Skip to main content

A torony

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Hát találkozzunk Elefántcsont-parton.

Van nekem ott egy óriási tornyom.
Abban írom politikai verseim.

És van nekem egy icipici szörnyem.
Egy ládában lakik ott tartom benne az az ő tartománya

az az ő környéke én úgy hívom:
szörnyék

hozzám képest a szörnyike jóval kisebb
jóval kisebb mint én
ő az én kisebbségem
valójában egy borz
mikor hazatérek a tornyomba Elefántcsont-parton
mindig rászólok jól megfenyítem
már megint hogy viselkedtél
amíg távol voltam
– így beszélek hozzá – mit mind randalíroztál mit folyton áskálódtál
mért annyit mind kétnyelvűztél miféle feliratokat
borz-nyelvű szörny-egyetemeket követeltél

ilyenkor a borz behúzza fülét-farkát
visszahúzódik a szörnyékébe
nagyokat fújtat
később megbocsátok őkelmének
odavetek neki néhány csontot

hát így élünk a toronyban
a szörny meg én.

Elefántcsontpart, 1998. december 21-én.


































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon