Skip to main content

Fedél nélküliek újévi üzenete

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

„Azért a víz az úr”, üzeni a szemével, mikor a konyakba áztatott aszalt szilvás vaddisznó terrint elé teszik konyakos szilvazselével, fényárban úszik az étterem, fényárban úsznak ők is, tegnap még a Déliben, a papundeklik meg a rongyos paplanok között, ma az ötcsillagos szállodában, tisztára, mint valami regényhősök, vagy a Koldus és királyfiból (K. und K.) valamelyik, e pillanatban nem is tudni, melyik, csere, vonzás, választás, igaz, csak egy vacsorára, de az is jó, melegít egy évig, éves emlék, hozzák a vörösboros tanyasi csirkebecsináltat, desszertnek csokoládés fatörzs, vörösbor, kávé, ez a ma borostyános menüje, fess garconok, fényes ruhák, a vacsora szolgálói, vendégük huszonöt hajléktalantárs együtt, igen, szállodában vagyunk.

Persze nem először láttak vendégül hajlék nélkülieket, sőt hajlék nélkül maradt embereket – ld. cigány ember, zsidó ember – a pazar étteremben, s 2006 évutóján újfent a szeretetet szolgálták. Elmorzsoltak egy négyes erejű földrengést, beöltöztek, befogták az orrukat, s meghívtak negyedszáz hajléktalant. A szegény sorsú embereket a szálloda igazgatója a főbejáratnál fogadta. Mindegyikükkel kezet fogott, s beinvitálta őket a fényárban úszó terembe. A menüt a francia séf állította össze. Megjegyzem, empátiával, hisz látnivaló, halkéssel sem kellett bíbelődniük, pezsgő sem puffasztotta fel őket, a vad (vagy nem vad) disznóval, a csirkével való bánásmód még ismerősnek tetszhetett valahonnan, lehettek emlékképeik, lehetett pillanat, mikor foguk kerítésén áthatolt efféle falat, s a vörösbor különös ízét is tudták az eperhez, a málnához, a fahéjhoz vagy a vaníliához hasonlítani

Hogyan választották ki a huszonöt meginvitált embert, hiszen csak Budapesten tízezrek élnek télen is az utcán? – kérdezte a sajtó egyik képviselője a Szeretetszolgálat utcafront részlegének vezetőjétől. „Az étteremben helyet foglalók között vannak otthonban lakók, és olyanok is, akik egész életüket az utcán töltik. Jó néhányan nem fogadták el a meghívást, mert szégyellik szegénységüket, és nem akartak a kamerák kereszttüzébe kerülni” – válaszolt a szervezet embere.

Különös. Szinte meghökkentő. Egyszer volna lehetőségük a gasztronómiával mint művészettel megismerkedni, egyszer léphetnének fel az étkek pompázatos találkozásának színpadára, egyszer hallhatnák a léleknek azt a muzsikáját, amit egy fényesen elköltött étkezés öröme vált ki, ehelyett inkább lassan és remegve játsszák tovább a büszkeségnek azt az ásatag melódiáját, amire régen, régen, régen süketnek kéne már lenniük, mégis hagyják elhatalmasodni zengését és zokogását a szívükben.

„Azért a víz az úr” – mondja, üzeni, nem sír, az ő szeme száraz, nézni akar vele, nézi is a velencei csillárt, az ezüst evőeszközt, maradék foga alatt vaddisznócafat. Reméli, hogy jövőre is eljut ide, nem fagy meg addig, melegíti ez a mély empátiával, a másik ember igényének messzemenő számbavételével adott ajándék, a konyakba áztatott aszalt szilvás vaddisznó terrin, hozzáteszem: konyakos szilvazselével.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon