Skip to main content

Férfimunka, jó mulatság

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Kézenfekvő és hatásos volna azzal kezdeni, hogy a madridi robbantás után két nappal mentünk a Saatchi Galériába. Egyik gondolat adná a másikat, fel lehetne vázolni egy kis londoni helyzetképet, hogy a londoniak most aztán szoronganak a metrón. Vagy hogy most aztán már tényleg, csak azért sem szoronganak. És a terroristatámadástól való félelem árnyékának könnyű kezű felskiccelésével már meg is volna a háttér Jake és Dinos Chapman művéhez, a szerényebb Abbey Road-i otthonából a pompás Temze-parti palotába költözött galériában kiállított Pokolhoz. A drámai összefüggés érzékeltetésével csak úgy áramlanának az üzenetek és a tanulságok. De nem áramlanak, mert bár az üvegtárlók sora megjeleníti mindazt a borzalmat, amit az egyik ember a másik ember teste ellen a háború, a koncentrációs tábor vagy éppen a terrorizmus egyhangú hétköznapjaiban elkövethet, ez a kontextus mégis álszent marhaság. Meg a többi is, ami a tárlókba zárt minuciózus életképekről (halálképekről) gondolkodva eszünkbe jut. Erről szól a Pokol.


A bizalmasan csak Blood Brothersként emlegetett fivérek két és fél év fáradságos munkájával építették fel idiotisztikus látomásukat, türelmesen rakosgatták fel az ötezer figurát kilenc terepasztalra. Mint két jó testvér a hosszú iskolai szünetben. A figurák, négy centis játék katonák, csomókba-gubancokba, hegyekbe, völgyekbe rendeződnek. Távolról a testcsomók békés tereptárgyakká sűrűsödnek, közel kell menni, az orr nyomot hagy az üvegfalon, hogy feltáruljanak a mozgalmas részletek. A részletek brutálisak: anatómiai abszurdumok, mutánsok, torzók, gazdátlan végtagok gabalyodnak össze; karóba húzott fejek, felhasított gyomrok, megbecstelenített holttetemek alkotnak végeláthatatlan sormintát a kíméletlenül valószerű tájban. Hívogatjuk egymást tárlótól tárlóig; ezt nézd meg. Imitt egy akasztás, ott egy főbelövés, leszúrás, szögesdrót, tömegsír, atombomba. Sokat nevetünk.

A Pokol kínosan röhejes, és nem állít semmit. Igaz ugyan, hogy a figurák fele horogkeresztes karszalagot visel, a másik fele pedig félmeztelen, de a csoportképek némelyikében az utóbbiak végzik ki módszeresen az előbbieket. Chapmanék terepasztal-apokalipszise ellentmondást nem tűrően apolitikus – legalábbis ami a jó és a rossz szereposztását illeti. A horogkeresztes karszalag nem a nácikat jelenti, hanem azt, ahogyan a gonoszt a nyugati világban, az elmúlt fél évszázadban a közelmúltig, az amerikai filmektől az európai regényekig, a leggyakrabban ábrázolták. A Chapman fiúk ugyanúgy ezen nőttek fel, ahogy mi, profi kukkolók, akik nem csak a szadista miniatűrök szemlélésében leljük örömünket, de kilessük és elirigyeljük a szörnyűség bemutatásának féktelen kéjét.

„Kunst macht frei” – ez szerepel a Chapman-pokol kapuján, és akkor itt már tényleg fel kéne háborodni, mert ez a provokatív amoralitás visszataszítóan gyerekes. De mi más volna, hiszen két kisfiú háborúsdit játszik; meg művészetesdit. „Nincs üzenetünk. A mű nem megvilágító erejű; a szórakoztatóipar korának gyermeke” – nyilatkozták. Ami persze nem kevésbé álszent dolog, mint a morális szilárdság firtatása a Pokol kapcsán. A tömegpusztítás ábrázolásának és voyeurjeinek csúfondáros monumentuma annak a kornak a műve, melyben a borzalom múzeumi látványosság. Jake és Dinos azt mondja, csak tessék, nénik, bácsik, ne feszengjenek.







Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon