2013. január 28.
6 hozzászólás
Az MSZP az ellenzéki összefogás legnagyobb akadálya. Aki a lehetetlen és értelmetlen mértékű összefogást szorgalmazza, az a lehetséges és szükséges mértékű összefogás kerékkötője. Az MSZP abban mesterkedik, hogy a saját képére formálja az ellenzék egészét, miközben egyre kevésbé van neki saját képe.
Lendvai Ildikó szépen összefoglalta pártja ajánlatának a lényegét: „Az utóbbi hetek a siker komoly esélyét villantották fel. Az MSZP elkötelezte magát a közös programokon alapuló pártszövetség, a közös lista és a közös jelöltek mellett. A korábban felvetődött három modell: az egyetlen választási párt, a pártszövetség és a részleges választókörzeti együttműködés közül az MSZP ajánlata egyértelműen a pártszövetség.” (Népszava, 2012. december 10.) Ebbe a keretbe szorították be a pártközi tárgyalásokat. Szögezzük le: az a párt, amelynek nincs saját választási programja és listája, az nincs. Mint ahogy KDNP sincs, csak egy radikálisabb árnyalat van tán a keresztényautokrácián belül.
A közös programnak nincsen semmilyen tárgyi alapja. Közös program csak sterilizálás vagy bedarálás útján jöhet létre. Vagy a program lesz üres, vagy a többi ellenzéki alakulat.
Másfél héttel azelőtt, hogy Lendvai Ildikó fent idézett írása megjelent, a „Munkások Újságja” c. balszélső lap fórumán megnyilvánult Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja és legutóbbi kampányfőnöke. Erről többek között az Index számolt be. A Szanyi által „csak kifejlett matolcsyzmusnak nevezett jelenlegi gazdaságpolitika nem más, mint a neoliberális paktumnak 20 éve tartó megfelelés folytatása. Ahogy a mai magyar kormány, úgy a korábbiak is csendes kiszolgálói voltak a mainstream neoliberális érdekeknek.” „...az ellenség bizony még mindig a tőke.” „2008 környékén egy gazdasági vitanapon Gyurcsány Ferenc egy 'ultraneoliberális csomagot' nyújtott be, amit Szanyi pártja vezérszónokaként nem tudott elfogadni. Magát ebben a történetben úgy látja, mint azt az egy szem embert, aki a Tiananmen téren szembeszállt a tankokkal. 'Ellen tudtam állni ideig-óráig, de végül elzavartak a fenébe', fogalmazott. Az utána következő Bajnai is a neoliberalizmus ismert hagyományaihoz illeszkedett, de ő legalább nem nevezte magát szocialistának./.../ 'beszoptuk a neoliberális cuclit', de szerinte az MSZP most készülő programja már számol ezekkel a veszélyekkel. Nem ott fogják folytatni, ahol 2010-ben abbahagyták, példádul az nem fordulhat elő, hogy még egyszer olyan csökevényes párt legyenek, mint abban a nyolc évben, amikor a gazdasági kérdéseket gyakorlatilag teljesen átadták az SZDSZ-nek. Az akkori semmihez képest most már vannak gondolataink, fogalmazott a szocialista politikus./.../ A baloldal azonban nem csak nálunk, hanem egész Európában válságban van. Erről leginkább Anthony Giddens és az ő harmadik utas politikája tehet. Szanyi felidézte, hogy Giddens kapcsán ismerkedett meg Gyurcsány Ferenccel a kétezres évek elején. A későbbi miniszterelnök ki akarta adni Giddens egyik könyvét magyarul és ehhez keresett befektetőket. Szanyi végül azonban nemet mondott a lehetőségre, egyrészt mert nem látta benne az üzletet, másrészt mert nem akarta, hogy ezzel a könyvvel mérgezzék meg a magyar baloldalt. Az európai szociáldemokraták ott követtek el bődületes hibát, amikor a jóléti államok válságának kezdetekor megpróbáltak kiegyezni a tőkével. A baloldal máig ennek következményeit nyögi. Szanyi szerint alapvető szemléletváltozásokra lenne szükség.” http://index.hu/belfold/2012/11/30/tgm_szanyi_scheiring/ [3]
Tehát: ezekkel a felismert „veszélyekkel” számol „az MSZP most készülő programja”. És akkor ezt vessük össze a DK minap bemutatott programjával. Szanyi arról beszélt és részben a választások után, részben Gyurcsányék távozása után általában is ez volt a megkönnyebbülés szövege az MSZP-ben, hogy végre vége lesz az MSZP skizofréniájának. A szinte liberálisok és az antiliberális antikapitalisták lehetetlen együttélésének. Szanyi mindenkit stratégiailag, szívből és elkötelezetten gyaláz, akivel az MSZP közös programot, listát és kormányt akar összehozni.
Az MSZP egy bizonyos szempontból (hangsúlyozom, hogy szerencsére csak egy bizonyosból) olyasféle ellenzéki taktikát követ, amilyet a Fidesz követet, csak nem olyan elvetemülten, hatásosan és hatékonyan. Minden követelés mögé odaáll, minden területre visszasírja a pénzt, harcol a „megszorítások” ellen, saját szükségszerűen érdeksértő strukturális elképzeléseit (ha vannak egyáltalán, amit kétlek) „nem bontja ki”, közben persze a gazdaság túladóztatása, a növekedés befagyasztása és a hanyatló versenyképesség miatt is halálra aggódja magát.
Van az ellenzékben két exminiszterelnökre épülő két alakulat. Ezek az exminiszterelnökök azt képviselik az MSZP múltjából, amitől minél messzebbre el akaják rúgni magukat. Van egy LMP, mely eleve az MSZP (és a Fidesz) ellenzékeként jött létre, azzal az alapvetéssel, hogy radikálisan szakítani kell valamennyi politikai hagyománnyal, mely az elmúlt két évtizedben érvényesült. Nem lehetnek tiszták a szándékai annak a pártnak, amely ezekkel a partnerekkel akar szoros, az alkotmányos rend helyreállításához szükségesnél sokkal szorosabb szövetséget. Valójában aligha akarhat mást, minthogy a domináns párt és a hozzá kötődő véleményformálók nyomása alatt bezsarolják ellenzéki riválisaikat egy általuk uralt, a többieket pedig az arcuktól, a létjoguktól, önálló programtól, önálló listától és megmérettetéstől megfosztó közös ketrecbe. Némely egzaltált közíró már most a demokrácia renegát ellenségének minősít mindenkit, aki nem óhajt az MSZP ketrecébe bemászni.
A mai szocialista párt szimbolikus pillanata volt, amikor az MSZP által (szokás szerint: félig kiherélve) megszavazott ingatlanadó alkotmánybírósági elmeszelése után a párt szóvivője felállt, hogy aki nem akar ingatlanadót, szavazzon az MSZP-re, mert a Fidesz be fogja vezetni... (Nb. a DK pl. nagyon akar ingatlan adót, ez a programjának egyik sarokpontja.)
Mesterházy Attila erdélyi bocsánatkérése is része annak a folyamatnak, amelyben az MSZP elrúgja magát mindattól, ami nyolcéves kormányzásában érték volt, és a koalíció reformterveit szabotáló rosszabbik részéből csinál egészet, hogy végül az legyen az ellenzék egésze. (Ne adja a Mindenható!)
Az erdélyi mea culpa a bátor gyávaság tipikus példája: Nem félünkk beismerni, hogy tévedtünk, de félünk megfogalmazni, hogy miben.
Az MSZP 2004-es népszavazási (ellen)kampányában összetapadt egy világos elv és egy sötét érvelés. A világos elv az etnikai megkülönböztetés és a (nb. szükségszerűen magyarellenes) nemzetállami felfogás elutasítása volt, a sötét (és részben tárgyilag is hamis) érvkészlet pedig az emberi irigységre, „bendősovinizmusra” apellált. (L. A múlt köde c. sorozatom erről szóló részét: http://nol.hu/megmondok/revesz_sandor/lap-20081220-20081220_HV-1 [4])
- PoliBlog [5]