Kurvaanyád!
Neordíts!
Nemordítok!
Kurvaanyád!
Indujjámábazmeg!
Neszopassábazmeg…
Indíccsáhülyepicsa, mondta a férfi, aki magából kikelve ordított, amikor bevágta magát a vezető melletti ülésre. A nő ki akart szállni, hogy megnézze, mi van az Astrával, amely jóval odébb állt. A két férfi a gazdasági út mellett várta, hosszú vászontokkal a hátukon, amilyet a vadászok szoktak hordani. Idegesen nézegettek körbe. Már virradt, mire a nő kiért a mezőre, távol a közúttól. Jó fél óráig tartott, pedig nagyon sietett. Az utak még üresek voltak. A két kisváros, amelyen a nő áthaladt, még aludt. Csak a benzinkutak környékén volt élet. Néhány korai autós tankolt, egy-két teherautó meg kamion készülődött folytatni az útját az egyforma téglalap alakú szállítmányaikkal. Minden ilyen nagy doboznak ugyanaz volt a mérete, hogy könnyen át lehessen tenni vasútra, uszályra vagy épp egy másik kamion alvázára. A szabvány az szabvány. Csak a vezetőket kell cserélgetni. Az álmos sofőröket, akik ilyenkor kávét ittak, valami gyors kaját nyammogtak el. A nőt álmából keltette kora hajnalban a mobil hangja. Álmában nyúlt utána az éjjeliszekrényre. Éjszakára sem szokta kikapcsolni. A férfi tudta ezt. A nő tudta, hogy a férfi tudja, hogy bekapcsolva hagyja éjszakára is a mobilt. A férfi hangján érezte, hogy nagyon ideges, de igyekezett kedves lenni. Elmondta, hová kell jönnie, méghozzá azonnal. A nő kérdezni szeretett volna, de a férfi nem adott időt.
Ne kérdezz, hanem azonnal indulj!
Álmos vagyok, kutyikám.
Ugorj ki az ágyból, kérlek!
Nem ér rá később, próbálkozott a nő, inkább csak a beszélgetés kedvéért. A meleg paplan alá visszahúzta a lábát, amely közben kicsúszott. Hűvös volt a reggel.
Bucikám, lustiznék még…
Szétrúgom a picsád, ha nem indulsz rögvest, mondta a férfi, és kinyomta a mobilt.
A nő hallani vélte, ahogy hozzáfűzi, amit ilyenkor szokott a barátainak mondani, hogy faszomkivanahülyepicsával. Ezt már megszokta. Ahogy a férfi agresszivitását is. Jó húsz éve ismerték egymást. Valahogy mindig összesodorta őket az élet, ha nem is lettek végül férj-feleség. A kisvárosban útjaik folyton keresztezték egymást. Barátok maradtak, aztán meg üzlettársak lettek. A nő nem tudott szabadulni a férfitól, aki mostanában egyre idegesebb volt. Egyre gyakrabban járt el a keze, amiért a nő mindig megsértődött, de elviselte. A férfi nem kért bocsánatot, a nő idővel mégis megbocsátott. Otthon is ezt látta. A férfiak ilyenek, mondta magában, de legalább férfi. Az apja is ilyen volt, az anyja szája néha felhasadt. Néha kék monoklival járt a szeme körül. De aztán a szülei is együtt öregedtek meg. Az még a régi jó világban volt, az ántivilágban, ahogy az öregek mondták, mielőtt begyöttademokrácija. Akkoriban még nem volt mindenkinek ennyi joga. Most már mindenkinek csak jogai vannak. Azóta kinyílt minden piszoknak a csipája.
Na jól van, akkor indíts, ordította a férfi. Indíccsámábazmeg!
A nő nem válaszolt. Az orra vérzett, de csak kicsit. A kézfejével törölte. A szája zsibbadt. A kormánykerék műanyag burkolata felfogta az ütés erejét. A nő már nem kérdezett. Ahogy máskor is, vakon követte a férfi utasításait. Nem bánta, ha vezetik. A nőnek kell a biztonság, magyarázta meg magának. Kell valaki, aki megmondja, hogy mit csináljon. Nem mindenben adott igazat a férfinak, de nem szokott vitatkozni. A férfi szerette hosszan kifejteni a véleményét előtte, a nő meg nem bánta. Mert a nő azt szerette, ha a férfi a közelében van. Nyugi, kutyikám, duruzsolta közben a fülébe, amíg a keze a hajába túrt. A férfi egy ideje a patkányokról beszélt legtöbbször, és ettől mindig indulatos lett. Magát hergelte bele egyre jobban. A patkányokat okolta mindenért. Dühöngött, hogy a politikusok semmit sem tesznek. A patkányok már mindenütt elszemtelenedtek. Mindig csak az ők jogaikat védik. Azoknak mindent szabad. Pedig le kéne irtani őket. Gázt nekik, úgy kellene, ahogy az Adolf csinálta. Nincs erre más megoldás, beláthatták volna már a politikusok. Azért nem jut a többieknek, azért van bajban az ország, mert minden pénzt elvisznek ezek. Ezek meg csak szaporodnak, egymás hegyén-hátán hemzsegnek. Az egész köpedelem. Közel sem érdemes menni a fészkeikhez, mert az ember elhányja magát. Nem érti, hogy miért nem tesz senki semmit. Ha már a politikusok töketlenkednek, akkor legalább az embereknek kellene valamit csinálni. Majd, amikor már mindenütt ott lesznek a patkányok, akkor jut eszükbe. De akkor már késő lesz.
A férfi nagyon tudta sorolni, hogy mi minden lesz majd késő. A nő is nyugtalan lett ettől. Minél többször hallgatta ezeket a kirohanásokat, annál nyugtalanabb. Kezdett igazat adni a férfinak, noha eleinte csak úgy hallgatta, hadd beszéljen. Attól megnyugszik. Most ez a mániája. Volt, amikor a katonaság. Katona akart lenni. Továbbszolgáló. De aztán mégsem ment el. Máskor valamelyik munkaadóját mocskolta a nő előtt, hogy az milyen hülye. A nő hallgatta, de nem hitt neki. De mindent ráhagyott a férfira.
Igazad van, kutyikám. Ne hagyd, hogy ezt tegyék veled a disznók.
Ugye, te is azt mondod, ragadta meg a nő álmosan odavetett mondatát a férfi.
Tényleg, ezek nem méltók hozzád, mondta máskor a nő. A férfi pedig tovább sorolta a sérelmeit, amelyeket egyre nagyobbnak festett, minden újabb alkalommal, amikor kényszeresen visszatért hozzá, és újra elmesélte. Közben egyre nagyobb lett a sérelem, és egyre ártatlanabb ő maga. Lassan el is hitte.
Elszemtelenedtek, tényleg nagyon elszemtelenedtek, mondta a nő, amikor a patkányokról kérdezte a férfi.
Ugye, szerinted is, kapott a tétova félmondaton. A fiúkkal beszéltem is, hogy most már tényleg tenni kéne valamit.
Bajba kerülhetsz, fűzte még hozzá a nő, hogy eltérítse a férfit a témától.
Van támogatottságunk is, mondta a férfi, nem is gondolnád, hogy kikkel futottam össze. Magasra vezetnek a szálak, de erről nem beszélhetek. Titoktartást fogadtam. Szigorúan titkos. Te csak ne nyugtalankodj. Nem lesz semmi baj, védelem alatt leszünk, mondta a férfi. Óvatosan beszélt, inkább csak utalásokban, mivel titoktartást fogadott. A nő csak homályosan sejtette, hogy mit tervez a férfi. Nem hitte, hogy komolyan beszél, inkább afféle férfias hősködésnek, kisfiús dicsekvésnek gondolta. A titokzatoskodás, meg a befolyásos barátokra való hivatkozás, csupa ismerős szédítés. De nem baj, gondolta a nő, keserű és eseménytelen élet lett az övék. A férfié is, nem ilyenről álmodtak húsz évvel ezelőtt. Akkor még fiatalok voltak. Az ország pezsgett. A jövő színesnek és változatosnak látszott. Mindebből nem lett semmi. A férfit csak kudarcok érték. Semmi sem úgy sikerült. A jövő pedig már nem kínál perspektívákat. Nincsenek esélyek. Ha másnaposan ébred, amikor fáj a feje, és belegondol, hogy ez így lesz egy hét múlva, egy hónap múlva, évek múlva is, akkor tudja, hogy minden csak önáltatás. A remény csak önáltatás. Semmi sem lesz már. Az egész élet egy nagy rakás szar. Amit húsz éve hittek, abból szar se lesz. A férfi egy ideje állította, hogy a patkányok miatt. Meg a sok görbeorrú miatt, akik a patkányokkal egy követ fújnak. Ki akarják irtani az olyanokat, mint a férfi. Meg a nő. Nekik akarják a halálukat. A boldogtalan életük oka az, hogy ki akarják irtani őket. Vakok, akik nem veszik észre. Ekkor hajmeresztő történeteket beszélt el összeesküvésekről, mérgezésekről, fertőzésekről, embertelen gonosz szándékokról. A nő nem hitte, de ahogy hallgatta a férfit, egyre nyugtalanabb lett. Sosem hitte volna, hogy ilyen veszélyben vannak. Egyre hihetőbben hangzott. Ekkor mindig nagyon örült annak, hogy itt van vele a férfi, és ha néha durva és agresszív is, de mégis bízhat benne, hogy meg fogja védeni. Bár nem tudta pontosan, hogy mitől kellene, hogy megvédje őt. Határozott nő volt, tudta, hogy mit akar. És amit akart, azt általában el is vette. De mégis, gondolta. A férfi egyre fontosabb lett az életében, ahogy lassan érezte, kezd öregedni.
Öregszel, mondta egyszer a nőnek.
Te sem leszel fiatalabb, kutyikám, válaszolt a nő. A patkányoknak persze mindegy, gondolta, hogy öregszenek, vagy nem. A patkányok fiatalon is patkányok. Mostanában ébredés után kezdte érezni a nő, hogy öregszik. Egyre nehezebb lett felkelni. A test még aludni akar, pedig a lélek már éber. A teste még inkább szunyizna egy kicsit. De el kell mennie, mert a férfi hangja kétségbeesett volt. Próbálta tartani magát, biztos a hangrögzítéstől való félelme miatt. Mostanában ez a mániája, ha mobilozik. De most tényleg nagyon be van szarva, morfondírozott a nő. Öregszik ő is, egyre többször parázik. Szegény.
Ő is öregszik, gondolta, amikor már úton volt, és elhagyta a városhatárt jelző táblát. Számít rám, mennem kell. Már nem lesznek újabb barátaim, meg kell becsülnöm a régieket. Egy húszéves barátság ennyit megér. Pedig jó lett volna még egy kicsit aludni. De egy nő életében tragikus az a nap, amikor megérzi, hogy kezd öregedni, és már nem tud ellene védekezni. A tudata ellen sem. Hamar megtalálta őket. Az Astra messzebb látszott.
Indítsámábazmeg, ordította a férfi. Pattanásig feszült volt. A nő nem tudta a slusszkulcsot az idegesség miatt egyből a helyére csúsztatni. Késlekedve adta rá a gyújtást. A férfi bal kézzel megint átnyúlt, de már csak jelezte, hogy mi következhetne. Kisebb mozdulattal a tarkójánál ismét megbillentette a nő fejét, de csak egy kis kokit nyomott le neki.
Ne szívass, mondta a nő fojtott hangon, közben indított is.
Hajts. És sehol se állj meg, utasította a férfi. Értetted, kiáltotta a fülébe. Nem akarom megütni a lábam a rühes patkányok miatt. Hallod, Nyuszika, próbálta oldani a feszültséget. Megsimogatta a nő haját.
A nő ekkor sírva felkiáltott.
Neszopassábazmeg…, nyöszörögte. A hangja vinnyogásba fulladt. Hang nélkül szipogott.
Na, nem haragszom, mondta a férfi.
A másik a hátsó ülésen nyugtatni próbálta őket.
Ne szívassad már. Örülj, hogy eljött. Te se értél volna ide hamarabb.
Te ne ugass bele, szólt hátra a férfi, felsőtestét társa felé fordítva. Beraktad a tokot, kérdezte. Ugye nem maradt egy műszer se a fiúnál, kérdezte idegesen.
Egy se. Ne parázz. Ő csak vezetett. Vele nem lesz baj. Csak mi érjünk be nyugiba.
Kapcsold be a rádiót, Nyuszi, utasította a férfi a nőt. Mindjárt híreket mondanak. Tekerj a hírekre, mondta nagyon idegesen.
A fegyvert berakjuk a helyére, átöltözünk, és okszi. Egy patkánnyal kevesebb.
Mi a picsát csináltatok itt, kérdezte a nő alig hallhatóan.
Kussoljál, a híreket hangosítsad fel.
A két férfi feszülten hallgatta végig az igyekvő bemondót, aki a szokásos politikai huzavona előző napi eseményeit sorolta. A hírek a háború folytatását adták a hallgatók tudtára. A férfi csak így volt képes hallani. A háború immár életre-halálra folyik. Meg kell semmisíteni azokat, akik másként gondolkodnak. A patkányok irtásával akarja a férfi felrázni az országot. A háború még csak most kezdődik, szokta mondani a többieknek. Mi csak az apokalipszis lovasai vagyunk. Ennek az országnak el kell pusztulni, hogy a romjain egy tisztább épülhessen. Le kell mindent rombolni. Még a romokat is le kell rombolni. Legelőször is a patkányokat kell kiirtani, mert velük nem lehet megépíteni azt a tisztább világot, amelyben ismét érdemes volna élni ebben az országban.
A hírek véget értek, de nem volt bennük az, amit a két férfi feszülten várt.
Még nem mondták be, szólt előre a férfi társa.
Lehet az taktika is. Nem árt az óvatosság. A söntés mögött majd elrejtjük a műszereket a pincében. Ott nem találják meg. Egyre jobban kell vigyázni.
Mi lett az Astrával, kérdezte a nő.
Mi lenne, hát beragadt, szólt előre a hátsó ülésről a másik.
Szar amcsi kocsi. Faszom kivan az amcsikkal, dohogott a férfi.
A főúton kellett volna maradni, mondta a másik.
Fennakadt a kátyúkon. Az út végig csupa sár. A szaros tehenek összevágták. A faszomnak kellett erre jönni, fordult törzsből hátra a másik férfi felé.
Te találtad ki, válaszolta az.
Ti mondtátok, hogy tudtok erre egy földutat. Én csak kérdeztem, hogy nincs-e rövidebb út, mondta a férfi.
Mi csak rád hagytuk, te nézted meg a térképen, válaszolt megint a hátsó ülésről a másik.
Egyszer hallgatok rátok. Kibaszott hülyék vagytok, mondta a férfi. A másik nem akarta tovább bőszíteni. Inkább hallgatott. Hosszú csönd következett. A férfiak feszülten figyelték az utcát, a távolt fürkészték. A város határáig nem is szóltak. Bent a városi utcákon már alig volt esélye annak, hogy megállítsák őket. A városban a rendőrök nem szoktak igazoltatni. A négysávoson nem állítják meg a kocsikat.
Mit csináltatok, kérdezte nagyon halkan a nő.
Te nem tudsz semmit, értve vagyok. Jobb, ha nem is tudsz róla, förmedt rá a férfi, és mintha a nő nem is lenne ott, a másikhoz beszélt. Azér az jó volt, ahogy meglepődött a patkány. Milyen hülye képet vágott.
Tényleg. Tökre nem értette, hogy mi történik vele, tódította a másik.
Meghökkent a patkány, mielőtt kankot vetett, mondta a férfi.
Az azért megérte, azt a pofát, ha láttad volna, tódította a másik.
Ti meg miről beszéltek, kérdezte halkan a nő. Rossz érzése volt.
Pofádbefogod, kiáltott rá a férfi, az utat nézzed.
Hagyd a Nyuszit, ő megbízható. Azt mondtad, nem, a kérdő hangsúly aggodalmasan csendült.
Akkor is, ne pofázzon bele. Hallod, Nyuszi, te nem tucc semmit. Nem is láttál ma minket, ha kérdeznék. Érted, emelte fel megint a hangját.
Kik kérdeznék, kérdezte a nő, mintha csak megismételte volna a férfi szavát.
Senkik. A senkik. A beszari senkik, akik nem mernek csinálni semmit. Pedig a patkányok már mindent elleptek.
Oszt még nekünk kell félni. Mi menekülünk, morgott a hátul ülő férfi.
Mi elől menekültök, próbálkozott megint a nő.
Semmi közöd hozzá, mondta a férfi. Aztán csend volt. Az indiánok elől, mondta egyszer. Terepjáróval kellett volna jönni, de lebeszéltetek róla.
Mert feltűnő, mondta a másik.
Ti találtátok ki, hogy feltűnő. Az indiánok figyelik a terepjárókat, aszmontátok. Ezt mondja a rádió is.
Mer be vannak szarva a szarosok. Bandákba járnak, oszt minden terepjárót megállítanak.
Bemondta a tévé is, nem az ujjamból szoptam, mondta a másik.
Meg a kapcsolatunk is mondta, hogy most egy időre tegyük le a terepjárót, ha akciózunk.
De a szar Astrával meg miért mentünk a csordaútra? Eszednél vagy?
Nem az én ötletem vót. Meg azt is mondta a pofa, hogy vigyázzunk, mert gyűlnek az adatok.
Milyen adatok, kérdezte a férfi megint a pánik hangján. Talán valamelyikőtök köpött?
Nyugi, mondta a másik. Nem tudnak azok semmit, csak próbálkoznak. Mi nem beszéltünk, zárta le a másik. Talán te beszéltél, Nyuszika, vetette még oda.
Nyuszika, szétrugom a picsád, ha hülyeségeket beszélsz valahol, ordította a férfi a nő fülébe.
Neszivassámá, nyöszörögte a nő. Csendben szipogott.
Ha a zsidrák bírák elé kerülünk, tuti, hogy életfogytot kapunk. De egyszer úgyis kijövök, oszt elvágom a torkát annak, amék köpött! Ezt jól jegyezzétek meg.
Ne parázz! Nyugodj le, mondta hátulról a másik, Nyuszi bevisz minket, a bárban letesszük a műszereket, ruhát váltunk, oszt visszajövünk az Astráért. Addig Zsolti elvan, mint a befőtt. Csak ne mobilozgasson, mer már a cellainfó is sok, de ha bepánikol, és szövegel valakivel, azt később előkaparhassák. A kurva számítógépek mindent megőriznek.
Bekaphassák, mondta a férfi hátrafordulva. Bekaphassák, majd a haverok kitörlik, nem, nézett kérdőn hátra a másikra.
Nem tom, nem férnek hozzá mindenhe. Ezek a háttértárolók a multiknál vannak, Grönlandon vagy Norvégiába, vagy hun a faszomba.
Grönlandon? Oszt mi a faszomnak lenne Grönlandon, kérdezte a férfi.
Gondolod, hogy mindent megőriznek a számítógépek, hüledezett a nő.
Minden szart, mondta a férfi.
A hajnali telefonod is, kérdezte a nő.
Pofádbefogod, mondta a férfi. Azt mondod, hogy nem láttál semmit. Defektem lett, és azért jöttél. Te nem tucc semmit a patkányokról.
A tokban fegyver van, kérdezte a nő.
Kussojjá. Neked ahhoz semmi közöd. Az utat figyeld, mondta a férfi.
Ti teljesen hülyék vagytok. Ezt nem lehet megúszni, mondta.
Tartsd a szád, mondtam. Kussojjá. Leraksz a klubnál minket, a kocsit elvisszük, délután visszakapod. Addig menj el a szoliba vagy faszom tudja, hová. Ahol sokan vannak, és emlékezni fognak, hogy ott jártál. Érted, mi a szitu, mondta a férfi.
Nekem nincs semmi közöm hozzátok, mondta a nő. Elegem van belőletek. Lúzerek vagytok, kibaszott lúzerek
Te Nyuszi. Elvágom a torkod, ha nem maracc csendbe. Kussojjámá.
Kussojjáte, mondta a nő.
Pofádbefogod, mondta a férfi. Az ember a vásárra viszi a bőrét, oszt senkibe se bízhat. Montamhogya pofabefog.
- Kultúra [7]