Skip to main content

Az öngyilkos merénylő dala

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


mit nekem
to be or not:
éljenek a halottak




Egy buszra szálltunk,
ők meg én,
és ebből lett a baj,
egy férfi,
és két kisgyerek,
s még szám szerint:
sokan.

A Felszabtérről indulunk,
a Jégbüfé elől,
de állni látszik, s hopp,
egy perc, és megáll
az idő.

A bliccelőknek máshol jár,
de helyén
az esze,
ez üldögél,
az ácsorog, én
magam vagyok nagyon, csorog,
akárhogy is van a dolog,
költő vagyok, mit érdekel,
nekem itt most
ülni, állni, ölni, halni kell.

Ki buszra száll, az mind vidám, ha
épp van rá oka,
és nem lesi, hogy kibe szorult
valami hiba,

egy bomba pont, vagy bármi más,
egy trüsszögés,
egy taknyolás,
egy közveszélyes látomás,
vagy épp egy bátor, szép, szabad,

de meg nem gondolt gondolat,
és hogy mi van,
ha éppen ő,
e nyeszlett, nyafka, szőke nő
az intifáda titkos bajnoka.

A videón majd rajta lesz,
(a komódon hagyom),
hogy nem volt bennem semmi félsz,
és semmi szánalom.

S hogy lehetett volna
máshogy is,
könnyű, fehér ruhában is,
ha nincs ez a csador.

Megalkotom szerelmemet, íme
kész a mű.

Nem mondom, hogy elegáns,
hogy briliáns,
hogy parvenü,

mert béke van,
nem háború,
s te úgysem értesz
arabul,
de mindegy, Isten látja, ahogy
fekszem a napon.

Gyilkos vagyok,
ne ordíts,
tudom.

Ha az vagyok,
hát leszarom,
itt úgyis minden csupa rom,
hol bank állott, most kőhalom,
s a hídfőnél majd, felteszem,
leáll a forgalom.

A Rudas,
az már messze van,
és Palesztina veszve van,
itt döglök,
nini,
a placcon,
az arcodba fröccsen
az arcom,

és nézem,
ahogy azok a véres,
kicsike fejek, mint a labda,
az elbitangolt kicsike kezek, a lábak,
a belek,
mint a sálak,
keringenek, szállnak a magasba.































































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon