Ambrus Judit

Nyomtatóbarát változat

Munkához jutottam, postásság (szakosodott üzenetvivő), majd időelemzőség után végre fizetett horkoló lehetek. Jó munka, most nem a nyugdíjnaptól meg az ebektől félek, leütnek, foguk hegyére tűznek, arra kell csak vigyáznom, el ne áruljam, ki a kenyéradóm, s persze, hogy dolgom becsülettel végezzem.

Kalandos volt a próbaidő, megvallom, majdnem nem én horkolhattam. Az egész tulképp június 23-án kezdődött, mikor a Széchényi Könyvtár honlapján a következő üzenet tűnt elő: „Tájékoztatjuk Tisztelt Olvasóinkat, hogy az Oroszlános udvarban tartott L’Oreal rendezvény váratlan fordulatai miatt az OSZK június 24-én zárva tart.” Akkor még a könyvtár olvasójaként próbáltam megfejteni, mi történhetett a rendezvényen, megkötött az alapozó?, túlcsordult a szemfesték?, mi az, ami miatt egy nem csekély méretű könyvtárat egy teljes napra bezárni kényszerülnek, de kutatásaim kudarcba fulladtak. Ám nem kívánok haladó karavánokra acsarkodni, inkább megváltoztattam éltem.

Új munkaköröm lényege abban áll, hogy különféle kulturális eseményeken kell feltűnően aludnom, jelezve ezzel a tér haszontalanságát. A munka egyébként csak látszólag könynyű. A próbaidőre három eseményt kaptam, egymástól nagyon különbözőeket, ami érthető is, hisz a központban meg kívántak győződni alkalmasságom mindenoldalúságáról. Az első esemény alternatív zenei program volt, biztosra vettem, jól teljesítek, hiszen ifjan ilyen estekre jártam, s hittem, a nosztalgia édes ködén át jókat alszom majd. Nem így történt. Az Európa Kiadó utolsó, Gödör-beli estje sajnálatosan jól sikerült. Jenőről, az alternatív zene kemény legényéről kiderült, hogy tehetsége nem kopott, a zenekarról, hogy jól zenélnek, a dalokról pedig, hogy ugyan keményebben koppantak, mikor egy ilyen szöveg ismerete egy rendszer megvetését vélte tükrözni, ám most, ebben a puhára párolt világban is „felizzik a vágy villamosszéke” – jelentsen bármit is ez a titokzatos sor.

Összegezve: nem bírtam elaludni, de a központban megnyugtattak, előfordul ez, tulképp az a ritkább, ha már elsőre sikerül jól teljesíteni, de igyekezzek. A második küldetésem Pannonhalmára szólt. A bencés apátság Arcus temporum címen rendezett fesztivált. Főként a tatár-orosz zeneszerző, Szofia Gubajdulina és Haydn zenei találkozására épült a műsor. Tiszta sor, itt aztán szunyókálhatok, kortárs zene, apátsági fesztivál, mi sem könnyebb. Hogy újfent elbuktam, az nemcsak a zene igazán nem-altató tragikuma, a művek különlegessége vagy az előadók nagyszerűsége miatt történt. Nem is a fesztiválon részt vevő zeneszerző iránti tisztelet tartott leginkább ébren. Inkább az a megfoghatatlan vendégszeretet és adni vágyás nem hagyott aludni, ami az egész fesztiválból áradt. Mintha a szervezők hitték volna, az ittet és mostot be kell tölteniük, hisz elmegy a vendégek vonata, s ki tudja, mikor akad néhány új, szellemittas napjuk.

A központban összevonták szemöldöküket. Hivatkoztam vendégszeretetre, az ínyenc kultúra és az adni vágyás különleges találkozására, ám látszott, nem bíznak bennem. Az utolsó feladattal pedig direkt ki akartak szúrni velem, céljuk nem volt más, mint hogy búcsúzzunk csöndben el egymástól, a teljesen alkalmatlan a központtól. Krétakör-estre küldtek, tudva, hogy mennyire nagyra tartom a társulatot. Ha bukni kell, hát jó, legalább egy utsó, szép estével bukom el ezt a jó kis munkát, gondoltam, s beültem Tasnádi Phaidrájára, Schilling rendezésében. Furcsa volt, már a díszletről úgy gondoltam, ez bárhol lehetne. Ez nem az a különös tér, amelyet Sch. fantasztikus agya szokott elénk tárni. Aztán elővettek egy csomó színházi klisét. Opera-színház, videovetítés, rosszul öltözött szabadidő-királynő, vágyba fagyott nő – jó pár ezért-azért tehetetlen férfi között. Meghökkentem. Épp a Krétakör vezet el a sikerhez? A játszók jók, az egész viszont képtelenül mindennapos. Hihetetlen. A darab végére nem emlékszem.

A központban meg voltak elégedve. A doppingpróbám negatív lett. Megbízásaim azóta számosak.

• Kistotál

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges