2015. szeptember 9.
2 hozzászólás
A Muzsikás Együttest, az erdélyi és kárpátaljai zsidó népzene hivatott előadóját meghívták a Zsidó Kulturális Fesztiválra. Ők vendégelőadóként benevezték Petrás Máriát, a kiváló csángó népdalénekest és keramikust. A fesztivál szervezői Petrás Mária fellépésétől eltekintettek. Ezután a Muzsikás Együttes sem kívánt a Fesztiválon fellépni, mert szolidaritást vállaltak a „tiszta lelkű csángó asszonnyal”.
A történtek részletesebb leírása megtalálható Czene Gábor írásában a Népszabadság szeptember 5-i számában és persze a hálón: http://nol.hu/kultura/egy-hiszteria-nyomaban-1561157 [3].
Az ügyben markánsan megnyilatkozott
Schiffer András: http://mandiner.hu/cikk/20150826_schiffer_andras_a_muzsikas_es_a_zsido_fesztival [4].
Babarczy Eszter: http://fesztival.mandiner.hu/cikk/20150827_babarczy_eszter_petras_maria_kitiltasa_a_kulturmocsar_peldaja [5] és
Schilling Árpád: http://magyarnarancs.hu/magyar_termek/aki-korpa-koze-keveredik-96303 [6].
Az én álláspontomhoz Schillingé áll közel, el lehet olvasni, itt most nem ismételném meg.
Az ügyhöz két hosszabb megjegyzést fűznék:
1. Népszerű balítélet összekeverni a joggyakorlást a jogfosztással. A Zsidó Kulturális Fesztivál szervezői gyakorolták azt a jogukat, hogy azt hívnak meg, akit akarnak, és azt nem hívnak meg, akit nem akarnak. Az ő akarásukról és nem akarásukról mindenki szabadon vélekedhet, ahogy akar, de a döntésüket valamiféle jogsérelemként értelmezni, mely Petrás Máriát érte, és az énekesnő mellett valaminő jogvédő szerepben kiállni, őt jogtalan korlátozás áldozatának tekinteni és mint ilyentől „elnézést” kérni, mint ilyennel szolidaritást vállalni, a szabadságjogok ellen irányuló súlyos támadás.
A két egymással éppen ellentétes dolog, a joggyakorlás és a jogfosztás összekeverését másfél évtizede tapasztalatom a saját bőrömön, a Népszabadság szerkesztőjeként.
Az első nyilvánosság egésze, de a Népszabadság kitüntetetten az emberi jogokat nem ismerő pártállam része volt. Ha egy kéziratot egy pártállami szerkesztőség visszautasított, akkor amögött vagy a pártállam állt, vagy sem, vagy részben, de mindenesetre a tiltó döntést nem lehetett elhatárolni a pártállam jogfosztó uralmától a nyilvánosság fölött, és nem lehetett egy államhatalmon kívülálló szerkesztőség szuverén döntésének, joggyakorlásának tekinteni.
Amióta és ameddig nincs pártállam, ez egészen másképp van. És ezt éppen azok értik legkevésbé, akik a legerősebben kötődtek a pártállamhoz. Ahol sajtószabadság van, ott minden szerkesztőség eldönti, mit közöl, mit nem, mit milyen formában és feltételekkel. Egy kézirat elfogadása és visszautasítása ugyanannak a szabadságjognak a gyakorlása. Egy lapot természetesen csak kéziratok visszutasításával, húzásával, formálásával lehet szerkeszteni. Minél érdemesebb és nyitottabb lapról van szó, annál inkább, mert annál többen szeretnének benne megjelenni. Akit visszautasítanak, kivált, ha ezért vagy azért kevés reménye van rá, hogy másutt megjelenhet, annak erős késztetése lehet rá, hogy a sajtószabadság gyakorlását jogfosztásként értelmezze, miután ő a gyakorlatban tényleg nem tud élni a megszólalás jogával. Ebben az esetben nem nehéz úgy látni a világot, hogy a sajtószabadság biztosítása csupán formális, éppúgy hallgatásra ítélik őt, mint azokat, akiket a pártállam ítélt hallgatásra, a visszautasító szerkesztő pedig praktikusan a régi cenzor szerepét látja el. Miután hosszú időt töltöttem már olyan munkakörben, melyben több kéziratot kellett elhárítani, mint amennyi a lapba belefért, igen sokan cenzoroztak le ímélben és telefonon s bizonyára még többen a látó- és hallótávolságomon kívül. Ami mindig is föltűnt, mennyire csekély a tollforgatók világában is a késztetés a helytelen és a jogtalan megkülönböztetésére. Hiszen természetes, hogy a visszautasított szerzők az elutasítást többnyire helytelennek tartják, mert ha nem vélnék művüket közlésre érdemesnek, nem küldték volna be. De az már az alapvető jogaink megkérdőjelezése, ha jogtalannak is tartják.
Petrás Máriának van joga és nincs joga fellépni a Zsidó Kulturális Fesztiválon. Joga van hozzá, hogy fellépjen, ha felkérik, és nincs joga fellépni, ha nem kérik fel. Jogom van megvenni adott összegért egy adott ingatlant, ha van annyi pénzem és annyiért eladják nekem, és nincs jogom erre, ha bármely feltétel hiányzik. Jogom van házasságot kötni Z-vel, ha ő is házasságot kíván kötni velem, és nincs jogom erre, ha nem akar. Ez végtelenül egyszerű. És mégis.
Ahhoz, hogy valakivel szemben valaminő hivatalos, állami lépést szorgalmazzak, kemény érvek, bizonyítékok .kellenek. De ahhoz, hogy a saját hatókörömben eldöntsem, kívánom-e látni a házamban, a rendezvényemen, az életemben, nem kell ilyesmi. Nem az a negatív tény, ha valakit nem hívnak meg egy fesztiválra fellépni, hiszen a potenciális szereplők pici töredéke fér csak be a programba, hanem az a pozitív tény, ha valakit meghívnak.
Ahhoz azonban, hogy a Zsidó Kulturális Fesztivál szervezői bízvást élhessenek ezekkel a civil jogaikkal, valóban civileknek, az államtól független intézménynek kellene lenniük és úgy is kellene viselkedniük. De persze nem ezt teszik. „A magyarországi polgári demokrácia fontos reprezentánsaiként számon tartó személyiségek semmibe veszik a polgári demokrácia egyik legfontosabb alapelvét. Az egyház és az állam szétválasztását. Felekezeti intézmény nem sajátíthatja ki, nem veheti magára rajta kívül álló csoportok érdekvédelmét, a felekezeten kívüli emberek pedig nem avatkoznak bele a felekezetek vezetőválasztásába. Ez lenne az alap. A szóban forgó fontos reprezentánsok tisztában is vannak ezzel, s jó páran közülük élesen és érzékenyen számon is szokták kérni ezt. Más esetekben. A Mazsihisz esetében viszont fütyülnek rá.” Ezt írtam májusban, most nem ismétlem meg, mivel támasztottam alá, itt olvasható: http://beszelo.c3.hu/blog/revesz-sandor/a-mazsihisz-es-a-%E2%80%9Edemokratak%E2%80%9D [7].
A Mazsihisz nem tud úgy élni az idegenkedés, tartózkodás, elhárítás elemi jogával, hogy ne vádolják kirekesztéssel, kulturális terrorral, karanténba zárással és hasonlókkal. De ebben a legkevésbé sem ártatlan, mert ő óhajt túlterjeszkedni önmagán, ő nem tart akkora távolságot az államhatalomtól és állami döntésektől, hogy az elhárító döntéseit valóban a saját körére érvényes, civil döntésnek tekintsék. Ezt jelzi már pusztán az is, hogy a kulturális fesztivált a majdnem legnagyobb hatalmú kormányzati emberrel kívánták megnyittatni, aki azután távolmaradásával, majd a sameszával elmondatott penetráns beszéddel a leghatározottabban megtagadta a Mazsihisz jogát arra, hogy a fellépők tekintetében szuverén módon döntsön, kifejtette a kincstári álláspontot Petrás Máriáról, súlyosan elmarasztalta azokat, akik azzal nem azonosulnak, és a hatalom magasából símán letagadta az ügy szempontjából releváns tényeket.
2. A kormány nevében felszólaló alállamtitkár, Petrás Mária, a Muzsikás Együttes, Schiffer András, Babarczy Eszter és sokan mások azt az álláspontot képviselik, hogy elég személyesen nem hangoztatni rasszista és antiszemita szövegeket ahhoz, hogy valakit ne lehessen a rasszisták és antiszemiták támogatójának tekinteni. Nincs abban semmi kivetnivaló, ha valakit egyszerűen csak nem zavar és nem tart vissza semmilyen közös akciótól az, hogy abban rasszisták és antiszemiták vesznek részt.
Ez nagyon súlyos tévedés. És még súlyosabb, amikor nem egyszerű rasszistákról van szó, hanem azoknak a történelmi erőknek a híveiről, csodálóiról, eszméik és hagyományaik örököseiről, amelyek származásukra való tekintettel nagyjából félmillió magyarországi, öt-hat millió európai polgárt kiirtottak. A Magyar Szigeten és ifj. Hegedűs Lóránt főhadiszállásán azok gyűlnek össze, akik azokat, kiknek kulturális fesztiválján Petrás Mária fellépett volna, a magyarokkal szemben ellenséges idegennek tekintik, kiknek jelenléte sorscsapás a magyarok számára, s akiktől megszabadulni a nemzet legfőbb érdeke. Akik számára ez a felfogás nem megvetendő, nem ok a távolságtartásra, nem elfogadhatatlan, nem nagyon csodálkozhatnak, ha maguk lesznek elfogadhatatlanok azok számára, akiknek a kulturális fesztiválja ennek éppen az ellenkezőjéről szól. Arról, hogy a zsidók itthon vannak, Magyarország részei.
Mindenféle tömeggyilkosságnak, terrornak, diktatúrának van egy szűkebb direkt és egy szélesebb indirekt bázisa. A fentieknek kedvező környezethez mindkettőre szükség van. A tömeggyilkos ideológiák tudatos, aktív híveire is és azokra is, akiknek egyszerűen csak nincs ezzel különösebb bajuk. Nem tekintik számottevő problémának ezeknek az ideáknak a jelenlétét. Az előbbiek százezrei, az utóbbiak millió egyaránt kellettek hozzá, hogy Magyarországon ne alakuljon ki kedvezőtlen társadalmi légkör százezrek jogfosztásához, kifosztásához, majd deportálásához.
Ha Petrás Máriát komolyabban bántaná az a szellemiség, ami a Magyar Szigetet és a Hazatérés Templomát betölti, biztosan szükségét érezte volna, hogy ennek hangot adjon, s erről bizonyosan tudnánk is, hiszen aligha kerülte volna el a média figyelmét, ha az ottani szellem nyílt bírálója kapott és fogadott volna el meghívást ezekre a sajátos helyekre, ha olyasvalaki olvasott volna föl a Wass Albert maratonin, Wass Albert csodáló körében, aki az ő radikálisan rasszista, antiszemita világnézetével és nyilasbarát megnyilvánulásaival szemben áll.
Az abnormális annál normálisabbnak látszik, minél több elemet tud magához kapcsolni a normalitás világából. Annál kevésbé fognak idegenkedni tőle. Annál könnyebb lesz azt az abnormálist normálisként befogadni és elfogadni. Annál könnyebben fordul fel a világ. Petrás Mária mint népszerű, jelentős és autentikus előadóművész, a normalitásnak ilyen eleme. Legitimáló elem. Súlyos legitimáló elem. Ha Petrás Mária azt nyilatkozza, hogy „szélsőséges dolgokban soha nem vett részt”, akkor az azt jelenti, hogy az ő fellépéseinek a helyszíneire nem jellemzőek ilyen szélsőséges dolgok. Akkor a Magyar Sziget, a Hazatérés temploma a közélet mérsékelt intézményei. Amit ott a zsidókról mondanak, a plauzibilis, mérsékelt vélemények körébe tartozik.
Miután már olyan szépen beágyazódott a köztudatba, hogy a Jobbikra szavazók tömegei nem náci tömegek, talán azt is föl kellene ismerni, hogy a helyzet ettől nem jobb, hanem rosszabb. Mert hiszen a nem nácik tömegei is a náci, vagy mondjuk így nácoid pártot, annak hatalmi pozícióját erősítik. Mert noha nem nácik, de olyanok, akik nem veszik tudomásul, akiket nem érdekel, nem zavar, nem riaszt vissza, nem késztet távolság tartásra a náciság, nem érzik problémának a velük való közösködést. Vagyis úgy működnek, mint Petrás Mária.
„Ha Petrás Mária elénekelhetne egy csángó népdalt a zsinagógában: máris többet tett az elfogadásért, a közös gyökerek újrafelfedezéséért, mint akárhány antirasszista kampány.” Ezt mondja Schiffer. De mire is gondol? Arra, hogy az antiszemiták mennek majd el a zsinagógába csángó népdalt hallgatni, vagy arra, hogy a zsidóknak használ majd az a csángó népdal minden antirasszista kampánynál többet, hogy ne legyenek már annyira magyarellenes rasszisták?
(A fénykép forrása: www.muzsikas.hu [8])
- PoliBlog [9],