Skip to main content

Nemsokára

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Hosszabb takarót szeretnék, nem tudom közölni. És ne kössenek le, ne deszkázzák be az ágyat. Ne kössenek le, viszket a szemem, nem bírom megvakarni. Gonoszok, mert látják. Kínoznak. Mit csodálkoznak, hogy hányom-vetem magam és üvöltök? Nem tudok beszélni, de ezt értik, annyira hülyék nem lehetnek, mégis lekötnek, holott az orrom is viszket. Különben sem ebben az ágyban akarok meghalni. Ebben fázom és izzadok. Másik ágyat szeretnék, mi ebben a furcsa? Még felkelek, ha hagynak. Fel szoktam kelni, és járok, mezőkön, repülök is közvetlenül a fű fölött, hűvös, finom, csak valahogy mindig ide kerülök viszsza, ez a baj. Azok is, akik bejönnek, csak néznek és elmenekülnek. Valami rokonok. Ételt és italt tesznek az éjjeliszekrényre, mintha el tudnám érni, mintha nem lopnák el. De nem is kell nekem semmi, alulról cső van bennem, nem tudják? Elmenekülnek, rendben van, de miért nem értik, hogy hosszabb takarót szeretnék? Fázom! Legalább fognák meg a kezemet. Miért nem fogják meg a kezemet? Csigolyám eltört, üvöltöttem, mikor kiültettek, hogy fáj, nem hitték, aztán végre megvizsgáltak, megint nekem lett igazam, de még bocsánatot se kértek. Azóta hagynak feküdni. De a hátamon a sebek, az a nővér nagyon durván mossa, fáj. Gyűlöl. Talán már nem tart soká. Odaát anyám vár, most már fog szeretni, elég régen meg van halva, volt ideje gondolkozni.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon