Skip to main content

Szegényszag

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


„Belépsz a lakásba, a konyhába lépsz.
nem is kell belépned. Az otthonos négyzetmétereket
megtöbbszörözi a sülthagymaszag. No, nem annyira.
Amit már a kapuban éreztél, egy másik ebéd” –
mondom a látogatónak, és beljebb tessékelem.
Kiválasztom, melyik kommentárral függetlenítsem
valódi lényemtől a beüvegezett erkélyt.
Nyert ügyem van, leültetem és megkínálom,
kezd megszokni nálam, a fények sok mindent megoldanak.

Akár egy kimosott befőttesüveg, ha belülről,
bezárva, rejtélyes módon porosodik,
eltelt egy évszak várakozással.
Még jó lesz valamire.
Vártam, hogy majd jó lesz. Egyszer csak véget ér
a teremtő végtelen türelme. Nem szolgáltam meg,
de megérdemlem. Én tudnék mit kezdeni a jóval.
Hányat kell még aludnom addig?

„Mert az Ő képe ebben a világban a pénz.
Határt szab az akaratnak, és pénzt fial.”

A családban van egy szerencsés, de elvei vannak,
sportból spórol, a családban maradt.
És a rokonokban él egy gondolat,
élteti őket, és szégyellik, hogy él.

Minden elalvás egy újabb procedúra,
bezavar a szomszéd zenéje,
nagy életet él, megteheti.
Aztán mégis álmodom, de ott is papírból vannak a falak.
Fedetlenül kerülök iskolába.

Déltájt levágott hajam maradéka ízeltláb,
rovartű, és a testem hungarocell.
A bálnatestű nő most ismerősként üdvözöl,
a szertárba hív. Zuhogok lassan:
ablakon a víz, medúzában a fény,
kígyóban a tojás. És leszerződik velem az a másik,
pedig nem akarnám. Nem jut eszembe a gyerekkori ima,
érveim fogynak, érverésem lassul.
Becsapódom a földbe, a tenyerébe csapok –
ez ébren is érvényes, mondja még, de felébresztenek.

Felébredek felejteni. Váltok
unalom egyből unalom kettőbe. Kigondolok egy másik,
részletekben gazdag életet. Mint amikor először csináltam
homok helyett ételből ételt: minden jó benne van,
és mégsem emberi.

„Kijutok innen mindenáron. Lesz még ünnep is,
felkészültem. Lesznek gejl krémek,
disznófejből kocsonya,
a spájzban némi megmentett bor ecetesedik.
Használat nélkül kopik a ruhám,
nap mint nap beszívom az émelyítő molyirtószagot.”

Aztán késő van megint, begubózom,
ellennék ebben a pózban ítéletnapig.
Maguktól múlnak az órák, ne nyúljatok hozzám,
így könnyebb azt képzelni, hogy az egészet csak képzelem.
Ne érintsetek!
Hányszor, hányféleképp érint az ördög,
és átváltozik mindig, mire odanézek.
És későn állítom le az örömöt.

Késő van. Az utcában szokatlan világítás.
Hazafelé megyek, szakaszonként és megokoltan
a hátam mögé nézve.
Látom, ahogy ég a kuka,
lesz sokféle szemétből egyféle szemét,
és fény.









































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon