Szilágyi Ákos

Nyomtatóbarát változat

Ezen a héten sem lottóztam. Tehát szerencsém volt. Átkozott szerencsém. Ha lottózom, nyilván nem egy szelvénnyel játszom – nem vagyok hülye! –, legalább néggyel. Több szelvény – több esély. Gondolom, legalább kétezer forintot szántam volna szelvényekre. Nézem, mennyit fizetett ezen a héten a kettes, az utolsó nyereményosztály: nyolcszázötven forintot. Szép summa. Ha játszom, erre lett volna legnagyobb esélyem; a hármasra már egy az ezerhez, a négyesre egy a százezerhez, az ötösre pedig egy a negyvenmillióhoz. Nagyjából. Ha azonban van egy kettesem, akkor a nyereményen – hisz kit ne ragadna el a játékszenvedély heve – további szelvényeket vásárolok, amiken aztán, valószínű, nem nyerek már semmit. Így hát nyereményként elkönyvelhetek kétezer forintot. Ez valamivel több, mint ha két kettesem lett volna, sőt, még annál is több, hisz a jéghideg számítás visszatart attól, hogy újabb szelvényekbe öljem kemény agymunkával megkeresett kétezer forintomat. Nos, mivel minden szerencsejáték célja, hogy jól járjunk, elmondhatom, jól jártam. Ebből is látszik, érdemes lottózni. Akár még nem lottózva is.

Ugyanezen a héten megkérdezett az egyik közvélemény-kutató intézet: melyik pártra szavaznék? Nem általában, hanem biztosan. Biztosan egyikre sem – válaszoltam. Akkor szavaznék-e olyan pártra, amelyik még nincsen? Csakis ilyen pártra szavaznék! Nem sejtettem, hogy ezzel – mint a napilapokból másnap értesültem – a legnagyobb magyar párt biztos szavazója lettem. Mert egy, csak egy párt van ma Magyarországon, mely nagyobb és népszerűbb minden pártnál: az, amelyik nincsen. A létező pártok választói bázisából kivonuló többség pártja. Nem az új, hanem a megcsömörlött többségé. A népé. Ehhez a nagy többséghez tartozom immár magam is. Nem tagadom: eggyé válásom a többséggel, összeolvadásom a néppel elszánttá és büszkévé tett. Fejem felvetve lépdelek egy jobb világ felé, mely nincsen, és ez benne a legjobb. Ha ma lennének a választások, e pártra szavazna a magyar választók közel negyven százaléka. Csaknem kétszer annyian, mint arra a pártra, amelyik ellenzékben van, csaknem négyszer annyian, mint arra, amelyik kormányoz. Bár lehet, hogy ők sincsenek, csak úgy látszik, hogy vannak. Ez azonban ma már nem elég. Nem elég nemlétezőnek látszani, annak is kell lenni! Legfőbb ideje hát, hogy a negatív teológia mintájára megalkossuk a negatív politológiát és a negatív szociológiát, amely a sivár és lapos Van helyett végre a bámulatos és végtelenül gazdag Nincs-csel foglalkozik. Nyomon követi erejének lankadatlan növekedését, felméri népszerűségét, prognosztizálja közelgő eljövetelének időpontját. E legerősebb párt a magyar demokrácia legszebb jutalma, másfél évtizedes romlástörténetének legnagyszerűbb virága. Nincs az a választó, aki ilyen pártban csalódna! Nincs az a párt, amely fölvehetné véle a versenyt! Ó boldog demokrácia! Ó boldog választó, ki a nemlétezőt választottad! Tudd meg, jól választottál! Mert: „Csak ami nincs, annak van bokra,// Csak ami lesz, az a virág,// Ami van, széthull darabokra.”

• Kistotál

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges