A futás

Szabó T. Anna

Nyomtatóbarát változat

A test öröme. Nyár van, méz csorog
a szomjú arcra, lassú, ragacsos
nyelve végignyal mell közén, gerincen,
szoknya suhog-leng, selyme érdesen
paskol, mint forró, pucér bőrre zápor,
bizsereg a haj, a hajlat, az ágyék,
combok súrlódnak, lombok közt a fény
átnyilall, lecsukódik a szem,
rohanni vakon, nyárszag, bodzaszag,
akácvirág, tenger íze, árnyék
simogatása, szél, szél, szembeszél,
rugalmas futás, szandálcsattogás,
vér dobol, ahogy tenyerére vesz,
vérrel, bőrrel és napfénnyel beszél,
röptet a mindennél hatalmasabb
nevezhetetlen, ami most öröm,
máskor fájdalom, fénnyé robbanó éj,
élj, élj, örülj, dobogja, ragacsos
gyönyörűsége megriaszt.
Karnyújtásnyira vaskerítés,
rozsdás szögesdrót. Ahogy a lovak,
horkanva torpanok – megmarkolom
a porló vasrudat, lihegve lenézek,
meglátom lombkoronás arcomat,
ahogy a sáros kövek közt lebeg,
hullt akácvirág között, a pocsolyában.

• Vers