Skip to main content

Befelé űrhajózni

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Mondok egy példát: az elképzelt
lánnyal ülök a valódi lakásán, beugrik:
ő az igazi, és mire beleélem magam,
már elírták előlem. Nem a legjobb példa,
nem a legszerencsésebb – mikor kivágok
egy képet, kiderül, hogy szebb volt
a lap másik oldalán.
Ülünk, jár a pipa, buborékban lehűl,
tüdőnkben eltűnik a füst.

Szól: „A te dolgod már megoldott, van
előéleted és jövőképed, munkád és titkolnivalód.”
Szólok: „Munkám csak lopott ékszer, rejtegetett
titkom a rettegett középszer; de nevezhetjük-e
hajónak a tőkesúly vagy vitorlázat nélkül süllyedőt?”
Szól: „Azt hitted, életed völgy nélküli hullám,
de a labirintus maga a gombolyag. Lásd:
a fonalnak kettő, az útnak egy,
de az a kettő összecsomózva.”
Szólok: „Az ablaküvegben már megtelepedett,
és hálót szőtt az a huszonkét éve
kilőtt ólom; csak arra vár, hogy kinézzek.”

Csend lett, szavakkal teremtettük,
mint Isten, mikor nem tudta még,
hogy látni jó. Ültünk éles érzékekkel,
tompa testtel, a levegő aljában, egyedül.

Befelé űrhajózni, annyi mint robotpilótára
kapcsolni, és pásztázó üzemmódra;
tűrni az utaskísérők pusmogását
(beszélnek, mert hisznek a felejtésben –
te megbocsátasz és nem felejtesz,
és ha felejtesz, bocsánat érte),
szó nélkül hagyni élceiket gyomorpanaszaidról,
arcszínedről, miközben ütem nélkül
lármázik szíved. Kint: nyugtalan tapétaminta,
aranyhörcsögszag, test zenéje;
bent te vagy az utas és az űr.
Melléhamuzni, nyeldekelni, félni
a megváltó böffenéstől, lehunyni
harmadik szemed, várni az orvosra
meztelenül.

(Befelé űrhajózol, készültél hosszú,
külvilági útra, és most lehúz a roppant üzemanyag.)

Mintha visszahódítanád, honnan lánggal
űztek, az elveszett közeget, ahol nincsen
tűz (most is tüdődben ég) – szárazdajkája a kultúrának;
nincs tűzbenézés, gondolat. Csak simogató
süllyedés, és a víz tempója.
Mintha emlékeznél, hogy te is alulról kezdted.
Mintha az lennél újra:
helyhezkötött és időtálló.

Mint aki először értette a partot,
itt állok, szárazra törölt hal.
Holnap napom lesz,
jöjjön a józanító álom,
és találkozom a valódi lánnyal.






























































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon