Skip to main content

Beszélő folyóirat, 2005. október, Évfolyam 10, Szám 10

Vers

Imreh András: A könnyű huzatban

Kistotál

Beszélő-beszélgetés

Rádai Eszter: A játéktér kiszélesítése

Bozóki András kultuszminiszterrel Rádai Eszter beszélgetett

Folyamatos jelen

Libero

Játéktér

Kende Péter: „A baloldal” és „a nemzet”

Széljegyzetek az Orbán–Fejtő-vitához

Csaba László: A rendszerváltozás vége – új bizonytalanságok kezdete

Nagy Boldizsár: Bős-breviárium

Áttekintés a jogvita állásáról

Bányai Péter: A peronizmus peronján: a Basescu-éra

Romániai napló

Szummer Csaba: Freud és a későmodernitás

Az „elmélet terrorja” és a metaforikus narrativizmus csapdája a pszichoanalízisben1

Befejezetlen múlt

Messzelátó

Vonderviszt Ferenc: Bio-nanotechnológia

Kultúra

Tóth Krisztina: Lakatlan ember

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon