzuk, hátha maradhat minden a régiben, hátha most is a szörnyű város, mint zihálva roppant eleven állat nyúlik el a homokban. S hogy volna-e tanulság? Valami előrevezető? Tán szerezzenek be vizitdíj-automatákat. Most olcsó, és jó lesz kerti törpének vagy a fel nem használt szavazócédulák tárolására.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon